Békés Megyei Népújság, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-10 / 34. szám

BÉKÉS MEGYEI NEPÜJSAG I960, február 10., szerda íicdtii tigÁhyiánwU a zenészek bálján Már hetekkel ezelőtt nagy ér­deklődéssel várták megyeszerte a földművesszövetkezetekben és a vendéglátóiparnál dolgozó zené­szek a békéscsabai hagyományos zenészbál megrendezését. Febru­ár 8-án, hétfőn a legtöbb zenés szórakozóhelyen szünnap volt, s akik eddig minden este húzták a talpalávalót, most ropták a tán­cot a Csaba Étterem termeiben vidám jókedvvel hajnalhasadá­sig. Sarkadról, Szeghalomról, Békésről és a megye más közsé­geiből jöttek el a kis- és nagyes- télyis lányok, asszonyok s a sö­tét ruhába öltözött férfiak, de sok csabait is láthattunk a bálon. A dobogón ezúttal a megszokott zenekar helyett a híres kondorosi népi zenekar játszott, ők voltak a kivétel a hétfői mulatozók között, akik akkor este is dolgoztak. Ez azonban egy cseppet sem hangolta le őket, sőt vidám kedvre kere­kedtek, s egymás után csendültek fel a szebbnél szebb dalok. A csárdás pedig az est királynője volt. Húzták ezt az ősmagyar tán­cot, hogy majd a húr szakadt be­lé. Ropták a vendégek olyan jó­kedvvel, mintha soha mást se csináltak volna életükben. A hangulat tetőfokán a sarka- di vendégek — feketehajú fiúk és lányok — eredeti cigánytáncot mutattak be. Nagy volt a sikerük s a tánc végén tapssal jutalmazta őket a közönség. A télikertben tánczenekar szá­mai mellett mulatott a közönség. Éjfél után sor került a tombolá­ra is, ahol értékes tárgyakat, pezsgőt, borokat, tortákat sorsol­tak ki. A szépségverseny győz­tese, Trucz Irma pedig egy gyö­nyörű virágvázát kapott ajándék­ba. Kétnapos kibővített ülést tart a Szakszervezetek Megyei Tanácsa A Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa pénteken és szombaton, délelőtt 9 órai kezdettel tartja kibővített ülését. Az első napon az 1959. évi munkaverseny ta­pasztalatairól, majd a szakszer­vezetek falusi munkájának ed­digi eredményeiről, feladatai­ról hangzik el előadás. Szomba­ton Sütő Gyula, a SZOT kikül­döttje a német szakszervezeti mozgalomról mond tájékoztató előadást. Ismeretien bolygót fedezett fel egy fiatal szovjet csillagász a Bak csillagképben Moszkva (TASZSZ) Eduard Gyenyiszjuk fiatal szovjet csilla­gász a Bak csillagképben egy is­meretlen bolygót fedezett fel. A Felhívást intéztek Hruscsovhoz, hogy mentse meg New York legnagyobb hangversenytermét a lebontástól A híres Carnegie Hall. New York legnagyobb hangver­senyterme lebontás előtt áll és helyébe irodaépületet akarnak emelni. A terv általános felháborod ást váltott ki. Nemrégiben dr. Michael Zuekal NewYork-i lakos levelet intézett Hruscsovhoz, amelyben így ír: „A Carnegie Hall 1891. évi megnyitó hang­versenyén Csajkovszkij vezényelt. Kérjük, segítsen nekünk a híres hangversenytermet megmenteni.’* fiatal tudós még 1957-ben gyakor­lati idejét töltötte a Kazah Tudo­mányos Akadémia Alma Atai-csil­lagvizsgálójában és több ízben si­került megfigyelnie az addig is­meretlen bolygót. A gyenge fényű bolygó teljes megfigyelése azon­ban az intézet akkori műszerei­vel lehetetlen volt. A csillagképről készült külön­böző fényképfelvételeket egy új műszer segítségével elemezték, amelyet Rozskovszkij professzor szerkesztett. Az új műszer teljes bizonyossággal igazolta Gyenyisz- I juk felfedezését. A fiatal tudós I jelenleg a bolygó pályájának ki- ! számításával foglalkozik. (MTI) HÍREK Értekezés a szegénységről Rómailkori város a szerencsétlenül járt Frejus alatt A frejusi szörnyű gátszakadás színhelyén megkezdték az elta­karítási munkálatokat. A romel- lakah'tás alkalmával igen érde­kes régészeti leletre bukkantak. Kiderült, hogy a tengerhez veze­tő út alatt egész sereg rómaikon épületet, sőt rómaikari kikötőbe­rendezést is találtak. A régészek azelőtt is sejtették már, hogy Frejus régi római településre épült, a sűrű építkezés miatt azonban eddig nem lehetett ása­tásokat végezni. Egy kötelességtudó r endőr viszontagságai avagy bosszút állt-e a római rendőrfőnök? ómától délre, a kis Frosinone j városban óriási port vert j fel az a tárgyalás, amelyet a na­pokban keztek mag Ignazio Meló- j ne közrendőr ügyében. Melone „esete’ múlt év júliusában kezdő- I dött a Róma-Ostia útvonalon. A közlekedési rendőr ugyanis egy útkereszteződésnél meg nem en­gedett gyorsasággal hajtó autót állitoU meg. Az autó vezetője, i Melone szerencsétlenségére, ép- \ penséggel Carmelo Marzano, Ró- | ma rendőrfőnöke volt. A köteles­fermelöszövetkezetek! Mtsz-tapk ! Egyéni termelő Figyelem! ELŐNYÖSEN LEHET uborkára, vöröshagymára, cirokra TERMELÉSI SZERZŐDÉST KÖTNi! Egyéb zöldségfélére a helyi fmsz tájékoztatása szerint. Jő ÉRTÉKESÍTÉSI lehetőségi Védőárak, kamatmentes előlegek stb. Vetőmagot, szaporítóanyagot biztosítunk] Termelőszövetkezetek közvetlenül a MÉK-kel (Békéscsaba. Sztálin út 44., Telefon: 26—29), egyéni termelők a helyi földművesszövetkezeteknél köthetik meg a termelési szerző­dést Mtsz-tagok a háztájiban termelt zöldségfélékre a helyi fmsz-eknél köthetik a termelési szerződést. ségtudó közrendőrt azonban ez nem befolyásolta szabályszerű el­járásában: noteszét kivonva felírta a rendőrfőnököt, aki dühödten rá- rivallt és nem volt hajlandó meg­fizetni a bírságot. Melone a szol­gálati út betartásával megtette a feljelentést. Egyelőre az esetnek az lett a következménye. hogy Melonet közvetlen felettese maga elé ren­delte és alaposan összeteremtette. Mivel az igazságában megsértett rendőr barátainak elpanaszolta az esetet, rövidesen egy újság is tu­domást szerzett róla és nemsoká­ra több lap is támadni kezdte a rendőrfőnök felháborító eljárását. Igen ám, de más lapok viszont a rendőrfőnök pártját fogták és siettek olyan jelentéselzet közölni, hogy Melone testvéreit a napok­ban tolvajláson kapták, nemsokára pedig az egyik botránykrónikában megjelent a rendőr húgának fény­képe azzal a megjegyzéssel, hogy állítólag nyilvántartott utcai nő volt. Ignazio Melonet nemsokára egy frosinonei kávéházban letartóztat­ták. A rendőrség közölte, hogy noteszében prostituáltak címeit találták és fennáll a gyanú, hogy támogatta a titkos prostitúciót. A közrendőr esete közüggyé vált. Frosinoneban a tárgyalásra százával érkeztek az újságírók és a kíváncsiskodók és sokak sze­mében Ignazio Melone már va­lóságos hős, aki fellázadt a rend- jiség visszaélései allen. Egyik munkásbará- j tóm mesélte, s hoz- | zátette, hogy érdemes lenne megírni, mert nagy dolog ez is. Meg­írtam: öt éves kislánya é- nekelte este: „Erik a szőlő, hajlik a vessző — Két szegény le­gény szántani men­ne. A dal következté­ben a következő be­szélgetés zajlott le kislánya és ő közötte: — Kislányom, mi az, hogy szegény? — Nem tudom. — De azt énekel­ted, hogy szegény le­gény ... Hogyhogy nem tudod? — Azt nem tanul­tam az óvodában. — De mégis? — Hát... — Hallottad már, hogy ki a szegény? — Biztos akinek fáj a lába.. ^ — És még mit je­lent? — Nem tudom... Semmit, csak ez van az énekben... — Valamit azért csak jelent...? — Dehát nem tu­dom apu, mondd meg, akkor tudni fogom. — Te szegény vagy? — Nem! — Miért? _ 7? — És a Zsótér öcsi? — Az sem. — Akkor ki a sze­gény? — Azt én nem lát­tam még... va—ti ti Időjárásjelentés Kisebb felhőátvonulások, néhány he­lyen, főleg délnyugaton kisebb hava­zás. Gyenge délkeleti, déli szél, az éjszakai lehűlés még erős marad. Leg­alacsonyabb éjszakai hőmérséklet mí­nusz 8—mínusz 13 fok között. Egy-két nap múlva felhősebb. szelesebb idő, havazással, havasesővel. — 270 ezer forintos költséggel 500 méter mély artézi kutat fúr­nak ebben az évben Körösladány- ban. A költségeket a községfej­lesztési alapból fedezik. — ősi népek új utakon címmel előadási tart február 14-én, va­sárnap délelőtt 10 órakor Békés­csabán a Szabadság Filmszínház­ban Irányi Dezső tanár. Az elő­adást a TIT és a KPVDSZ sza­badakadémiájának keretében ren­dezik meg. Előadás után kínai és vietnami filmeket vetítenek. —- Felkeresik az új termelőszö­vetkezeti tagokat Békéscsabán a nőtanács aktívái. A látogatások alkalmával elbeszélgetnek problé­máikról. tanácsot adnak ügyes- bajos dolgaikban a tagoknak. Kü­lönösen sokát foglalkoznak az asz- szonyokkal, akik családtagként dolgoznak majd a szövetkezetben. >— Megszervezték a munkacsa­patokat és brigádokat Vésztőn az új termelőszövetkezetekben. A két legnagyobb tsz-ben, az Aranyka­lászban és a Békében a tagok már közösen dolgoznak, megkezdték a trágyakihordást. — KISZ-vezetők ötletkönyvé­nek a kiadását tervezi a KISZ Bé­kés megyei Bizottsága ebben az évben. A könyv célja a KISZ-ve- zetöségi tagoknak útmutatást, se­| gítséget adni a fiatalok nevelésé­ben, szórakozásában. — Nő a színházlátogatók száma Újkígyóson. Legutóbb is 180-an jöttek el a Békéscsabai Jókai Színházba, hogy megnézzék Ábra­hám Pál Bál a Savoyban című operettjét. «— Üzemekben tartanak ankéto- Uat az egészséges környezetről és egyéb egészségügyi témákról a Vöröskereszt szervezetek az év el- ; ső felében. Az ankétokat Gyulán , cs Békéscsabán tartják meg a na­gyobb üzemekben. — Űj és régi termelőszövetke­zeti asszonyok találkozóját ren­dezte meg február 9-én, kedden este Gyomán a községi nőtanács. A találkozón az eddigi eredmé­nyekről és a további munkáról volt szó. — A Magyar—Szovjet Baráti Társaság, a mozilátogatóknak ked­ves meglepetésként szputnyik- jelvényeket ad a szovjet filmhét alatt. — Zártkörű megyei pedagógus bál Békéscsabán, 1960. február 20- án. Meghívó-igénylés telefon: 20— 02. 799 BABADOKTOR (Fotó. Malmos)

Next

/
Thumbnails
Contents