Békés Megyei Népújság, 1960. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-06 / 4. szám
6 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1960. január 6., szerda Az orosházi labdarúgó NB ll-es csapat őszi szerepléséről (III. rész) — Hegedűs Béla sporttudósítónk írása Fiam Lajos 1933-ban született, Békési sérülése után került a csapatba, a balhátvéd helyén szerepelt. A két utolsó mérkőzésen pedig mint középhátvéd is megállta a helyét. Gyors, erőteljes és kemény játékával hasznára volt a csapatának. Mindkét lábával egyformán rúg, technikai téren azonban még javulhat. Testi erejét igyekszik kihasználni, hibája azonban, hogy gyakran túl nagy lendülettel támadja meg ellenfelét, melynek következtében többször átjátsz- szák. Szűcs Ferenc 1935-ben született. Mind a fedezetsorban, mind a csatársor tengelyében megállta a helyét. Technikailag legképzettebb játékosa volt csapatának, aki igazi képessége szerint a jobbfedezet helyén szerepelt. Nagyszerűen töltötte be a támadó fedezet szerepét, és o- kos labdáival, sőt előretöréseivel nem egyszer zavart okozott az ellenfél védelmében. A fizikum hiányát kiváló technikai képzettsége révén pótolta. Sajnos, az utolsó két mérkőzésen súlyos lábtörése miatt nem állhatott csapata rendelkezésére. Kollár György 1933- ban született. Szintén több helyen szerepelt csapatában. Játszott fedezetet, jobbszélsőt, és egy alkalommal középfedezetet is. Mint fedezet nyújtotta a legjobb teljesítményt. Jól bánik a labdával, nagy munkabírású, kemény játékos. Mint fedezet, hibájául róhatjuk fel, hogy gyakran a csatársar nyakára viszi, és nehezen válik meg a labdától. Rúgóteohnikája javításra szorul, és ezért távoli lövésekre nemigen vállalkozik. Ritkán látunk tőle keresztlabdát is. A munkahelyén felelős beosztásban dolgozik, egyénileg is képezi magát. Szabó Imre 1934- ben született, jobbfedezetet játszik. A bajnoki szezon kezdetére nem tudott megfelelően formába lendülni. Sok volt a súlyfeleslege és lassúbb is lett. Néhány A Könnyűipari Minisztérium Nyomdaipari Igazgatósága a múlt évben pályázatot írt ki különböző műszaki feladatok megoldására, A pályázat pontjai között feladatul jelölték meg például a különleges, többszínű offset- és mélynyomású levelezőlapok előállítását, a plasztikus nyomást végző üzemrész megteremtését, domBEKÉS megyei NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottságának lapja. Felelős szerkesztő: Csere! Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba. József A. u. 4., I. em. Telefon: 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Szt. István tér 3. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Telefon: 10—21. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. felelős nyomdavezető: Kendra György Terjeszti a Magyar Posta: Befizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. GlMaetéei dfj 1 hóra U*- S\ mérkőzés után kimaradt a csapatból, majd szorgalmas edzések u- tán újra rá esett a vezetők választása. Játéka megbízhatóbb lett, jobban őrizte összekötőjét, és labdái is emberhez kerültek. Nem végzett nagy dolgokat, de megbízható játékával az utóbbi mérkőzéseken hasznára volt csapatának. Munkahelyén jól megállja a helyét. Sándor József 1933-ban született, minden mérkőzésen szerepelt, a jobhszélső helyén. Játékával csalódást okozott, elmaradt a várt teljesítménytől. A sokak által emlegetett gyorsaságát az NB II-ben nem tudta gyümölcsöztetni, és technikai felkészültsége is kifogásolható. Kiváló fizikai képességeit nem tudta kihasználni, é6 az ellenfél hátvédjéval folytatott közelharcban is rendre alul maradt. Az ellenfél kapujára nem jelentett különösebb veszélyt. Ahhoz, hogy képességei szerint szerepeljen és hasznára legyen csapatának, az edzéseken lelkiismeretesebb munkát, és sportszerűbb életmódot várnak tőle a vezetők. Kunos Ferenc 1939-ben született, jobbösszekötőt játszik. Átlagon felüli képességekkel rendelkezik. Nagy munkabírású, jól kezeli a labdát. Lövőkészsége is megfelelő. Hibája, hogy a mezőnyben szétforgácsolja erejét, és az ellenfél kapuja e- lőtt ezáltal ő is határozatlan. Szélsőjét nem tudta kellőképpen foglalkoztam, és inkább a belső játékot erőltette. Nagy kezdősebessége és jó technikai felkészülése kulcspozíciók betöltésére is alkalmassá tennék. Ahhoz, hogy fejlődésében ne álljon be törés, meg kell komolyodnia és új munkahelyén is teljes értékűvé kell válnia. Berta József 1932-ben született. Középcsatárt játszik. Vele igyekeztek a csapat vezetői betölteni az irányító szerepét. Taktikai és technikai fel- készültsége alkalmassá is tenné boi'zatos térkép gyártását, a játékkártyákhoz használt gyorsan száradó festék kidolgozását, továbbá az új nyomdai betűtípusok tervezését. A tervpályázaton elért sikeres munkájukért már korábban 34 000 forint célprémiumot fizettek ki, vasárnap pedig a Könnyűipari Minisztériumban a Nyomdaipari Igazgatóság vezetői oklevelet nyújtottak át Nagy Ferencnek és Tallián Ferencnek, az Offset Nyomda műszaki szakembereinek, valamint Dékány Gyulának,, a Nyomdaipari Kísérleti Üzem dolgozójának és dicséretben részesítették a Játékkártyagyár és a Betűöntöde több dolgozóját, akik a legtöbbet tettek a kitűzött feladatok megoldásért. Az új műszaki megoldások meghonosításával készülnek a plasztikus hatású plakátok, a dombor- nyomású térképek és a különlegesen szép, a természetes színeket visszaadó tájképes levelezőlapok. (MTI) erre, de erőnlétbeli fogyatékossága révén nem tudott a követelménynek megfelelni. A szezon valamennyi mérkőzésén észre lehetett venni rajta az egyéves kihagyást, valamint a tavaszi súlyos betegsége nyomait. Érdemes megjegyezni, hogy még ilyen formában is ő lőtte a legtöbb gólt, számszerűit hármat. Ha a téli felkészülés alatt komolyan dolgozik, méltán lehet remény a jobb tavaszi szereplésre. Munkahelyén felelős beosztásban dolgozik, megelégedésre. Rozsnyai Sándor 1934-ben született, középcsatárt vagy balösszekötőt játszik. A kezdeti sikertelen szereplés játékán végig éreztette hatását. A látottak alapján feltételenül többre hivatott, mint amennyit eddig nyújtott. Játékából éppen azok az elemek hiányoztak, amelyek előző egyesületében erényei voltak. Ezek: keménység és gólveszélyesség. Sikeres alapozás esetén feltétlenül helye volna a csapatban. Túri Mihály 1936-ban született. Balösszekötőt játszik, 1—2 esetben a balfedezet helyén is szerepelt. Ö azonban kevesek közé tartozik, akik lépést tudtak tartani az NB II. magasabb követelményeivel. Technikai téren is sokat javult, lelkesedésével és hihetetlen munkabírásával mérkőzésről mérkőzésre a legjobb teljesítményt nyújtotta. Mezőnyben rengeteget fáradozik, és mind a támadások előkészítéséből, mind a védekezésből kiveszi részét. Ha az erejét gazdaságosabban osztaná be, játéka még hasznosabbá válna. Hibája még, hogy csak ballábas, és ezért a kapu előtt többször hibázik. Szerénysége és szorgalma további fejlődését biztosítja. Bogár István 1938-ban született, balszélsőt játszik. Az Egyetértés elleni mérkőzésen jutott szóhoz először, és mérkőzésről mérkőzésre javuló játékot nyújtott. Szolnok elleni mérkőzésen kéztörést szenvedett. Fejlődőképes játékos, erényei közé tartozik jó lövőkészsége. Hibája, hogy ő is csak ballábas, és a kellő önbizalom hiányában keveset mer egyedül kezdeményezni, habár tudatában van jó lövőerejének, mégis ritkán veszélyes az ellenfél kapujára. Játszottak még: Szökő Antal, aki 1925-ben született, és Dudás György, aki a fiatalabb korosztályhoz tartozik. A fentiekhez tartozik még az is, hogy a csapatból az őszi fordulóban senkit sem állítottak ki, tehát sportszerű magatartásból a csapat kitűnőre vizsgázott. Ezek után bizonyára sok emberben felvetődik az, hogyan sikerülne bennmaradni?! Bizony erre nagyon nehéz a válasz. A játékosok erényeire, hibáira igyekeztünk tárgyilagosan rámutatni. A vezetők bizonyára még jobban látják ezeket, és az aránylag hosszú téli pihenőt arra használják fel, hogy a csapatot minden tekintetben jól készítsék el a tavaszi forduló sorsdöntő küzdelmeire. Megyénk labdarúgást kedvelő dolgozói bíznak az Orosházi Kinizsi csapatában, és remélik, hogy a játékosok és a vezetők mindent elkövetnek az NB II-ben való bennmaradás érdekében. A természetes színeket visszaadó tájképes levelezőlapok, plasztikus plakátok, dombornyomásá térképek készülnek A technika világából Kötözőanyagok fertőtlenítése gamma-sugarzassai A Szovjetunió egészségügyi mi- nisatériuma kidolgozta a kötöző anyagok radioaktív fertőtlenítésének műszaki terveit. A kísérletek bebizonyították, hogy a sugárfertőtlenítés hatásfoka igen magas, alkalmazása teljesen veszélytelen. A berendezés a futószalagrend- szer elve alapján dolgozik. A kötözőanyaggal megrakott szállító- szalagok betonkamrában haladnak át a besugárzott gamma-mezőkön. A folyamatot távirányítással szabályozzák. kg szalagacélt készítenek nagy tisztaságú vasporból, amelyet az ércből közvetlenül redukcióval gyártanak. Apróhirdetések Állami gazdasági számvitelben gyakorlott leíró és anyagkfinyvelöt felvesz a Kísérleti Gazdaság szarvasi központjába. 3 Gyulán, az Állami Gépíró és Gyorsíró Iskolában január hó elején új évközi e6ti évfolyam nyílik dolgozók, érettségizettek és általános Iskolát elvégzettek részére. Iratkozási Idő: január 4-től délelőtt, Jókai u. 30. 13390 Figyelem! Szövetkezetek! Tsz-ek! MaHétkilós röntgenkészülék A sangháji orvosi műszergyár nemrég kezdte meg egy mindösz. sze 7 kilogrammos röntgenkészülék sorozatgyártását. Az orvos a lakásán keresi fel a fekvő betege, két és a közvilágítási hálózatba kapcsolva készít róluk röntgenfelvételit. Gumi helyett Egy angol cég üvegszövetet két réteg vékony PVC-fólia közé ragasztva hajlékony, mosható, gőzölhető, sav- és vegyszerálló a- nyagot hozott piacra, amely az eddig kórházakban használt, drága és törékeny gumialátétnél könnyebb, olcsóbb és legalább háromszorosan tartósabb. Ez a PVC-üvegszövet nem érzékeny a röntgen-, az ultraviola- stb. sugárzásra; az olaj, a zsír, s egyéb szennyeződés könnyen lemosható róla. Acélszalag — vasporból Egy naigy amerikai acélmű kísérlett részlegében hetente 800 gánosok! Mindenféle zsiradék- és olajféleségekből szappant készítek és cserélek. Nagyobb mennyiségnél helyszínre megyek. Máté. Pesterzsébet, Királyhágó u. 122. Telefon 145—252. • 651 Két férfi segédmunkást felveszünk. Békéscsabai Textilfeldolgozó Ktsz, Sztálin u. 10. 9921 Üj hálószobabútor, kisebb családi ház eladó. Békéscsaba V* Táncsics u. 44. 9922 180—200 kg-os príma hízó eladó. Bé- késcaba, Vörösmarty u. 4. 9919 Egy Skoda személygépkocsi sürgősen eladó. Békéscsaba V., Hajnóczi u. 15. 9915 Bejáratott fekete Pannónia eladó. Gyula, Mogyoróssy u. 1. • 9916 Könyvkötői munkát vállal Szemenkár Mátyás, Békéscsaba, Knézich Károly U. 21. 698 Két darab 160 kilós hízó eladó. Békéscsaba, Dózsa u. 11. 695 Háztartási alkalmazottat bentlakással felvennék: dr. Ferdinandyné, Békéscsaba, Kórház. Érdeklődni délután 5—6-ig. 696 Saját zsiradékjából első osztályú háziszappant főzök lúgkővel. Átvétel hétfő reggel 5-től szombat délik. Szabó Petemé szappanfőző, Medgyesegy- háza, Telefon 23. 697 Rádióműsor Csütörtök, 1960. január 7. Kossuth Rádió: 8.10 Vidéki népi zenekarok műsorából 8.55 Édes anyanyelvűnk 9.00 Thália diákjai 9.45 A Szabó—Beamter kettős játszik 10.00 Hírek 10.10 Rádióegyetem 10.40 Operarészletek 11.00 Üj barázdát szánt az eke 11.20 Rádióoperettekből 12.10 Öt világrész könnyű zenéjéből 18.00 Ezüstkalászos gazdatanfolyam 14.10 Tánczene 15.10 A Bolgár Állami Művészegyüttes forradalmi dalokat énekel 15.25 A Felszabadulás Kulturális Szemléről 16.05 Naprenden 16.10 Egy falu — egy nóta 17.00 Hírek 17.15 Händel: Békeóda 17.45 Fórum 18.00 Kozák Gábor József és népi zenekara játszik 18.30 Ifjú Figyelő 18.50 Verdi: Rigolettó 22.00 Hírek 22.15 Álmodozás 22.55 Megyek a Csepeli Papírgyárba 23.20 Lakatos Sándor és népi zenekara játszik 24.00 Hírek. Petőfi Rádió: 8.00 Hírek 14.15 Operarészletek 15.00 Verbunkosok, népdalok, csárdások 15.20 A külföldi sajtó hasábjairól 15.30 Délutáni hangverseny 16.10 Az ember vére nem víz 16.40 Kamarazene 17.15 Hogyan készül? 17.30 Szenti Edit Halálos sugárzási övezetek a Jupiter körül Chicago (DPA) Dr. Frank Drake, nyugat-virginiai radioasztronómus kijelentette. hogy amerikai csillagászok nézete szerint a Jupiter bolygót a Földnél százszor erősebb és következésképpen az űrhajós szempontjából veszélyesebb sugárzási gyűrűk veszik körül. A Jupiterről kiinduló rádióhullámokból arra lehet következtetni — mondta —. hogy a bolygót erős sugármezők veszik körül. Minden bizonnyal a Jupiter mágneses termékéről van szó. Mint ismeretes, a legújabb megállapítások szerint a Föld sugárövezete af Napból származó energiadús elektronokból áll, amelyek a Föld mágneses terébe kerültek. Drake számításai szerint a Jupiter mágneses tere — amelynek átmérője tízszer nagyobb a földnél — tízszeresen múlja felül a Föld mágneses terét. és Németh Lehel énekel 18.00 Rádióegye tem 18.50 Ken Griffin orgonái 19.00 Hírek 19.15 Magyar nóták 19.40 Ezüstkalászos gazdatanfolyam 20.00 Régi dalok — népszerű énekesek 20.45 Egy esztendő története 21.00 Hírek 21.05 Tánczene 21.50 Az életmentő boronchoszkóp 22.00 Közvetítés a Moszkvai Konzervatórium nagy- ! terméből 23.00 Hírek. A TV műsora: 18.00 Tizenketten a postakocsin 18.30 TV Híradó 18.45 A jövő hét műsora 18.50 Lányok —■ asszonyok 19.30 Egy óra a KlSZ-klubban. Mozik műsora BRIGÁD MOZI, Békéscsaba. December 31—jan. 6: Szegény gazdagok. Kezdés: 5-én, 6-án fél 4, fél 6, fél 8. SZABADSÁG MOZI, Békéscsaba. Január 4—6: Veszélyes barátság. K, h.: 6, 8, v.: 4, 6, 8. TERV MOZI, Békéscsaba. Január 4—6: Rakétatámaszpont. K. h.: fél 6, fél 8, v.: fél 4, fél 6, fél 8. PARTIZÁN MOZI. Orosháza. Január 1—6: Nyomorultak II. Kezdés hétk.: fél 6. fél 8. vas. fél 4. fél 6. fél 8. BÉKE MOZI, Orosháza. Január 4—6: A bemutató elmarad. K. h.: 5, 7, V.: 3, 5, 7. SZABADSÁG MOZI, Gyoma. Január 4—6: A kis hazug. K. h.: 7, v.: 3, 5, 7. ERKEL MOZI, Gyula. Január 4—6: Don Juan legutolsó kalandja. K. h.: fél 6, fél 8, v.: fél 4, fél 6, fél 8. VÖRÖS OKTOBER MOZI. Mezö- kovácsháza. Január 4—6: Szombattól hétfőig. K. h.: 7, v.: 3, 5, 7. PETŐFI MOZI, Sarkad. Január 4—6: Fekete gyöngyök. K. h.: 8, v.: 4 ,6, 8. BÁSTYA MOZI, BÉKÉS. Január 7—10: Fekete gyöngyök. K. h.: 6, 8, V.: 4, 6. 8. PETŐFI MOZI. Gyula. Január 7—10: A bemutató elmarad. Kezd. hétk.: 5. 7. vas. 3. 5. 7. TÁNCSICS MOZI, Szarvas. Január 4—6: A csend világa. K. h.: 5, 7, v.: 3, 5, 7. ADY MOZI. Szeghalom. Január 4—6: Sortűz az égbe. K. h.: 7, v*i I1.U