Békés Megyei Népújság, 1960. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-21 / 17. szám
1960. január 21., csütörtök BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG 3 „Ezek a Csatóék viszik valamire“ | A DOLGOZÓ PARASZTOK összefogása újabb és újabb termelőszövetkezeteket, újabb és ú- jabb rátermett vezetőket hoz felszínre. A békésszentandrási Ifjú Gárda Tsz neve is új, alig ismert még. Nem csoda, hiszen tavaly ősszel alakult. Helyesebben akkor kapta ezt a nevet. Papíron még tavaly tavasszal alakult ez a kis közösség 27 családdal, 180 hold földön. Aztán jóformán csak két ember: Kiss Elek és Németh Pál ténykedett benne. Mindössze hét hold közös zabot vetettek, semmi többet. S mikor a kombájn bele- állt a zabba, hogy learassa, bérmunkásokat kellett fogadni, akik a zsá'k száját bekössék. Az Aranykalász tagjai közül nem akadt senki, aki megcsinálja. — Szégyenszemre feloszlik az Aranykalász Tsz — állapították meg a község vezetői. Valamit csinálni kellene vele. — töprengtek. Végül eszükbe jutott, hogy 1957 tavaszán 10 markos szentandrási fiatalember mentei Csató Pál vezetésével Cserebő- kénybe, ahol a kulákok által feloszlatott egyik tsz állami tartalékföldjén szakcsoportot, másik évben tszcs-t, harmadik évben tsz-t alakítottak, — Hazahívjuk őket, hogy vegyék át, erősítsék meg az Aranykalász Tsz-t — határozta él a községi pártbizottság. * — Most hagyjuk itt Cserebö- kényt, amikor már 2500 holdas szövetkezetünk van, amikor már gyümölcsözne az eddigi munkánk? — dugták össze a fejüket a szentandrásiak: Szabó György, Gazßp József, Bagi Mihály, Magyar István és a többiek. — A szülőfalunkról van szó, hívnak bennünket, számíthatnak ránk, nem mondhatunk nemet, még akkor sem, ha elölről kell kezdenünk, ha hátrányba is kerülünk egy időre — mondta Csató Pál. KÖNNYŰ EZT MONDANI. | De mi lesz a szentandrásiak nyugtalan kubikos-vérével? Le- csillapszik-e, otthon tudnak-e maradni, hiszen jóformán mindig országjárók voltak, mindig idegenben keresték a megélhetésüket Csató Pál is hosszú évekig élt Sztálinvárosban. Elvitte a kubikos-vér. Az ifjúsági szervezet városi bizottságának élére került. De aztán 1955 őszén úgy érezte: megtette ott a magáét, s jelentkezett falusi munkára. Azóta bújja a különböző szakkönyveket, s háromszor volt már 1—1 hónapos mezőgazdasági tanfolyamon. Sok mindent megtanult, különösen azt, hogy az ország bármely sarkában lehet jó tsz-t szervezni. Szentandráson meg különösen, hiszen jók a természeti adottságok, munkaszeretők az emberek, csak éppen érdekeltté kell tenni őket a munkában, s akkor otthon maradnak, nem vágynak sehova... „ . _ . I s kezdték beHAZAJÖTTEK, , . ... ’ I takarítani a széjjelhagyott kombájnszalmát, kaszálták, gyűjtötték a lucerna harmadik termését. Aztán szántani-vetni kezdtek. Az A- ranykalász alapító tagjai közül is mind többen álltak melléjük. Akkor derült ki, hogy ragaszkodnak a szövetkezetükhöz, de addig nem volt, aki megfelelően irányítsa, beindítsa a gazdálkodást. Alig akartak beleegyezni, hogy a tsz nevét „Ifjú Gárdá”-ra változtassák át Azon nem vitatkoztak különösebben november 15-én, hogy Csató Pál legyen az elnök. Akkor 36-an voltak. Azóta növekszik a taglétszám. Kézéjük állt a 18 holdas Szitó György, a 15 holdas Dombóvári János, a hait holdas Kiss János, a 4,5 holdas Aradi Lajos és mások. Többen a Csató Pállal való beszélgetés után írták alá a belépési nyilatkozatot Figyeljük csak, hogyan zajlottak le ezek a beszélgeések. o — Mikor láttam, hogyan álltatok neki az őszi vetésnek, azt mondtam: ezek a Csatóék viszik valamire, érdemes lenne közéjük állni — magyaj^ta Szitó György, amikor Csató Pnl meglátogatta. — Tudom ón, Gyurikám, hogy nem sok akadály választ el téged sem a szövetkezetbe lépéstől. Csak azt nem tudom, mi ez az akadály? — A legfőbb talán az, hogy az egyik így, a másik amúgy magyarázza a nyugdíjat, az SZTK- juttatást, s főként a földjáradékot. — Ismersz engem, hiszen együtt nőttünk fel. Hát kérlek szépen SZTK-ra és nyugdíjalapra összesen 36 forintot kell fizetni havonta, ha belépsz. Ennyi ellenében kapsz orvosi, kórházi és gyógyszerellátást és majd vagy 30 év múlva nyugdíjat. Remélem, nem is akarsz előbb nyugdíjba menni, hiszen alig múltál 30 éves. Ami a j földjáradékot illeti, egy pillanat, add csak ide azt az újságot, hadd számoljam ki a szóién... Nos akárhogy számolom: 17,56 mázsa búza jön ki 17 hold után, mivel a háztájira nem fizetünk járadékot. Ezt biztosan megkapod. Ami a munkaegységértéket illeti: 46,60 forintot terveztünk be. — Szép összeg, csak legyen meg... — Nem hasból számoltunk ennyit Gyurikám! Az a tervünk, hogy az idén 150 sertést hizlalunk. Az első 50 darabot már beállítjuk ebben a hónapban. Már felépítettük a hizlaldát is saját erőből. így építettük a fiaztatót is, s így építjük a 300 férőhelyes juhhodályt, az 50 férőhelyes nö- vendékmarha-istállót. Az építkezésekhez már össze is hordtunk öt vagon szerfát. Szalai Károly, Szító Imre, Nagy András és Bagi Mihály barkácsolják, faragják. Tehenünk 50 lesz. Felnevelünk 6000 naposcsibét, 500 libát, 1000 pulykát. Tavasszal vetünk elég rendesen ipari növényt, többek között 30 hold rizst, öt hold u- borkát. Már most a tél folyamán kihordunk vagy 8000 mázsa istállótrágyát, de aztán vetünk 30 hold somkórót is zöldtrágyának. lépett be Szító György, meg a többi terv hatására. Mert van még bőven. A vezetőség már kijelölt két fiatalt — Bagi Mihályt és Gazsó Józsefet — a traktoros-iskolára. Június elején, mikor hazajönnek, már ülhetnek is az akkorra megvásárolandó Zetorra. Erre szánták az első negyedévben meghizlalt 50 sertés árát Hitelt csak nagyon keveset akarnak igénybe venni. De úgy látszik, így is boldogulnak. Még december elején vásároltak két lóvon látású gumikerekű társzekeret, amelyekkel fuvaroznak a helyi tanácsnak, a földműves- és a kisipari szövetkezetnek. Most nvég újabb két kocsit vesznek, s a fuvar-keresményből osztanak munkaegység-előleget a- zoknak, akiknek nincs kitartásuk. Akiknek van, azok lemondtak az előlegről azért, hogy üzembe helyezzenek egy darálót, amellyel vámkeresményre is darálnak majd, meg azért, hogy minél többet tudjanak építkezni saját erőből. MINDENT EGYBEVETVE: olyan vezetői és tagjai vannak a békésszentandrási Ifjú Gá -da Tsz- nek, akikre ráillik a közmondás: megélnek a jég hátán is. Az ilyen szövetkezetbe szívesen lépnek a középparasztok is. Kukk Imre Több, korszerű üzlet nyílik Békéscsabán, Gyulán és Orosházán A Békés megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat az idén tovább folytatja az üzletek korszerűsítését, a bolthálózat bővítését, az új kereskedelmi formák bevezetését, valamint a szakosítást. Megyénk három városában több üzlet nyílik meg az idén. Gyulán már átadták rendeltetésének a 60 ezer forintos költséggel létesített ajándékboltot. A tervek szerint február elején megnyílik kalapszaküzlet, február végén pedig az illatszerbolt is. Az előbbire mintegy 50 000, az utóbbira pedig 120—130 ezer forintot költenek. A második negyedévben szeretnék átadni az önkiszolgáló háztartási boltot, a harmadik negyedévben pedig sor kerül az önkiválasztó KERA- VILL-bolt, valamint a gyermek cipőbolt megnyitására. A megyeszékhelyen, Békéscsabán is több új és korszerűsített, bővített üzlet nyílik. Március elejére mintegy 300 ezer forintos költséggel elkészül az önkiválasztó cipőbolt. A régi cipőbalt helyén női divat- és kötöttáru üzletet létesítenek. Ezenkívül a város kalapüzlettel gyarapszik. Áprilisban valószínűleg megnyílik a hangszer- és hanglemez-bolt is. A második negyedév végére bővítik és korszerűsítik a Szent István téri Gyermekruházati Boltot. Ez az üzlet új, az eddiginél tetszetősebb portált kap. A munkálatokra mintegy 80 ezer forintot költenek. Orosházán a második negyedévben nyílik meg az önkiválasztó edénybolt. A munkát itt már meg is kezdték. A vállalat erre 150 ezer forintot fordít. Ezenkívül sor kerül az áruház bővítésére és felújítására is. Ezzel együtt önkiválasztó cipő-, valamint bőrdíszmű-osztályt létesítenek. A vállalat az idén mintegy 60 ezer forintot költ munkavédelmi felszerelések beszerzésére is. f EZEK HATÁSÁRA san hideg, alkony előtti csend, mint most itt a hosszú betegszobában... Az állomás ablakán át látta, hogy ott, ahol a tegnapi szél homokbuckákat rakott, hosszú kékes árnyak nyúlnak a hótorla- szok mögött. Bent a keskeny összetolt desz- kapadon haldokló öreg paviszt arcán most újra áthullámzott a vég. só kín rezzenése. A megbilincselt forradalmár úgy érezte, mintha fuldokló merülne el előtte a láthatatlan árban és ő tehetetlenül nézné halálos vergődését. Akaratlanul előrehajolt. Ügy érezte a haldokló el-eltorzuló arcából mindaz árad felé, ami ellen küzdve lépett testvére a bitófa alá... Szilaj ifjú lobbanással még sohasem vágyakozott ennyire, hogy cselekedjen, segítsen, változtasson, küzdjön ... Eljusson azokhoz, akik olyan közel voltak mellette és akiket mégis mintha láthatatlan fal választott volna el tőle, s börtönőrök szuronyainak keskeny pengéje. Ebben a pillanatban talán jobban tudta mint bármikor, hogy ezen fordul meg minden. Az öreg paraszt talán megérezte a bilincsbevert fogoly tekintetének erejét. Ügy mozdult meg, mint most itt a betegszobában, az ágyon fekvő beteg. Homlokán ránc vibrált. A homályos szemekben a gondolatok árnyai suhantak. Pillantása a rőt félhomályba hullott, a horkolásban, a nagy csizmákról leolvadó fagyott trágya szagával. A fogoly is érezte a halál hűvös árnyékát. Még jobban előrehajolt ... Nem hallotta. mint mordul fel az őr. Nem látta, mint Wöben a hosszú, hároméin, szurony szürke pengéje ... Ügy é- rezte, minden képzet, tárgy, szín, szag és hang, most a halállátás küszöbén összeolvad egyetlen egységes egésszé, egyetlen ős e- lemmé és ebben az ős elemben halálosan egyszerűen megcsillant az alapfogalom, melyért küzdött: Az Ember... Az ember úgy, a- hogyan ő ifjú rajongással elképzelte, az ember, úgy, ahogyan ö már olykor megírta első írásaiban, az ember, amilyennek ő látta és harcrahívta. Egy szélesszoknyás, nagycsizmás parasztasszony mellett, aki ha- nyattfekve úgy hevert sápadtan, mozdulatlanul, hogy szinte kevés- bé élőnek tűnt, mint haldokló, és néha-néha nyöszörgőit halkan, halkan, nehéz álmában egyszerre megmozdult valaki. Alaktalan, rongycsomó, amely ott hevert az asszony hóna alatt, az asszony otromba. férfias, szegletes ujjú keze furcsa gondossággal szorította magához... Most a súlyos kéz félrecsúszott, az elnyűtt, színtelen rongyok lehullottak, mint nagy, otromba levelek. A horkoló emberek között a leköpdösött fagyott trágyadarabokkal, cigarettacsutkákkal és valami meghatározhatatlan sűrű szennyel borított padlón sápadt arcú, kék szemű gyermek állott A megbilincselt forradalmár látta, amint a haldokló tekintete a gyerek felé hull, lassan megváltozik és a halálos kíntól el-eltorzuló arcán átsuhan valami hirtelen felismerés. Most ő is a gyermeket nézte. Tekintetük szinte egy forma volt. A puha téli rongyok még mindig elborították az apró testet. Ezek az anyás gondossággal rákötözött rongyok elnyomták, elmosták, feleslegessé tettek mindent, a kort, a nemet, a nevet és úgy jelezték sorsát már most, mint a hindu kasztok homlokie- lei a pária életét. Kint a nagy síkság szélén egyre sűrűsödtek a ülás színű, halálosan hideg ködök. Valahol mesz- sze, messze, a láthatáron túl a nagy keleti pusztákon a burán járta őrült táncát és a lilás ködök mearezzentek távoli lehelle- tétől. A haldokló tovább nézte a rongyokat, a gyermek ügyetlen- topogó mozgását. Arcán látszott, amint a gondolatok lassan hidegen, méltóságteljesen úsznak fokozatosan eszméletlenségbe süly- lyedő agyán, mint karcsú nyakú mesemadarak a fekete vizeken A fogoly tudta, hogy mit gondol a másik. Ott a rongyokban, mint roppant tölgy, kicsinyes királya rejtőzött az ember. A gyermek tanácstalanul körülnézett. A fogoly lelkén úgy csillantak a haldokló arcáról visszasugárzó érzések, mint mikor az alkonyi napsugár halványuló világossága verődik vissza az éjszakában már- már elmerülő fellegről a tó vizére. Az ember, akiből minden lehet. Az elem, amelyből szikrázva csap ki a tudomány, a művészet, az e- rő, a szépség, a dicsőség, a hatalom, csak ki kell hámozni a szennyes rongyokat, csak utat kell vágni a végtelen, havas síkságon, csak össze kell tömi az évezredes jégtakarót, az elmén, a sorson... Minden, minden lehetséges, minden, minden elérhető, mert kozmoszthóditó erők szuny- nyadnak a rongyok alatt. Kozmoszthóditó erők, melyeket bilincsbevert az osztálysors irtózatos felcete átka. Az öreg hidegiilő testén utolsó rezzenés futott át. A fogoly lábán megzörrent a bilincs... Az őr felmordult... A hosszú, háromélű szurony libbent. Hegye szinte é- rintette Vlagyimir Uljanov mellét... A fogoly kiegyenesedett a feltörő érzések forgószelében. Féktelen ifjú vágy égette börtönöktől megkínzott testét... Szeretett volna erős lenni. Erősebb, mint a roppant folyamokat bilincsbeverő szibériai Tél, erősebb, mint a fellegeket tépő burán, Erős, mint a mesék óriásai, hogy lehámozza a rongyokat a gyermek testéről és valami titokzatos mesés varázslattal össze öt- je az előre meghatározott osztály- sors fekete átkát. Az erő a nagy titok. A milliók ereje, mely úgy izzóit a kicsiny gyermektestben, mint az atomok legyőzhetetlen «- nergiája. A börtönőr vicsorgó szitokkal megfordította a puskáját... A puskatus a fogoly mellét érte ... Ahogy visszatántorodott, megrántotta a hozzábilincseltek láncát és egyszerre négyen dőltek a váróterem sarkába... Csend lett. A gondolat kihunyt az ütés fájdalmában. A szemhéjak súlyosan e- reszkedtek az ifjan, viharosan csorduló, halottsirató, harcot fogadó, könnyektől homályosuk szemekre ... Mégis csodálatos nyugalmat, önbizalmat érzett. Az ajka összeszorult. Hirtelen vad szélroham rázta meg az állomás kicsiny, gerendaépületét ... A láthatár szélén egyszerre égigérő hóoszlopok bukkantak fel. A csillagok riadtan húzódtak magasabbra, a lilás szinü égbolton a végtelen havas síksá* gon tombolva, süvítve vágtatott a burán. Előtte úgy hajlongtak a porhó oszlopai, mint bajadérok a nagy ázsiai zsarnokok lakomáin. Vérfagyasztó, csontot repesztő, fagyleheletü viharok nyihogtak jegsarkantyúk alatt és a falvak riadtan húzták magukra a hótakarót, mert hallották a nagy űr rettenetes léptét.., A gyermek arcán a sírás fintora jelent meg. Négykézláb állva visszahúzódott az anyjához és makacs sírással cibálta a mála- dozó szoknyáját,,, A beteg érezte, hogy az emlék ereje felszítja a régen fellobbant, de egész életén át izzó érzések lo- bogását és a párnákból áradó dermedés lassan szétfoszlik... A nagycsizmás kisfiú öregektől kioktatott falusias illemtudással levette ormótlan sapkáját. Kék szemében nem félelem, csak várakozás, áhitat és az egészséges ember öntudatfölénye volt. — Vlagyimir lljics... Hogy van? — kérdezte halkan, kicsit számonkéróen úgy, ahogy a felöltözött hosszú utat. megtett ember szól ahhoz, aki „még mindig“ az ágyban van. A beteg vaskos, erős ajka szélén először lassan, aztán egyre diadalmasabban terjengett a mosoly. A csillagos égboltot látta a széles ablak üvegén túl, a fiú kócos szőke feje mögött. A végtelenségek, melyben végtelen erőket feszítő, végtelenbe törő akaratok útjai tárultak. — Élek... — szólt halkan, de tisztán érthetően. És mikor Htta a fiú arcán a gyerekes öröm ■'Ira- gadtatását — újra mosolygott,
