Békés Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-14 / 269. szám

1958. nov«ml)«f 14., pérw«+ BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 I munkáshatalom minden rétegre gondol Gyulán a járási és városi párt­bizottság javaslatára a Hazafias Népfront, a Vöröskereszt szerve­det és az SZTK-ikirendeltség an- Jkébra hívta össze a város nyugdí­jasait és járadékosait, protoíémáik megbeszélésére. November 0-án délután a városi tanács kistermében, már fél 5 óra. fcor kezdtek gyülekezni a munká­ban megőszült, idős dolgozók, volt közalkalmazottak, nők és férfiak vegyesen. Az előadó üdvözlő sza­vai után hangsúlyozta, hogy az utóbbi időben a párt és a kormány szava a társadalom minden réte­géhez eljutott. A nyugdíjasok és rokkantsági járadékosok ankétjának megren­dezésére is így került sor. Két­ségtelen, hogy társadalmunk ezen létszámban is igen jelentős réte­ge nagyobb megbecsülést érde­mel. Közülük igen sokan 30—40 évet töltöttek munkában, vagy •közszolgái altiban. Ezeket az idős nőket, férfiakat nem kényeztette el a múlt rendszer. Az előadó be­szélt az úgynevezett régi, jó vi­lágról, amelyben 3 millió nincste­len koldus, máról holnapra élő paraszt volt ebben az országban. Az iparban több százezer munka- nélküli, de nem volt jobb az ér­telmiség helyzete sem. Mérnökök, tanárok, orvosok hosszú éveken át 'árták kinevezésüket, közben szellemi szükségmunkával tenget­ték az életüket, mint ahogy a pro­I letérők az inségmunkával. Az etm. I bereken meglátszott a szegénység, rongyosok, éhesek és betegek vol­tak; Az előadó a gazdasági alapról, az államháztartásról szólva kije­lentette, hogy itt is ugyanúgy van, mint az egyszerű háztartás­ban, csak annyit lehet költeni, a- mennyit a bevétel megenged. Az állam szociális kiadásait befolyá­solják a körülmények is. A má­sodik világháború pusztításai és az l&MJ-os ellenforradalom kár­tevései visszavetették szocialista rendszerünk Ilyen irányú törek­véseit isi, de még ilyen körülmé­nyek között is a kormány az el­múlt 13 év alatt több alkalom­mal rendezte a nyugdíjasok és rokkantak járadékát. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a for­radalmi munkás—paraszt kor­mány kétéves működése, eddigi munkája politikai és gazdasági téren elért eredményei elismerést és bizalmat váltottak ki a társa­dalom minden rétegénél. Kádár és Marosán elvtársak bsszédeik- ben utaltak arra, hogy a kormány rendezni kívánta a nyugdíjasok helyzetét, különösen a legalacso­nyabb kategóriákba tartozók jo­gos sérelmét kívánja először is orvosolni, de hangsúlyozták azt is, hogy ehhez először meg kell teremteni a gazdasági alapokat. Éppen ezért türelmet és megér­tést kér a kormány az érdekeltek­I tői, akik teljes joggal bízhatnak a I párt és a kormány vezetőinek ki­jelentéseiben, A mi el v társa ink részéről ezek a kijelentések nem választási ígéretek, nem afféle „kortes”-íogások, mellyel hasonló alkalommal a régi tőkés világ urai éltek. Az SZTK-kiirendeltség vezetője többek között hangsúlyozta, hogy milyen fontos a nyugdíjalap meg­teremtéséhez a termelés, a terme­lési érték növelése. Az országban több százezer nyugdíjas van, ha csak 10 forinttal emeljük a nyug­díjjáradékot személyeként, akkor is az havonta milliókat, vagy ha 100 forinttal, akkor milüárdokat jelent az állami költségvetésben. Kiemelte Kádár elvtárs és Maro­sán elvtársak beszédéből az elő­adó, hogy 1959. januárjában meg­jelenik a nyugdíjakkal kapcsola­tos törvényrendelet és akkor is­mét össze fogják hívni az érde­kelteket és a szükséges felvilágo­sítást meg fogják adni nyugdíja­saink részére. Befejezésül az előadó megkö­szönte a jelenlévők megértő, tár­gyilagos felszólalásait. Az ankét igen jó hangulatban ért véget. So­kan a helyszínen mondtak köszö­netét a nyugdíjasok közül azért, hogy összehívták őket és tanácsot adtak nekik. Köhári István járási vöröskereszt titkár Társas utazások Az IBUSZ az idén karácsony­kor és Szilveszterkor társas utazá­sokat szervez Pozsonyba, Kassá­ra, Prágába és a Magas-Tátrába. Külön sí vonatok indulnak majd januártól kezdve a Magas-Tátrá­ba. Üzemek és vállalatok részére kívánságuknak megfelelően a társ-vállalatok meglátogatására szerveznek utazásokat. Pénteken Komlón sorsolják a lottót A SPor.fogadási és Lottó Igaz­gatóság ebben a hónapban vidé­ken rendezi a további lottó-serso- : fásokat. A lottó 46. játékhetének ; nyerőszámait november 14-én, l pénteken Komlón sorsolják. Humdb S'&i'&'lc Takarékos pilóta Tisztára az apja lllIHlIfltlIllllllllllllllllllllltlIHIlllllltlIIHIIIItlIIIIIIIMIIIItlIIIIIIIIIIIIIIHIklllllMIIHNHIIIIIftHIMIIHItlIllltlIIIIPIHHtlIIIK IHlHlHIIIHIIIIllllllllllHHUIHIIIIHIlllllHHHmHHIIHIIIHIIIHIIHllllllHIIIHIIHIIIIHimillHIIHMIIIIIHIIllMIIIHIIHIHMMIIimilUWI lllllMHIIIIIIIHHHHMHUIIIHIHIMMIillMIIIIIHIMilHIllHMllHIHlJMimilHHHIIMlilMBMIHIimMMMIlMIWMHMllimiimiÜ Vasárnap, november 16 Kossuth Rádió 7.30 A Rádió zenés üdvözlete az új választóknak, 8.10 Falusi életképek. 8.20 Egy falu — egy nóta. 8.55 Édes anyanyelvűnk. 9.00.Zenerajongók. 10.00 yasárnapi vers. 10.11 Tánczene. 11.00 Választ az ország! 12.15 Jó ebédhez szól a nóta. 12.50 Hétvégi jegyzetek. tö.OO Szív küldi:.. 13.30 Rádiólexikon. 14.00 Az operettszerkesztő postája. 15.00 Hét nap a külpolitikában. 15.15 Szórakoztató muzsika. 16.00 Választ az ország! 17.10 Kincses Kalendárium. 18.00 Totóeredmények. 18.03 Tánczene. 19.00 Jóéjszakát, gyerekek! 19.12 Mo­zart műveiből. 20.10 Köznapi dolgok­ból... 20.20 Legnagyobb sikereim... .1.15 Bemutató magyar szerzők mű­veiből. 22.18 Egyveleg Johann Straus« műveiből. 22.35 Verbunkosok, népda­lok, csárdások. 23.00 Egy pár cipő. Ze­nés vígjáték. 23.32 Tánczene. Petőfi Rádió 8.00 Bach-orgonaművek. 8.30 Az e- vangélikus egyház félórája. 9.00 Köny- nyü dalok. 9.3C Miska bácsi lemezeslá­dája. 10.10 Szív küldi... 10.45 Európa hangversenytermeiből. 12.20 Tristan és Isolda regéje. 12.56 Művéozlemezek. 14.15 Ali Baba és a negyven rabló. 15.00 Kard és szerelem. Operett két részben. 18.05 Szórakoztató szimfoni­kus zene. 18.30 A város peremén. 18.40 A Budapesti Madrigálkórus énekel. 19.05 Közkedvelt magyar nóták. 19.45 Tánczene. 20.23 óda. 20.30 Zongoramű­vek. 21.20 Remekművek között a Szép- művészeti Múzeumban. 21.40 Hangver­seny hallgatóink kívánságára. 23.40 Táncdalok. Hétfő, november 17 Kossuth Rádió 8.10 Reggeli hangverseny. 9.00 Riporté műsor. 9.15 Zirci Gáborás Zoltán és zenekara játszik. 9.45 Lányok, asszo­nyok... 10.10 Szívesen hallgattuk... 11.30 Ezüstkalászos gazdatanfolyam. 12.10 Lakatos Sándor és zenekara játszik. 13.00 Válaszolunk hallgatóinknak. 13.15 Heti zenés kalendárium. 14.15 Operett- részletek. 15.00 Muzsikáló századok. 15.20 Pár lépés a határ. 15.40 Utazás a világ körül. 16.10 Mező László (gor­donka) hangversenye a stúdióban. 16.40 Napirenden... 16.45 £Iawai egyve­leg. 17.00 ötórai tea... 17.45 A nemzet­közi munkásmozgalom időszerű kér­dései. 18.15 Mozart: B-dur szimfónia. 18.40 Zászlóbontás.19.00 Boldogság, mer­re vagy? Színmű 2 részben. 20.05—20.35 Esti krónika. 21.50 Könnyű dalok. 22.20 Ungár Imre zongoraestje a stú­dióban. 23.38 Jóéjszakát... Petőfi Rádió 14.20 Tarkabarka kis csibe. 14.40 Ze­nekari hangverseny. 15.40 Anya nél­kül. 16.00 Fúvószene. 16.30 Riporter- szemmel a világ körül. 16.40 Részletek JOVO HETI RÁDIÓMŰSOR November 16 (vasárnaptól) november 22 (szombatig) Moniuszko operáiból. 17.15 Aranylako- dalom. 17.30 Hangverseny a Rádió­egyetem hallgatóinak. 18.15 Látogatás a soproni Berzsenyi Gimnáziumban. 18.30 Szív küldi..: 19.05 Sporthíradó. 19.20 Ezüstkalá«zos gazdatanfolyam. 10.50 Jóéjszakát, gyerekek! 20.00 Sza­bó Zsuzsa (zongora) és Kocsis Albert (hegedű) hangversenye a stúdióban. 20.25 Operettrészletek. 21.05 Verbunko­sok, népdalok, csárdások. 21.40 A re­mény virágai.22.00 Tánczene. 22.40 A boldogság tudománya. Kedd, november 18 Kossuth Rádió 8.10 Kozák Gábor József és zenekara játszik. 8.40 Indulók és dalok. 9.00 Szá­moljunk, gyerekek! 9.10 Ahol a játé­kok készülnek... 9.20 Kis muzsikusok­nak. 9.40 Szórakoztató hárfamuzsika. 10.10 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.25 Zenekari hangverseny. 11.00 Hegykői napok. 11.25 Nótacsokor. 12.10 Könnyű­zene — háromnegyed ütemben. 13.00 Majakovszkij verseiből. 13.12 Opera­részletek. 14.00 Szórakoztató zene. 14.45 Tücsök, Tintásujj, meg a többiek. 15.05 Táncdalok. 15.25 Napirenden. 15.30 Egy falu — egy nóta. 16.10 Ez történt Patakon... 17.00 Ifjúsági őrjá­rat. 17.15 Szív küldi... 18.10 Munkás- mozgalmi dalok. 18.15 Negyven éve történt... 19.00 Jóéjszakát, gyerekek! 19.05 Csongrádi halászok. 19.29 Prole­tárnak, rossz napokra. 19.35 Antal Ist­ván (zongora) hangversenye a stúdió­ban. 20.00 Esti krónika. 20.30 Jó mula- tást! 21.20 „Van egy színház, végtelen és mibennünk lakik.” 22.15 Mai szem­mel... Kommentár. 22.25 A Magyar Rá­dió énekkarának női kara énekel. 22.42 Vörösmarty Mihály verseiből. 22.50 A Stan Kenton-zenekar játszik. 23.05 Zongoraművek. 23.35 A férj ko­pogtat. Petőn Rádió 14.20 Zenekari hangverseny. 14.40 Filmzene. 15.05 Fodor József versei. 15.15 Hangverseny a stúdióban. 15.50 Mi újság a nagyvilágban? 16.00 Ope­rettmuzsika. 16.30 Nagy Lajos két el­beszélése. 16.48 Operaáriák. 17.15 Rá­dióegyetem. 17.45 Vidám hangszerszó­lók fúvósklsérettel. 18.05 Van a Volga mellett egy városka. 18.30 Madár, ma­dár, kismadár... 19.05 1000 szó oroszul. 19.15 Mary Ford énekel. 19.30 Hirdető­oszlop. 19.40 Falurádió. 20.00 Brahms: A-moll vonósnégyes. 20.30 Két tűz kö­zött. 20.50 Glier: A Vörös Hadsereg. 21.05 Gyermeknevelés. 21.20 Katönada- lok, katonanóták. 21.55 „Szive« emlé­kül/’ Hétköznap reggeíf állandó műsorok J| Kossuth Rádió 5.00 Falurádió. 5.3Ó Hírek. Időjárás- ■ jelentés. 6.59 Időjelzés. 70.00 Hírek. * Időjárásjelentés. 7.10 Üj könyvek. 7.35 ■ Naptár.- 7.59 Időjelzés. 8.00 Műsoris* ■ mertetés. Időjárásjelentés. 8.08 Tech- 5 nlkai szünet. 5. Petőfi Rádió 6.20 Színházak, mozik és tárlatok $ műsora. 6.50 Torna. 8.00 Műsorzárás. J Szerda, november 10 Kossuth Rádió 8.10 Népszerű öpar&részleteik. 9.00 Rádáóegyotem. 9.30 Gyöngyösi Rácz Géza ée zenekara játszik. 10.10 Gyer­meknevelés. 10.30 Johann Strauss ope­rettdalaiból. 11.00 Akiket nem lehet leigázni. 11.20 Népi táncok és hang- 6zenszólóik. 13.15 Operettkettősök. 14.05 Serly Lajos és Dankó Pista dalaiból. 14.40 A moszkvai VIT hangversenyei­ből. 15.05 Pár lépée a határ. 15.25 Könnyű zenekari muzsika. 15.45 Vála­szolunk hallgatóinknak. 16.10 Napiren­den..-. 16.15 Szív küldi szívnek szíve­sen. 16.45 A Magyar Rádió gyermek- kórusa éneked. 17.00 Élőszóval — mu­zsikával 19.00 Jóéj szakát, gyerekek! 19.05 Zsolnai Hédi énekel, Les Paul gitározik. 19.20 Menyasszonyok — vő­legények iskolája. 19.40 Klasszikus operettmuzsika. 20.00 Díszelőadás köz­vetítése az Erkel Színházból, a Kom­munisták Magyarországi Pártja meg­alakulásának 40. évfordulója alkalmá­ból. 22.20 Lóversenyeredmények. 22.25 A Magyar Rádió szimfonikus zene­karának hangversenye a stúdióból. 23.15 Jazz-p&rádé. 0.10 Éji zene. Petőfi Rádió 14.20 Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. 14.40 Tánczene. 15.25 Kórusok. 15.46 Tóth Mihályné és Vasé József népművész énekel, Jan/kovics Imre hossz! furuglán játszik. 16.00 En- zo di Mola énekel, Kurt Eichler együt­tes játszik. 16.17 A túlsó parton. 16.45 Orosz Júlia és Jámbor László opera­áriákat énekel. 17.20 Falu a Zsiliea tö­vében..; 17.30 Zenekari hangverseny. 18.15 Nagy magyar műfordítók. 18.45 Sporthlradó. 19.05 Történeteik Toscani­ni életéből. 19.40 Falurádió. 20.00 Rit­kán hallott olasz operákból. 20.40 Könnyű zene. 21.05 Népi táncok és hangs zenszol ók. 21.30 A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának hangverse­nye a stúdióból. 22.00 Tánczene. Csütörtök, november 20 rne-íí • Kossuth Rádió 8.10 Szórakoztató Zenei 8.56 Édes anyanyelvűnk. 9.00 Menyasszonyok — vőlegények iskolája. 9.20 Lúdanyó me­séi. 9.40 A Román Rádió énekkara éne­kel. 10.10 Könnyű melódiák. 10.30 Harc a börtön falai mögött. 10.40 Szesztay Sári zongorázik. 11.00 A költő pártjá­hoz. 11.22 Lajtha László: Udvarhelyi táncok. 11.30 Ezüstkalászos gazdatanfo­lyam. 12.10 Népszerű egyvelegek. 13.00 Békés találkozás. 13.30 Operarészletek. 14.20 Egy falu — egy nóta. 14.50 Men­delssohn és Liszt kórusaiból. 15.10 Sakk-matt. 15.20 A Fővárosi Zeneisko­laszervezet tanulóinak hangversenye. 15.35 Fiatalok filmklubja. 16.10 Köny- nyű melódiák. 16.50 Lányok, asszo­nyok... 17.05 Lakodalmas dalok és dar- nói dalok. 17.25 A Dunánál. 17.30 Ne- bámcsvirág. Operettrészlet. 18.15 Szív küldi szívnek szívesen. 18.40 Százados szenzációk. 19.10 Jóéjszakát, gyerekek! 19.15 Az elfelejtett Cupido. 19.45 Tánc­zene. 20.00 Esti krónika. 20.25 A Rá­diószínház bemutatója. Ki gyűl a csil­lag. Jl.36 Hangszerszólók. 22.15 Nép­dalcsokor. 22.20 Kamarazene. 23.30 A Martiny-együttes játszik. 0.10 Rácz Gyula cimbalmozik, Fátyol József kla- rinétozik, Petőfi Rádió 14.20 Tánczene. 15.20 A külföldi sajtó hasábjairól. 15.30 Részletek meseope­rákból. 16.10 Magyar századok. 16.40 Hangverseny gyermekeknek * 17.00 Alaszkától a Fokföldig. 17.25 Ajándék- hangverseny üzemi dolgozóknak. 18.15 Hozzák a fát. 18.35 Hatvani diákjai. 19.05 1000 szó oroszul. 19.15 Filmdalok. 19.30 Ezüstkalászos gazdatanfolyam. 20.00 Szórakoztató zenekari hangver­seny. 20.46 A mi javunkra..! 21.05 Tánczene. 21.50 Mi újság a fototechni­kában? 22.00 Mefistofele. Operarészlet. 22.50 Szocialista Népkörben. Péntek, november 21 Kossuth Rádió 8.10 Részletek Lehár Ferenc Paganini és Huszika Jenő Lili bárónő c. operettr- jéből. 9.00 100 éve indult az „Üstökös”. 9.10 Cseh, szlovák, albán éss osztrák népdalok és táncok. 9.50 Magyar köl­tők versei az általános iskola VI. osz­tályos tankönyvébőü. 10.15 Hat hónap Brüsszelben. 10.25 A Határőrség fú­vószenekara játszik. 10.55 Gavallérok. 11.30 Glinka: Sextett. 12.10 Tánczene. 13.00 Gazdaszemmel a nagyvilág mező­gazdaságáról. 13.15 Operarészletek. 14.10 Üttörő-híradó. 14.35 Napirenden.;. 14.40 Színe« népi muzsika, 15.1« Daltanuláe, 15.30 Korunk csodája. 16.10 Szív toül<H szívnek szívesen. 16.55 Gyári sziréna. 17.15 Magyar zene itthon és a nagyvi­lágban. 18.15 ÜJ magyar-nóta felvéte­leinkből. 18.40 Ifjú Figyelő. 19.00 Jó- éjszakát, gyerekeikI 19.06 Elbert: A cirkuszban — szvit. 19.20 Kerékasztal 19.40 A comevüáei harangok. 20.00 Esti krónika. 20.26 Részletek a prágai könnyűzenei és tánczenei fesztivál hangversenyéből. 21.00 Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. 31.30 A Ma­gyar Rádió szimfonikus zenekara jáv° szik. 22.50 Legnépszerűbb lemezeink-1 bői. 23.30 A galamb. 0.10 Bach: f-moll szonáta, hegedűre és zongorára, Petőfi Rádió 14.20 Zenekari hangverseny. 15.00 Kő­be vésett emlékeik. 15.15 Zenés utazás* 16.10 Tánczene. Régi francia muzsika; 17.10 Riporterek jegyzetfüzetéből. 17.20 A magyar irodalom története. 17.50 Müvésziemézek. 18.40 Sárospataki Jó­nás Jancsi és zenekara játszik. 19.0« Palló Imre (ének), Szetoenyi János (fu­vola), Lukács Pál (mélyhegedű) és Lu- btte Hédi (hárfa) hangversenye a stúr dióból. 19.45 Falurádió. 20.00 Heti hang­versenykalauz. 30.45 Sporthíredó. 31.00 Operettmuzsika. 31.40 Kecskemét szín-' hózd életéből. 22.00 Mai nótaszerzőh dalaiból. 2C.25 A sziléziai takácsok* 2-2.30 Jóéjszaikát! Szombat, november 22 Kossuth Rádió 6.30 Orvosi tanácsok. 8.10 Lányok — asszonyok... 8.25 Adám Jen: Arany János dalai. 9.00 Üttörő-híradó. 9.25 Lapozgatás az énekeskönyvben. 9.40 Ispirityl Pál.,» Óvodások műsora. 10.10 Gyári sziréna,., 10.30 Babavásár. Operettrészletek. 11.00 Hódítás. Elbeszélés. 11.20 Kamarazene, 12.10 Járóka Sándor és zenekara Játszik, Vatai Szabó Gyula énekel. 12.45 Ml újság a könyvesboltokban? 13.00 Operarészletek, 13.40 Válaszolunk hallgatóinknak. 13.50 Tánczene. 14.20 Fürkész Adám, az év­századok vándora, 15.00 Hirdetőoszlop. 15.10 Gulyás László: Klsbojtár — szvit, 15.30 Hazai körkép. 15.50 Martiny Lajos zongorázik. 16.10 Élőszóval —muzsikával. 18.05 A héten történt... 18.15 Szív küldi szívnek szívesen. 18.50 Moszkvai üzletek­ben. 19.00 Jóéjszakát, gyerekek! 19.10 Népszerű szimfonikus hangverseny. 19.45 Ady Endre verse!. 20.30 Jót nevettünk! Vidám zenés műsor. 21.45 Sporthíradó, 22.15 Tavasz. Victor Hugo verse, 22.20 Táncoljunkl Petőfi Rádió 14.20 Operakalauz. 15.20 Autósok ötper» ce. 15.25 Házassági viszontagságok. Rá« diósz-atfra. 16.30 Műteremlátogatás. 16.45 Népszerű hangverseny. 17.30 Megfiatalo­dik-e a Tejútrendszer? 17.50 Ferenczy György hangversenye a stúdióban. 18.16 Falurádió. 18.35 Wagner: Tristan és Isol­de. Dalmű. é

Next

/
Thumbnails
Contents