Békés Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-05 / 261. szám
6 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958. november 5., szerda Magyar sportolók a világversenyeken A magyar sport értél'es ha. gyományai közé tartozik, hogy versenyzőink egy kivételével (1820, Antverpen, a központi hatalmak országait nem hívták meg), valamennyi olimpiai játékon megjelentek és többnyire sikeresen megálltak a helyüket. Szereplésünk eredményessége azonban a felszabadulás után ugrásszerűen fokozódott. A felszabadulásig 9 olimpián vettek részt a magyar sportolók és ösz- szesen 34 első helyet, 26 máso. dik helyet és 23 liarmadik helyet szereztek. Ezzel szemben a a felszabadulás után három ©- limpiai játékon, Londonban, Helsinkiben és Melbourne-ben 35 első helyezést, 25 második és 36 harmadik helyezést értek el tehát többet, mint a felszabadulást megelőző valamennyi olimpián. A nemzetek nem hivatalos point versenyében hazánk Londonban és Helsinkiben egyfor. mán a harmadik helyre került, s csupán a melbournei olimpián volt kénytelen megelégedni az ötödik hel’yel. Rendszeresen részt vettek sporlo’óink a különböző sportok világbajnokságain és Európa- bajnokságain. Versenyzőink a világbajnokságokon a felszabadulás ó'a a következő eredményeket érték el: Világbajnokságokon 62 első helyezés, 58 második helyezés, 52 harmadik helyezés. Európa-bajnokságokon: 31 első helyezés, 40 második helyezés, 43 harmadik helyezés. A felszabadulás óta a magyar sportolók 62 világbajnokságot és 31 Európa-bajnokságot értek el. Kiválóan megálltak a helyüket olyan nagyszabású nemzetközi sporteseményeken, mint a Nemzetközi Baráti Sportjátékok és a Főisko’ai Világbajnokságok. Hagyományosan fejlett sportágainkban megőriztük előkelő helyünket a világ élvonalában. A fotó 44. heti hivatalos nyereményjegyzéke Beérkezett 1 057 643 db szelvény, felosztásra került 1 803 758 forint. 12 találat (6 darab) = 79 323 forint 75 fillér. 11 találat (139 db) = 3423 forint 75 fillér. 10 találat (1631 db) = 388 forint 75 fillér, J Októberben zajlott le a négy város hagyományos Béke-kupa versenye Kiskunfélegyházán. A versenyen Hódmezővásárhely, Kiskunfélegyháza, Szentes és Orosháza legjobb sakkozói küzdöttek. Az első fordulóban Kiskunfélegyháza—Szentes 7,5 — 4,5, míg Hódmezővásárhely—Orosháza 6,5—5,5 eredmények születtek, s így a döntőben a két győztes mérte össze erejét. A Béke-kupát megérdemelten Kiskunfélegyháza csapata nyerte 6,5—5,5 arányban. A harmadik helyet Orosháza csapata szerezte meg, mivel Szentes csapatát 10:3 arányban fölényesen győzte le. Orosháza csapatának eredményei: Hódmezővásárhely ellen győztek: Bacsúr, Bereczkl, Dancsó és Nagy, döntetlenül végzett' Romvári, Hrabovszki és Vágl, vesztettek: Héjjá, Győri, Jároll. I. Horváth. Szentes ellen: győztek: Bacsúr, Győri. Hrabovszki, 1. Horváth, Jároll, Nagy, P. Szabó, Vági döntetlent ért el: Bereczkl. Héjjá. Dancsó és Romvári. A kifogástalan rendezésért a dicséret a kiskunfélegyházi sakkozókat Illeti. Labdarúgóink olyan sikerekkel büszkélkedhetnek, mint az 1952. évi helsinki olimpia megnyerése, mint az angolok ellen aratott iondoni 6:3 arányú győzelem, mint az 1954. évi világbajnokságon elért második helyezés. Sajnos, az ellenforradalom talán éppen a labdarúgást tépázta meg a legjobban, így ebben a sportágban most sok pótolni valónk van. Vívásban tovább fejlődtünk. Most már nemcsak kardvívóink tartoznak világviszonylatban az élvonalba, hanem a többi fegyvernem képviselői is. Úszásban és vízilabdában meglehetős sikereket értünk el, bár az ellenforradalom miatt ezek a sportágak is nagyon visszaestek. Úszósportunk erejét a helsinki olimpián elért négy bajnokság fémjelzi, vízilabdázóink pedig legutóbb is imponáló fölénnyel őrizték meg elsőségüket a budapesti Európa “bajnokságon. Asztalitenisze, zőink a világ- és Európa-baj- nokságok győzelmi sorozatával dicsekedhetnek. Hatalmas arányú fejlődésről tett tanúságot néhány olyan sportág, amely a felszabadulás előtt a világ élvonalától messze elmaradt. Ezek közé sorolható elsősorban az atlétika. 1939-ben az atlétikai szövetség mindössze 1600 atlétát tartott nyilván. A nagyszabású tömegversenyek követ-4 keztében 1955-re a hivatalosan nyilvántartott atléták száma meghaladta a 40 ezret, s bár az ellenforradalom során sok atlétikai szakosztályt megszüntettek az egész országban, még 1957-ben is majdnem 30 ezer rendszeresen versenyző atlétát tartott számon a szövetség. A kiváló atlétikai szakemberek jelentős haladást értek el az edzésmódszerek fejlesztésében is, s ennek megfelelően élversenyzőink egyre jobb eredményeket értek el. Az olimpiai számokban valamennyi felszabadulás előtti csúcsot elérték. (Kivétel a 200 méteres síkfutás) Iharos, Rózsavölgyi, Szent- gáli, Kovács József, Csermák, Zsivóczkí, Németh Imre, Szé- csényi nevét jól ismeri a világon minden atlétabarát. Iharos Sándort 1955-ben a világ legjobb atlétájának választotta 45 sportújságíró a világ minden tájáról, s abban az évben ő kapta meg a Helms alapítványt is. Nagy haladást tett a kajak, kenu sport is. Legjobbjaik kitűnően megálltak helyüket az o- limpiákon, a világ- és Európa- bajnokságoken. Különösen emlékezetes az 1954. évi világbajnokságon elért 6 első helyezésük. Ezen a világbajnokságon a magyar versenyzők nagy fölénnyel nyerték a nemzetek díját is. Világviszonylatban az élvonalba került az öttusa. Válogatottunk megnyerte a csapat- versenyt 1952-ben a helsinki o- limpián, majd megismételte kiváló szereplését, az 1953. és 1954. és az 1955. évi világbajnokságokon. Sok sikert arattak ezenkívül kosárlabdázóink, tornászaink, sportlövőink, műkorcsolyázóink, és más sportágbeli versenyzőink. Versenysportunk fejlődését bizonyítják a mérhető sportágakban évről-évre felállított világ-, Európa- és országos csúcs- eredmények is. Sportolóink 1950-ben négy világcsúcsot, 4 Európa-csúcsot és 228 magyar csúcsot* 1952-ben 5 világcsúcsot és 201 országos csúcsot, 1954- ben 11 világcsúcsot és 9 Európa-csúcsot, 1955-ben 13 világcsúcsot és 17 Európa-c úesot, 1956- ban 4 világ- és 4 Európa- csúcsot és 177 országos csúcsot, 1957- ben pedig 2 világcsúcsot, 4 Európa-csúcsot és 186 országos csúcsot állítottak fel, Igazolván testnevelési és sportmozgalmunk állandó fejlődését. KÉZILABDA NB I férfi Békéscsabai MÄV Bocskai—Bp. Vörös Meteor 9:7 (2:6) Békéscsaba, 1 000 néző, vezette: Medcvvarszky. ban ellenállhatatlanok voltak. Jók: Gálik, Varga II, Hajdú Zsilinszky, illetve Kapuvári, Ná- dasdi, Sükkösd. Góldobók: Gálik 5, (kettő 14- esből) Zsilák 3, Varga I. 1, illetve Nádasdy 4, Merkovány 1, Dudás 1, Sükkösd 1. A mélytalajú pályán a vendégek jobb taktikával játszva, minden helyzetüket kihasználták az I. félidőben. A MÁV mereven, kissé szétesően mozgott. Szünet u- tán a vasutasok lendületesebben kezdtek, helyenként egészen jól adogattak és a kapuralövéseik pontosabbak, időzítettek voltak. A Meteor góldobóját a kistermetű Varga II teljesen kikapcsolta a játékból a csabai kapu előtt. Zsilinszky 7:7-es állásánál egy felső sarokba tartó lövést bravúrosan védett. A közönség hatalmas biztatása mellett a hazaiak a hajráBékéscsabai Épitők—Bp. Traktor 4:4 (2:2) Békéscsaba, vezette: Kontra. Góldobók: Seben II 2, Kundolf 1, Kerepeczki I. 1, illetve Sztan- kai 2, Szalai 1, Póka 1. Közepes iramú mérkőzésen különösen a csatársorok meddő játéka miatt alacsony színvonalú volt a játék. A vendégek szerezték meg a vezetést, a hazai csatárok mindig késlekedtek a ka- puralövésekkel és nagyon sokszor pontatlanul, vagy a sáncba lőtték el a labdát. Építők közelebb álltak a győzelemhez. Jók: Nátor, Palotai, Kundolf, illetve: Vágó, Sztankai. Régi világ — furcsa világ... Trócsányi Zoltán beszél új könyvéről Trócsányi Zoltán Kevesen voltak s vannak nálunk, akik szívvel és tudással gyűjtik, népszerűsítik a magyar történelem hétköznapjainak dokumentumait. Régmúlt idők megkövesedett lávája alól kell ezeket kiásni, életre varázsolni; a feladat egyszerre kíván jó írót és nagytudású polihisztort. A kevesek egyike Trócsányi Zoltán, aki a Kirándulás a magyar múltba, a Magyar régiségek és furcsaságok és más régebbi munkái után most új kötettel a Régi világ — f urcsa világ-gal jelentkezik. — Négy önálló művem jelent meg kereken 40 év leforgása alatt a magyar élet történetéről —• mondja. A régi világ — furcsa világ olyan írásokat közöl, amelyeket a Bibliotheca Kiadó régi műveimből és ugyanakkora mennyiségű kéziratanyagomból a nagy- közönség számára kiválogatott. — E könyvem így szórakoztató séta a magyar múltban. Nem oktat, nem magyaráz, nem rendszerez. Megvilágít a múlt sötétjében egy-egy eseményt vagy esemény- sorozatot, a magyar élet egy részét — valamit, amitől szenvedett az ország, — valamit, amin derült a magyar nép, — valamit, a- mit mindenki szidott; babonákat, népszokásokat, régi recepteket, nagyapáink illemtanát és sok apróságot a régi életből. Könyvem több részlete olyan, mintha ükapáink mondanák el a maguk száz vagy több száz esztendős nyelvén, különösen azok a részletek olyanok, amelyeket szószerint vettem át fordításaimból. Ez a kötet — a válogatás, ösz- szeállítás — csak kis részben az én munkám és soha meg nem született volna Pók Lajos szives közreműködése nélkül. Könyvemet sok régi metszet színesíti, valamint Győry Miklós illusztrációi, amelyek — azt hiszem — megnyerik majd az olvasók tetszését.--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------! F IGYELEM: Állami vállalatok, állami gazdaságok, tsz-ek! A Vésztői Földművesszövetkezetnél eladó 1 pár nehéz ló, lószerszám, és 1 db 5 tonnás kitűnő állapotban lévő gumikerekű kocsi DOLGOZÓINKAT, KEDVES VÁSÁRLÓINKAT ÉS FELETTES SZERVEINKET szeretettel köszöötjük a Nagy Októberi Szocialista Fo r jaalorr 41. évfordulója alkalmából Magyarbánhegyesi Földművesszövetke "I Igazgatósága i A MEZÖHEGYESI Föl DMÚVF.SSZÖ VETKEZET Igazgatósága a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 41. évfordulója alkalmából szeretettel köszönti valamennyi dolgozóját, szövetkezeti tagságát, más jellegű szövetkezetek dolgozóit és kedves vásárló közönségét. Egyben kívánja, hogy á szocializmus építéséért folytatott munkájukat kísérje sok siker A próhir Hetesek A Békéscsabai Patyolat Vállalat jutalékos üzletvállalót keres Orosházi út 49. szám alatti üzletébe. 2,5 kát. hold föld eladó. Érdeklődni: Békéscsaba, III., Bánom u. 1/1. Elcserélném központban levő, kétszoba- összkomfortos lakásomat kövesút melletti (városhoz közel levő) tanyáért. Cím: Magyar Hirdető, Békéscsaba. FELHÍVÁS a GYULAI NYUGDÍJASOKHOZ Kérjük a gyulai nyugdíjasokat és nyugdíj ügyek iránt érdeklődőket, hogy ügyes-bajos dolguk megbeszélése, esetleg panaszaik előadása miatt november hő 6-án a Gyulai Városi Tanács kis tanácstermében délután 5 órakor megjelenni szíveskedjenek. Hazafias Népfront Gyulai Szervezete Vöröskereszt Gyulai Szervezete SZTK Gyulai Kirendeltsége 125-ös „Csepel41 motorkerékpár eladó, Békéscsaba, IV., Salamon utca 7. Vennék rostalemezt, 10x10 rnm lyukbőség gél. Kaszab, Orosháza, Tatársánc. Boltkezelőt vesz fel a Békéscsaba 6» Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet. Jelentkezés: Szabadság tér 23. sz. alatt. BÉKÉS MEG VEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizotlság. Szerkesztőség: Békéscsaba, Jc séf A. u 4., I. ein. T.: 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. T.: 10—2t. Terjesztik a Békés megyei postahivatalok. Előfizetési díj így hó,4a: II. —Ft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Békés megye; Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba, felelős nyomdav.: Kendra György