Békés Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-11 / 240. szám

JW(t. «WtM1 11., iZoniM BÉKÉS MEGYEI KÉPÚJSÁG S Folytassuk a megkezdett munkát! Munkaverseny — értékelés nélkül ősz van. A határban járva látjuk, mind több ás több kukorica és egyéb növény keriil le a földek­ről. A jő Őszi időt minden termelő igyekszik kihasználni, és idejében végzi el a földeken lévő munká­kat. A szeghalmi járásban járva, meg-megáölok egy-egy egyénileg dolgozó termelővel, s elbeszélge­tünk a termelési, valamint politi­kai kérdésekről, hiszen érdekli a termelőiket a nemzetközi helyzet alakulása is. Az egyik dűlőben idősebb bácsi szánt, lovait sűrűn biztatgatva. Megállók és beszélge. tünk az idei esőnélküli nyárról, a termések alakulásáról Nincs meg­elégedve, mert cukorrépából csak 75 mázsás termés van, pedig jói előkészítette, trágyázott talajba vetette el a magot. Megkérdeztem, miért olyan gazos a répája? Las­san megtörni pipáját, sőt meg is gyújtja és ugyanolyan lassan, pi­pával a szájában, feleli: — öreg vagyok én már, és nem uírja a derekam a sok hajlást és getümk, rádiózunk, olvasunk, vagy biliárdozunk. Ide járogatok el té­lén és itt töltöm el az időmet. Ta­valy megígérte a földművesszö­vetkezet agronómusa, hogy a télen szakképzett előadók majd előadá­sokat tartanak, filmvetítéssel. Már előre felj-egyezetem magam­nak azokat a kérdéseket, melye­ket meg fogok kérdezni, mert lesz egynéhány. Az idén is a földmű­vesszövetkezet agromómu6a mond­ta, hogy hogyan védekezzek ások répabolha ellen, mert volt belőle elég. Meg is lett a hatása, mert majdnem mind elpusztult. Tavaly nagyon szépen megkez­dődtek az fmsz-i téli oktatások. Az egész járásban tartottak az fmsz-ek kisgyűléseket, vitaeste­ket, melyeket a termelők megked­velték. Fmsz-einken múlik most is az idei foglalkozások sikeres megszervezése. Helyes lenne, ha a gépi munkákkal kapcsolatos körzetenként tartanának összejö­veteleket, melyekhez az ímsz gon­doskodna megfelelő szakemberről, izakfilmekről és fiivetítőgépről. Az elmúlt évben szép eredmé­nyeket értek el fmsz-eink az e- gész megyében, és kár lenne, ha nem folytatnák a megkezdett munkát, amely bővíti és elmélyíti a kapcsolatot az egyéni termelők és fmsz között. Tennivaló van bő­ven, hiGzen nem kell más, csak nézzünk meg egy-egy csürhét, a- mikor mennek haza a legelőről. A legtöbb esetben sovány, elkorcso- sodott állatokat találunk. Ha fog­lalkozunk az emberekkel és meg­magyarázzuk a fajtiszta állat je­lentőségét, a helyes agrotechnikát, trágyakezelést, növényápolást, nö. vényvédelmet, akkor a termelők megszokják az újat, hiszen nekik is több jövedelmet biztosít. Már­pedig egyik dolgozó parasztnak sem közömbös a jó búza, kukori­ca, cukorrépa, kendertermés, vagy a szép állatok. Szűcs János mg. mérnök A szocialista munkaverseny az ellenforradalom alatt és után egy bizonyos ideig szünetelt. Föld- müvesszövetkezeti dolgozóink ré­széről több esetben hangzottak el vélemények, hogy miért nincs hivatalosan munkaverseny, hi­szen a szocializmus felépítése megköveteli a helyesen szerve­zett, kellő gazdasági alapon álló munkaversenyt. Az 1957-es gazdasági évben be* indítottuk a munkaversenyt, a- melynek mindjárt az első évben, a másodikban pedig még hatvá­nyozottabban meglátszott az e- redménye. A dolgozók igyekeznek a ter­melési értekezleten jóváhagyott terveiket teljesíteni. A szakszer­vezetek többsége segíti a dolgo­zókat, és törődik velük. Ennek a gondosságnak az eredménye, hogy 1958. 1. félévben 51 dolgozó ka­pott a megye területén kiváló dolgozói oklevelet és egy heti fi­zetésüknek megfelelő pénzjutal­mat és 11 dolgozó a kiváló dol­gozó jelvényt és kétheti fizetésé­nek megfelelő jutalmat. Vannak azonban olyan gazda­sági vezetőink és szakszervezete­ink, ahol a gondoskodás hiány­zik. Legtöbb ilyen hiányossággal találkozunk az orosházi, és gyo­mai járás területén, ahol az 1959, 1. félévben egyetlen dolgozót sem részesítettek oklevél, kiváló dol­gozó jelvény és a vele járó pénz­jutalomban. Vajon miért 7 Ezekben a járá­sokban nem volt olyan dolgozó, aki teljesítette féléves tervéti Vagy talán idő sem jutott arra, hogy a megérdemelt jutalmat ki­adják? Szakszervezeteinknek egyik legfontosabb feladati, hogy szer­vezzék a munkaversenyt, azon­ban ez a szervezés akkor lesz jó, ha az értékelés után átadják d dolgozóknak a megérdemelt elis­merést és jutalmat Is.---------------;-------­M egtalálták az utat... a kapálást. A gyerekek megnő­sültek, s a maguk gazdái lettek. Ajánlom a tsz-t, ahol ilyen öre­geknek könnyű munkakört adnak, és á nehéz munkákat pedig el­végzik a fiatalok, valamint a gé­pek. . Mélyet szív pipájából s úgy vá­laszol: ■— Nem -való az már nekem fi­ain, öreg vagyok én arra. Később szóba jönnek az unal­mas téli esték, a korai lefekvés. Mondom, olyankor biztosan koráin lefekszenek, és későn kelnek fel. — Nem úgy van az ecsém — nondja ő komolyan. Van itt a földművesszövetkezetnek egy kul­túrterme, ahol esténként el'beszél­Méhésztalálkozó Békéscsabán A Békés megyei Méhész Szakbizottság szervezésével október hó 26-án, vasárnap délelőtt 9 órai ke zde-ttel az\li>arosok Székhazának nagytermében (Kossuth tér 8. sz. alatt) méhész gyűlést tartunk. A megyei méhésznagygyűlésen méh ész szakcsoportjaink tagjai, állami gazdaságok, termelőszövetkezetei méhészek és egyéni méhészek vesznek részt. , ... ‘ ' ' ' - • - ' ‘ U v í ■ •! líli-» +ts*rl - ^«.f. ■ - t.! - .. . A méhésznagygyűlésen, a XVII. kongresszuson, Romában járt küdöttség tagja számol be a kongresszuson tapasztaltakról. Mivel a beszámoló nemzetközi viszonylatban történik, igen tanulságos lesz. Megyénk méhészednek is érdeke, hogy a magyar méhészet meg­erősödése, a méz minőségének és töbhtermelésének érdekében mi­nél több ország méhészeivel szór as kapcsolatot tartson. Ez a szo­ros kapcsolat abban nyilvánul m eg, hogy elsősorban a magyar és népi demokratikus országok méh észei évente tapasztalatcserét tar­tanának országuk területén a méhészet megerősítése érdekében. Október 3-án a gyulai KISZ- székházban húsz fiatal gyűlt ösz- sze, hogy a különböző szervek képviselői megtárgyalják a műkö­dési szabályzatot és megalakítsák a falusi ifjúsági szövetkezetét A KISZ Központi Bizottsága és a SZÖVOSZ igazgatóságának hatá­rozata óta eltelt időben mind több .helyen, .fogpark.össze a fiatai lók, és szervezik ezt az új szövet­kezeti fprmáí1.>^,,hktáí:öZht.^)’eg- j jelenése a gyulai fiatalokban is I felébresztette a vágyat a szövet­kezés iránt. Ezen az értekezleten igen sok hozzászólás hangzott el, mely ki­vétel nélkül helyeselte a fenti ha­tározatot. Gyenge Zsolt, a gimná­zium KISZ-szervezetőnek titkára többek között elmondotta, hogy a gimnáziumból már eddig 10—15 fiatal jelentkezett, akik a FISZ Elfogták a Békési Földművesszövetkezeti Aruház betörőjét vetkezeti áruháznál, is volt és erjeszti. munkájában részt akarnak venni és ez a szám a továbbiakban még növekedni fog. Szabó András, a mezőgazdasági technikum KISZi szervezetének titkára bejelentette, hogy a Hl-os, IV.-es tanulók egy tagként belépnek a szövetkezetbei Több hozzászóló hangoztatta még, hogy a szövetkezésről szóló hatá­rozatot, .területi szervek fiatal­jai örömmel fogadták nemcsak ,azéj?t,. mert munkalehetőséget bizj tosít számukra, hanem azért is, mert munkában összeszokott, egy­séges ifjúsági életet lehet biztosí­tani. — Megtaláltuk azt az utat — mondották a felszólalók —, a- mely ifjúságunk eddig felmerült problémáinak nagy részét meg fogja oldani. Az értekezlet végén megválasz­tották az intéző bizottságot és el­határozták, hogy három napon be­lül az intéző bizottság kidolgozza javaslatait és azt taggyűlés elé Másfél hete, hogy másról sem beszélnek Békésen az emberek, mint arról: elfogja-e a rendőrség a Békési Földművesszövetkezeti Áruház betörőjét? Egyesek úgy tudták, hogy öten voltak, mások azt bizonygatták, hogy kilencen követték el a bűncselekményt. Hogyan is történt? Szeptember 29-én, hétfőn reggel a szokott időben nyitottak a szö­vetkezeti áruház dolgozói. Az aj­tón belépve, meglepetéssel tapasz­talták, hogy valaki vagy valakik a mennyezeten át behatoltak az áruházba és szétszórták az árut. A jelentés után a járási rendőrka­pitányság megkezdte a nyomo­zást. Segítségükre sietett a me­gyei rendőrfőkapitányság is. Nem egészen egy heti nyomozás után — Békéstől több száz kilométerre — Komáromban elfogták az áruház betörőjét, Czniáx Anna, 26 éves, középtermetű, szőkehajú nőt. Amint letartóztatása után kide­rült, békéscsabai születésű, állan­dó bejelentett lakása Békésen, ideiglenes lakása pedig Komárom­ban volt, ahol a végzet utólérte. Bevallotta, hogy szeptember 27­én, szombaton délelőtt nyaksál és néhány egyéb apróság vásárlásá­ra tért be a földművesszövetkezeti áruházba, hogy terepszemlét tart­son a már korábban elhatározott és megfontolt betörés előtt. így történt, hogy aznap éjjel 11—12 óra között a mennyezeten keresz­tül behatolt az áruházba. Czmár Anna hidegvérrel az áruházban töltötte a vasárnapra virradó éj­szakát. Biztonságiban érezve ma­gát, aludni tért, s csak vasárnap reggel — amikor kivilágosodott, kezdett a „munkához’*. Úgy hatá­rozott, nagyon megválogatja, hogy mit vigyen magával. Volt ideje is bőven: szeptember 29-én, hét­főn hajnali két óra után távozott az áruházból. Különböző nylon- holmikat, kötöttárukat, több pár cipőt, Doxa- és különböző márkájú órákat, fényképezőgépeket és a legjobb minőségű méteráruból né­hány ruhának valót, több mint 93 ezer forint értéket vitt el. Letar­tóztatásakor már csak 63 ezer fo­rint értékű áru volt meg. A töb­bit útközben értékesítette. Amikor a rendőrségen megkérdezték tőle, miért tette ezt, cinikusan azt vá­laszolta: menyasszony, s így akart pénzhez és stafírunghoz jutni. A járási ügyész régi ismerős­ként „üdvözölte” a 26 éves haja- dont. Amikor megkérdezte tőle, hogy emlékszik-e rá, hol találkoz­tak, előbb sehogyan sem akart emlékezni. A járási ügyész emlé­keztette a fiatalkorú bűnözőik ja­vító-nevelő intézetére, ahová ak­kor betöréses lopás miatt volt „beutalva”. Arra is nehezen la­kart visszaemlékezni, hogy tiltott határátlépésért és kéjelgésért is állt már bíróság előtt. A rendőrök közül is többen felismerték régi „páciensüket*’. Varga József főhadnagy elvtárs, a járási rendőrkapitányság veze­tője a betöréses lopásról kérdé­sünkre így nyilatkozott: — Szeretnénk, ha ebből megér­tenék az üzemek, a vállalatok gaz­daságvezetői, hogy nem ok nélkül figyelmeztetjük őket a társadalmi tulajdon fokozottabb védelmére. Arra, hogy tartsák rendben épü­leteiket és ne adjanak lehetőséget a lopásra. A figyelmeztetéskor ál­talában aura hivatkoznak: van éjjeliőr. Ez igaz. A földművesszö­mégis betörtek. Az is általános ta­pasztalat, hogy idős, rosszul látó. és halló embereket állítanak bej éjjeliőröknek, mondván: az ilye-| nek kevesebb pénzért is vállalják; ezt. De a Békési Földművesszövet-' kezet azzal is lehetőséget adott a' : Elhatározták, hogy főként nő* vény-termesztéssel és baromfineve- 'őssel foglalkoznak, melyhez a Gyulai Városi Tanács az állami artalékföldekből biztosított ré» ízükre földterületet., A városi KISZ-bizottság 50 ezer darab tég.. lopásra, hogy az üzletben nem ég át és hozzávaló faanyagot adott „ trill onir T mr nrolr +«.rw»Á_ fi rrwailvWvl fi éjjel a villany. így csak termé-| szetes, hogy a rendőrjárőr senr veheti észre, hogy mi történik! odabent. ] Befejezésül a következőket| mondta Varga elv társ: j — Az ellenség azt híresztelte, hogy ezt a betöréses lopást nem- lesz képes felderíteni a rendőrség.', Az eredmény valamennyiünk örö- ( mére mást bizonyít. Igaz, már az első órában láttuk, hogy nehéz! i feladat vár ránk. Azt is tudtuk,! hogy a becsületes emberek biza-! lommal figyelik munkánkat. E-| zekkel a gondolatokkal kezdtünk] a nyomozáshoz, melyben nem vol­tunk egyedül. Naponként nyolcán tízen jöttek a járási rendőrkapi­tányságra, hogy bejelentést tegye­nek, , segítsenek bennünket mi-, község lakosságának ezt a segítség gét és számítunk ezután is erre.] A gazdasági vezetőket pedig arra] kérem: tanuljanak ebből az eset-l bői. Balkus Imre ! it a FISZ részére, melyből a 'iatalok baromfitelepet létesíte­lek. Héjjá Sándor A tervezettnél több cukorrépát szerződtettünk A Kisdombegyházi Földműves­äzövetkezet augusztus elsején tapta meg a cukorgyártól a jövő ívi cukorrépatermelési tervet. A öldm ű vessző ve tkeze t vezetői fá- adságot nem ismerve láttak hoz- i á a termelési szerződés kötésé­hez. Az igazgatóság ülésén Blidár Mihály igazgatósági tag elsőnek 'szerződött le s az ő példáját kö­vették a többi igazgatósági tagok Augusztus 15-ig teljesítettük terv 67 százalékát. Akkor egy időre megállt a szerződéskötés. De Urbán József, a földművesszö­vetkezet termelési felelőse össze­írta azoknak a nevét, akik ez év­előbb nyomravezetni. Köszönjük a! ,ben cukorrépái termeltek s Hor­váth Mihály mezőgazdásszal e- Gyütt látogatták őket. Ennek ered- nénye az, hogy a termelési tervet ,110 százalékra szerződtettük le, Lünk József ügyvezető

Next

/
Thumbnails
Contents