Békés Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-21 / 248. szám

2

BEK es MEG y El NÉPÉJ SAG

1958. október 21., kedd

Jogot, emberi rangot kaptak

A kínai

honvédelmi miniaxter paranesa

A Kínai Népköztársaság honvédelmi minisztere a következő parancsot adta ki:

Elvtársak, a népi felszabadító hadsereg katonái a fucsieni fronton!

Ezennel érvénytelennek nyilvánítom azt a parancsot, mely elrendelte, hogy hadseregünk szüntesse be Kimoj ágyúzását. A tajvani hatóságok ugyanis október 20-ra virradó éjszaka amerikai katonai kíséretet küldtek a kirn oft vizekre. Hadseregünk már kétszer megszüntette a tüzelést, de a tajvani hatóságok semmiféle megbánást nem tanúsították. A tajvani hatóságok megmakacsolták magukat, nem hajlandók bé- ketárgyaiásokra, fokozzák háborús előkészületeiket és azt hangoztatják, hogy támadást indítanak a szárazföld ellen. Most pedig közvetlenül Dulles Tajvanra érkezése előtt — akit egyébként ök hívtak meg, hogy megtervezzék az amerikai csángkajsekista „szerződés'’ további lépéseit, öt óra hosszat amerikai hadihajókat használtak fel kíséret céljára — hangzik többek között a parancs.

Megengedhetetlen, hogy az a- merikaiak a kínai ügyekbe beavatkozzanak. Hazafias kötelességünk az ágyúzás újrakezdése. A- ink, akik makacsul ragaszkodnak hibáikhoz, végeredményben csak maroknyian vannak. Ügy látszik, még ezután jön el az az idő. amikor a tajvani hatóságok rádöbbennek m»|d arra, hogy vissza kell forduliuok a rossz útról, s el kell fogadniuk a békés rendezést. Mi továbbra is reméljük, hogy ez bekövetkezik majd. Tajvan, Penghu, Kimoj és Macu szigeteken öntudatra kell ébredniök a hazafias katonáknak és polgároknak. Tajvan, Penghu, Kimoj és Macu szigeteknek vissza kell térülök az anyaország keblére.

PENG TÖ-HEAJ honvédelmi miniszter

1958. október 20-án 15 órakor.

z igenlő szavaikat már rég beszívták a hajdani kocsma ódon falai. Az egybegyűltek Jórésze isten éltessé-t mondott * javaslatba hozott képviselő jelöltnek. Kezet ráztak vele,’ kívánságot, vagy kérést tolmácsoltak, majd a szűk utcák sikátorai elnyelték őket. De nem mindet. Néihányan még ott maradtak a jelölőgyűlés után és körülülték, állták az elnöki pulpitusnak kinevezett asztalt. Valamennyien egyívású emberek voltak. Arcuk barna, hajuk, szemük, mint az éj — bogár-fekete. Dankó Pista ivadékainak vallják magukat. Azt a bstto- nyai utcát, ahol ők Baknak, Dan- kóról nevezték el és most mind egyszerre akar beszélni tegnapról, máról, a hajdani és a mai cigánysorsról, az általuk is javasolt Nagy Károlynlak — a képviselőjelöltnek.

— Hol voltunk mi a régi választások idején? — kezdte mon- dókáját egy redős homlokú öreg, és válaszolt Is rá: — Sehol! Legfeljebb a muzsikusok, akik végigmuzsikáltak egy kortesvacsorát. Jóllakhattak az asztalról lekerült maradékokiból és a dá- ridó végén — ha egy kicsit is kelletlenebből muzsikáltak, mert fojtogatta őket a szomorúság az otthon maradiak nyomora miatt — tört a bőgő, reccsent a hegedű és repült a gúnyos szó: rongyos cigány. A többieknek — akik nem kerülhettek az urak asztaláig — még szánalmasabb volt a sorsa, ölében mezítelen rajkóval a tél szele kergette végig a falun a korgóhasú, lázastekintetű, mezítlábas cigányasz- szonyí. Kilincselt az urak bezárt kapuján, bizony, legtöbbször a szegényebb embereknél talált menedéket, egy karéj kenyeret. A verésből viszont duplán kijutott nekik. Üthetett rajta mindenki. A csendőr meg éppen annyit — sokszoi semmiért —, amennyit éppen tetszett neki e most másl — emelt meg hangját at öreg és a kép- viselőjelö» felé fardulv* jegyzi meg: — Kértek-« itt ma, ezen a gyűlésen a cigányok ruhát, kenyeret?

Erre talán válaszoljak én. Egy szóval sem, de mást igen. Vezetékes rádiót, meg villanyt. Ez volt valamennyink sokat emlegetett kívánsága. Nemesük a cigányoké, hanem valamennyi egybegyűlté, mert hogy ezen a fertályon másiabb emberek is laknak. Magyarok, szerbek, románok, de ami a legfőbb: a legjobb megértésben, s ahogy mondják, itt már nem cigány a cigány. Maguk közé fogadták ő- ket az emberek és egyre jobban formálódik a cigányok életmódja, erkölcse, kultúrája. A szomszédok is formálják őket szóval, tettel, példával és a munka, a rendszeretet egyre jobban áthatja a régi rendben oly sokat megvetett, meggyalázott embereket. Ezen a kis eszmecserén találóan jegyezte meg az egyik öreg: Megoldható a cigánykérdés, de csak úgy, ha a társadalom még jobban felkarolja őket, ha lehetőséget adnak arra egyes községekben, hogy a faluvégi rozzant putrikból — ahol az ő régi külön világukat élik —- beköltözhessenek a falukba. Mert, hogy Battonyán más, egészen más ma a cigányok élete, ez éppen ennek köszönhető elsősorban.

TV agy Igazság van az öreg beszédében, mert lássuk csak, hogy Is fest az általuk ismertetett statisztika- Mily büszkén számoltak be arról, hogy ma már nyolc cigánygyerek jár a battonyai gimnáziumba és nem külön padbar. ülnek, hanem együtt a többiekkel, nem kíséri őket pajtásaik megvetése, gúnyja — mint a múltban. Szemcsillogva beszéltek arról, hogy a cigányok közt nyolc tartalékos tiszt van, hogy a kultúrotthon igazgatója, Dénes Mihály is az ő nemzedékükből való és ma is tanul, együtt jár gimnáziumba a lányával. Azt is elmondják, hogyan nevelt ez a rendszer az ő soraikból az állami élet felelős posztjára vezetőt. Deszport Szilárd annak idején a MADISZ-ban szívta magába a tudományt, most büszkén szólnak róla, hogy a Hajdú Megyei Tanács igazgatási osztályának vezetője. Ez volt az útja Idul Jánosnak is, aki a levelező oktatás érettségije után zeneoktató lett Csanádpalotán.

Beszélnek tovább büszkén, e- melt hangon, néha mindenki mondja a magáét. Elmondják azt is, hogy kitüntetett munkás is van a cigányok között. Nem is férfi, hanem asszony. Az öreg Rostás Antalné. Az egész családdal hosszú ideig dolgozott az állami gazdaságban és a kiváló dolgozó kitüntetést szép ünnepség keretében adták át neki a kultúrotthonban. Majd melléteszik: ma van munka, nem zavarnak el bennünket kacároz- va s ha jól dolgozunk, van ennivaló, van szép ruha. Nem kell már cigánynak koldulnia, mert van joga és munkája után egyre jobban szilárduló becsülete.

Most ők is választhatnak. Egy lócán ülnek a képviselőjelölttel, akinek bizalmat szavaznak. Regény #z életünk, mely sok kínról, számkivetettségről és egy Idő óta sok jóról is beszél, őket hallgatta most a Jelölt hosszan elgondolkozva, bizonyára abban a tudatban, hogy a

battonyaihoz hasonlón másutt is megoldható a cigánykérdés, ha a társadalom még jobban felkarolja gondjaikat.

Q k is választanak most és ahogy elnézi az ember a csillogó szemeket, a barna arcokat, mintha egy fejjel magasabbra nőttek volna, mert van értelme életüknek; jogot és emberi rangot kaptak.

Deák Gyula

összehívták a Lengyel Egyesült Munkáspárt harmadik kongresszusát

Varsó. (PAP) A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának 12. teljes ülése október

18-án befejezte munkáját.

A plenum egyhangúlag jóváhagyta a következő javaslatokat:

a) irányelvek a Lengyel Nép- köztársaság 1959—1965. évi fejlesztéséhez;

b) irányelvek a párt falusi politikájához;

c) változások a LEMP szervezeti szabályzatában.

A plenum egyhangúlag határozatot hozott a Lengyel Egyesült Munkáspárt harmadik kongresz- szusának összehívásáról. A határozat értelmében a kongresszust 1959. március 10-re Varsóba hívják össze. Napirendje:

1. A Központi Bizottság beszámolója;

2. A Központi Revíziós Bizottság jelentése;

3. Az 1959—>1965. évi népgazdaságfejlesztési irányelvek:

4. Irányelvek a párt falusi politikájához;

5. A párt szervezeti szabályzatának módosítása;

6. A Központi Bizottság és a Központi Revíziós Bizottság megválasztása.

********************************

(17)

Elhurcolják a% embereket

i.

Az Államvédelmi Hatóság tagjait lefegyverezték. Még 27- én eldöntötték, s mert Huzsvai rendőr alezredes, Tóth István honvéd alezredes ezzel egyetértett, viszonylag könnyen kicsavarták a csekélyszámú ál- lamvédelmisták kezéből a fegyvert. Erre szükségük volt, hisz így nyugodtabban vihették véghez felforgató tevékenységüket.

Tóth alezredes tiszti gyűlés előtt jelentette be tervét A tiszti gyűlés, bár határoza ot nem hozott, vegyes állásfoglalással kinyilvánította, hogy nem ért egyet az államvédelmisták lefegyverzésével. Ennek ellenére elszedték a fegyvert tőlük. Sokan tudták, hogy ez csak a kezdet. A „hadjáratnak” még nincs vége.

...Kaskötő elérkezettnek látta most már az időt, hogy a következő lépést is megtegye. Az indítványozó szerepet most is Fekete Pál kapta.

Egyik nap Tóth alezredes irodájában gyülekezett a forradalmi tanács. Fekete váratlanul felugrott:

— Áruló van közöttünk, polgártársaim!

Meglepődtek « jelenlévők. Nem tudták, mi történt: a szellemi képesség csökkenése lépett-e fel Feketénél, vagy valakit észrevett a gyülekezetben, akit nem tartott megbízhatónak. Érthetetlenül kérdezték a többiek:

— És kicsoda?

Fekete kivárta, míg teljes csend lett, aztán egyenesen Tóth felé fordulva kiáltotta:

— Te vagy az, Tóth István! —- mutatott az alezredes felé.

Tóth majdnemhogy hanyatt esett székestől az ijedtségtől. Az utóbbi három napon még csak közelébe sem engedte a kommunistákat. Amire csak utasították, mindent teljesített, miért lenne hát pont ő az áruló? Zavarában felugrott, összevágta bokáját és kissé előrehajolva alázatosan mondta:

— Mit tegyek, hogy bebizonyítsam, hogy nem vagyok áruló?

Fekete és Zsíros (MÁV-alkal- mazott) szinte várták a kijelentést, oly egyszerre vágták rá mindketten:

— Tartóztasd le az ávóso- kat.

Sok biztatás nem kellett, Tóth vállalta a végrehajtó szerepet, tehát csak a gyakorlati véghezvitelben kellett megegyezni.

— Ne törjétek polgártársaim ezen a fejeteket. Van nekem katonai ügyészem kettő is, azok majd összeszedik őket. Világos? — nézett körül most már megnyugodva és mosolyogva az alezredes, várva az elismerő pillantásokat.

Kapott is bőven.

— De a névsor? — kérdezte Zsíros.

— Azt én átadom — vállalkozott rögtön Huzsvai alezredes.

Ezután Tóth, Zsíros, Köles rendőrszázados távoztak, hogy a kartonokról átírják a neveket. Köles százados fogta a ceruzát, ő írta a "névsort. Zsíros ellenőrizte, hogy minden, név papírra kerüljön, senki ki ne maradjon.

— Még a nőket is diktálja! — figyelmeztette Zsíros a tiszthelyettest, akivel előszedették a lapokat. — Ha valakit el mer hallgatni, ráfizet! — fenyegette a tehetetlen nyi’vántartót.

Míg ezek sorra vették az ÁVH-beosztottakat, gépírókat, gépkocsivezetőket, Tóth telefonon magához rendelte Nyilas Sándor főhadnagyot.

— Két gépkocsit kap főhadnagy bajárs — fogadta Tóth a rendőrség épületében Nyilast.

Egyet tőlem, egyet Huzsval- tól. Az lesz a feladata, hogy összeszedje ezeket a gazembereket. Érti? Itt a névsor, mindjárt elkészül.

— Értem alezredes bajtárs, a parancsot örömmel teljesítem! Magammal hoztam Borsi hadnagyot Is, aki segítségemre lesz.

Magukhoz vették a névsort, s még aznap éjszakáján megkezdték az emberek összeszedéeét ég elhurcolását.

Tóth alezredes nem tartozott a kényeskezű emberek közé. ö maga is részt vett az akcióban. Egyik éjszaka egy Spitzer nevű volt ÁVH-s gépkocsivezetőre hívták fel a figyelmét. Rögtön gépkocsiba kényszerítette:

— önt letartóztatom! Közéjük tartozik! — S elvitte.

Hogy most már félreérthetetlenül bebizonyítsa hűségét, egy másik éjszaka maga is hajszára indult. Szabó István rendőr lakásának ablakán kopogtatott be:

— Keljen fel, fontos megbeszélésre kell jönnie.

Mikor a rendőr gyanútlanul felkelt s beszállt Tóth gépkocsijába, Tóth könnyed kacajjal adta tudtul:

— Le van tartóztatva!

— Miért nem mondta, legalább a családomtól elbúcsúztam volna — mondta a rendőr mérgesen. Tóth cinikusan válaszolt:

— Hm, mert magáinál fegyver volt. nálam meg nincs, csak a katonáimnál.

Két nap alatt közel száz ál- lamvédelmistát hurcoltak el lakásukról, s zárták a laktanya egyik épületébe, melyet szervezett őrséggel börtönné változtattak.

Fekete és Kaskötő még mindig nem érezte magát biztonságban. Követelték, hogy vegye ő- rizetbe a politikai tiszteket is.

— Az ő forradalmi hűségükhöz kétség fér — közölte finoman Fekete Tóthtal.

Valahogy nem tartotta ezt egészen rendesnek az alezredes. Akárhogy is törte a fejét az o- kon, nem talált. Az államvédel- mistákkal könnyebben boldogult, hisz' az egész országban már az első napoktól kezdve megindították a hadjáratot, A ténylegesen elkövetett hibákat, mint hólyagot felfújták, hogy aztán, amikor a tömeghez dobják, minél nagyobbat puffanjon. Ravaszul csinálták, sikerült nekik. A politikai tisztekre nem tudtak mit kisütni. így hát Tóthot csiklandozta Fekete követelése. Egyetértett vele? Hogyne! De mit fog mondani a kommunista tiszteknek, a többieknek?

— Korai erről beszélni, nincs még itt az ideje — vonakodott Fekete követelésétől.

— Meg kell csinálnunk, a magunk érdekében. Miénk a hatalom, senki nem vonhat felelősségre bennünket... Legfeljebb elő kell jól készíteni... Ü- gyesebben, élénkebben Tóth testvér... — biztatta cinkosan Fekete.

...Október 30-án tiszti gyűlést tartott Tóth. Mindenki tudta már, csak a politikai tiszteknek szóltak az utolsó tíz percben.

Tóth rögtön kinyilatkoztatta:

— A politikai tisztek helyzetéről van szó. Ezt tárgyaljuk most meg.

(Folyt. II. rész.)