Békés Megyei Népújság, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-23 / 224. szám

6 BÉKÉS MEGYEI NEPÜJSAG 1958. szeptember 23., Btcdd Lassan már mindenki belátja, hogy mennyire szükséges volt a bajnoki rendszer átszervezése, az NB II leszűkítése. Nincsen már ebben a csoportban veretlen „volt NB Il-es csapat”. Az előző hé­ten csúfos (8:l-es) vereséggel hizatérő Nagykőrös kemény leckét adatt az elbizakodottan pályára lépő Békéscsabai Építőknek. Talán most már saját kárukon okulva rájönnek egyes magulcat „nagy csapat­nak" tartott együttesek is, hogy az NB Ill-ban sincs előre lefutott mérkőzés. Orosháza idegenben, örök riválisánál is jól szerepelt, megérdemelten került a tabella élére. Hasonlóképpen kiemelkedő tel­jesítményt nyújtott Mezőkovácsháza is, KTE-től elhozott egy pontot. A rapszodikusan szereplő Makó ezúttal remekelt, ugyanakkor a Bcs. MÁV Bocskai várakozáson alul, aránylag nagyon alárendelt sze­repet vitt ezen a mérkőzésen. A kiállítások miatt tartalékoson kiálló Szegedi Építők nagyszerű játék­kal biztosan két vállra fektette Gyulát. Szeged igazolta, hogy az edzők ne féljenek a fiatalok beállítá­sitól, mert az újak, ha kisebb rutinnal is, de annál nagyobb lelkesedéssel játszanak, ez bizony a leg­több helyen hiányzott vasárnap. 1 Hódmezővásárhelyen a helyi rangadó közepes színvonalú mérkőzést eredményezett. A lelkesebb Dózsa győzött a lélek nélkül játszó MÁV HMTE ellen.A Szegedi Spartakusz védekező taktikája be­vált, avagy Kiskunfélegyháza elbízta magát? Valószínű az utóbbi játszott nagyobb szerepet. Kecskeméten a Mezőkovácsháza szorosan védekezett, KTE mezőnyfölényét csak nehezen tudta góllá értékesíteni, viszont gól után a Petőfi nyíltabban öt csatárral játszott, kiegyenlített, tehát itt nem vált be a védekező taktika? Támadásból lesz a gól, ami viszont a mérkőzés sorsát dönti el. Érde­mesebb egy góllal többet rúgni, mint csak védekezni és rettegni, hogy véletlenül ne kapjanak gólt. Baj van a felkészüléssel, baj van az alkalmazott taktikával, ha ugyan erről nagyon sok csapatnál lehet egyáltalán beszélni. Éppen ezért születtek ezek a vaskos, de nem véletlen meglepetések... dégek alig vállalkoztak támadásra, kez­deményezéseik erőtlenek voltak. Fordulás után a KTE Dezsőffy fejesével megszerezte a vezetést. Ezután a Petőfi felhagyott a védekezéssel, lendületesen támadtak és a 85. percben Tóthnak sike­rült kiegyenlítenie. Jók: Fekete, Mészáros, Berta. Illetve: Kiss, Csepregl, Herjeczky, Kálmán. A por nem ült el Két hónappal ez- bői több mint 70 ezer vábbítolták. S az .ez­előtt igen nagy port forint tiszta hasznot gészről azóta nagyo- vert fel az FM ba- csináltak, az idén pe- kát hallgatnak. Va- romfitenyésztési fő- dig már 18 ezer csibe jón miért? osztálya, az úgyneve- nevelésére vállaikoz- Miért nem szerve­zett „csibegy^rak” tak. Hasonló eredmé- zik a csibegyárakat, szervezése. Akkori- nyékén buzdult fel hiszen a baromfite- ban ez rendkívül tét- a füzesgyarmati, az o- nyésztés fellendítése szett a Békés megyei rosházi és a medgyes- népgazdasági érdek, termelőszövetkezetek egyházi tsz-ek jó ré- Megyénk termelőszö- jó részének, mert ér- sze. Be is jelentették vetkezetei intézkedést tékes jövedelemfor- csatlakozásukat a me- várnak, mégpedig rást láttak a nagyüze- gyei tanács baromfi- sürgősen, mert a ba- mi csibenevelésben, tenyésztési előadójá- romfi nagyüzemi ne- Erre egy sor olyan jó hoz, ahol ezeket az vetésének és tenyész- példa sarkallta őket, igen értékes kezde- lésének további sor- mint az örménykúti ményezéseket csokor- sáról \'an szó, ame- Petőfi Tsz-é, ahol ba gyűjtve, az FM il- lyért már az idén is 1957-ben 6 ezer csibé- letékes osztályára to- felelősséget éreztek. Orosházi Kinizsi—Mezőhegyesi MEDOSZ 3:1 (0:1) Mezőhegyes, 1000 néző. Vezette Lesán Orosháza: Landy—Szőke, Perjési, Ádász —Szabó, Szűcs—Kollár, Kunos, Szökő, Bogár, Basch. Edző: Csonka Béla. Mezőhegyes: Szegedi—Antal. Müller, Rizsányi—Madácsf, Bán—Pálhidai, Far­kas, Molnár, Vígh, Császár. Edző: Hau­ser Jenő. Nagyszerűen kezdett a hazai együttes és már 6. percben Molnár megszerezte a vezetést. Szünet után a Medosz kényel­mesebben, a Kinizsi lelkesebben játszott. Az 51. percben védelmi hibából Basch ki­egyenlített, ami nagyon megzavarta a hazai csapatot, ezt a Kinizsi jól hasz­nálta ki, mezőnyfölénybe került és Basch újabb góljával megszerezte a vezetést. Ezután teljesen visszaesett a Medosz és a 87. percben Szabó biztosította a vendé- ! gek győzelmét. Jók: Landy, Ádász, Szűcs, Basch, illet­ve: Müller, Madácsi.-O­N,agy-körösi Kinizsi—Békéscsabai Építők 1:0 (0:0) Nagykőrös, 800 néző, vezette Zsellér. Nagykőrös: Leskó—Soós, Szabó I., Sza­mosi-Csikós I., Kovács—Kornyik, Bako­nyi, Béltelki, Csikós II., Aszódy. Edző: Karai Ambrus. Békéscsaba: Krátki—Popol, Fülöp, Lip- ták—Bohus, Rieger—Miklya, Hankó, Vé­kony, Sípos, Farkas. Edző: Sajben János. Gyenge színvdnalú, helyenként csap­kodó játékot hozott a találkozó. A hazai­ak hatalmas lelkesedéssel küzdöttek min­den labdáért, az Építők szétesően, terv- szerűtlenül játszottak. A II. félidő elején a csabai kapu előtt nagy kavarodás volt és Béltelki labdája a hálóba talált. A továbbiakban mind­két oldalon volt több gólhelyzet, de a te­hetetlen csatárok mindent elhibáztak. Jók: Szabó I., Szamosi, Kornyik, illet­ve: Popol, Fülöp.-O­Kecskeméti TE—Mezőkovácsházi Petőfi 1:1 (0:0) Kecskemét, 200 néző, vezette: Bálint. Kecskemét: Pintér—Torlcskal., Fekete, Berta—Mészáros, Vass—Toricska III., Dezsőffy, Kasza, Barta, Károly. Edző: Molnár Ferenc. Mezőkovácsháza: Kiss—Csepregl, Her­jeczky, Juhász— Kertmegi, Bánylk—Sert- főző. Lukács, Baksa, Kálmán, Tóth. Nagy lendülettel kezdett a KTE, de a szorosan és nagy önfeláldozással játszó vendégek ellen az első félidőben csak 9:1-es szögletarányt tudtak elérni. A ven­Makói Vasas—Bes. MÄV-Bocskai 6:1 (3:1) Makó, 1600 néző. vezette: Vanház. Makó: Szabó—Szél, Szűcs, dr. Juhász— Tóth, Varga—Bödi, Kádár, Sándor, Szo­pod, Tolnai. Edző: Sajtos Istvár. Bcs. MÁV. Bocskai: Andó—Bánki, Gyó- ■ esi, Pécsi—Simon. Kovács—Csicsely, Bé- j készky, Virág, Mázán, Szarvas. Edző: Szilassy Vilmos. Hazai támadásokból induló mérkőzésen a 8. percben váratlanul Virág révén a MÁV szerezte meg a vezetést. Gól után rákapcsolt a Vasas, öt perc múlva Szo­pod kiegyenlített, utána a 22, majd a 33. percben Sándor góljaival komoly előnyt szereztek a hazaiak. Szünet után Is len­dületesebben, tervszerűbben Játszott a Makó és az 50. percben Szopori lövése talált a hálóba. 55. percben Szűcs dr.-t ulánrúgásért kiállították. Továbbra is a hazaiak támadtak többet. Tóth, majd Tolnai talált a hálóba. Makó jobb felké­szültségével még ilyen arányban is meg­érdemelten győzött a hajrában felja­vult MÁV ellen. Jók: Juhász, Tóth, Varga, illetve: Bán­ki. Gyócsi, Csicsely.-O­NB III Délkeleti csoport 1. Orosházi Kinizsi • 4 3 1­7: 3 2. Mezőkov. Petőfi 4 2 8 ­7: 3 3. Bcs. Építők 4 3-1 11: 4 4. Szegedi Építők 43-1 10:10 5. Makói Vasas 4 2 11 12: 3 5. Kiskunfélegyh. É. 4 2 11 8: 5 7. Szegedi Spart. 4 2 11 3: 2 8. Gyulai MEDOSZ 4 2 - 2 12: 6 9. Bcs. MÁV-Bocskai 4 2-2 12:10 10. Nagykőrösi Kinizsi 4 2-2 8:13 11. Kiskunhalasi Ki. 4 112 5: 8 12. Bcs. Agyagipar 4 112 8:13 1%. Hmv. Dózsa 4 112 5: 9 14. Kecskeméti Dózsa 4-22 1: 8 IS. Mezőhegyes! M. 4-18 4:14 U. Hmv. MÁV-MTE 4 - - 4 2: 9 Kiskunf élegyháza—Szegedi Spartakusz 0:0 K-félegyháza: Cseh — Gy. Marton, Palatinusz, Parádi I — Szabó I, Szabó II — Parádi II, László, Istvánffy, Rádi, Szénássy. Edző: Soltész Dezső. Szegedi Spartakusz; Kollár — Hara- zsik, Apró, Dudás — Sándor, Juhász — Klement, Csók, Károlyi, Kaszó, Kiss. Edző: Pólyák József. A végig szervezetten, jó taktikával védekező szegediek megérdemelten, vitték el az egyik pontot. Az első fél­időben jobbára mezőnyjáték folyt, a sokat pepecselő hazai csatárokat biz­tosan szerelték a kemény szegedi védők. A Spartakusz ritkán, de ve­szélyesebben támadott. Fordulás után mezőnyfölénybe ke­rült a hazai együttes, többször akadt gólszerzési alkalma, de a végig szí­vósan védekező szegedi védők az utolsó pillanatban nagy önfeláldozás­sal hárítani tudtak. Jók: Cseh, Gy. Marton, Palatinusz, illetve a szegedi közvetlen védelemi -O Hódmezővásárhelyi Dózsa—Hód­mezővásárhelyi MÄV-<MTE 2:1 (1:1) Hódmezővásárhely, 2000 néző, ve­zette: Járási. Dózsái Enyedi — Csikós, Gilicz I; Kántor — Gilicz III, Síeli — Tóth, Ri- sák, Hauser, Rozik, Kanassy. Edző: Emődi Jenő. MÁV-MTE: Soós — Kanász. Holu- bán, Bacsa — Bordás, Daru — Bárány; Salamon, Nagynémedi, Zsótér, Gera; Edző: Probszt Elemér. Egyenlő erejű csapatok küzdelméből a lelkesebben játszó Dózsa megérde­melt győzelmét hozta a helyi rangadó; Váltakozó játék után a Dózsa került fölénybe és a 25. percben Hauser tá­volról küldött váratlan lövése a há­lóban kötött ki. Ezután a MÁV-HMTE percei követ­keztek, és a 35. percben Gerának si­került kiegyenlíteni. A II. féidő váltakozó, csapkodó já­tékot hozott. A küzdelem során a sok belemenés, bírói tévedés is befolyá­solta a játék színvonalát. A Dózsa lel­kesen hajrázott, de csak büntetőből, Rozik révén tudta a megérdemelt győ­zelmet megszerezni. Jók: Csikós, Gilicz I, Rozik, illetve Soós, Kanász, Holubám -O­Szegedi Építők—Gyulai MEDOSZ 3:1 (1:1) Szeged, 2000 néző, veöette: dr. Hol- lai. Szeged: Mucsi — Rácz, Törköly, Enessy — Bóka dr, Övári — Jánosi, Csabai, Bilcsik, Szélpál, Kéri. Edző: Dr. Szokoli István. Gyula: Horváth — Kiss, Pásztor, Pet- rovszky — Szilágyi, — Kurta, Csűri II, Zvoleszky, Gazsó, Nagy I. Edző: Vasvári Péter. Jobban kezdett Gyula és a 11. perc­ben szögletrúgásból Gazsó fejese a bálóba szállt. Ezután az Építők átmad- tak veszélyesebben és négy perc múl­va Csabai beadásából Bilcsik kapás­lövésével kiegyenlített. Fordulás után a hazaiak lendületes, veszélyes támadásai következtek. Az Építők mezőnyfölénye, veszélyes tá­madásai az 58. percben Jánosi, majd tíz perc múlva újból Jánosi lövéseivel góllá értek. A kiállítások miatt meg­fiatalított Építők „tartalékosán’' is biz­tos győzelmet arattak. Jók: Jánosi (a mezőny legjobbja), Bóka dr, övári, Törköly, illetve Kiss, Pásztor, Fodor. Községi, szakszervezeti, üzemi könyvtárak! EGÉSZÍTSÉK KI, frissítsék fel KÖNYVÁLLOMÁNYUKAT ANTIKVÁR KÖNYVEKKEL. a Békés megyei Lapkiadó Vállalat ANTIKVÁR KÖNYVESBOLTJÁBAN. Békéscsaba, Szent István tér 3. Jobbnál jobb szépirodalmi, ifjúsági, tudományos és egyéb könyvekkel. Kevés pénzért sok könyvet vásárolhat. Antikvár könyveket, könvvtárakat vásárolunk. ApróhirdetéseK Kétéves kortól gyermek gondozását Kétezerkétszáz négyszögöl bekerített, lakásomon vállalom. Békéscsaba, Gyu­lai út 35. Baromfi- és nvúltenvésztők FIGYELEM! Szabvány BAROMFIKETRECET, lemezrácsosat, darabonként 180 Ft-ért kiutalás nélkül eladunk. Egyes darabokat és na­gyobb mennyiséget is. Göngyölegellátó Vállaiat. Budapest, VII., Baross tér 19. Azonnali felvételre keres ÁCS, BÁDOGOS, VILLANYSZERELŐ és VIZSZERELÖ szakmunkásokat a 44. Építőipari Vállalat. Szállást biztosítunk. Cím: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15. jól termő Jonathán gyümölcsös Gyo- páros mellett eladó. Érdeklődni: Q- rosházi Hirdetőben. Eladó hét kataszteri hold fold a csőt - vási határban, (Nagymajor) kondoro- si műúthoz közel, 273. számú tanya mellett. Érd.: Orosháza, volt Nagyatá­di utca 6. sz. alatt. Zöld Pannónia motorkerékpár eladó. Roczkó, Battonya, I., Rákóczi u. 107. Eladó egy 100-as Csepel (3 seb. váltós), Gyula. Beleznai u. 20. Egy farkaskutya elv^s^e^, Megtaláló azonnal jelentse a rendőrségen. Eladó Gyulán, Göndöcs. u. 15. számú ház, azonnali beköltözéssel. Érdeklőd­ni: Játékboltban, Tarkónál. Patkány-, egér- rovarirtást, ciánozást szakszerűen és jótállással végzünk, Kecskemét! Községgazdálkodási Vál­lalat. Kecskemét, Deák tér 4. (Áraján­lat-adás díjtalan.) A Mezőberényi Földművesszövetkezet boltvezetői állásra pályázatot hirdet, lentkezni lehet a központi irodában, S lin-út 7. szám. Közlemények SZEPTEMBER 23-án, kedden este 8 órakor, a Békéscsabai Tég­lagyár kultúrtermében fellép Sárdi János, az Állami Operaház tagja. Az opera-est a Viharsarki Hónapok keretében lesz megtart­va. Jegyelővétel a téglagyár kul­túrtermében és a színház szerve­ző irodájában. Telefon: 11—51. E- lőadás után külön autóbuszjárat biztosítva! Rosszak a gyerekek... vagy...? Már megint ren- oszlanak. Van aki azt a kamrán kívüli kis detlenség. Ezek a javasolja, hogy a szü- teret a legszerényebb gyerekek csak bősz- lók utasítsák rendre játéknak elfoglalhas- szantani tudják az gyerekeiket. Ha az sák. embert.., udvarra engedik, le- Nem akarok döntő­Igy dünnyög nap üyen gondjuk rájuk, bíró lenni, hogy me- mint nap derék ház- Ne engedje meg a ren- lyik a jobb módszer, felügyelőnk a Bánsz- detlenséget, párán- de érdemes lenne egy ki utcai bérházakban, csoljon a gyerekekre, harmadik megoldá- ahol én is lakom, hogy szolidan visel- S01t gondolkozni, — Tényleg bosszantó, kedjenek. Elképzelé- mondjuk, egy játszó- ^ hogy a lakótömb sem szerint körűibe- építésén. Lehet, i „rossz?“ gyerekei a lül úgy, mint Pesten hogy ez is rossz, de- j téglarakásokból vá- a Múzeum-kertben a hát valamit csak rat, a homokbuckák- tudósok, akik meg- mégis tenni kellene! ból csatateret, a sze- fontoltan, hátratett Az itt lakók „társa- metes kosarakból ka- kezekkel, Hiedelme- dalmi munkához való pufákat csinálnak a sen sétálnak. Mások- viszonya'“ is jó. Hi- foclhoz. Hiába akar- nak az a véleménye, szén tavasszal szá­ja a házfelügyelő a hogy nem kell leen- ttunk közül több mint rendet, a tisztaságot, gedni az apróságokat, öten, majdnem heten az apró lakók csak- Maradjanak a lakás- talicskáztuk a* udva- hamar felborítják azt, han s legfeljebb ron a szétszórt köve-. Mit lehet Itt csinál- Ilyenkor a szülők a hét, hogy egy kis nif „tágas” kamrába búj- vend legyen, A vélemények meg- nak. hogy a gyerekek Sz. K* Tanácstagi fogadóóra Békéscsa­bán. Az 52. sz. városi választóke­rületben Szűts Ferenc tanácstag szept. 23-án, este 7 óráig, IV., Földvári u. 11. sz. alatt fogadóórát tart. Választói javaslatait, kéré­seit, panaszait meghallgatja, a- zokra válaszol, illetve azokat a végrehajtó bizottsághoz továbbít­ja. Kéri, hogy választói bizalom­mal keressék fel a fogadóóra al­kalmával. BÉKÉS MEGYEI NÉPÉJSAG Az MSZMP Békés megye! Bizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottsági Kiadja a Békés megye! Lapkiadó Vállalat, T.: 10—1h Terjesztik a Békés megyei postahivatalok. Előfizetési díj egy hó”a: 11. —Ft: Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Szerkesztőség: Békéscsaba. József A. u. 4„ I. em. T.: 22—96, Békés megye! Nyomdaipart Vállalat. Békéscsaba. Felelős nvnmdav.- Kerdra rtvöre»

Next

/
Thumbnails
Contents