Békés Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-31 / 205. szám
6 BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG 1958. augusztus 31., v&samap A Gyopároson megrendezett úttörő ifivezető tanfolyam hallgatói a hónap közepén összeszedték sátorfájukat. Befejeződtek a sá- tortáborozások, megkezdődik a munka, a tanulás. Képünk az utolsó zászlólevonást örökíti meg. VÉGE A VIDÁM TÁBORÉLETHEK Regruták kösött A múlt héten szokatlanul hangos volt a gyomai járási kultúrotthon. A nagyteremben nótás kedvű fiúk katonadalokat énekeltek. Közöttük néhány, magyar népviseletbe öltözött leány, akik kokárdákat tűztek a regruták mellére. A nótázást tánc követte. Táncra perdültek a fiúk, lányok. Akiknek nem jutott pár, azok körülállták a táncotokat. A tánc után a kiegészítő parancsnokság egyik tisztje csendre intette a fiatalokat és az egybegyűlteknek katona-élményeiről beszélt. Amint benyitottunk a sorozó bizottság irodájába, éppen Ólácsi Zsigmond e- gészségi állapotát vizsgálta dr. Bartha Gusztáv és dr. Cseh József orvos. Ellenőrzik o szívhangokat, a légzést, nézik a szemeket, lábakat és a- kinek valamilyen e- gészségügyi panasza van, ott a helyszínen, alaposan megvizsgálják. Mennyivel másabb az ifjúság sorozása, mint régen, amikor az alkalmasságot e- setleg egy fenékberú- gással adták a regruta tudomására. Most a besorozott fiatal elmondhatja kérését, tanácsot kérhet ü- gyes-bajos dolgainak intézésére a sorozó bizottság tagjaitól. A sorozó bizottság mellett működik egy szociális bizottság is, a- mely arra hivatott, hogy mérlegelje a családfenntartó sorköteles fiatalok helyzetét. Nagy főhadnagy elvtárstól tudtam meg, hogy a fiatalok közül a sorozás megkezdése óta még egyik sem kérte a katonai szolgálat alól való felmentését. Mindegyikük örömmel vállalja a katonáskodást, az emberré válás erőpróbájának iskoláját. A kötelességtudat hatja át Nagy Ferencet is, amikor ama gondolt, hogy két hónap múlva Népköztársaságunk valamelyik határszakaszán áll őrt s úgy vigyáz társadalmi rendünkre, dolgozó népünk nyugalmára. Miután befejeződött a sorozás, a kultúrteremben katonás rendben sorakoznak az újoncok. Készülnek a Honvédeskű letételére. Felhagzik a teremben az eskü szövege: „Én, a dolgozó magyar nép fia esküszöm...” és az eskü elhangzása után mosolyra derülnek az arcok. Vajon miről beszélgetnek ezek a fiatalok? Én lövész leszek. Én meg határőr, én tüzérnek maradtam be, én meg aknát telepítek... Igen, emől beszélnek, de mást is éreznek, s ezt a szívük feletti kokárda juttatja kifejezésre, mely mintha mondaná: é- desanyám katona lesz a fia, nos, mit szóltok hozzá, Kiss Erzsi és Tóth Juliska! ____________J 1 Egy a húsz közül „lljú méhészek szakcsoportja“ alakul a városokban és községekben A megye városaiban és falvaiban, de különösen a tanyavilágban a szérűskertek jó részének elengedhetetlen tartozéka a méhes. Egy-egy jól sikerült esztendőben jelentős jövedelmet hoz a méztermelés, ezért az ifjúság körében is egyre nagyobb az érdeklődés a méhészet iránt. A KISZ-fiatalak és az úttörők több községben méhészeti szakkör szervezését tervezik, ahol megimerkedhetnek a méhészet legfontosabb teendőivel. A megyében elsőnek Békéscsabán alakult meg az „Ifjú méhészek csoportja”, de előreláthatólag a közeljövőben újabb csoportok alakulnak megyeszerte. a/ endrőfli kultúrottlionhaii Három héttel ezelőtt a KISZ taggyűlésen született az a határozat, hogy az endrődi fiatalok a kultúrotthonnal karöltve rendeznek egy mintabálat, melynek az lesz a célja, hogy a táncot kedvelő lányok és fiúk megismerkedjenek a táncok igazi szépségével. A lázas készülődés a legmagasabb fokot talán az elmúlt hét utolsó nap----------m&m---------I NNEN ONNAN Eddig már több termelőszövetkezet és állami gazdaság KISZ- szervezete nevezett be a sílózási versenybe. A benevezettek közül a gyomai Alkotmány Tsz fiataljai 650, a kamuti Lenin Tsz fiataljai 300 köbméter takarmány silózását vállalta. Hasonló meny- nyiségű siló készítésére tettek Ígéretet a csorvási Kossuth Tsz fiataljai is.-oJózsa János, a nagyszénási Lenin Tsz KISZ-szervezetének tagja eddig 404 munkaegységet teljesített. Kiss Györgynek pedig, a- ki szintén a Lenin Tsz tagja, 460 munkaegységet írtak a javára. Fábri Andrásnak, a gádoros! Petőfi Tsz tagjának pedig 294-et. —oA KISZ megyei bizottságának kezdeményezésére Békésszent- andráson a nyolcadik osztályból kimaradt parasztfiatalok részére — akik nem tanulnak tovább — a tél folyamán 5 hónapos tanfolyamot rendeznek, ahol mezőgazdasági és egyéb szakirányú képzésben részesülnek. MHMUt VWWWWVWtWVW rom... !! — öcsikének (egy és féléves) |! nem tetszik a gumikacsa, min- ! > dig a falhoz veri... Délutánonként sétával kezdő- «[ dik a magánélete, amikor kis- ;! fiával hazafelé indul. Ilyenkor I j végzi a bevásárlást is. Kilenc- !» száz forintot kap egy hónapban, j | megélnek belőle. Esténként ta- J [ nul. Most végzi — esti tagoza- J! ton — a gimnázium negyedik !> osztályát, jövőre érettségizik. j; — Aztán mi lesz? — Talán főiskolára megyek. ! | Egyszer majd szeretnék tanárnő j; lenni, biológia-földrajz szakos... <| Most 21 éves, komoly édes- 1 j anya. Szőke haja van, kerek ar- < | ca és jóságos kék szeme. Elpi- ;! rul, ha a kis család jövőjéről !! kérdezem. 1; — Azt hiszem, szép lesz — !; mondja halkan, nagyon halkan, j | s csak ő tudja, ő érzi, hogy mit ; | is gondol, mit érez. 1 > Amikor halk léptekkel kikí- !! sér az ajtóig, búcsúzóul azt ki- !; vánom neki, hogy nevessen mi- j| nél többet.,, —■ Remélem, hogy úgy lesz — J! mondja kedvesen s aztán visz- |í szamegy mosolyt hinteni, dalt 1j tanítani, játszani óvodásai közé. i | Pallag J. Róbert ' > j faiban érte el. A lányok meghívókat írtak, a fiúk viszont azt latolgatták, — a vezetőséggel —, hogy milyen tárggyal volna legcélszerűbb megjutalmazni a három legszebben táncoló párt . Szombaton este 8 órakor már megteltek a tánctermet körülölelő padsorok. Rövid megnyitó után a zsűri megkezdte munkáját és a táncoló párok egymás után suhantak el a fürkésző tekintetek előtt. A bemutató csárdással kezdődött, majd foxszal folytatódott. Ezt követően táncospárok mutatták be, hogyan lehet és kell a modem táncokat, a tangót, a keringőt í; lésesen és szépen táncolni. Elérkezett az ideje az általános táncnak is. A zenekar csárdásra zendített és pillanatok alatt megtelt a táncoló párokkal a terem közepe. Igen kedves epizódja volt a bálnak a három legszebben táncoló pár elbírálása. Bár ez teljes egészében a zsűri tagjaira tartozott, a közönség mégis kíváncsian várta a döntést. Nem volt könnyű a dolguk, hiszen minden pár szép, kedves és jó táncos volt. A pontozás alapján mégis sikerült eldönteniük, kik a legméltóbbak az elsó három helyezésre és,, a megérdemelt jutalomra. így került az első helyre Bálint Tivadar Mészáros Margittal, a másodikra Ha- nyecz Imre Takács Piroskával i a harmadik helyre Paróczai Ottó Fülöp Ilonával. Sztanylk Károly, Endrő<J. Humot Lehet, hogy megunta az iskolát? Évzáró ünnepséget tartottak as iskolában. A jutalmak kiosztását nál az igazgató bejelentette: „És most különleges jutalmat nyújtunk át egyik diákunknak, aki 12 év alatt egyetlen tanítási napot sem mulasztott. Felkérem Wilma Mae Caudillt, vegye át 4 jutalmat.” Az 1300 diák kíváncsian nyújtotta a nyakát. Semmi sem történt. Végül megszólalt egy hang: „Nincs jelen."-oA Rock and Roll király segít magán Elvis Presley Rock and Roll királyt, aki öt Cadilacc kocsi és egy motorbiciktt boldog tulajdonosa, a fiatal lányok tömege ostromolja állandóan autogram és egyéb kérésekkel. A kérések között gyakran szerepel az is, hogy küldje el valamelyik imádójának egy hajfürtjét. Presley egyik barátja aggódva figyelmeztette az énekest, hogy a- mennyiben ilyen ütemben osztogatja hajfürtjeit, rövidesen kopasz lesz. „Ne félts te attól — felelte — Presley — én biztosan nem leszek kopasz, hanem nézd meg a. kutyámat, az már a legjobb úton van hozzá." Az orosházi Dózsa Tsz betakarítási ünnepségén találkoztunk ezzel a vidám fiatallal. Keresztes Béláról az a hír járja, hogy ő mindig Ilyen vidám. Ezért is szeretik úgy a fiatalok. Most egy éve, hogy a KISZ-vezetőség egyik tagjává választották, azóta becsülettel rászolgált a bizalomra. A tsz kiváló munkásai a kiszesek. ő is ezek közé tartozik. De nemcsak munkálkodnak,. hanem szórakoznak is. A Legényfurfang című előadással készültek, amit most, augusztus 30-án mutattak be első alkalommal. Búcsúzásul még azt is elmondja, hogy van egy futballcsapatuk, de sajnos ritkán arat győzelmet. Vannak emberek, akiknek belül, a szívük táján fájdalom sajog, de nem mutatják ki mások előtt, inkább mosolyognak, nehogy a kiváncsi tekintetek ész- revegyenek valami különöset. Ilyen ez az óvónéni is, aki elmesélte életét, vívódását, feltörő könnyeivel, hétköznapjait, apró örömeivel és gondjaival. Nagy Zsuzsanna 16 éves volt, amikor gondolt egy nagyot és beiratkozott a gyulai óvónőképzőbe, mert vágyat érzett a tanulás után. Aztán — évek múltán kiforrott tudással visz- szament Sarkadra a csillogó szemű csöppek közé. Férjhez* ment, boldogság aranyozta be a kis családi otthont, s Boldogné jókedvűen dolgozott. Később kisfia született, de egyszercsak különös este, sosem felejti el — rájukzúhant a fájdalom. — A férjem összepakolt és se szó, se beszéd, elment. — Miért? — Máig sem tudom, 6 se tudja megokolni. Most Pesten dolgozik valahol. Egyedül maradtak a gyerekkel. így nehéz a küzdés, erős lélek kell hozzá. — Nem könnyű egyedül gyereket nevelni—mondja sóhajtva. Fiatalok munkában... Azúvdnúni Reggelente korán kel, rendbe tesz mindent a Jókai utcai kis lakásban, mos, takarít, reggelit készít, aztán elindulnak a bölcsődébe, öcsike ott marad, a- nyukája pedig megy az óvodába aprószentjei közé. — Mit jelentenek magának a gyerekek? — Nem tudok nélkülük élni, nagyon szeretem őket, szívesen foglalkozom velük. Együtt játszik velük, együtt énekelnek .tanítja őket és ilyenkor felejti a múltat, csak a gyermekeknek él. Szép hivatás. A nyáron Prágában volt, jutalmul a jő munkáért. Repülőgéppel mentek, voltak Pilzen- ben, Karlovy Varyban is. (A Balatont még nem látta, de egyszer majd meglátogatja biztosan.) — Mit hozott a kisfiának? — Játékokat. Kisautót, xilofont, gumikacsát... — Gondolom nagy volt az ö-