Békés Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-27 / 201. szám

Tili« proletárjai egyesüljetek! 1958. AUGUSZTUS 27.. SZERDA Ara 50 fillér III. ÉVFOLYAM, 201. SZÄM Körséta a malmokban Felkészült a kereskedelem az új iskolai évre Néhány nap múlva ismét megelevenednek az iskolák tanter­mei, folyosói. Az új iskolai tanévre a kereskedelem is időben fel­készült, hogy a tanulók igényeit minél jobban kielégítse. Külön­féle füzetekből egy millió hétszázezret kapott a kereskedelem, s a többi tanszerrel együtt már kiszállították az üzletekbe. A Békés­csabai Kiskereskedelmi Vállalat két papírszaküzletében és öt olyan vegyesboltjában, amelyek az iskolák közelében vannak, egy­millió háromszázharminchét ezer forint értékű tanszerrel várják az iskolásokat. A megyei tanács kereskedelmi osztálya gondoskodott arról is, hogy a várható nagyobb forgalom lebonyolítását meg­könnyítse. Ezért Békéscsabán a forgalmasabb tanszer szaküzletek délután egy órával korábban nyitnak. 2360 gyermek tanulhat új tanteremben megyénkben Megyénk általános és középis kóláiban csaknem 62 ezer fiatal tanul az új tanévben s közöttük 2 360-an új tantermekben nyernek elhelyezést. Az építkezésekhez az állam támogatásán kívül sokat se­gítettek a szülők is: Kardoskúton teljesen helyi erőből építettek fel két új, korszerűen berendezett tantermet. Igen örvendetes jelenség, hogy a középiskolába jelentkezett fia­talok 66 százaléka munkás- és parasztszármazású. Az eddiginél na­gyobb az érdeklődés a nemzetiségi középiskolák iránt is, ezért Szarvason új, szlováknyelvű mezőgazdasági technikum nyílik. A pedagógusok és a szülők közös erővel készülnek az iskolafe­gyelem további javítására, a tanulás megszerettetésére. Nagy gondot fordítanak arra is, hogy ha betegség, vagy más okból a rendes idő­re valaki nem fejezhette be a Vili. általános osztályt, akkor meg­győzzék a további beiratkozásról, hogy minél több művelt fiatal hagyja el az iskola padjait. Az elmúlt évben egy főre eső hiányzás kilenc és fél nap volt, a második félévre ebből mindössze 0,91 nap ! jutott. A nevelők és a szülők arra törekszenek, hogy ennél is heve- j sebb legyen a mulasztás az új tanévben. Elbúcsúzott hazánktól a Nyírfácska Együttes A Szovjetunió Állami Nyíl jíácska Táncművészeti Együttesi többhetes, hatalmas sikerű ma gyarországi vendégszereplés u tán, kedden elutazott Budapest ről. Az együttes tiszteletére hét ión, a késő esti órákban búcsú vacsorát adott a Kulturális Kap csolatok Intézete. A Nyírfácska Együttes keddei délelőtt a Ferihegyi repülőtérre albániai vendégszereplésre Tira nába utazott. Búcsúztatásukr megjelentek a Kulturális Kap csolatok Intézetének és az Orszá gos Filharmóniának a képviselői Néhány hete megnövelt edett a malmokban a forgalom. ÚJ gabonával megrakott szekerek fordulnak a malmok elé, s az őr- letők, hogy a népdalnál maradjunk: megkérjék a lisztes molnárt, hogy őrölje meg a búzájukat. Dévaványán is sok a munkája most a molnároknak, ugyanis ez a megye egyik legforgalmasabb vám­őrlő malma, ahol naponta 200 mázsa búzát őrölnek meg a község lakóinak és a vidékieknek. Tiz éves az eleki József Attila Tsz Augusztus 2i-én.a nemzetiségi uap^teeretében ünnepeit ­állásának 10 éves évfordulóját, eddigi eredményeit és sikereit az e- leki József Attila Tsz. Ezen a képünkön Hajdú Já­nos, a József Attila Tsz sértés­gondozója látható. A maga ne­velte tenyészsüldőt bemutatta a négy megye kiállításán Debre­cenben is. Most az Országos Mezőgazdasági Kiállításra ké­szíti a legszebb sertéseket. Bz importanyagokkal való takarékosság három módja Az Idei szárazságban nagy szeme van a széná­nak. A József Attila Tsz- ben ezért igyekeztek gon­dosan betakarítani. Per­sze a kaszálást itt is a gépre bízták. A gereblyé- zést elvégezte a ló, He­gedűs Bálint bácsinak csak éppen irányítania kellett. + □ ► Már terven felül termelnek A Békés megyei Téglagyári E- gyesülés mezőberényi II. számú telepének dolgozói e hó 21-én tel­jesítették kőszivacs nyersgyártás­ból éves tervüket. Az év hátralé­vő hónapjaiban — vagyis előre­láthatóan október közepéig — már terven felül gyártanak. Szá­mításuk szerint ez idő alatt mint­egy 2 ezer köbméter nyers kőszi­vacsot adnak terven felül a nép­gazdaságnak. Innen Gyomára láto­gattunk el. Itt találkoz­tunk Bajzer Adómmal, aki idestova már 18 esz­tendeje dolgozik a ma­lomban. Ebből a hosszú időből 9 év óta a kala­pácsos zúzónál szorgos­kodik . Méghozzá igen jól, mert a múlt hónap­ban is 63 mázsa lucer- j na szénát darált meg a " jószágtartók örömére. A képen látható pa­raszt bácsi megrakta a szekeret, örömmel viszi haza az őrleményt s a ház asszonya nemsoká sütheti a foszlós, fehér kenyeret. Ez a képünk a silót készítő idős és fiatal tagokról készült. Mint minden a termelőszövetkezetben, Itt is sok silót készítenek, mert ol­csó és nagyon jól tejel tőle a te­hén, Különösen az olyan jó silótól, amit a József Attila Tsz tagjai ké­szítenek: csalamádéból és lucer­nából. Felvételünk akkor készült, amikor az egyik nagy silógödröt már majdnem megtöltötték. A takarékosságról szóló hatá­rozatok megjelenése óta a mi­nisztériumok és az üzemek dol­gozói sok hasznos kezdeménye­zéssel, ötlettel, javaslattal se­gítik a gazdaságosabb terme­lést, ezen belül elsősorban az importanyagok megtakarítását, ésszerűbb felhasználását, s ál­talában az import csökkentését. Most a Nehézipari Miniszté­riumban háromféle módját dol­gozták ki az importcsökkentés­nek és a deviza-megtakarítás­nak. Először felülvizsgálták a külföldről származó anyagkész­leteket és megállapították, ho­gyan lehet azokat gazdaságo­sabban felhasználni. Jó ered­ménnyel járt a takarékosság második módja, a fajlagos a- nyagfelhasználási normák csök­kentése és az importanyagok­nak belföldiekkel való helyet­tesítése is. Igen hatásosnak bi­zonyult a harmadik takarékos- sági mód, a belföldi termelés növelésével végrehajtott im­portcsökkentés is. A felsorolt három mód szerint importcsök­kentés együttesen nyolc millió devizaforint megtakarítását e- redményezte az év első felé­ben. „Sima” forintban ezek a megtakarítások megközelítik a 22 milliót. Kondorosról Szeghalomba visz- szüik el az olvasót, az ottani ma­lomba. Ez a malom arról bins, hogy a megyében itt készítik a legjobb korpát. Baranya Mihály telepvezetőt éppen akkor leptük meg, amint a korpa minőségét ta­nulmányozta. Elégedett volt a vizsgálattal. Most pedig ruccan­junk át a Kondorosi Ma­lomba. A község manap­ság nemcsak arról ne­vezetes, hogy csárdájá­ban valaha Rózsa Sán­dor tanyázott, hanem legújabban korszerű malmáról is, ahol kitű­nő minőségű őrleményt eresztenek le a garatból a zsákokba. Plentri Já­nos egyéni gazda is elé­gedett a molnárok mun­kájával, mert szép fehér a liszt. Meglesz otthon az öröm! BÉKÉS MEGYEI MSZMP BEKFS MEGYE! BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA.

Next

/
Thumbnails
Contents