Békés Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-24 / 199. szám
6 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1058. augusztus SÍ., vásárnál» Pártosság, lárgyválasztás és írói hivatás Jegyzetek a sarkadi írócsoport értekezletéről A sarkadi írócsoport a közelmúltban értekezletet tartott. A két összetolt hosszú asztal mellett Is kevés volt a hely s ahogy a lelkes arcokon végig-végig néztünk, jóleső melegség öntött el bennünket. A kul túri orrad alom már megérkezett diadalai ők, akik ugyan nem mindig jót s Jól írnak, de tehetséges emberek, akiknek nem kell udvarias, hazug bókokat mondani. De éppen mert tehetségesek, kár volna holtvágányra futniuk, vagy éppen ellenséges irányba haladniuk. Problémáik általánosak: kivétel nélkül minden kezdő írónak meg kell ezekkel küzdenie, ezért nem minden haszon nélkül való néhány tanulságot leszűrnünk efbből az értekezletből. Elöljáróban talán azt szögez- zük le, hogy „tiszta irodalom’1 nincs. A kisszerűség mindenben megbosszulja magát, semmi jóira nem alkalmas, legkevésbé talán lírai költészetre. A nagy problémákhoz azonban nem lehet semleges nézőpontból közeledni, mert ezek magukban hordják az igenlés vagy a tagadás követelményét, s ezt kikerülni annyit tesz, mint elködösíteni az ütközőpontokat. Ám ez a megfontolás önmagában véve kevés ahhoz, hogy művészi alkotások jöjjenek létre. Az igazán értékes művet az különbözteti meg az erőtlen, önmagát tagadó és megtagadó irodalomtól, hogy a költő személyes kapcsolatban van-e a problémáival,* jkttt>gy bennük éli-e sorsát, avagy személytelenül áll velük szemben és csak kiszámított, hideg gondolattal képes-e azokat megközelíteni. Mármost úgy van, hogy a sarkadi vensúrók többsége még nem rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy a témával ilyen élményes közelségben állnának, hogy a témát problémaként s a problémát saját személyes gondjuk-bajuk, ö- römükként fognák fel. így aztán sokat kell elképzelniük és affek- tálniuk az át nem éltek helyett. Álljon itt egy példa. Puskás Imre, aki kétségtelenül tehetséges versíró, az „Emberi sajátosságok” című versében mindent összehord, ami az irodalom kezdetei óta versbe kívánkozott. Nyílván, mert nem volt meg a témával a kellő kapcsolata. így került a poémába a szabad vers bírálatától kezdve a rántott halig(!) scftc minden s végül úgy belegabalyodott a szövevényes felsorolásba, hogy egy sza- bolcskamihályos huszárvágással tudta csak elhatárolni magát az általa megbélyegzettektől — igen szerencsétlenül — írván! „Kit illet imádás, hajh, kevesen tudják! Én csak megmaradok a Teremtő mellett." Egy másik verse ezzel szemben — és milyen éles az ellentét a kettő között! — az „Egy mondat a háborúról”, mondanivalójával, modern hangvételével magasan túlszárnyalja az elébb említett versét és sok más poémáját is. Nyílván, mert két világháború keserű tanulságai s a mai háborús fenyegetósű imperialista mesterkedésele mélyen átélt tagadássá érlelődtek benne. Ott tud tehát Puskás Imre is jó verset írni, ahol határozottan állást foglal egy nagy kérdésben és személyes kapcsolata la van a témával. ■»,*!* (tug» i érték-ítéletnek azonban még gyér szárny- próbálgató kísérleteit sem lehet a sarkadi írók verseiben felfedezni. „Röptében” kapják el a problémát, anélkül, hogy tudnák, mit fogtak. Legkézenfekvőbb példa erre Mári Lajos lírája, mely ugyan kissé bizarr néhol, ám eligazodóbb versei is vannak, csak sajnos idegen ösvényekre. Arról van ugyanis szó, hogy Mári Lajos nem a mában él, némi nosztalgiával versel „lobogó pász- tőrtüzekről” és másefféle idejétmúlt Irodalmi lim-lomokról — meg kell adni: elég ügyesen. D# sok haszontalan dolgot is megír válogatás nélkül, s ez írótársaira is vonatkozik: ők is határozottan egy régies morál uralma alatt állnak, annak pajzshordozói és csatlósai — anélkül, hogy ezt maguk csak sejtenék is. Mondjuk meg őszintén: ml a jelenlegi sarkadi írók egyikétől sem várunk európai méretű lírát, nem Is várhatunk. De azt joggal elvárnék, hogy ők (és ha ők nem: ki?!) dolgozó parasztok, munkások — de mindannyian munkából élő emberek — többet írnának a munkáról; falusi ember létükre a falu megváltozott, egyre változó életéről, a tájról, a- melyen élnek s az emberről, aki a tájon dolgozik — ahelyett, hogy tőlük teljesen idegen területekre portyáznak témáért. Ha ezt belátná, nem vívódna annyit Vígh Gábor sem, mert ez az út az igazi, a jó, amit oly kétségbeesetten keres legjobb versében (amely-' nek a címe is ez: Vívódás): , „Ki tudna adni szóra szót Ki tudná megmutatni nékem 1 Az utat, az igazit, a jót...” < ^ sarkadi írócsoport tagjai, ha | a költő hivatását akarják < betölteni — s ez a csoport minden tagjának szól — egyértelműen i állást kell foglalniuk az igaz mel-, lett a hamissal szemben, az em- j béri mellett az embertelennel ‘ szemben, hogy olvasóikat mozgó-] sítani tudják a rossz ellen a jó védelmére. Ennél szebb költői hi- vatást nehéz elképzelni! i Kovács György ' ÚJ TERMÉS == Kaszás ember a mezőn Hús füvek halála, jó barmok reménye ment a kaszájával, tarolni a rétet. Méhek riadoztak, zsályát hideg rázta, pipacsot láz verte, merre lába lépett... ... és kaszált napestig, dalos kedvvel, szívvel, s a virágos rétből suhintásnyi sem volt, eldőlt, eltűnt szépen az alkony ölében... Ez a sora néki: köllött, oszt hát — meghűlt” Kókadt virágokkal a kalapja mellett, ment a kaszás ember, hazafelé tartott. Fű vérébe mártott kasza Illatától vágyón felbődültek jászluknál a barmok... ŰJ REZSŐ Szakadatlan diadal ÜJ bor a hordó mélylben, friss széna szérűk karjain, új gyárak utak partjain, •— friss ágyán dolgos nép pihen. Elfogy a régi, rossz vidék, szemétre csorbul ósdi táj... Megkérdik már, hogy hol ml fáj, s ácsorgó sok láb most kilép. Harcosok hősi harca ea, kívül és belül vad tusa, ropog a csontja és húsa, — mindennap óriásibb lesz! Itt küzdők én is, egy velük, mindenben együtt veletek én. — aki régen nevetett — kacagok, — bírja, győzni kedv! Üj szavak ízét kóstolom és a csatában itt velem, s maradék régi ellenem győz az önmagam-ostromom! UJ REZSŐ Gazdagok és szegények — Manchesteri dal — Mit is tudja a gazdag úr, Hogy mit érez a pór, a nép, Mikor a szükség, mint sötét Rettenetes démon belép. Sohasem lótott fel s alá Munkát keresve hasztalan, Oly választ sem kapott még őí „E keresése céltalan!” Fájó lábbal, sajgó szívvel Sohsem járt a téli szélben. Hogy fölkeresse odúját, Hol nincs hő, éltető elem. Sohasem látta gyermekét, Hogy láztól rázva megremeg. Nem hallotta a szörnyű szót: „Apám, adj egy kis kenyeret!” Angolból fordított*« Mekis János ^ÚŐAHL .. Hová tűnt el a tavaszi nap fénye, a víg madarak csicsergő dala? Honnan merült fel ajkadnak szépsége; — midőn ölelt a fáknak illata?... — S hová visz utad ott a messzi tájon, midőn én Tőled oly távol vagyok? — Mit ér a nyári éjszakán az álom, ha a két szemed nem reám ragyog?..; Váczl Mihály Úgy látszik, kérem, hogy ezt a Drukker Dömét nem lehet lerázni. A múltkor is elcsalt egy televíziós meccsre, ahol olyan parázs Ökölvívás lett a fociból, hogy másnap az én Döme barátommal felkötött karral találkoztam. Nem, tévedés ne essen, nem az én karom volt felkötve, hanem az övé, ugyanis Nagyhangú Tódor (ezt is később tudtam meg) Dömén próbálta ki a legújabb dzsiu-dzsicu fogást, amit egy disszidens ismerőse írt le neki részletesen, mivelhogy más okosat nem tu« dott írni arról a nyugati paradicsomról. Az ökölvívással ke« resztezett dzsiu-dzsicu kipróbálása meg azzal magyarázható; hogy a televíziós készülékből kiesett az antennadugó, mely okból pedig okozatként az származott, hogy a jobbszélső lefutásán kívül egy árva kép sem volt hajlandó beugrani. A drukker-társak ezen aztán úgy összevesztek, hogy a foci egy-* csapásra nem volt érdekes, hanem inkább az, hogy ki tudja szebben emlegetni egymás fel- és lemenő ági, valamint oldalágazati rokonságát, az összes háziállatokkal egyetemben, és az* hogy eme megtiszteléseknek hogyan Is adhatnának fizikai eszközökkel (értsd: pofon. Jobb és balegyenes, középutas orr« baverés, alkar csavarás stb.) kifejezést. Ilyen vészes előzmények utóhatásai rezegtek még Döme arcizmain, mikor a napokban összehozott vele a sors a Stadion utca sarkán, amit ugyan Nefelejts utcának neveznek, de minden drukker csak úgy emlegeti, hogy Stadion utca, és nem is semmiért, hiszen ott terül el városunk legszebb egészségügyi intézménye, a focipálya. Ügy bizony! Nem tévedésből írtam én kérem azt, hogy egészségügy! intézmény, hiszen a rossznyelvek és a magam gyártotta statisztika szerint más egészségügyi intézményeink funkcionálását (értsd: beteg és hasonló gyógyítani való egyé« nek) segíti elő, igen magas előállítási arányszámával. Mert ugyebár, mi lenne akkor, ha a baleseti kórházakban csupán motorbiciklivel és Dongó motorral felszerelt kerékpárosok fe« kttdnének, mint közúti sérültek? Egyenesen unalmas lenne az élet, és senki nem lenne hajlandó balesetet elkövetni, vagy keresztülhajtani egy kutyán, kipróbálva, hogy milyen az a hármas szaltó, amilyet a Trapézban csinálnak a Lollobrigida közreműködésével, — mondom, kérem, senki sem lenne olyan tó bolond, hogy a kórházba váltson üdülő jegyet, ha ott soha nem lennének focisták. De vannak! És ezzel meg van mentve minden, ami merít« tiető, száműzve unalom, korlátlan lehetőségek adódnak «regény ott üdülő föM! halandók számára, hiszen olyan fel« Megalakult . HACSAHAKI! kent egyéniségekkel szívhatják együtt a kloroformos és éta. rés levegőt, mint Villám kettő, vagy Cselezőfy Edömér, akinél nagyobb és szédületesebb világklasszis centercsatárt nem hor. dozott még hepehupás hátán ez a drága anyaföld. De ne kalandozzunk el a lényegtől, ez nem helycserés tá» madás, hanem nagyon Is komoly dolog. Mondom kérem, Drukker Döme jött velem szemben a Stadion utca sarkán, 9 már messziről Integetett Időközben meggyógyult karjával, így is jelezvén, hogy fontosmondanlvalója van számomra, és ki na kerüljem őt, egy gyors elfutással a túloldal taecsvonalán, mert az részemről Igen nagy lmpertinencla és becses személyénél! semmibevevése lenne. — Szervusz öregem, sporttársi üdvözletem I,-., Isteni, hogy találkoztunk! — Televíziós meccsre nem megyek! *• vetettem ellea azonnal, ami biztos, biztos. És sandán néztem rá, de az Is lehet, hogy egy kicsit nehez. telve, amit utólag férfiasán bevallók, hogy szándékos volt; — Persze, hogy nem megyünk — veregette Döme a válltö* mésemet, — persze hogy nem! Szóval öregem, és az ábrázatán fényes ragyogások vilióztak — öregem, áldd a sorsot, hogy velem találkoztál, mert te lehetsz a tizenharmadik tagja tlt* kos társaságunknak, amelyet a napokban alakítottam meg a Gól-presszóban, és amelynek én vagyok, teljes életnagyságban, tiszteletbeli és aktív elnöke, Rémnézett, tovább veregette a válltömésemet és figyelte ft hatást. — No, csak semmi félsz..! Titkos társaság, lgaz; de nehogy azt gondold, hogy valami politikai dolog. Te nagyon jól tudod, hogy mi, drukkerek, elsősorban verejtékes drukkolással épít. jük a szocializmust, ml tudjuk azt, hogy mit Jelent a 6zabad drukkolás lehetőségei Egyszóval megalakítottam a HACSA* HAKI társaságot! — Japánba készülsz? — és néztem, hogy normális-e még? Ügy látszik, nagyon bamba képet vághattam eme gyönyörű« séges kinyilatkoztatásra, mert Döme barátom rosszallóan cső. válta testrészeit, elsősorban a fejét, és megszólalt Imigyen! — Látom, nem vagy tisztában a társaságunk Jelentőségé. vei. De nem baj! Az elnöki tisztség mellett a propagandáid« nökség vezetését Is én vállaltam, és ezen alapon most felvilá« gosltalak a HACSAHAKI mibenlétéről, feladatairól, tagsági rendszeréről és szabályzatáról, — és itt vészjósló hangon foly. tattat — melynek be nem tartása azortháli kizárást von mag* után! Megmondom őszintén, már azt hittem, hogy az én Döm* barátom abba a bizonyos Intézetbe került, és onnan megszö* kött, mert kérem, ennyi zagyvaságot még tőle Is sokalltam. — De mond csak, kérlek — hebegtem habogva —, mi • SZÖSZ az a HACSAHAKI?.,! Döme felfortyant, és mint sértett vadkan fújtatott, sortéit hegyezve, kezével hadonászva az orrom előtt, amely nem olyan nagy, mint a franciák által annyi széppel és Jóval kő* rülmolesztált De Gaulle-é, mégis féltettem, mondván, hogy as enyém, és szükségem van rá, még ha krumpliszerünek is mondják rosszakaróim, *- Hogy ml a szösz a HACSAHAKI? Az kérlek, nem szöss. hanem a ml titkos társaságunk rövidítése. Hosszan mondva» Hajrá Csaba Ha Kiestél! Érted, te röghöztapadt lélek? Szivünk, lelkünk, agyunk és mindenünk felajánlottuk a társaság oltárán, csak azért, hogy nemes és rettenetes haragú űrukko. lássál kivívjuk focistáink számára a kiesést most már az N3 III-ból az I, osztályba! Nahát! Érted már?! Hajaj, de mennyire értettem! Mert ml is lett volna, ha «zt merem mondani, hogy nem értem? Döme leüt, mit azt a rossz Jobbszélsőt a múlt vasárnap, a Stadionban. így aztán nem szóltam semmi haragragerjesztőt, csupán annyit: *- És.!, engem Is bevesztek? — De be ám! Csak először ld kell fizetned a belépési dí« Jat) I» Sok? — reménykedtem, hogy nem sok. «- Tíz forint — mondta indignálódva Döme —, a tagköny« vet még ezután osztjuk ki. Én mint teljhatalmú elnök, kezelem a társaság pénzügyeit Is. Odaadtam a tízest. Döme hirtelen búcsúzott, — No, szervusz! Gyűlésről értesítést kapsz! Ezzel elrohant, ahogy szokott, a Jobbszélcn. De mit gon. dóinak, miért ott? Mert az utca Jobbsarkán volt egy Italbolt; és Döme — az én tízesemmel meggazdagodva — oda vetette ba magát sört Inni, és új tagokat toborozni a HACSAHAKI- nak. S.4SS ERVIN
