Békés Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-24 / 199. szám
BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958. augusztus 24.,' vasárnap A kormány szóvivőjének sajtóértekezlete (Folytatás az 1 oldalról.) építsék szabad, független életüket. A berni magyar követség ellen elkövetett banditatámadással kapcsolatban elmondotta, hogy a magyar kormány a banditatámadás mögött a svájci hivatalos hatóságok és a sajtó egy részének nagyon súlyos felelősségét látja. A svájci hivatalos szervek nemcsak nem korlátozzák az ilyen bűntett elkövetésére szervezkedő gonosztevők tevékenységét, hanem hazánk és más országok ellen uszító jellegű rendezvényeken svájci hivatalos személyiségek elnöki és védnöki tisztet is töltöttek be. Hivatalos svájci személyek megnyilatkozásai nem ahhoz járultak hozzá, hogy a svájci sajtó egy részének atomháborút sugalmazó cikkezéseit mérsékeljék, éppen ellenkezőleg, bátorították az ilyen irányú sajtótevékenységet. Nem utolsó sorban például azzal, hogy egy Baselben tervezett, világhírű tudósok által kezdeményezett atomfegyver ellenes konferenciát a svájci rendőrség betiltott. Az is bátorítóan hatott a svájci sajtó egy részének nemzetközileg káros tevékenységére, hogy illetékes szervek lehetetlenné tették a követség elleni merénylet után a berni magyar követ számára sajtókonferencia tartását, annak ellenére, hogy a svájci sajtó egy része szemensze- dett hazugságok közlésével ezt az ügyet is felhasználta a nemzetközi helyzet rontására, Svájc semlegességének kompromittálására. Eddig nem tapasztaltunk a svájci hatóságok részéről olyan békés szellemű megnyilatkozásokat, amelyek tisztogatnák a svájci sajtó egy részének romlott atmoszféráját. Ebben a romlott légkörben az olyan gonosztevők, mint a berni követség elleni merénylet elkövetői, akik alapos feltételezés szerint börtöntöltelék szökevények, csak bátorítást kapnak aljas szándékaik végrehajtásához. Főleg ha Svájcban olyan hangok is nyomdafestéket kaphatnak, mint ami például a baseli National Zeitungban megjelent: „Sajnálatos, hogy meg kell tiltani olyan dolgokat, amelyekben az ember legszívesebben maga is részt verme”. Szinte nem hittem a szememnek, amikor ezt a mondatot láttam. Ezután megismételte az 1958. április 25-i szóvivői értekezleten tett megállapításokat arról, hogy a svájci sajtó az u- tóbbi időben a háborús propaganda egyik leghangosab szócsöve lett. Az ENSZ közgyűlése után Valami nines rendben Egyik nap az újkígyós! tanáé sháza irodájában az ' (efftiJk- kpl és helyettesével, Szűcs Ea- jos elvtárssal beszélgettünk. Többek között szóbajött a pártoktatás is. Szűcs elvtárs elmondotta, hogy az ellenforradalom után lépett be a pártba és már járt alapfokú politikai tanfolyamra. Most is jelentkezett a legutóbbi taggyűlésen az időszerű Munkásmozgalmi kiállítás nyílik Orosházán 4 A Hazafias Népfront Békés megyei Bizottsága rendezésében Oi•osházán a múzeumban augusztus 31.-én, délelőtt 10 órakor munkás- parasztmozgalmi kiállítást nyitnak. Áz ünnepi megnyitáson részt vesznek a megye minden részéből meghívott munkásmozgalmi veteránok. A vendégek tiszteletére ünnepi ebédet rendeznek. A munkás- és parasztmozgalmak idős harcosai « haráti beszélgetések sorún kicserélik a Hazafias Népfront mozgalommal kapcsolatos tapasztalaikat és a tennivalókról lesz szó. kérdések tanfolyamára. A propagandistájuk Bukta Lajos’,’' a földművesszövetkezet ügyve- fetöjVirtá ös^é ét' ’Jül^htkéíőket Arra a kérdésre, hogy a jelentkezés után személyesen beszéltek-e a tanulással kapcsolatos problémáiról, azt válaszolta, még nem. Amikor néhány perccel később felkerestük Bukta Lajos propagandistát, a nagy munkája közben röviden arról tájékoztatott bennünket, hogy ebben az évben nem lesz propagandista. így e- gyeztek meg a pártvezetőség- geL Helyette Botházi Károly elvtárs, az iskola igazgatója vállalta ezt a megbízatást. Ebből aztán megtudtuk, hogy a pártoktatás előkészítésénél még nincs minden rendben Újkígyóson. Az iraki nacionalista felkelés nyomán az amerikai agres6zorok .partra szálltak Libanonban, az angol ejtőernyősök pedig Jordániát lepték el. Az imperialisták attól tartottak, hogy az iraki változások láncreakcióként továbbterjednek és az utolsó nyugatbarát bázisokat is kihúzzák a lábuk alól. Azt is számításba vették, hogy a libanoni és jordániai támaszpontokról lehetőség nyühatik az agresszió kiterjesztésére Irak ellen. A számítások — mint már több alkalommal — most is a gazda nélkül történtek. Rövid időn belül nyilvánvalóivá vált, hogy egy esetleges Irak elleni támadás igen súlyos következményekkel járna. Ugyanakkor nyilvánvalóvá vált az is, hogy a libanoni és jordániai agresszió csak nehezíti a nyugatiak helyzetét a Közép-Keleten, s még inkább hozzájárul csatlósaik — Ohamoun és Husszein — teljes lelepleződéséhez. Az imperialisták kellemetlennek tartva u- gyan az ENSZ nemzetközi fórumát, de bízva az államok irányított szavazógépezet erejében, beleegyeztek a közép-keleti kérdés vitájába. Az angol—amerikai dilemmáról írta augusztus elején James Morris a Manchester Guardian hasábjain: „Az Atlanti-Óceán mindkét partjának közvéleménye most már inkább békiilni szeretne Nasszerráb mint leszámolná. Most tehát azt a problémát - kellene megoldanunk — s lehetőleg az ENSZ keretein belül —, hogyan vonulhatnánk vissza háborús pozícióinkból anélkül, hogy elveszítenénk becsületünket és tekintélyünket.” Hogyan fest ez a „becsület és tekintély” akár angol viszonylatban? Idézzünk a Manhester Guardian vezércikkéből: h .Angliára felelősséget hárítanak azok az elnémító hírek, a- melyek Ammanból a politikai foglyok sorsáról érkez:ek. Ezeket a foglyokat egyenesen a kínzókamrákból hurcolták a hadbíróság elé árulási perük tárgyalására. Egyik vádlott fejét lepedő, kezeit égési sebek borították, hangja olyan gyenge volt, hogy kénytelen volt a bírói emelvény közelébe menni, hogy szavai hallhatók legyenek. Ilyesmi történik olyan kormány alatt, melyet Anglia támaszt alá kétezer ejtőernyős katonával, egy gyalogos zászlóaljjal és lökhajtásoa légierővel. Vajon így szándékozunk-e biztonságot teremteni Jordániában a kínval- latók számára, akik tüzes vassal faggatják az állítólagos összeesküvőket...?" Azonban már se m Eisenhower beszédét, sem a norvégek által beterjesztett és a nyugatiak által támogatott határozati javaslatot nem fogadta o- lyan osztatlan helyeslés, mint ez korábban szokás volt az ENSZ berkeiben. A szovjet javaslat, mely az agressziód csapatok haladéktalan, kivonáséit követelte, természetesen a nyugati országok éles ellenzésével találkozott. Ilyen körülmények között úgy tűnt, hogy az ENSZ közgyűlés nem vezet komolyabb eredményre, mígnem Mahgub szudáni külügyminiszter csütörtökön beterjesztette a tíz arab ország javaslatát, mely ugyan eltért mind a nyugati, mind a szovjet javaslattól, azonban kifejezésre juttatta az egységes arab nacionalista törekvések lényegét is, amely végül egyhangú elfogadásra talált a küldötteknél. Egyetlen család tagjai között felmerült vitával foglalkoztunk és ezért képesek voltunk kedvező megoldást találni a vitára — mondotta Mabgub a javaslat ismertetése során. Ki győzött tehát? Az Ahram című egyiptomi lap három pontban foglalja össze az ENSZ-határozat alapelveit. Először: a külföldi csapatok jelenléte nem kívánatos Közép-Keleten, ezért az USA-nak és Angliának vissza kell vonnia csapatait Libanonból és Jordániából. Másodszor: Senkit sem nyilvánítanak bűnösnek az elmúlt időszak eseményeiért, s ezáltal elesnek azok a hamis érvek, amelyekkel a nyugat igazolni akarta csapatainak Közép-Keletre küldését. Harmadszor: minden állam elismeri a közép-keleti országok független politikáját, s ez normális figyelmeztetést jelent a Nyugatnak, hogy hagyja abba intrikáit az arab országokban. Az A1 Akbar az imperializmus új nagy csatavesztésről beszél. Az Egyesült Arab Köztársaságban valamennyi lap megállapítja, hogy az arab országok egységes állásfoglalása ismét megmutatta a világnak az arab egység életképességét és erejét. Az események alakulása, az arab sajtó hangja egyértelmű és világos képet vet mindenki elé, hogy az ENSZ határozata végső fokon milyen erők győzelmét jelenti, A határozat végrehajtása Mivel a határozat nem jelenti — hanem csak a közeljövő feladatává teszi — az agresszív e- rők kivonását Libanonból és Jordániából, felmerül a kérdés, hogy valóban sor kerül-e a megszállt országok kiürítésére, vagy pedig az imperialisták különböző taktikai manőverekkel elodázzák, elhúzzák csapataik kivonását? A kérdésre ma még nehéz volna válaszolni. A problémák megoldása azonban szorosan összefügg az Egyesült Államok és Anglia közép-keleti politikája irányvonalának kérdésével. Hajlandók végre tudomásul venni, hogy az elnyomott, gyarmati sorban tartott népek függetlenségi törekvése o- lyam fel tartóz tathatatlan áramlat, mellyel csak ideig-óráig tudnak itt-ott szembeszállni? Kétségtelen, hogy mind Angliában, mind Amerikában vannak olyan irányzatok, melyek reálpo- litikai alapokon hajlandóak volnának elismerni az arab nacionalizmust, azzal á titkos hátsó szándékkal, hogy ezt megnyergelve később ismét megkísérlik', ’az arab népek imperialista járszalagrá fűzését. Lehetséges, hogy ezek az elképzelések — józanabbnak tűnvén Husszeint és Oharnount támogató ésszerűtlen, , konzervatív politikánál — felülkerekednek és elősegítik az ENSZ határozat végrehajtását. Lehetséges az is, hogy a konzervatív gyarmatosító, politika még hosszabb ideig érvényesíteni tudja hatását az említett országok politikájában. Az azonban bizonyos, hogy a függetlenségüket elnyert, szabad arab államok mindent elkövetnek az ENSZ határozat végrehajtása érdekében és ebben mellettük állnak és támogatják őket a világ békeszerető országai. Ez az erő pedig, előbb vagy • utóbb, sikerre viszi a' határozatot.-■* D ►Orvosi tanácskozás Békéscsabán A békéscsabai Balassi kultúr- ett honban a megye orvosai szakmai tanácskozást tartanak. A vitában elsősorban nőgyógyászati kérdésekről lesz szó. A tanácskozáson dr. Vince Ferenc, a Hazafias Népfront megyei elnöke elnököl. A Karúi Népi Demokratikus Köztársaság segítsége a délkoreai muukanélkiiiieken és árvákon A Koreai Népi Demokratikus i Köztársaság Minisztertanácsa 1958. augusztus 21-én kormányhatározatot hozott a délkor tsai munkanélküliek és árvák megsegítéséről. A fenti határozat szerint a. Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya a délkoreai munkanélküliek és árvák részére ellenszolgáltatás nélkül 150 ezer szék (22 500 tonna) rizst, a vizek terméséből (hal és más tengeri állat) tízezer tonnát, ötmillió méter szövetet és négymillió pár lábbelit adományoz. Ezenkívül teljes mértékben felelősséget vállal az elhagyott árvák oktatásáért és háromezer délkoreaí diáknak havi ezer von állandó ösztöndíjat biztosít. , Az Alkotmányvédelem embere... u Wilhelmus Josef Dortams: ezt a nevet valamikor egy äsendes szerény holland fiatalember viselte. Aztán, amikor Hollandiát is letiporták a náci csizmák, Wilhelmus Josef Dortants felfedezte, hogy az ő hazája igazában nem is a letiport Hollandia, hanem a győzelmes Németország, hogy ő igazában nem is holland, hisz ereiben német vér is csörgedez. Belépett hát az SS-be, a- holis hamarosan elérte az Untersturmführer rangját. De a történelem kereke ismét fordult: az untersturmführeri rang kezdett nagyon kellemetlen lenni, kezdtek sokan emlékezni Wilhelmus Josef Dortants SS Untersturmführer gyilkosságaira és egyéb viselt dolgaira: börtön fenyegetett, bíróság, miegymás — és Wilhelmus Josef Dortants' végleg távozott Hollandiából, átköltözött Nyugat-Németor- szágba, aholis annak rendje s módja szerint örömmel fogadták. Néhány nappal ezelőtt történt, hogy a Tabu nevű braun- schweigii mulatóban egy kissé ittas vendég, csak úgy a nyájasság kedvéért pisztolyt rántott, eélbavette a vendégeket, . akik az asztalok és a párnázott székek mögött kerestek menedéket. A vendég úr nem azért rántott pisztolyt, hogy csak mutogassa: lövöldözni is kezdett szaporán. Lövöldözni is, míg a jazz-dotoos, aki éjszakánkért rendőrőrmeste- ri fizetésének kiegészítése céljából működik jazz-dobosként, rávetette magát, lefegyverezte és be is kísérte az őrszobára. Bizonyára Önök is kitalálták, hogy Wilhelmus Josef Dortants, volt holland SS-legény, azonos a Tabu nevű braunschweigi bár W. Josef Dortants, ' az „Alkotmányvédelem embere