Békés Megyei Népújság, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-13 / 164. szám

4 BÉKÉS MEGYEI NÉPCJSAG 1958, július 13., vasárnap Gyopárpsi képek Amióta újból beköszöntött a nyári hőség, Gyopáré®, Békés •megye legszebb fürdőhelyének forgalma is lényegesen megnöve­kedett. Már május 17-én megnyíl­tak az éttermek, és a nyár elejei jó időjárás sokezer embert csalt •ki a gyopárosi tó hús habjaiba, este pedig a hangulatos —néhány év alatt szépen kiépített Gyopáros étterembe. Rendszeres üdültetést bonyolí­tanak itt le, a Művészeti Szak- szervezet tagjai közül már több, mint százan töltöttek el Gyopá­roson két nyugodt, vidám hetet, nem régen a debreceni üzemek dolgozói, azelőtt pécsi munkások és ezekben a napokban battonyai pedagógusok és iskolás gyerme­kek üdülnek a fürdőhelyen. Eddig még minden üdülő meg­elégedetten beszélt arról a szíves, figyelmes és főként olcsó vendég­látásról, a 42 forintos panzió- rer.dszerről, melyet az Orosházi Vendéglátó Vá’lalat biztosít a nyaralók számára. — Kitűnő az ellátás, — álla­pítják meg valamennyien — és főként olcsó. A 42 forintos napi panzió-díjban szállás, és négy­szeri étkezés van, bőséges és íz­letes. Úgy gondoljuk, ez elsősorban — dicséretként Papp Józsefé és Ko­csis Jánosné szakácsnőknek szól, a mi tapasztalatunk is az, hogy ezt a dicséretet nagyon is megér­demlik. Persze, a megelégedettség mel­lett van azért bosszúság is. Erről azonban nem a fürdő, vagy az ét­terem vezetői, dolgozói tehetnek, hanem inkább a MÁV. Miért? Ke­vés a kisvonat-járat, — ez a leg­nagyobb probléma, — mert hiszen ha a vendégek jól szórakoznak é" szombaton, vasárnap kedvük telne abban, hogy megvárják a 2 órai zárórát, akkor bizony gyalo­golhatnak Orosházáig, ha az is kedvükben áll. Egy szó, mint száz: arról van szó, hogy — a hétkózbeni napokról nem is be­szélve, — szombaton és vasáram háromnegyed 12-kor, mintegy va­rázsütésre kiürül az étterem Gyo­pároson, mert akkor 'r.dítja a MÁV az utolsó kisvonatot. Más napokon pedig 10 órakor indul az utolsó járat. Azt mondja Ambrus István, a Gyopáros étterem üzemvezetője, hogy tavaly 1 óra után is indult kisvonat a városba, most ez meg­szűnt és hiába kérelmezik* a MÁV nem hajlandó segíteni a bajon. Többszöri kérésükre azt a választ kapták, hogy amennyiben biztosí­I tana-k 300 utast, akkor éjfél után ] is irdítanak szerelvényt. Először bosszantó, aztán nevetséges ez a válasz. Vagy talán a MÁV-nál ki­találták a vasút és a vendéglátó- ipar új típusú kooperációját? • Mert ha így van, akkor a Gyopáros-ét- teremben minden vasárnap, vagy szombaton elfogyasztott vacsora és fröecs mellé vasüti jegyet is kellene mellékelni. Nem így van? Az üdülővendégek érdekes be­jegyzéseket írtak a vendégkönyv­be, és az összkép azt mutatja, hogy valamennyien úgy nyilat­koztak: a szálló és az étterem dolgozói figyelmesek és nyoma sincs a régen nem csak itt, hanem nagyon sok helyen tapasztalt ha­nyag, nemtörődöm kiszolgálás­nak. Legutóbb országos orvos-kong­resszus veit Gyopároson. Százöt­ven orvos — professzorok, kórhá­zi főorvosok — elhelyezését ol­dották meg mintaszerűen, később a MÉSZÖV kéthetes tanfolyamá­nak 70 hallgatóját látták vendé­gül, akik szintén elismerő be­jegyzéseket írtak az étterem ven­dégkönyvébe 1— Kitűnő az idő. jó a forgalom — állapítja meg az üzemvezető és egynéhány érdekes adattal mi is érzékeltetjük ezt: Havi tervük 250 eser forint, jú­niusiban 13 százalékkal teljesítet­ték túl. Szombat és vasárnapon­ként a 900 férőhelyes étterem zsúfolásig megtelik és nem ritka ilyenkor a 40 ezer forintos forga­tóm sem. Még egy érdekesség: a legutóbbi szombat-vasárnapon 4 hektó szörpöt fogyasztottak a ven­dégek több dn :nt 5 ezer forint volt az elfogyasztott vacsorák ára. Fejlődik és szépül Gyopáros- fürdű, Békés megye gyöngye és híre nemcsak itthon, hanem or­szágszerte is egyre több pihenni, szórakozni vágyé embert vonz magához. S. E. •----------»»«i — Vá rható időjárás vasárnap estig Nappali felhőképződés, néhány helyen zápor-eső, zivatar. Mérsé­kelt légáramlás. Fülledt, meleg idő. Várható legalacsonyabb hőmér­séklet éjjel: 15—18, legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 28—31 fok között. Távolabbi ütilátásokl tovább tart a meleg,.--------------------------------—----------------------------------­T olvajok a bíróság előtt A társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás bűnügyé­ben a Békéscsabai Városi Bíróság a napokban hozott ítéletet. A vádlottak a békéscsabai Sertéstenyésztő Vállalattól több e* sebben mintegy °0 mázsa elsőosztályú szénát loptak el. A tolvaj banda egyiik tagja, Linguár Sándor nemcsak lopott, hanem csalt is. 1958., márciusában megegyezett Medovarszki György békéscsabai lakossal, hogy ha neki adja a 20 mázsa trágyát, akkor az udvarán lévő 2 kocsi szemetet kiviszi; A trágyáit, amit 5 forintért mázsán­ként eladott, elvitte, de a szemetet nem szállította el. A vádlottak több esetben az utak menti füvet is lékaezálták és elvitték. A bíróság megérdemelt büntetést hozott: Linguár Sán* dort 7 hónapi, Serbán Jánost 3 hónapi, Serbán Illést 6 hónapi, Ka­nalas Józsefet 6 hónapi, László Lászlót 2 hónapi és Sztojka Ist­vánt 4 hónapi börtönbüntetésre, valamint a kár megtérítéséire Ítélte. Lesz-e gáz 7 Orosházán^1 Ezt vitatta a napokban két kö­zépkorú férfi Orosházán, méghoz­zá az utcán. S mi tagadás, az u- tóbbi hetekben mind többen la­tolgatják ezt az orosházi emberek. Hogy a város lakosai ezen töp­rengnek,, azt korábban mi is elő- segitettük, amikor arról írtunk, hogy elgondolások szerint a gáz- távvezeték és hálózati vezeték megépítése után 5 ezer háztartás lenne bekapcsolva. Tekintve, hogy a korábbi érte­sülés óta ml sem hallottunk fris­sebb híreket erről, felkerestük Sinkó elvtársat, az Orosházi Vá­rosi Tanács elnökét, mivel azt hallottuk, hogy a város párt- és tanács vezetői ebben az ügyben, mintegy másfél héttel ezelőtt Bu­dapesten jártak. Sinkó elvtárstól tudtuk meg, hogy a gáz táv- és hálózati tanulmány-terve már el­készült, amit fel is küldtek az ar­ra illetékes minisztériumnak. A személyes megbeszélés alapján Sinkó elvtárstól a következőket tudtuk meg: — A tárgyalások eredménye i- gen kedvezőnek mondható. Ügy hisszük, viszonylag rövid időn be­lül sikerül a táv- és hálózative­zeték építését megkezdeni. A türelmetlen emberek lehet, hogy keveslik ezt az eredményt, azonban lássák be, hogy nem egyszerű dolog ez. Azt felesleges is bizonygatni, hogy a város párt- és tanács vezetői ezt mennyire a- karják, hisz* az ő kezdeményezé­sük, hogy Orosházán a háztartá­sokban, majd később az üzemek­ben gáz legyen. Az eddigi jelek tehát arra mu­tatnak, hogy les* gáz Orosházán, azonban türelem és nem utolsó sorban pénz kérdése ez. ÍJtbaii 2 ezer méter felé Gyulán az elmúlt hónapokban kezdték meg a fürdő építését és a kútfúrást. Nemrégen elérték az 1200 méter mélységet, és elvé­gezték ennek csövezését is. A közelmúltban felszerelték a földgáz­kitörést gátló berendezéseket, és a napokban újra megindult a fúrás. Most már 2 ezer méter mél ínségig megszakítás nélkül halad­hatnak. A város lakossága nagyban hozzájárul a fürdő építésé­hez. A pedagógusok, a mezőgazdasági ktsz dolgozói több, mint tíz­ezer forintot, a Húsipari Vállalat munkásai pedig 21 ezer forintot jegyeztek elő a fürdő építésére. Selejtezik a szarvasmarha-állo­mányt a békéscsabai Május 1 Termelőszövetkezetben. A kiselej­tezett szarvasmarhák helyébe már vásároltak 20 tehenet. A kamuti Rákóczi Termelőszö­vetkezet kukoricatermesztési ver­senyfelhívásához csatlakozott az újkígyós! Űj Élet Termelőszövet­kezet is. Tizenhárom kombájnnal és 22 aratógéppel kezdte meg a búza a- ratását a Mezőberényi Gépállo­más. A kombájnosok közti ver­senyben Komlódi József az első, aki eddig 77 hold búzát aratott le. ►c­Több, mint ezer forint értékű szakkönyvet vásárolt az ünnepi könyvhét alkalmából a Békés me­gyei mezőgazdasági osztály, a me­zőgazdasági szakkörök részére, JÓKAI SZÍNHÁZ tajelöadas Nyíregyházán, ma este 8-kori DOLORES Nagykállón, ma este 8-kori SZÉLVIHAR \Ád A napokban Gyulán járva látom, hogy a piactéri fóldművesszö­vetkezet zöldségboltjának kirakatában milyen szép, friss zöldpapri­ka van kitéve. No, mondom magamban, betérek veszek belőle néhá­nyat. A bolt vezetője, amikor paprikát kértem, egy kosarat tolt e- lém, melyben legalább egyhetes apró kis fonnyadt paprikák szomo­rodtak. Kérem — szóltam méltatlankodva, én olyat kérek, mint ami­lyen a kirakatban van! Mire ő: Az csak mutatóban van, már elad­tuk. Mondanom sem kell, hogy keserű szájízzel hagytam el a boltot. Ha már a paprikával megjártam, gondoltam lecsillapítom a mérgem egy jó dupla feketével. A Körös hídján áthaladva mindjárt találtam is egy csinos cukrászdát. Áttörtem magam a fagylaltra vá­rakozók során és kértem egy feketét. A vezető szomorúan közölte, hogy még nincs elég gőz, azt tanácsolta, hogy menjek át az „Otthon­ba." Itt az ajtó zárva, de ki volt írva, hogy feketét reggel 10-től a Komlóban lehet kapni. Mivel már 11 óra volt, magabiztosan lépked­tem a Komló felé. Itt is zárva találtam az ajtót, itt azonban nem volt semmi kiírva. Szomorúan ballagtam tovább, míg végre a kívül ro­mos, belül csinos mozi után rátaláltam egy kedves kis cuki-ra. Itt végre kaptam feketét. Mondom, nagyon csinos kis cuki volt, csak itt egy kicsit több volt a légy a szokottnál, még szerencse, hogy elég szelídek voltak, ugyanis légyfogó nem volt a helységben, mi izgatta volna őket? Este a nyolcórást vonathoz 7 óra tájban ballagtam ki, gondol­ván, megváltom a jegyet, utána kényelmesen leülök pihenni a vo­nat indulásáig. De ezt csak én gondoltam, mert nem így történt. A pénztár hétkor nem nyitott, csak félnyolc után 5 perccel. Ak­kor én már 60—70 ember között, gőzfürdőben félholtnak éreztem magam. Mikor megkérdeztem a pénztárost, hogy mi célból lóg az a tábla a pénztár fölött, melyen ez áll: „A jegykiadás a vonat indulása előtt egy órával kezdődik" —? Azt válaszolta — nem a legkedveseb­ben —, hogy elég az bőven, ha 20—25 perccel hamarább kezd, mint ahogy a vonat indul. Erre letöröltem homlokomról az izzadságot és a restiben sör bor hiányában két deci szóda után vonatra száll­tam. N. S. „A Szovjetunió 40 éve’’ 100 képből álló fotókiállítást eddig már több százan nézték meg a bélmegyeri művelődési házban.-o­A mezökovácsházi egyénileg dolgozó parasztok kukoricaterme­lési verseny felhívásához csatla­koztak az újkígyósi egyéni dolgo­zó parasztok is. “0­Második negyedévi adóbevételi tervét 109.7 százalékra teljesítette a Gyulai Városi Tanács,-o­Magyar—Szovjet Barátság mű* vészeti kiállítása ma nyílik meg a gyomai művelődési házban. “O­A Veszprém megyei Építőipari Vállalat a napokban ünnepélye­sen átadta az újságírók új tiha­nyi üdülőjét. Tihany egyik leg­szebb helyén, korszerűen berende­zett üdülő kényelmes szobái vár­ják az üdülni vágyó újságírókat; “O­A Hidasháti Állami Gazdaság legjobb kombájnosa Sólyom Már­ton, aki eddig 120 hold területről 1917 mázsa gabonát aratott le, il­letve csépelt el.-o­Országos állat- és kirakodó vá­sárt tart július 15-én a Köröstar- csai Községi Tanács. MOZIK MŰSORA SZABADSÁG MOZI, BÉKÉSCSABA Július 10—16: A királyasszony lovagja. Kezdés: h,: 6, 8, v,: 4. «. s érakor, BRIGÁD MOZI, BÉKÉSCSABA Július 10—16: Ne várd a májust, K.: h.: fél 7, fél 9, v.: fél 5, fél7, fél»; TERV MOZI, BÉKÉSCSABA Július 10—13: A párbaj. Kezdés: h.: 6, 8, v.: 4, 6, 8 érakor. PETŐFI MOZI, GYULA Július 10—15: Szállnak a darvak. K.: h.: 6, 8, V.: 4, 6, 8 érakor. ERKEL MOZI, GYULA Július 11—14: A fekete dosszié. K: h, fél 6, fél 8, v, fél 4, fél 6, fél 8, «EKE MOZI, OROSHÁZA Július 13—15: Az időzár. K,: h.: fél 6, fél 8, v.: fél 4, fél 8, fél 8; PARTIZÁN MOZI, OROSHÁZA Július 10—16: Bum a katona. Kezdés: 6, 8, v.: 4, 6 és 8 érakor. TÁNCSICS MOZI, SZARVAS Július 10—13: Az arany pók. Kezdés h.: 6, 8, v.: 4, 6, 8. órakor. BÁSTYA MOZI, BÉKÉS Július 10—13: Akasztottak lázadása. K: Ív fél 6, fél 8, v: fél 4, fél 6 fél 8j SZABADSÁG MOZI, GYOMA Juli. ÍZ—14: Szerelem, ahogy az asz- szony akarja. K.: h. 8, v.: 4, 6, 8. PETŐFI MOZI, SARKAD Július 12—14: Vasvirág. Kezdés: b. 6, 8. v. 4. 6. 8. VÖRÖS OKTOBER MOZI, MEZOKOVACSHAZA Júlt. 12—14: Svejk, a derék katona. I. r. ADY MOZI, SZEGHALOM Júli. 12—14: A makrancos feleség. Kezdés: h.: 8, v.: 4. 6 és 8 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents