Békés Megyei Népújság, 1958. június (3. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-19 / 143. szám

4 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG l9óí. június 19., csütörtök Kálmán Imre operettje a Jókai Színházban Marica grófnő A színházi évad végén, a jó ci­nég júniusban került színire szín­házunkban Kálmán Imre gyönyö­rű muzsikája nagyoperettje, a Marica grófnő. Operett ez is, mint a többi, — igazán csak operett, — a librettó a szokásos sablon, itt-ott már érdektelen is, de a muzsika, a kálmánimrei muzsi­ka világhírű, áradó, érzelmes és szép. A legfőbb erénye pedig az, hogy szórakoztató. Ügy látszik Gáti Sándor, a ren­dező Is a szórakoztatásra épített most a legtöbbet, gondolván, hogy nyári bemutatóról van szó, miért ne? Ez a törekvése túlsá­gosan is megvalósult, bizonysága ennek az Is, hogy az előadást erő­sen túlméretezték és a négy és fél­órás időtartam még Kálmán Imre esetében is túlzott, helyenként fá­rasztó. Azt hiszem ezt a megálla­pításom osztja mindenki, mert es­te 8 órától éjfél után fél 1-ig még a jóból is sok. Ha összességében vizsgáljuk a produkciót, felfedezhetünk olyan apróbb kilengéseket, melyek erő­sen nyári és évadvégi jelenségek — akár a művészek játékát vizs­gáljuk, akár a színpadi fegyelmet (gondolok itt a műszaki dolgozók érthetetlen, játék-közbeni sétájá­ra a nyílt színen és az egyik öl­töztetőnő „megjelenéséről” a pri­madonna mögött) — mindezek o- lyan helytelen jelenségek, melyek évad végén sem tűrhetők meg. A Jókai Színház nem engedhet meg magának ilyen elenyészőnek tűnő kilengéseket sem, mert hitelét rontja és nem méltó ahhoz a töb- bé-kevésbé (de inkább túlnyomó- részt) helyesen és jól kialakuló ezévi munkához, melyet most, az évad végén örömmel summázhar t-unk. A bemutatón zsúfolásig megtelt a színház és a közönség jól szóra­kozott. így van, ez az igazság: jól szórakozott, Kálmán Imre muzsi­kája elbájoló, kedves, de többet nem kaphatunk ma már ilyen ré­gi operettől. Az igények megnöve­kedtek, folytonosan növekednek és az operettek sem kivételek ez alól. A mondanivaló nélküli, seké­lye», ma már poros cselekmény adhat-e valamit? Adhat-e tanulsá­got? Darvas—Onódy: Dolores cí­mű nagyoperettje is operett, de tanulsággal is szolgált, van mondanivalója. így sorolhatnánk tovább és akkor feltétlenül emlí­tenünk kellene a Dohányon vett kapitánytól a Zeng az erdő-ig jó néhány olyan operettet, melyek a ma emberének nemcsak szép mu­zsikát adnak, hanem annál sokkal többet. Színházunk „Marica grófnő" e- lóadása általában híven követte Kálmán Imre stílusát és ha a muzsika dicséretéről szólunk, ak­kor elsősorban Kalmár Péter kar­mesteré az elismerés és a kitűnő zenekaré, mely most, az évad vé­gére felkészülésének és művészi nívójának magas pontját érte el. A szereplő művészek között a Marica grófnőt alakító Barcza Éva és Török Péter szerepében Bánffy Frigyes meleg sikert ara­tott, Kálmán Imre szép melódiáit, dallamait kulturáltan, színvonala­san adták elő, színészi játékuk is megnyerő, szélesskálájű volt. A bemutató átütő sikerét Gyuricza Ottó könyvelheti el magának Ö- dön szerepében. A könnyen szél­sőségekbe hajló figurát mesteri­en formálta meg. Igen jó volt még Kanalas László (Móricz gróf), Pál- ffv Aliz (Liza) játéka és dalai tet­szettek, Stefanik Irén (Lenke) vi­szont többet épített a rutinra, mint kellett volna. Padur Teréz (Mina) egy kissé (a librettó író és átíró hibájából) légüres térben mo­zog, kapcsolata a többi szereplők­höz legtöbbször erőltetett. Dánffy Sándor (Mihály) egyszerű eszkö­zöket alkalmazott és így volt jó. A szóló táncosok közül Marinko- vics Zsuzsa és-Viczián Pál tet­szett jobban, de Jiódusz Gizella és Sándor Imre kettőse is megérde­melte a tapsot. A Marica grófnő — mint mon­dottak..,— nyári bemutató, szóra­koztat és igényei sem olyan ma­gasak, mint aj. év közben bemuta­tott más operetteké Mindezek el­lenére feladatát — a könyű szó­rakozást — betölti. Sass Ervin Szeghalom 3 éves fejlesztési tervét vitatták (T ud ősit ónktól). Június 13-án Szeghalom minden részéből gyülekeztek az emberdfc a tanácsterembe. Még a gyűlés megkezdése előtt vitatkoztak, hi­szen nagy feladat megbeszélésé­re jöttek össze: a község három­éves tervének az elkészítésé­re. Cs. Tóth Mihály elvtárs, a köz­ségi tanács vb-elnöke köszöntötte a jelenlévőket és megkezdte a beszámolóját. Dr. Esztergálj', Szörény-Kovács László, de a többiek is úgy dön­töttek, hogy a legfontosabb fel­adat a község belvíztelenitési mun­kálatainak a végzése. Nagyon em­lékeznek azokra az időkre, ami­kor a Nádasdi, Kinizsi, Árpád és a Hunyadi utcák, de az ottani há­zak is a nagy esőzések alkalmával vízben álltak. Örömmel vették azt az indítványt is, hogy a község közepén lévő kb. 16 kát. holdas egészségtelen, mocsaras, nádas részről a vizet leszivattyúzzák és egy zöldségtermelő szakcsoportot Vakítanak. A belvíztelenitési munkák mel­lett nem feledkeznek meg a fürdő további fejlesztése, a piactér át­helyezése, járdaépítés, más fonto­sabb munkák végzéséről sem. Mezei Ferenc tanácstag kérte a tanács vezetőit, hogy a hátraléko­soktól a községfejlesztési alapot szedje be a község, hogy annak összegét is a további fejlesztésre fordíthassák. A község hároméves tervét a vita után a jelenlévők megfelelőnek találták. N. J,------------101-----------­Zá porok, zivatarok Várható időjárás csütörtök estig: Vál­tozó felhőzet, több helyen, főként nyuga­ton és északon záporeső, zivatar. Mér­sékelt, helyenkint élénkebb szél. A hő­mérséklet nyugaton kissé csökken, kele­ten alig változik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: nyugaton 12—15, keleten 9—12, leg­magasabb nappali hőmérséklet csütör­tökön: nyugaton 21—24, keleten 24—27 fok kczőtt. flz aratással egyidőben biztosítják a tarlóhántást is füzesgyarmat határában íxuenád-csi Befejeződött a „Legyen a zene mindenkié" hangverseny-sorozat Orosházán Hétfőn este az orosházi Pető- fi Művelődési. Házban a „Le* gyen a zene mindenkié” hang­versenysorozat 9., egyben utolsó előadása került megrendezésre, A műsort Zana János ismer* tette. Bevezetőjében elmondta, hogy a „szerenád" már régi e* redetű, a XVII. században tru* badurok kedvelt műfaja volt, de azóta is felhasználják ezt a zenei műfajt, mely igen nagy népszerűségnek örvend. A műsort az Erkel Ferenc szimfonikus zenekar nyitotta elismerésüket a közreműködők iránt. Bízunk abban, hogy ez* után is ilyen szép számmal fog- ják látogatni hangversenyein­ket. A jövőben is igyekezni fo* gunk, hogy még színvonala­sabb, még magasabb nívójú hangversenyeket rendezzünk." Az Erkel Fernec szimfonikus zenekar, Markó Leo, a közre­működő énekesek, Miklós Kata és Puskás Sándor, valamint Kovács Gyula gitárművész is minden elismerést megérdemel­nek. (T udósífónktól.) A Füzesgyarmati Községi Ta­nács végrehajtó bizottsága az ara­tási és cséplési munkákban leg­fontosabb feladatnak tartja a gé­pi erők biztosítását. A Füzesgyarmati Gépállomás 7 kombájnt és 9 gépvontatású ara­tógépet bocsát az igényléseknek megfelelően a termelőszövetkeze­tek részére. A Vörös Csillag Termelőszövet­kezetnél 4 kombájn és 4 arató­gép, míg az Aranykalász Terme­lőszövetkezetnél 3 kombájn és 3 aratógép fogja végezni majd az a- ratási munkálatokat. Az aratás­hoz szükséges kötöző zsinegekről is gondoskodtak már. Az aratás; munkálatok mellett a gyors tarlóhántást is biztosít­ják és a szerződéskötéseknek megfelelően e munkák végzéséről is a gépállomás gondoskodik. N. J. meg, Markó Leo vezényletével, Mozart: Kis éji zene című mű­vét adták elő. Puskás Sándor Leoncavallo Mattinata-ját, Mik­lós Kata Delibes Cadixi leány­művét énekelte. Kovács Gyula gitárművész pedig a népek da­laiból adott elő. Hatalmas tapsot kapott Mar* czell Noémi, Schumann: Álmo­dozás című művének hegedű­szólójáért. Ezek után még szebbnél szebb művek következ­tek, majd Zana János, a Pető­fi Művelődési Ház nevében a zenekarnak és Markó Leó kar­nagynak elismerését fejezte ki. Mint mondta: „A zenekar és karnagya a napi munka után sokszor órákig önfeláldozóan gyakorolt és tanult, azért, hogy ezt a hangversenysorozatot lét­rehozhatta." Majd a közönség­hez fordult: „Megköszönjük a közönség lelkes támogatását is, A „Legyen a zene mindenkié" hangversenysorozat eredménye­it összegezve elmondhatjuk, hogy azt a célt, melyet kitűzött maga elé az orosházi Hazafias Népfront, az Állami Zeneiskola, valamint a Petőfi Művelődési Ház, — nagy részben elérték, Sikerült megvalósítani azt, hogy a komoly zenének Is le­gyenek szép számmal hívei, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy általánosan magas színvo­nalú zenei műveltségről beszél­hessünk Orosházán is. Remél­jük, hogy majd az őszi évszak­ban indítandó hangversenyek­kel sikerül elérni ezt a célt, és most elismerést kell kifejez­nünk a hangversenysorozat összes szereplőinek, hogy a cél érdekében minden erejüket lat­ba vetették. Sass Attila Megkapták nyugdijakat a köriisla(lányi Dózsa Termelőszövetkezet tagjai Körösladány községben a Dó­zsa Termelőszövetkezet legutóbbi közgyűlésén 11 tagnak adták át a nyugdíjat. A nyugdíjasok között Nagy A. Imre. Vass Sándor, B. Egymillió forintot fordítanak köz­ségfejlesztésre ebben az évben Mezőberényben. Eddig több, mint 2 kilométer betonjárdát, 1500 mé­ter vízvezetéket és egy törpe vízi- erőművet építettek. A község la­kossága nagyban hozzájárult az építkezéshez, a társadalmi mun­ka értéke eddig meghaladja a 30 ezer forintot.-o­AZ ELE KI Községi Tanács o legutóbbi tanácsülésen felszaba­dulási emlékmű építését határozta el, 26 000 forintos költséggel. A szükséges anyagok szállítása meg­történt. A napokban hozzáfognak az emlékmű építéséhez is.-o­Újonnan alakult eleki Rákóczi Termelőszövetkezetnek eddig már 38 tagja van és 260 hold földje. SZABADSÁG MOZI. BÉKÉSCSABA Június 19—22: Az aranypók. Kezdés: h.i ». 8, v,: *. e. • órakor* BRIGÁD MOZI, BÉKÉSCSABA Június 19—22: A második asszony. K.: h.! fél 7, fél 9, V.: fél 5, fél 7, fél 9. TERV MOZI, BÉKÉSCSABA Június 19—25: Vágyakozás. Kezdés: h.: 6, 8, v.: 4, 6, 8 órakor. PETŐFI MOZI, GYULA Június 19—22: Ember született. K,: h.: fi. 8, v.: 4, fi, 8 órakor. ERKEL MOZI, GYULA Június 20—22: Csatorna. K: h. fél 6. fél 8, V. fél 4, fél 6, fél 8, PARTIZÁN MOZI, OROSHÁZA Június 19—25: Az éjszaka szépet. Kezdés: 6, 8, v.: 4, 6 és 8 órakor, BEKE MOZI, OROSHÁZA Június 19—22: Apák és fiúk. K: h: fél 6, fél 8, v: fél 4, fél G fél 8. ADY MOZI, SZEGHALOM Jún. 18—20: San Salvatore. Kezdés: h.t 8, v.: 4, 6, 8 órakor. SZABADSÁG MOZI, GYOMA Jún. 18—20: Holnap már késő, K: h: 8, v: 4, 6, e órakor. PETŐFI MOZI, SARKAD Jún. 18—19: Dankó Pista. Kezdés h.: 7; v.i S. 8. 7 órabori VÖRÖS OKTOBER MOZI, MEZÖKOVACSHAZA Jún. 18—20: Két kapitány. Kezdés: h.: 8, v.t », o és 8 órakor: BASTYA MOZI, BÉKÉS Június 19—24: Vasvirág. K.: h.: fél 6, fél 8, v.: fél 4. fél 6, fél 8. TANCSIfcS MOZI, SZARVAS Június 19—25: Trapéz. Kezdés: h. 6, I, v. 4, 6, 8. A földmiivesszovetkszet is készül 1 A nyári munkák végzése a- latt fontos kérdés a lakosság é- lelmiszerrel való ellátása. Az elmúlt évben Füzesgyarmaton ezen a téren voltak kisebb hiá­nyosságok, például a hűsítő ita­lok ellátása terén. A földművesszövetkezet ve­zetősége ebben az évben jól fel­készült az élelmiszer és a hű­sítő italok beszerzésére. Hizlal­nak 60 darab sertést, ezenkívül van 20 mázsa szalonnakészle­tük. A hűsítő italok megfelelő mennyiségének megrendelését is időben elküldték. Tóth Ferenc, id. Sántha Sándor tsz-tagok öregségi-. Bögre Imre pedig rokkantsági nyugdíjat ka­pott. V A —i Június 21-én, az orosházi III. számú általános iskola bemutat­ja Vörösmarty Csongor és Tün­de című líra; színjátékát.-o­A Békéscsabai Vásárhelyi Pál Híd- és Vízműéptíési Technikum­ban június 21-én, szombaton dél­előtt 9 órakor rendezik meg az évzáró ünnepélyt,-o­KÉTTANTERMES iskola és ne­velői lakás építéséi kezdték meg a tavasz folyamán Körösújfalu községben. Az iskola építése elő­reláthatóan augusztus 20-án feje­ződik be. Június 19-én, csütörtökön dél­után 6 órakor, a Szeghalmi Járási Kapitányság „Dózsa György” rendőrklubjában Pásztor Istv&i tanár Ismerd meg hazádat '-O­ÖTVENTAGŰ egyéni pa­raszt küldöttség látogatott él június 15-én a kétegyházi ter­melőszövetkezetekbe. Az egész­napos látogatás után este meg­beszélést tartottak, ahol az e- gyéni dolgozó parasztok el­mondták hozzászólásaikban ■ tsz-ben tapasztaltakat. BUCSÄN a korábban meg­kezdett 4 tantermes iskola épí­tése a napokban befejeződik. Az iskolát augusztus 20-án ün- neoélyesen átadják a tanulók­nak. JÓKAI színház Június 19-én, este 8 órakor: MARICA GRÓFNŐ Bérletszüne^ Előadás után autóbuszjárat!----------------4---------------­Ki sgép kölcsönzéssel segíti a vésztői iölőművesszövetkezet a dolgozó parasztokat (Tudósítónktól). A szeghalmi járás földműves- szövetkezetei közül a vésztői főid- vesszövetkezet vezetői és tagság* nagy gondot fordít a dolgozó pa­rasztság kisgép-kölcsönzési igé­nyeinek kielégítésére. A szövetkezetnek jelenleg 5 db 12 soros kisvetőgépe, 4 db kézi­vetőgépe, 2 db spéciéi cukorrépa­vetőgépe és minden géphez fo­gasa és boronája is van. A gépéket vetésre akták ki köl­csön és így elősegítették a megké­sett vetések minéf hamarábbi el­végzését. A cukorrépa-vetőgépek használata ingyenes volt. A vésztői földművesszövetkezet sokat törődik a szántási társulá­sok alakításával is, és az elmúlt évben, ősz folyamán három szán­tási társulást hoztak létre. A vésztői dolgozó parasztok megszerették a földművesszövet - kezeiet, mert látják, hogy foglal­kozik a mindennapos, ügyes-ba.i< s dolgaikkal, a termeléstől kezdve a kisgépkölcsönzésig.

Next

/
Thumbnails
Contents