Békés Megyei Népújság, 1958. június (3. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-10 / 135. szám
4 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958. június 10., kedd Szarvas ünnepi napjai Nagy sikerrel zárult a megyei és tiszántúli dalosok találkozói a Szombaton és vasárnap zajlott le Szarvasom a Békés megyei Ének- és Zenekari Fesztivál, a Tiszántúli Éneklő Iifjűsági és Dalos- találkozó és a fiatal asszonyok és lányok megyei találkozója. A szombati műsorban megyénk ifjúsági és felnőtt kórusa és zenekarai szerepeltek. Délután 2 órakor kezdődött az ifjúsági énekkarok és zenekarok fesztiválja, melyen tizenhárom együttes vett részt. A közel 1000 főnyi közösség előtt a legnagyobb sikert a Szarvasi Tanítóképző „Kodály- kórusa”, a Gyulai „Erkel Ferenc” Általános Gimnázium vegyeskara és az Orosházi „Táncsics Mihály" Gimnázium leánykara érte el. Az általános iskolások énekkarai közül a Szarvasi III. sz. Általános Iskola, a Békési II. sz. Általános Iskola, a Békéscsaba II. sz. Általános Iskola és az Orosházi Énekzenei általános iskola kórusai szerepeltek legjobban. Este 7 órakor kezdődött a felnőtt énekkarok bemutatkozása a résztvevő énekkarok ösz- 'kórusával. Kodály: Jelige című művét adták elő Bárdos Lajos Kossuth-díjas, a Zeneművészeti Főiskola tanára vezényletével, majd Marik Mihály elvtárs, a szarvasi tanács vb-elmöke mondott megnyitó szavakat, üdvözölte a vendégeket, Fasang Árpádot, a Művelődésügyi Minisztérium Zenei Főosztályának vezetőjét, Bárdos Lajos Kossuth-díjas főiskolai tanárt, Turcsányi Emilt, a Népművelési Intézet főigazgatóját és a megjelent közönséget. A felnőtt énekkarok és zenekarok fesztiválja világoggp .bizonyítja azt, hogy a tavalyi, gyopárrá «i fesztivállal szemben az idén már sokkal nagyobb művészeti felkészültséggel rendelkeznek kórusaink és zenekaraink, ugyanakkor örvendetes a kóruskultúra és zenekultúra művelésébe és terjesztésébe bekapcsolódott dolgozók számának növekedése is. Sok új énekkar szerepelt ezen a fesztiválon, elsősorban meg kell említenünk a békési össz-szö vet kezetek 70 tagú kórusát és zenekarát, a gyulai művelődési otthon kamara- kórusét és a tótkomlósi vegyeskart. Megérdemelt és nagy tapsot ka pott a fesztiválon az újkígyós! művelődési otthon vegyeskara, az orosházi KIOSZ férfikar, a Békés megyei Tanács Gyógyszertári Központjának vegyes kara, a 30 éves jubileumára készülő Orosházi Petőfi Vegyeskar, a Békéscsabai Általános Munkás Dalkör, a Liszt kamara-kórus és a nép- művészeti intézet által Bartók plakettel kitüntetett, fél éve ala kult szarvasi Erkel Ferenc vegyeskar. A zenekarok közül imponáló fölénnyel bizonyult legjobbnak az orosházi Erkel Ferenc szimfonikus zeneikar, Markó Leó vezényletével. Másnap reggel térzenével folytatódott a dales találkozó. A térzenén a megye legjobb zenekarai szerepeltek, majd több, mint félezer asszony és leány gyűlt össze a szarvasi ligetben, ahol a Fiatal Asszonyok és Lányok Megyei Találkozója keretében nőgyűlést tartottak és lelkes hangulatban tüntettek a béke megvédésének ügye mellett Délelőtt 11 órakor Árus Tibor elvtárs, a megyei tanács titkára nyitotta meg a Tiszántúli Éneklő Ifjúsági és Dalos találkozót, melyen Békés, Csongrád, Hajdu-Bi- har, Szabolcs-Szatmár és Szolnok megye országoshírű együttesel szerepeltek. Különösen nagy sikert aratott ezen a találkozón a Sárrétudvari Földművesszövetkezet vegyeskara és férfikara, mely háromszor ismételte meg műsorát. I Délután szerepeltek a megye : népizenekarai, este pedig a megyei ifjúsági, valamint felnőtt ének és hangszerszólistátnak bemutatójára került sor. Ezen a bemutatón több kitűnő szólóénekest ismertünk meg és a hangszerszólisták is bebizonyították színvonalas, művészi tudásukat. A fesztivállal egyidőben hangszer-kiállítást, háziipari, népművészeti és képzőművészeti kiállítást is rendeztek. A kiállítások közül a háziipari és népművészeti kiállítás aratott legnagyobb sikert, — közel 2 ezer 500 látogató fordult meg a kiállítási termekben. összegezésül meg kell állapítanunk azt, hogy soha még Békés megyében nem rendeztek ilyen nagy tömegeket megmozgató ének- és zenekari fesztivált, u- gyanakkor a Tiszántúli Éneklő Ifjúsági és Dalostalálkozó nagy sikere szintén azt bizonyítja, hogy ilyen találkozókat minden évben kell rendezni, mert nagymértékben elősegítik a dal- és zenekultúra fejlesztését, kórusaink tapasztalatcseréjét* HÍREK Megjelenik Békéscsaba város térképe Is Az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal Kartográfiai Vállalatának kiadásában megjelent Debrecen, Szeged, Székesfehérvár, Eger utcatérképe. A térképek négyszínű offset nyomással készültek, az idegenforgalmi szempontból jelentős épületeket, intézményeket szemléltető grafikus ábrázolással, jelekkel tüntetik fel. A 35x50 centiméter nagyságú térképek zsebalakúra hajtogatva 5.50 forintért kerülnek a könyvesboltokban árusításra. A kiadó előkészíti Miskolc, Győr, Veszprém, Békéscsaba, Esztergom, Sopron, Nyíregyháza, Hódmezővásárhely és más városok térképének megjelentetését is. 1948-ban semmi, ma 3 millió forint a vagyonuk A nagyszénást Dózsa Termelőszövetkezet az idén ünnepli megalakulásának 10. évfordulóját. 1948 októberében alakulták 11 taggal 70 hold földön. Szinte semmivel kezdték s ma 242 taggal, 1422 holdon gazdálkodnak. Állatállományuk megsokszorozódott; 580 sertés, 116 szarvasmarha, 706 birka, 15 pár ló, 2400 baromfi tulajdonosai 6k. Van gépkocsijuk, A megalakulás óta 900 ezer forintos költséggel építették, korszerűsítették épületeiket. Bevezették a villanyt, erdőt, gyümölcsöst telepítettek. Ebben az évben félmillió forintot költséggel 100 férőhelyes tehénistálót építenek, összes vagyonuk pedig meghaladja a 3 millió forintot. Több, mint 12 ezer holdon végeztek megyénkben ebben az évben vegyszeres gyomirtást. A Bé- kés-Tarhosi Növényvédő Állomás az ez évben kapott új, korszerű gépeivel a termelőszövetkezetek őszi kalászosain, mintegy 7 ezer holdon végzett gyomirtást. A „Gyermekváros" javára műsoros estet rendezett június 8-án, vasárnap az orosházi városi nőtanács a Petőfi művelődési házban. A műsort az I., II. és a III. számú általános Iskola tanulói adták, Sok tapssal, elismeréssel köszöntötték a Szolnok megyeiek a Balassi Tánceggyüttest Szolnak megye kulturális hetet rendezett a Népek Barátsága Hónap keretében. A kulturális hét záróünnepségére meghívták megyénk kiváló táncosait, a Balassi Kultúrotthon táncegyüttesét. Az együttes szombaton este Karcagon adott önálló műsort, melyet a lakosság igen lelkes tapssal jutalmazott. Az előadás után sok elismerő megjegyzést hallottunk. A legérdekesebbet írjuk csak ide: — Sokkal jobban megérte az árát", mint a fővárosiaké, A több, mint kétórás műsorban az együttes előadta többek között Petru gazda udvarán című román népitáncot, a Székely Hétlépés-t, a szlovák Disznótor-t, a magyar Vendégjárás-t és a Májusfa körül című német népitáncot. Felléptek az előadáson Somi Sándor, a Szocialista Kultúráért éremmel kitüntetett népdalénekes, Tuska Márta 14 éves szavaló és Kovács Lajosné népdalénekes. Vasárnap, június 8-án délelőtt szakmai bemutatóra kérték fel az együttest. Lenyűgözően szép előadásukat percekig tartó tapssal díjazták a Szolnok megyei tánc- együttesek vezetői és táncosai. Különösen nagy sikert aratott a Rabmadár című cigánytánc, melyet Odor György táncolt. Hosszú ideig tapsolták a székely Legénytán- cot is, de valamennyi számot elismeréssel fogadták, A szakmai előadási megtekintette a Román Népköztársaság budapesti nagykövetségének sajtóattaséja. Megkérdeztük mi a véleménye a Balassi Táncegyüttesről. Igen röviden válaszolt: — Sok ilyen táncegyüttes kellene. Nagyszerűek voltak* Megyénk táncosai délelőtt részt vettek a táncegyüttesek felvonulásán, majd este a Szolnok megyei csoportok között felléptek a szabadtéri színpadon megtartott záróelőadáson. A Balassi kultúrotthon lelkes gárdáját, ahol csak színpadra lépett, végig kísérte a Szolnok megyeiek elismerése, köszöneté a ku lturális hét záróünnepségének színvonalasabbá tételéért. A kórházi laboratórium a jól dolgozik, Dvni Három asszony és egy kisfiú állít be hozzánk. Az asszonyok arcán fáradság és elkeseredés tükröződik, — Foglaljanak helyet. Mi a baj? — Leülnek és egymás szavába vágva mondják el az okot, mely arra késztette őket, hogy az újsághoz forduljanak segítségért. Szavaikból a következő helyzetkép bontakozik ki: Tulkán Mihályné békéscsabai lakos 6 éves kisfia vért hányt, « kezelőorvos kórházi kivizsgálásra utalta. A gyomorröntgen semmi különösebbet nem mutatott s ezért labora:óriumba küldték a gyermeket. A másik két asszony, Sovány Györgyné és Tóth Istvánná medgyesbodzásiak. őket saját betegségük miatt utalták la* boratóriumi vizsgálatra. A beutaló lapok átvételének ideje a béí késcsabai kórház laboratóriumában fél 8-tól fél 10-ig tart naponta* Annak ellenére, hogy mindhárman előzőleg még a belgyógyászaton voltak s csak aztán juthattak tovább, háromnegyed 9-kor már a la* boratórium ajtaja előtt álltak. Elképedésükre azonban nem vették át tőlük a beutalót, mondván, hogy többre ma nem kerülhet sor* Tulkánnét izgatta kisfia vérhányásának oka, a két vidéki asszonyt pedig az, otthon hagyott, egyedül lévő kicsinyek. Különösen So* vány Györgynét a kisbabája, akit meg kell szoptatni. Kétségbeesve gondoltak arra, hogy nemcsak ez a nap megy veszendőbe, hanem ha így halad, többször is be kell vonatozniok. Egy asszonyka, a- kinak nevét tern tudják, zokogva járt le-fel. akrján a kisgyermekével, akit éjjel 2 órakor költött fel, hogy vidékiről idejében érkezzen a laboratóriumi vizsgálatra* Őt sem fogadták* Minden arra késztette őket, hogy ott helyben az illetékesektől kérjék, követeljék beutaló lapjuk elfogadását és a laboratóriumi vizsgálatot. Azt mondják, nem a legbarátságosabban magyarázták meg nekik, hogy kérésük teljesíthetetlen. Arra hivatkoztak, hogy kevesen vannak, a laboratóriumi munkára csupán 3 óra áll rendelkezésükre és ha a betegek ezt nem látják be, ám csinálják maguk. A három asszony a szerkesztőségtől való távozáskor hangsúlyozta, hogy a megoldás szándéka vezérli őket, hiszen másokkal is megtörténik ez a kellemetlenség ott a kórházban. Tanáccsal is szolgáltak: Egyik nap a vidékiek, másik nap a helybeliek részére le* gyen rendelés a laboratóriumban. (Az újság szívesen adna helyet egy ilyen értelmű tájékoztatónak!) A nyugdíjasok lapját később Is beszedik, mint a határidő. Ezt ne tegyék és az inkább ráérő — helybeli — nyugdíjasokkal szemben a vidéki betegek és a rendkí* vüli eseteket részesítsék előnyben. Ha valóban kevés a laboratóriumi dolgozók létszáma, a kórházi szakszervezet igyekezzék odahatni, hogy belső átszervezéssel, vagy, ha ez nem megy, akkor státusz kiharcolásával biztosítsa a minimális létszámot* Részünkről annyit, hogy ebben az esetben nem a három dolgozó nő és a laboratóriumi dolgozók közti összekocódásról van szó, hanem arról, hogy a betegek laboratóriumi kivizsgálásának menetét meg kell javítani. Olyan esetekben pedig, mikor a sürgősség nyilvánvaló — például az éjjel felköltött gyermek, a vért köpő kisfiú, a szoptatós anya esetében is — félre a szakmai bürokratikus kifogásokkal és jöjjön az emberséges megoldás Huszár Rezső Javítják a legelőket az újkígyós! határban. Ebben az évben 30 holdon végeznek kémiai legelő javítást. A legeltetési bizottság kezdeményezésére indult „egy kocsi trágya’‘-mozgalom eredmény ;ként a legelő az idén jobb, mint tavaly s ezt ebben az évben is folytatják, -o* A Békéscsabai VII. számú Általános Iskola VIII. a) és Vili. b) osztályának tanulói folyó hó 10-én, kedden délelőtt 11 órakor tartják ballagásukat az Iskola Luther utcai épületében. SZÍNHÁZ JÓKAI SZÍNHÁZ Június 10-én nincs előadás. TÁJELÖADÁS Felsőnyomáson, június 10-én. este'' órakor: . SZÉLVIHAR Csorváson, június 10-én, este 8 órakor: DOLORES Omelett <Vl ö-dcldö-ßeti Az egész dolog, amiért mos! tollat ragadtam, ott kezdődött, hogy kedvet kaptam megnézni „Dolóres‘-t, a békéscsabai Jókai Színház előadásában Gyulán. Az előadást a szabadtéri színpadon tartották meg, bár^pl annyi erővel tarthatták volna valamelyik erdőben is. Tudniillik, a nézőtéren akkora fű nőtt, hogy a padok karfáján fél méterrel is felülért. És növényszerető ember vagyok, d« ez a látvány azért engem is felidegesített kissé, mivel as ember, ha szórakozni megy, nem az otthoni ruháját veszi fel, s rendkívül bosszantó, ha itt is, ott is belekapaszkodik egy-egy fűszál Éppen egy hatalmas növény kihúzásával küszködtem, mikor hallom a hátam mögött: „Nemhogy kaszálni hívtak volna bennünket”. Nagynehezen sikerüli szabaddá tennem egy ülőhelyet, mikor hallom a hátam mögött egy nő hangját: „U- gyan fiam, vedd fel már azt a gyereket, még elvész ebben a nagy fűben!” Csoda tréfások ezek a gyulaiak! Bezzeg nem mindenki fogta tréfára a dolgot, legfeljebb csak azért nevettek, mert csiklandozta a nyakukat, vagy lábukat egy- egy „dísznövény". Nem tudom, miért nem tét. lék rendbe már a színpadot és a nézőteret, de gondolkoztam rajta, g úgy véltem, ez csupán takarékosság. Mert minek szednék ki a gyomot, hiszen úgyis kinő! Hát nem igaz? De az is lehet, hogy csak hanyagság, s ez a valószínűbb. Jó lenne, ha a következő előadást már különb környezetben nézhetnénk végig, mert ha szabadtéri a színpad, akkor Is legyen rendes. f?«rv o'vni'ii