Békés Megyei Népújság, 1958. június (3. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-29 / 152. szám

BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG 1953. június 29., vasárnap Rangadók vasárnapja Békéscsabán Két legnépszerűbb sportágban, I labdarúgásban és kézilabdázásban | megyénk minőségi sportját kép- j viselő csapatai találkoznak Békés­csaba—Gyula örök rangadója. | Hosszú évtizedeken át riválisok voltai: a két város labdarúgó csa­patai: Hol az egyik, hol a másik kerekedett felül. Talán Békéscsa­ba több esetben volt jobb, de Gyu­la ezzel szemben nagyobb meg­lepetéseket okozott. Az utóbbi idő­ben a gyulaiak rapszodikusan sze­repeitek a bajnokságokon. Kies­tek majd újból visszakerültek az Nb’ II-be. Az idei bajnokság őszi fordulóján a csabai együttes job­ban szerepelt. Az ősszel Gyulának rosszul sikerült a rajtja, télen szorgalmasan készültek a II. fél­időre — a tavaszi idényre — a Szorgalmas munkának meglett az eredménye, egymás után okoz­ták a részünkre is kellemes meg­lepetéseket. Jelenleg a tabella alsó részében egymás mellett tanyázik a két csapat. A csabai együttes gyenge felkészülés után rosszul indult a tavaszi idénynek, csak az utóbbi hetekben javult fel. A legutóbbi Kistöxt elleni mérkőzésen viszont ritkán látott teljesítményt muta-. tott. Mindkét csapat legutóbb győ­zött, tehát: kétszeresen nehéz tip-! pelni a vasárnapi mérkőzésre. Az óvatosak döntetlent mondanak, a két együttes szurkolói a saját csa­patuk győzelmére esküsznek. A hazai pálya előnye Békéscsaba mellett szól, de Gyula éppen vi­déken mutatta meg „oroszlánkor - meti”. Régen látott rangadó-mérkőzés iesz tehát vasárnap! Döntő fon­tosságú lesz az eredmény mindkét csapatra nézve, ha ugyan marad a csoportonkénti három kieső. Ha pedig a másik tervezet... No, de hagyjuk a találgatásokat. Vasár­nap szép mérkőzést akarnak lát­ni a megye labdarúgó szurkolói. Kemény küzdelmet, de a sportsze­rűség határain belül! Bármilyen fontos is a mérkőzés eredménye, ne feledjük el azt, hogy a sport­ban van legyőzött is. Gondoljanak erre is a szurkolók. Buzdítsák csa­patukat, de lássák meg a másik együttes teljesítményét is, ha az jobb, vagy talán akad játékában szép akció, úgy ne fukarkodjanak az elismerő tapssal. * II. Vasárnapi sportműsor Asutalitenisz: Békéscsabán a Balassi Művelő­dési Otthonban: 8 órától a „Nép­újság Kupa’! városi, 10 órától: msgyet döntője. Atlétika: Falust spartakiád járási dön­tők Dévaványán, Mezokovácshá- rjm, Saviadon, Szeghal most, Oros­házán. Labdarúgás: NB ll-ért: 17 órakor Békéscsaba—Gyula, rotó-mét%őzés, vezeti: Kaposi. Előtte Bcs. MÁV—Bős. Előre OB f. férfi kézilabda bajnoki. NB III-ért: Békéscsabán: * Csányi úti pályán 9 órakor Bcs. M ÁV Bocskai—Jászapáti Vas­utas, vezető Csongrádról, utána tO.SO órakor Bcs VTSK—Mező be- rény megyei I. osztályú bajnoki, s eseti: Puskás. Bessenyei úton: 9.30 órakor Bcs. Agyagipar— Szarvasi Hunyadi, előtte ifjúsági iiye, ejnye. Városunk egyetlen használ­ható kispályája a Sztálin úti Vörös Meteor kézi-röplabdapá­lya. Néhány hete a szürke sala­kot a VTST nem kis áldozattal: egy vagon vörös salakkal fris­sítette fel. A pálya talaja to­vábbi hengerelésre szorul, de már alkalmas mérkőzések ját­szására, bár éppen most kelle­ne gondosan kezelni. Pénteken, amikor a pályát megnéztük, él hül ve láttuk, hogy a Hunyadi téri kapu fe­lől a talajba mélyen belevágó dóit tehergépkocsi-nyomok szántották fe? a nedv.es salakot. Úgy látszik a KISKER „lomtá­rába" újra csak lovaskocsival, a pályást keresztül, a sok száz forintos pályajavítási munkát tónkreíévo jutottak el egyes felelőtlen emberek. Nagy kár... mérkőzés, vezető Csongrádról. Orosházán: 17 órakor O. Kinizsi—Tisza- kécske, vezető: Csongrádról. Mezőkovácsházán: 17 órakor Petőfi—Tótkomlós, vezeti: Szombati. További mérkőzések: Szolnoki MTE—Törökszentmiklós, Mezőtúr —Gyulai TE, Martfű—Mezőhe­gyes. Megyei I. osztály: Mezőhegyes—Gyulai MEDOSZ 18 órakor, vezeti: Kiss I., előtte 16 árakor ifjúsági mérkőzés. Sarkad Kunágota 17.30 órakor, vezeti Lé­vai J., előtte 15.30 órakor ifi., ve­zeti: Kosa. Gyulavári—Gyoma 17.30 órakor, vezeti: Kunos, előtte 15 órakor ifi., vezeti: Bach. Szeg­halom—Battonya, vezeti: Kövesdi, előtte ifi. Béhésszentandrás—Bcs. Vörös Meteor 18 órakor, vezeti: Sós, előtte 16 órakor ifjúsági, ve­zeti: Válach. Kondoros—Bcs. Épí­tők 17.45 órakor, vezeti: Horváth, előtte 16 órakor ifi., vezeti: Mól­nál1. O. MÁV—Medgyes, vezeti: Csáki, előtte ifi., vezeti: Banda. Megyei II. osztály: Északi csoport: Békési Traktor—Doboz 17.30 ó- rakor, vezeti: Haza. Vésztő—Kö­rös krétán y 17 órakor, vezeti: Baji S. Endrőd—Bcs. Közlekedés 17.30 órakor, vezeti: Fülöp I. Nagyszé­nás—Felsőnyomás 17 órakor, ve­zeti: Csíki. Gyomai MÁV—Déva- ványa 17.30 órakor, vezeti: Lévai II. Szarvas—Füzesgyarmat 17.30 órakor, vezeti: Petries. Sarkadi MSE—Kaszaperi SK 15.30 órakor, vezeti: Kovács. Déli-csoport: Végegyháza—Dombegyháza 17.30 órakor, vezeti: Bélán. Csorvás— Elek 17.30-órakor, vezeti: Kun, Orosházi Kinizsi II.—Kétegyháza 15.30 órakor, vezeti: Paulák. Újkí­gyós—Békéssámson 17 órakor, ve­zeti: Stefanik. Gerendás—Ke ver­mes 9 órakor, vezeti: Dudás. Megyei III. osztály: Béhésszentandrás II.—Csaba- csüd 14 órakor vezeti: Lábos. Bé­kési P.—Béhésszentandrás 15.30 órakor, vezeti: Farkas J. Vasárnap délelőtt a Csányi utón lesz a VTSK—Mezőberény me­gyei I .osztályú, utána Bcs. MÁV —Jászapáti NB III-as találkozó­ja. Lesz még egy mérkőzés vasár­nap Békéscsabán; az Agyagipar— Szarvas NB III-as labdarúgóinak találkozója, amely jó sportot ígér. így tehát gazdag műsora lesz a labdarúgó szurkolóknak. ,,Reg- geltől-estig” tart a sport-program. Lesz ennek majd böjtje is a nyá­ron... Használt bútort, ruhaneműt, lak- berendezési tárgyakat legjobban vásárolhat a Bizományi Áruházban Békéscsaba, Sztálin ,út 6. Hálószobát, szekrényeket, asztalo­kat, szőnyegeket, porcelánokat és ruhaneműket állandóan, KÉSZPÉNZÉRT is vásárolunk. Apr óh irtleiéseli ÁLLÁS A sarkadi Lenin Tsz kőműves szak­munkásokat keres 7 Ft feletti órabér­rel. Jelentkezés a Tsz irodájában. Vályogverést vállalok, Békéscsaba, V-, Orosházi út 19 (Mázán) Pék szakmunkás 25 éves gyakorlattal elhelyezkedne vidéken is. Cím a ki­adóban. Orvos házaspár gyermekszere tő min­denest keres. (Vidékre). Érdeklődni: Békéscsaba, Bartók Béla út 36.. szer­dán délután. Békéscsaba, Orosházi úti üzletünkbe jutalékos munkavállalót keresünk. Bé­késcsabai Patyolat Vállalat. \ Megyei Könyvtár könyvkötészete tanulókat vesz fel. Jelentkezni lehet július 1—2-án a Megyei Könyvtárban. INGATLAN Eladó Júzselbenedeken 5 és íél kát. hold föld. Érdeklődni Gyulán, Tora- esányi u. 40. Eladó Mezömegyer, X.. 32«. sz. tanya 2 kh. 1300 négyszögöl földdel. Eladó V.. Mikszáth u. 7. számú ház gazdasági épületekkel, vasúthoz öt percre. Érdeklődni: Békéscsaba. V., Madách u. 23. Cipész KTSZ Endrőd Telefon: 9. méret szerint készít térti és női cipőket, legújabb divatú SZANDÁLOKAT, Vállal: férfi-, női- és gyermekcipő és csizma JAVÍTÁSOKAT. A legkényesebb igényeket kielégíti. Kazalinestert felvesz a FELSÖNYOMÄSI ÁLLAMI GAZDASÁGI Központi Üzemegysége. Meghívó Békés és Vidéke Körzeti Főid művesszövetkezet június 29-én vasárnap de. 9 órai kezdettel a Kultúrotthon nagytermében tagértekezletet tart, melyre szeretettel meghív mindenkit a Vezetőség Kiadó Békéscsaba, Sallai u. 4 számú ház, részben beköltözhető. Nagyrét első dűlőben 3 hold föld el- aldó. Érdeklődni: Békéscsaba, Corvin u. 24/2. Kétszobás ház eladó. Beköltözhető. Békéscsaba. I.. Partizán u. 40. (volt Honvéd). Ház eladó, beköltözhető, Szarvason, I. k., Somogyi út 16. Eladó Fürjesen, 1621. sz. tanya. Ér­deklődni: Békéscsaba, IV., Reökk u. 4. Békéscsaba, V.. Gyöngyösi u. 18 szá­mú ház eladó. Eladó Gyulán, a kórházzal szemben, beköltözéssel, Szt. István út 27. számú ház. Eladó Gyulán. Törökzug 10. sz. alatt, a városhoz közel 5 kát. hold szántó­föld. Azonnal beköltözhető félházrész (két szoba, kamra) stb. eladó. Békés­csaba. Szarvasi út 40. (Klementné). Bicerében 2 hold föld kövefcúthoz kö­zel, öntözésre alkalmas eladó. Érdek­lődni: Gyulán, Hunyadi u. 5. Beköltözhető kétszobás, előszobás, te­raszos, jó karban lévő családi ház a Forgácsológyár és aszfalt út mellett eladó. Továbbá hálószobabútor és más ingóságok. Békéscsaba. VI., Kör- gát-sor 6. Beköltözhető ház eladó. Békéscsaba. III.. Szent László u. 33. Kastélyi-szőlő 2080 számú ház három­negyed része eladó. Belköltözhető. Ér­deklődni: Békéscsaba. III., Wetter ut­ca 10. Kismegver, íoo alatt tanya eladó. Bé­késcsaba, III.. Ságvári u. 30. vagy a tanyán. Locsoláshoz ötlovas motor eladó. Bá* késcsaba, III. Szent László u. 12. Hat család méh eladó. Érdeklődni« Fényesi szőlő 2007/5. Eladó 7xl0-es szín. körül deszkázott. Békéscsaba, Kisrét 11. (Lőrinci dűlő.» 1 darab 10,5 25x25 -ös mestergerenda, ajtók, ablakok eladók. Békéscsaba,. Trefort u. 7. Alig használt női Singer varrógép el­adó, férfiszabónak is megfelene. Ví.^ Micsurin u. 35. Kifogástalan állapotban lévő, mély gyermekkocsi eladó. Békéscsaba, Thö­köly u. 1. Két darab hármas, rollós ablak edadó.. Békéscsaba. V.. Gyár u. 27. Nád eladó. Békéscsaba, I.. Arany u. 36. Három darab fejős kecske eladó. Bé­késcsaba. Egressi ü. 53. Lánchajtásra átalakított, dongós ke­rékpár eladó. Átalakítást vállalok; Koltai lakatos, Békéscsaba. Sallai u„ 10. Akácrönkök (3—7 méteres hosszú) el­adók. Békéscsaba. Arpád-sor 68. Két darab 180x165 cm-es használt hár­mas ablak, 1 darab piaci kiskocsi el­adó. Bé'Késcsaba, V;, Könyves u.: 66, Claitou gyártmányú 16 négyzetméter tűz felületű. 4 légkörös, kisebb javí­tásokkal üzembehelyezhető gőzkazáOL sürgősen eladó. Érdeklődni a Békés­csabai Szőnyegszövő Háziipari Szövet­kezetnél, Sztálin, út 4L—43. Egy ponyva és egy hordó eladó. Bé­késcsaba. I.. Vozárik u. 1. Jó állapotban lévő, elől-hátul kópos ..Csepel^ 125-ös motorba •4MW'r eladó. Békéscsaba, VI., Bajza utca 5. Jól tejelő 3 darab íejöskecske eladó. Gyula, Hegedűs, Marx tér 12. (Máág­falva). Négy darab kocsikerék, féderé3 vas- tengely eladó. Békéscsaba, VI., For* gách u. 2 1. Diófa kombinált szekrény eladó. Bé­késcsaba, Mileneum u. 10. Alkatrészeiben eredeti 330-es DKW mo­* torkerékpár eladó. Békéscsal Szarvasi u. 45. Egy lóra való szerszám, kaparék g reblye eladó. Békéscsaba. I., Thessedh Sámuel u. 60. (Vasúti temetővel szem ben.) Bontásból nád eladó. Békéscsaba, L Kastély u. 15. Békéscsabán, strandhoz közel három­szobás. összkomfortos, igen jó ház el­adó. Cím a békéscsabai hirdetőben. Békéscsabán, VI.. Aulich u. 9 1. számú ház eladó. Érdeklődni: VI.. Urszínyi Dezsőné u. 26. Azonnal beköltözhető ház eladó. Bé­késcsaba. V.. Reviczky u. 31; Ház eladó Békéscsabán. Sarkantyú u. 1. sz. alatt. Érdeklődni: Gyulai út. ta­nya 2136. Kereoeczki János. EGYÉB Idős személy eltartását házért válla­lom. Cím a békéscsabai hirdetőben. A Gyulai Gépíró és Gyorsíró Iskolá­ban a beiratkozás június 30-tól július 4-tg tart. Kossuth tér 6. alatt. Elcserélném budapesti lakásomat bé­késcsabaiért. Érdeklődni: Vandháti út 18. Lakás. Elcserélném Békéscsaba, Sal­lai u. 16. alatti egyszobás, garszon la­kásom helybeli egy szoba, konyhádra, ráfizetés mellett. Esetleg gyulai is le­het. Érdeklődni: hétköznap délután 4- Ig 21—69 telefonon. Fiatal házaspár magánháznál egy szo- ba-konvhás lakást keres, megegyezés szerint. Cím a békéscsabai hirdetőben. Hajvágóg'épek, ollók, borotvák köszö­rülését vállalom: Richter Miidós kö­szörűs. Békéscsaba, Sztálin út 39. Te­lefon: 22—84. ADÁSVÉTEL Arató-zsineg minden mennyiségben kapható a földművesszövetkezet vas­üzletében, Szent István tér 20. 250-es, 3-50-es kéthengeres ;,Jáwa" új­szerű állapotban eladói Békéscsaba, Szarvasi út Bij Nagyobb mennyiségű vályog cít^ó Békéscsaba, I., Vajda u. 15. Két ágy, két szekrény eladó, csaba, V.. Szegfű u. 76. Szép műbútor-ebédlő, fehér gá -:tüzr- hely eladó. Békéscsaba, IV.. Guten­berg u. 19. Csőbetétes, 360x220-a.s utcai nagykapu eladó. Megtekinthető: Békéscsaba, Bartók Béla út 50. 7—12-ig. Férfi és női kerékpár eladó. Békés­csaba, VI., Árpád-sor 14. Eladó 35 darabból álló asztalos en, vezőbak. csavar és légkompresszr festékszóróval. Békéscsaba, ör u. 8. Fejőstehenet veszek ki legelőre. 26d cm-es gerenda eladó. Békéscsaba Szarvasi út 32. Hegesztőapparát, kétaknás. komplette» eladó. Megtekinthető hétfőtől: Békés­csaba, Jókai u. 15. Új diófaszínű szobatbútor. hármas tü­körrel eladó. Békéscsaba. VI., Deák u. 11. Üvegajtók és redőnyös ablakok eladón. Békéscsaba, VI., Berzsenyi u. 25. Fejőstehén eladó, olcsón. Békéscsaba,- Kismegyer, tanya 131/1. Príma zöld Pannónia olcsón eladó. 3e késcsaba. III., Dombos utca 1. Jókarban lévő, 4—6 lóerős ,,Mia£' mo < tor eladó. Gyula, Sándorhegy 14. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottságának lapja. Szerkeszti a Szerkesztő bizottsáp Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. T.: 10—21 , Terjesztik a Békés megyei postahivatalok. Előfizetési díj egy. hóra: 11. — Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Szerkesztőség: Békéscsaba . József A. u. 4., I. em. T.: 22- Békés megye! Nyomdaipari Vállalat. Békéscsaba Felelős nyomdav.: Kendra Gvírgv

Next

/
Thumbnails
Contents