Békés Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-15 / 113. szám
WM. május Ifc, ccütörtöfe BÉRES MEGYEI NEPCJSAG Mit tesznek JS* O az iskolai hiányzások megszüntetésére í (Tudósi tónktól). ■ A sarkadi járásban az 1957-58- es tanév háromnegyedévi értékelése szerint megnövekedett az iskolai mulasztási napok száma. A kimutatott 43 158 mulasztási napot figyelembe véve, az egy tanulóra eső átlag 8,41. Egyes iskoláknál kirívóan rossz a helyzet. Például a körösnagyharsányi általános iskola 170 tanulója 1700-nál is több napot mulasztott, s itt 10 százalékon is felül van a hiány- eási átlag. Mi az oka az iskolai hiányzások Ilyen nagymérvű emelkedésének? Többféle okot felsorolhatunk. Elfogadható, hogy a novemberi influenza, valamint a márciusi kanyaró-járvány hozzájárult a hiányzások növekedéséhez. De ez még nem minden. Nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy sok szülő lelkiismeretlen, felelőtlen magatartása gyer- m-’-ével szemben, amikor visszatartja az iskolától. Mire alapozzuk ezt? Sajnos gyakori, hogy sok szülő a''“rt vonja el gyermekét az iskoláitól, mert dolgoztatja, sőt néha máshoz is adja gyermekét munkára. Nemi-ég a Sarkadi II. számú Általános Iskola igazgatóját erővel ostromolta egy szülő, hogy mnnkakönyv beszerzése céljára adjon gyermeke részére egy igazolást. (Természetesen nem kapta meg, mert az iskolakötelesek mi mkavállalását a törvény tiltja.) Mi ez, ha nem szülői lelkiismeretlenség?! Hiányosság mutatkozik egyes nevelőtestületek munkájában is. Nem végzik rendszeresen a családlátogatásokat. A felvilágosító munka helyett csupán adminisztratív intézkedéseket nesznek, vagy várnak. Erről beszélt Baráth Imre okányi vb-elnök a legutóbbi községi vb-elnöki értekezleten, ahol ezt a problémát tárgyaiátk. Igaz, a tanácsok részéről is van hiba Még egyes tanácsi vezetők sem ismerik eléggé a 15 sz. tvr.-et. így történhetett meg az is, hogy a Zsadányi Községi Tanács vb. törvénysértő határozatot hozott az iskolai hiányzások miatti bírságkivetések során, amit a járási tanács végrehajtó bizottságának meg kellett semmisíteni. Helyesen hozott ezért a járási tanács végrehajtó bizottsága olyan határozatot, hogy minden általános iskolánál meg kell szervezni a 15. sz. törvény- erejű rendeletet ismertető értekezletet, melyeken a községi vb- elnökök, titkárok és a községi oktatási állandó bizottságok elnökei is részt vesznek. Bertalan Ferenc Ülésezett a megyei tauács végrehajtó bizottsága Tegnap, május 14-én a megyei tanács végrehajtó bizottsága megtárgyalta a megye 1958. évi költségvetését. Az eddigi költségvetés végrehajtásáról Király József, a pénzügyi osztály vezetője tájékoztatta az ülés résztvevőit. Az értékelést követő vita után Lipták Mihály, a megyei népi ellenőrzési bizottság elnöke a bizottság munkatervét, feladatait ismertette. A tanácsülés harmadik napirendi pontjaként a földművesszövetkezetek, kisipari és háziipari termelőszövetkezetek 1958. évi köz- ségfejlesztésd hozzájárulása megállapításának vitája következett. E napirendi pont előadója Szabó János VB elnökhelyettes volt. Az ezt követő vitában számos kérdést és bejelentést tettek a megjelent tanácstagok. X A TECHNIKA ÉRDEKESSÉGEI Sxilära benzin A Szovjetunióban adalékanyag hozzáadásával olyan szilárd benzint készítettek, amely 50—60 fokig minden különösebb nehézség nélkül szállítható. A felhasználás helyén kis, speciális prés segítségével a szilárd benzin folyékonnyá tehető. A szerkezet bármely gépkocsiba, traktorba, repülőgépbe beépíthető. A szilárd benzint az egyik antarktiszi kutatóállomáson használták először. »ffylifnölcslékészf/ő" berendezés A Német Demokratikus Köztársaságban megkezdték egy gyűl mölcslékészítő berendezés gyártását. Érdekessége nemcsak abban rejlik, hogy a legkülönfélébb gyümölcsökből készíthetnek vele gyümölcslevet, hanem ez a berendezés azonnal sterilizálja és erjedésmentesse is teszi a gyümölcslét. Hat egységből áll, s a gyümölcs- malomtól kezdve egészen a gyümölcslé palackozásáig jóformán automatikusan végzi a munkát. Nyolc óra alatt 3 tonna gyümölcsöt képes feldolgozni egy Hyen berendezés. Lépjen fel keményen a mezőgyání tanács is az adóhátralékosokkal szemben Az ország, de valamennyiünk közös érdeke megköveteli, hogy körülnézzünk és szóvátegyük az adófizetést — jelen esetben Me- zőgyánt kiragadva. íme, a tények, melyek mindemnél jobban bizonyítják, hogy nem hiába teszem ezt: Mezőgyán lakossága mintegy 400 ezer forinttal tartozik az államnak — és ez teljesen a múlt évi évi adóhátralék. Hogy hogyan lehetséges ez? Egyszerűen úgy, hogy a községi tanács pénzügyi csoportja elhanyagolta az adózókkal való foglalkozást. Túl egyszerűnek képzelték el az adófizetést és hátratett kezekkel várták az irodában az adózókat. A múlt év első felében jöttek is fizetni, persze a kevesebb földdel rendelkezők, akik az ellenforradalom után megértették, hogy az országnak nagy szüksége van az adóba befizetett forintokra. De a község tehetősebb egyéni parasztjai fülük botját sem mozdították, nemhogy adót fizettek volna. így ma a hátralékosak névsorán kizárólag a jobb módú gazdák neveit olvashatjuk. S a tanács — bár felfigyelt erre — még ma sem tett erélyesebb Intézkedést. Hogy ennek mi lett az eredménye? Az, hogy az eddig szorgalmas adófizetők is megbosszulták magukat — joggal. „Tőlünk kérik a 300—100 forintos hátralékot, de azt nem veszik észre, hogy Kincses Gergely 11 565, Forrás Ferenc 7500, Gaál Bálint 5430; Kincses Imre 4800 forinttal tartozik?” — mondogatják sokan bosszúsan. Mit lehet erre válaszolni? Azt, bogy még e tapasztalatok nyomán se eszközöljenek embertelen végrehajtást. Beszélgessenek személyesen a hátralékosokkal, győzzék meg őket. Ha Forrás Ferencnek, — de a többieknek is — megmagyarázták volna: a nép államának köszönheti, hogy egyik lánya most főiskolán tanulhat. a másik kettő pedig tisztességes munkakörben dolgozik, akkor valószínű, másként látná az adófizetés jelentőségét. S ha az őszinte emberi saa- vak nem lesznek hatásosak, akkor járjon el a tanács — mint államhatalmi szerv — a törvényesség adta jogával minden hátralékossal szemben. Ezen ai áldatlan állapoton akkor is változtatni kell, ha ebben az évben tanácsválasztás lesz. Ezt azért jegyzem így meg, mert az egyik tanácsi dolgozó úgy vélekedett, hogy a hátralékosokkal szembeni kemény fellépés rontaná a választási eredményt. Hamis és helytelen álláspont ez. Mindenkor és mindenütt az őszin s szó és tett a bizalom elnyerésének titka. Ezt tette a párt és a kormány az ellenforradalom óta és ezt kell tenniök a mezőgyáni községi tanács vezetőinek, beosztottjainak is. Villám Béla Születés — házasság ^ halálozás Orosházi anyakönyvi hírek: Születések: Zelenák Pál és Karkus Erzsébet fia Zoltán Pál, Szekeres János és Sárközi Gizella Etelka leánya Gizella Krisztina, Nádasdi János és Boros MagSzerkesztői üzenetek Dombegyházára Horváth Istvánnak üzenjük: Kérésével személyesen, vagy levélben forduljon az Orosházi Mezőigazdasági Tech. nikum Igazgatóságához, ahonnan részletes felvilágosítást kap. !» Békéscsabai névtelen levélírónknak: A Knézich utcában, de a város egész belterületén állatot tartani és legeltetni nem szabad. Ezt a városi tanács múlt évben kiadott és ismertetett határozata kimondta. Meleg idő Várható időjárás csütörtök estig: kisebb felhőátvonulások, holnap délután néhány helyen záporeső, zivatar, mérsékelt délnyugati—nyugati szél, meleg idő. Várható legalacsonyabb hőmérséklet éjjel: 13—16 fok. Legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: 27—30 fok között, helyenként 30 tok felett. Öregdiák nem vén diák... „Szép élet a diákélet...” még a magamfajta „levelező” öregdiáknak is — állapítottam meg felszabadult sóhajjal magamban, amikor néhány nappal ezelőtt kisétáltam az egyetem ódon kapuján... És milyen izgalmas?!..; Különösen az első bukás után és az el- sü utóvizsga előtt... brr..; Még most is hideg szaladgál az ingem alatt, ha arra félórára gondolok, ott... a tanszék folyosóján, az utóvizsga e- lőtt... Bármennyire is i- gyekeztem agyamat az egész vizsgaanyagra koncentrálni, szörnyű kaleidoszkóp gyanánt folyton annak a tételnek képletei, adatai kavarogtak benne, amelyet három héttel azelőtt, az első vizsgán „húztam”, s amelyből derekasan el is „húztak” aztán... Kolloi- dika... kénsavgyártás... szerves aminósavak... — ezek a három hét óta éjjel-nappal, elölről-há- tulról „megrágott” tételek, amelyeket a bukás elemzése és „önkritikája” nyomán talán még a „profnál” is jobban megtanultam..-. Persze, „átrágtam magam” módszeresen és elkeseredett elszántsággal az egész anyagon is, szakszerű jegyzetet készítettem, de... minden hiába, ott... akkor, a vizsga e- lőtti félórában a lelkiismeretemben vájkáló „szégyen-tételen” kívül minden egyéb tudomány elködösödött előttem. ■ Végső kétségbeesésemben kimarkoltam táskámból a negyedíves papírlapokra írt jegyzetcsomót és — a régi „középiskolás technikának” megfelelően — bal kabátujjamba süllyesztettem... „lesz ami lesz... majd segít a puska, a kis papírgaluska...” — kezdtem dúdolni félig öntudatlanul, amikor nyilt az ajtó, egy diadalmasan vigyorgó „kolléga” kilépett és — mint sor onköv étkezőt. — beinvitált maga helyett. — Beléptem. A kis szoba közepén egymással szemben két íróasztal, az egyik mögött ült a prof és barátságos mosollyal mutatott a szemben lévő üres íróasztal felé: Tessék helyetfoglalni... kérem az indexét.;-. Mindennek vége, — hűlt bennem a vér. Itt már a puska sem segíthet — és dühös szemhunyorítást küldtem a szoba oldalfalánál lévő asztal mögött „készülő” sorstársak felé, akik halk kuncogással adták jelét kárörömüknek a nekem jutott „bombabiztos fedezék” láttán... Mint egy halálra ítélt, úgy ültem le kijelölt helyemre, zavaromban táskámat áttettem eddig hanyag, vízszintes tartásban álló balkezembe, aztán letettem a székem mellé... Egy csusszanás... a „puska” úgy csúszott ki kabátujjamból a padlóra, mint egy halk, szerelmes sóhaj... Űjabb kuncogás oldalról, sorstársaim a visszafojtott nevetés béklyójában vergődve láthatóan közel álltak a megpukka- dáshoz... Teljes letargia vett s- rőt rajtam, üveges szemekkel meredtem a prof arcába, aki most széthúzott kártyacsomagként felém nyújtotta a tételeket: — Tessék húzni egyet..-. Szekundák istene, most segíts meg!... —fohászkodtam egy mélyet, és behunyt szemmel húztam... Bármennyire Is hihetetlen, de egy csepept sem csodálkoztam; sőt unott természetességgel vettem tudomásul, hogy a „saját tételemet” húztam ki: Kolloidika... kénsavgyártás..-. szerves aminósavak..; A többi már olyan volt, mint egy „álom”... Néhány perc alatt egy darab papírra felvázoltam a betéve tudott tételeket, karbatett kézzel, diadalmasan, tudálékos felsőbbrendűséggel „szemléltem” előttem felelő kárörvendő sorstársaim vergődését, majd „simán” ötösre vizsgáztam... A szegény „töltött” puskám ellenben ott maradt az íróasztal a- latt..., remélem, a takarítónénik gondoskodtak róla, hogy jó helyre kerüljön... Ugye, szép élet a di ákélet?! Csernai Zoltán dolna Anna fia István Sándor, Szabd Jenő és Szkelár Ilona fia Jenő, Szlrblk István és Csernáczki Magdolna fia István, Horváth Sándor és Curpás Gizella fia Sándor Tamás, Lövei Ernő Mihály és Ba. logh Irén Eszter fia Ernő, Szabó Imre Mihály és Kokavecz Margit leánya Erika, Dénes Mihály Sándor és Gyulai Ilona Zsuzsánna leánya Éva Zsuzsánna. Házasságkötések: Plavecz József és Tóth Zsuzsanna Irén, Kispál István és Nagy Julianna, Horváth Antal és Gombkötő Erzsébet Etelka, Szeri István és Páli Veronika, Bikádi István és Csont Sarolta. Halálesetek: Gombkötő István 52 éves, Zsiga Bálint 73 éves, Pukánszki Istvánné sz. Miszlal Zsuzsanna 75 éves, Horváth József Pálné sz. Kocsondi Róza 63 éves, özv. Szabó Istvánné sz. Csanki Julianna 53 éves, * Dévaványai cmyakönyví hírek: Születés: Kiss László és Papp Erzsébet leánya Erzsébet Katalin, Fazekas Gyula és Szalai Mária fia Gyula, Sotus István és Lövei Julianna leánya Julianna, Földesi Zsigmond és Túri Eszter fia Zsig. mond. Házasságkötés: Fűzi Mihály és Somogyi Emília, Dékány András és Zsombok Erzsébet. Halálozás: Csapó Lajosné S2. Szabó Eszter 76 éves. Gyulai anyakönyvi hírek: Születések: Daróczi Béla és Gyarmatiul Sarolta fia László, Restye Sándor őa Farkas Julianna leánya Julianna, Halálozás: Góg Pál 81 éves. Gyomai anyakönyvi hírek: Születések: Szabó Sándor és Beins schróth Ilona Eszter leánya Ilona Katalin, Sztanylk Béla és Szfles Olga leánya Éva. HázasságkBtésr Maráz László ói .4dám Klára. Halálesetek) Izsó Bállntné Kniest) Lídia H éves, Csikós Lászlóné Aranyi Lídia 70 éves.