Békés Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-14 / 112. szám
6 BÉKÉS megyei népújság 1958, májú* 14., ceerO* Újságírók Színészek Nem, nem valótlanság, kedves Olvasónk, ne mondja azt, hogy a Kórház-utcai pályán nem is lehetett lejátszani ezt a meccset, mert felszántották, — már hogyne lehetett volna — tavaly! így van kérem, az újságírók remekbe „tör- deltcsapata kettő-null arányban ráhúzta a függönyt a színészek össze-vissza válogatott együttesére. Nagy mérkőzés volt! Ahogy — ■most utólag — egy év távolából mesélik a játékosok, — mindkét csapat legnagyobb ellenfele a hőség volt és a lustaság. Ugyanis már az első tíz percben olyan izomlázat kapott mindenki, hogy ’egszívesebben gombfociban folytatták volna a nagy összecsapást. A hagyományos találkozót, mely a színészek számára most vissza- vágó-jeUegű lesz, az idén is megrendezi a két csapat, világbajnoki előkészületek formájában. Mondván, ha a magyar válogatottnak Baráti, a szövetségi kapitány o- lyan csapatokat szeméi ki edzőpartnernek, akiket még a mezítlábas kölyökcsapatok is megvernek, — miért ne készülődjön az újságíró és színész csapat is, még edzőpartner is lehet, hogy növekedjen a nagyválogatott önbizalma. De ne tréfálkozzunk! Az idei újság írók-sziné szelt mérkőzés előkészületei már megtörténtek. A ■nagy találkozóra hétfőn, május 19- én kerül sor, hogy mityéti'időpontban és hol, azt még nem tudjuk, — most folynak a szigorúan titkos tárgyalások. Amint a tárgyaBacátság&s, a Hát Uáx utcai pályán, ítéiá aligsport; lások eredményre vezetnek, azonnal közöljük a mérkőzés színhelyét és időpontját is, valamint a két kitűnő csapat összeállítását és a tartalékok hosszú listáját, hiszen számolni kell azzal, hogy valaki csak tíz percig lesz „nagyfiú"’ a pályán és aztán levonul, hogy átadja helyét friss erőknek. Addig is, ha hazabeszélünk, azt mondjuk: Hajrá, újságírók!... Gyulai Medosz—Gyulai TE 10:5 (4:11 Gyula, 500 néző, vezette: Szombati. A barátságos jellegű ,,hely rangadó” helyenként egészen szép érdekes játékot hozott. Az első félidőben a GYTE nagy lelkese déssel játszott és sokáig egyen rangú ellenfélnek bizonyult. Szünet után fokozatosan kidom borodott az NB Il-es csapat jobb technikai és erőnléti felkészült sége és szinte tetszés, szerint érte el góljait. A MEDOSZ góljait Zvolenszkj 4, Nagy I. 3, Kurta 2, Szakái löt te. Megyei ifjúsági válogatottak tornája Békés megye—Csongrád megye 2:2 (21) Hódmezővásárhely, 1000 néző. I Vezette: Hegyes. Békés megye: Szilágyi — Frankó, Rohony, Rácz — Radnai (Gu- ti II.) Ficzere — Guti I., Himer, j Ancsin, Megyeri (Gábor), Engelhardt. Edző: Sajben János. Csongrád megye: Varga (Kiss) — Kérdő, Kürtönl, Molnár —; Balázs (Fejes), Pusztaszeri —| Szanka, Rischák, Kovács, Reményiig (Bartha), Tóth. Edző: Pusztaszeri Miklós. Kezdés után Szanka elfutott, mintaszerű beadását Kovács a hálóba fejelte. Tehát már az első percben 1:0 volt. Csongrád megye javára. Lassan játékba ' lendült a Békés megyei csapat is, bár védelmünknek nagy munkát adtak a gyors csongrádi csatárok. Csatáraink pontos átadásokkal de ellenfelüknél lassúbb játékkal szőtték a támadásokat. A 18. percben Guti I. beadását Megyeri a hálóba juttatta, 1:1. A gól megnyugtatta csaptunkat, hullámzó mezőnyjáték után Engelhard bombagólt lőtt, amelyet a játék vezető les miatt nem adott meg A 34. percben Guti I- beadását nagy lendülettel befutó Engel hardt a hálóba sodorta, 2:1. Bé kés megye javára. A félidő végéig Békés megye határozott fölény ben volt, de Kürtösi vezérletéve a csongrádi védelemnek sikerű megakadályozni a góllövést. A szünet után 20 percen kérész tül nagy nyomás nehezedett Békés megyei kapura, sok ered ménytelen támadás után Kovác meredeken szöktette Szánkét, ak az ötösről védhetetlen gólt lőtt 2:2. Egy veszélytelen labda Rád nai kezére pattant, a megítél 11-est Reményik élesen a kapu mellé rúgta. Jó: Ficzer, Engelhardt, Guti II illetve Kürtösi, Szanka. Kovács. HÍREK a aiatuan (á’ásdét A szarvasi járásban április 20- án megkezdődött a KISZ kupáért alapfokú labdarúgó bajnokság. Benevezett a szarvasi Dózsa Tsz, a szarvasi Táncsics Tsz, a békés- szentandrási Május 1 Tsz, a Szarvasi Állami Gazdaság, a szarvasi Bem Tsz, a szarvasi Szparakusz ifi (ipari tanulók), a Nagyrátai Állami Gazdaság, az Örménykúti Állami Gazdaság, a kondorosi Dolgozók Tsz, a kondorost Micsurin Tsz, az örmény- kúti Állami Gazdaság és a visszalépett Rózsási Állami Gazdaság helyére besorolt Bikazúgi Állami Gazdaság. Minden mérkőzést vizsgázott játékvezető vezet. Szarvason üzemi alapfokú labdarúgó bajnokság is indul május 14-én hat csapat részvételére’ A Békés megyeiek győztek a területi gyorsasági terepbajnokságokoii Békéscsabán, a téglagyári gödrökben közel 5000 néző előtt tartották meg az alföldi területi motoros terepgyorsasági bajnokságokat. A versenyen Békés és Csongrád megye legjobb motorosai vettek részt. Egy-egy kör kfo. 1100 méter hosszú volt. Eredmények: 123 kom (15 kör): 1. Széplaki (Békéscsabai MHS) 27.25, -2. Aradszky (Békéscsaba), 3. Hazafi (Békéscsaba), Aradszky vezetett 12 körön keresztül, de aztán bufi katt és visszaesett a 3. helyre Nagy hajrával azonban felküzdöt te magát a második helyre. 250 köb (20 kör): 1. Varga (Békéscsaba) 41.27, 2. Csemgeri (Hódmezővásárhely), 3. Kerekes (Hódmezővásárhely). Ebben a számban Varga állandóan vezetett, jól vette az akadályokat. 350 kom: 1. Tövisfalvy (Hódmezővásárhely). Csapatversenyben (3-tas csapatök, 5 kör): 1. Békés megye 6 ponttal, 2. Csongrád megye 15 ponttal. Ez van még hátra az NB II-ben o = otthon. ■ j = idegenben Békéscsabai Építők-Előrének: Baja (o). Kecskemét (i), Szeged <o), Bp. Petőfi (i), K1STEXT (o), j szabadnapos. Gyula (o). Jászbe- 1 rény i). Gyulai MEDOSZ-nak: Pénzügyőrök (i), Makó (o), Vörös Meteor (i), BVSC (o). Cegléd (i), Vác <o), Békéscsaba (i), Szolnok (o). i Lehet tippelni, számolgatni, bent j marad-e mindkét csapat, vagy ki- ’ *nek? Úttörő kézilabda szpartakiád elődöntői Békéscsabán A Szolnoki Területi Úttörő Sportbizottság kétnapos úttörő kézilabda-középdöntőt rendez Békéscsabán május 17—18-án. A tornán Békéscsaba, Szolnok, Karcag, Szarvas, Mezőberény fiúcsapatai küzdenek az elsőségért, ami a Budapesten megrendezendő országos döntőn való indulási jelenti. A mezőkovácsházi .járásban is megindultak a szpar- takiád-versenvek Május 1-én, Nagy bánhegyesen volt a helyi döntő, aho! 70 férfi és 39 nő indult, A verseny nagy érdeklődés mellett .folyt le. Május 18-án Bajtton,váh, 25-én Medgyesbodzáson lesz a szparu- kiád döntője. csabai fiúk tervszerűen kéGYULÁN —-----Má jus 4-én, az anyák napján a gyulai nőtanács a kultúrházba% rendezett ünnepségen a sokgyermekes édesanyákat virággal köszöntötte. Széc&i Imrémét, a hatgyermekes édesanyát is köszöntötték ezen a napon. Nagy Ferencné öt- gverme-kes éd 'sanya jóleső érzéssel veszi át a virágot. szülnek a találkozóra. A mérkőzéseket 17-én, szombaton 14 órától a Vörös Meteor Sztálin úti, vasárnap 9 órától pedig a Petőfi utcai iskola pályáján rendezik meg. Diósgyőri VTK—Békéscsabai Vörös Meteor 3:1 (-8,3,3,10) Békéscsaba, 200 néző, vezette: Halász. Jól kezdtek a csabai röplabdá- sok és meglepően jó játékkal meg: is nyerték az eiső játszmát. A má-t sód! kon azonban feljött a DVTKj és a csupa magas jáíékosokbó1 álló csapatuk gyorsan elhúzott. A Meteor-lányok a kezdeti sikere, után. kapkopva és tervszerőtlenü játszo'tak és sokat hibáztak. Jók Schu'z Gönczy illetve KoJuhász Józsika az összespórolt fillérjeiből vásárait virágot, amelyet gyermeki. szeretettel nyújt át édesanyjának. Mészáros József nó- többgyermekes édesanya egy cserép virágot kapott az anyák ünnepén. Apróhirdetések Szövettel behúzott új sezlon eladó. Békéscsaba, I., Damjanich u 3 Bútorozott szobát keres 40-eu felüli magányos férfi. ,,Igényes” jeligére a kiadóba. A Délmagyarországi Rostkikészítő szegedi központja a kenderbegyííjtésre átvevőket és gépszerelőket vesz fel. Jelentkezés önéletrajzzal Békéscsaba, Sallai u. 1. sz. alatt, személyesen vagy írásban. Jelentkezési határidő: Június 1. Eladó: Lakitelek. Szikra, 245 számú cs«, repes tanyás épület, istálló, pincehelyiséggel és 3 kli. területtel, ebből 900 négyszögöl szőlő gyümölcsössel. Világoshegyi almástól 500 méterre és a Kecskemét- békés.csabai műtúttóh 200 méterre. Érdeklődni: helyszínen lehet, özv. Ignác/ Já- r.osnénál. Családi ház eladó. Békéscsaba. Szemei« u. 12. Érdeklődni: 6r u. 8. szám. A Dorogi Szénbányászati Tröszt keres földalatti bányamunkára alkalmas 18—45 év közötti férfiakat. Kereseti lehetőség 1400 forinttól, szállás, étkezés biztosítva, munka és lábbeli ingyen a dolgozóknak. Jelentkezni lehet a Járási tanács munkaügyi előadójánál. Elcserélném Hódmezővásárhelyi belvárosi két szoba, összkomfortos Lakásomat Békéscsabán hasonlóért. Cím: Hódmezővásárhely, Felszabadulás útja 3., földszint 3. A békéscsabai Kossuth Termelőszövetkezetben eladó: 2 db grenó daráló. 1 db hatkalapácsos daráló, 1 db gépimorzsoló, 1 db kézi tejszeparátor, 1 db keltetőgép, 6 db vetőgép, 6 db rosta, CUKRÁSZÜZEMÜNK részére vezetőt keresünk azonnali belépésre. SARKADI FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET. Idősebb kárpitos kisiparossal, közreműködéssel, szeptemberben pénzzel is társulnék. Cím: Magyar Hirdető. Békéscsaba. Eladó .lókarban lévő hentes jégszekrény. Szarvas. Vasút út 37. Tizenhat forint literje valódi termelői boroknak a káskantyúi szakcsoport Békéscsaba, Corvin utcai pincéidben* Medgyesbodzási Dózsa Tsz agronómust keres felvételre. Jelentkezés a fentit címen. A Felsőnyomási Állami Gazdaságba* lóvontatású ARATÓGÉPEK. KÉZI SZECSKAVAGÓK, gépmeghajtású MORZSOLOK eladók. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottságának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat Szerkesztőség: Békéscsaba, József Attila u. 4., I. emelet. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Felelős nyomdav.: Kendra Gvörey Cukorrépa-termelők! Saját érdekükben »arabolást, egyelést MIELŐBB KEZDJÉK EL Répavetéseiket állandóan figyeljék, répabogár és répabaliia ellen AZONNAL V É D E » KEZZENEK a cukorgyárak, földművesszövetkezetek által juttatott növényvédőszerekkeí. CUKORGYÁRAK