Békés Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-11 / 110. szám
e Bf:KÉS MEGYEI N'EPGJSAG % 1958. május 11., vasárnap Békési KISZ-fiatalok az 1919 -es veteránoknál Az MSZMP községi bizottsága nemrég kedves és megtiszteld feladatot adott a békési mezőgazdasági szakiskola, a gimnázium és a területi KISZ-szervezet f iataljainak. Keressék fel a községben élő volt vöröskatonákat, 1919-es veteránokat és beszélgessenek velük. Az idős elvtársak által elmondott régi, harcos és munkásmozgalmi élményeket jegyezzék fel, E beszélgetéseknek az a célja, hogy a fiatalok által készített feljegyzésekből emléklíönyvet jelentet meg az MSZMP községi bizottsága, A békési Mezőgazdasági Szakiskola tizenkét KISZ tagja eddig 20 veteránt látogatott meg. — b — AZ „ISTEN“ VÉTKEZETT... — kitagadták a „ paradicsomiból í Sok kicsi sokra megy! E közmondás igazságát mi sem szavatolja tartósabban, mint az alábbi kis történet. Szereplői fiatalok. Engedtessék meg, hogy az igazi neveket elhallgassam. Nem a név a fontos, hanem az ember — a cselekedeteivel, melyekből okulni lehet, kell is! INNEN ONNAN Az orosházi úttörők május 18- • án egésznapos béketúra versenyt I rendeznek Gyopároson, ahol 3S0 úttörő vesz részt. A kispajtások : már jó előre készülnek a versenyre. Május 9-én — a háború befejezésének évfordulóján — megkezdték a békea’ áírás-gyűjtést, a- mit magukkal visznek a túraversenyre. * A medgyesegyházi KISZ-a!ap- szervezet tagjai két és fél hold A KfSZ-taggyűlós már megtárgyalta a tagfelvételt, a vezetőség tií-gjai beszámoltak az eddig végzett munkáról. A búcsúzó negyetnin/t egy osztályfőnöki! — s mindezt cinikusan, hányavetien. A tagok hü'ledeztek. így beszélhet egy KISZ-vezető? ö mutat nekünk sem ügyeimet... hát jó. Nem csak én csinálok ilyeneket, mások is. Addig fejlődött az egész, hogy hozzájött elhhez még néhány személyi ügy... aztán most itt álföldet kaptak a tanácstól, melyre nemesített földimogyoró-magot vetnek. Számítások szerint ebből a KISZ-szervezet 1# ezer forint jövedelemhez jut. A pénzt a KISZ d’keseket eredményes munkájukért megdicsérték. Négy óra előtt néhány perccel tértek át az utolsó napirendi pontra: K. Sanyi fegyelmi ügyére. példát? — De menjünlk csak sorjában! lünk... — Kivel volt személyi ügye? alapszervezet berendezésének bővítésére és kirándulásra használMielőtt a fegyelmi ügy tárgyalásának ecsetelésébe kezdenék, elmondom az előzményekeet. A s-i gimnáziumban tavaly márciusában alakult meg a KISZ-szervezet hét taggal. Köztük volt K. Sanyi is. Értelmes, jómagavisedetű fiú, a meggyőződéssel nincs semmi különösebb baj. (Mármint, hogy ifjúkommunistának vallja magát). Sokat vártaik tőle. Sok munkát vállalt magára, s a jó munkájával méltán vívta ki a diákok, tanárok elismerését. Tagja lett a KISZ- szervezet vgfetőpégének^ . Az idén minden eddiginél színesebb és érdekesebb anyaggal lepi meg olvasóit az Űttörő-z»eb- j könyv. Hámori Ottó nemes tettekre lelkesítő hősök életéből elevenít fel egy-egy epizódot, Ferkai Lóránt otthon elkészíthető egyszerű | játékok leírásával siet fiatal bará. 1 tat segítségére. Gyuris Gyula egy zenekedvelő őrssel barangolja be Hangszerországot, Kun Anna és Vadász György Notesza az 1958- as év minden hetinek egy-egy érdekes eseményét, évfordulóját mondja el kevés szöveggel, sok képpel, végül pedig egy kis Űt- törőlexikon gyűjti csokorba az úttörők legfontosabb tudnivalóit. 1 Sanyinak ekkor már — egy kicsit — 'fejébe szállt a dicsfeég. Az új tanévben ez már nagyon is kiütközött. „Ki vagyok, mi vagyok... Alapító tag voltom a KISZ- ben, vezetőségi tag lettem, nekem többet szabad, mint másnak”... Valahogy így. Lassan kezdte elhanyagolni munkáját kötelességérzete csődöt mondott, engedély nélkül nézett meg tiltott filmeket, utcán cigarettázott... Nagy fiúnak érezte magát. A taggyűlésen ezt mondta B. (tanár elvtársinak: 1 — Nekem többet jelent a mozi, Sz. Ili, a KISZ-tltikár emelkedik szólásra: — A következeikben K. Sándor fegyelmi ügyével foglalkozunk. A hátam mögött valaki megszólalt: — Csiak röviden, könyörgöm.., önkéntelenül hátrafordulok. A — „vádlott” könyörög... — K. Sanyi az utóbbi időben méltatlanul viselkedett. A tavaszi szünet után 23 órát hiányzott igazolatlanul, engedély nélkül jár moziba, nyilvános helyen cigaret! tázik, a KISZ-ben semmi munkát sem végez, osztályfőnöki, igazgatód megrovása van, az utolsó cérnaszál fűzi még -a gimnáziumhoz is. A KISZ-szervezet közössége már többször próbálta jó útra téríteni, de eredménytelenül. Mi a véleményetek, KISZ-iag maradhat-e az ilyen diák? Mintha elektromossággal töltenék meg a terem levegőjét. Pattanásig feszülő csend. Aztán magasba nyúl itt is ott is egy kéz. Szót kérnek a fiúk, leányok, véleményt mondanak M. János: — Én azt szeretném megkérdezni Sanyitól: mit hoz fel mentségére? — Azt várjátok, hogy kdteregestJítörő-élet a csabai Vili• s». általános iskolában A napokban nagysikerű előadást rendeztek a békéscsabai VIII. számú általános iskola úttörői, amikor bemutatták Móricz Zsigmondi Légy jó mindhalálig című színművét, a Balassi kultúrotthónban. A bemutatón sok és megérdemelt tapsot aratott a lelkes szereplőgárda, de az elismerés Varga K. János tanárt, az iskola „Petőfi Sándor” úttörő- csapatának vezetőjét is megilleti. — Már a télen megkezdtük a felkészülést — mondja Varga K. János csapatvezető —, akkor válogattuk ki a szereplőket és a IV. sz. általános iskolától kérésünkre 7 úttörő-leányt kaptunk, mivel a mi iskolánk fiúiskola és a darabban lányszereplőkre is szükség volt. így kezdődött, és elmondja még, hogy a lelkesedés minden akadályt legyőzött. Egy kis verseny is kialakult a volt anyaiskola, a IV. sz. iskolával szemben, a fiúk elhatározták, hogy megmutatják: „mi is vagyunk olyan ügyesek, mint a lányok!” — Kitűnő nevelési eszköznek bizonyult a „Légy jó mindhalálig” megtanulása és bemutatása — mondja. A fiúk a szerepirásiól a tanulásig nagy szorgalommal i- gyekeztek megoldani feladataikat. A szereplők közül Garandi István pajtás — aki Nyilas Misit alakította —■, 3 fü- zetnyi szerep-szöveget 2 hét alatt tanult meg! És hozzátehetjük: jól! Igazi könnyeket ejtett, a- mikor a darab nagyjelenetére került sor, és viharos tapssal jutalmazták a nézők: felnőttek, s gyerekek egyaránt. Minden szereplőt meg kellene dicsérnünk, kit a lelkes munkájáért, kit igazán jó alakításáért, de a jók között is legjobbak voltak még: Bar- tolák János és Máté László. “ A szülői munkaközösségnek sokat köszönhetünk — mondja búcsúzóul Varga K. János — és most az a terv, hogy a városi úttörő elnökség segítségével Dobozon is bemutatjuk a darabot, a dobozi úttörőknek, és itthon, Békéscsabán pedig bállal egybekötve, az úttörőházban. Lelkesen dolgozik a VIII. sz. iskola úttörő- csapata. Azt mondják, hogy a bevételekből csapatzászlót készítenek és nyári táborozást szerveznek!: Sok sikert, pajtások!... — Két villanykörtét kilőttem, az igazgató elvtárs behívatott és .letolt”... Azzal mentegetőztem, hogy a ..körtekilövés” magánügy. (Az illetékes válasz nem is késett — P. R.) Soha nem gondoltam arra, hogy KISZ-tag vagyok, ha cigarettáztam,'•vagy moziztam"... Megdöbbenés. Ez lett a kezdíti j példamutatásból? Egy kiszista. a- miikor „szórakozott“ — sutibadobta hitvallását! Nem érezte a felelősséget (még a diák ön-felelősségét sem!), azt, hogy figyelik, esetleg utánozzák a cselekedeteit. B. Pista határozottan elítéli K. Sanyit. — Mi sokáig barátok voltunk. Én ötször-hatszor is figyelmeztettem, hogy legalább egy KISZ-ve- zetőhöz hasonlóan viselkedjen. Falrahányt borsó volt... Szabályosan lesüllyedt. Szerintem már csak a kizárás segít, ez a legfájósabb pontja.,i B. tanár elvtárs: — Nemrégen egy tiltott filmre P. Sz-t is elcsalta. hogy ne legyen egyedül. Amikor megtudtuk, azt mondta, hogy — adják nekem az ő büntetését is, nekem ez úgy sem számit..: A véleményekből, úgy hiszem, ennyi is elég. De még valamit ne felejtsek el. A ÍCISZ-gyűiés előtti vezetőségi gyűlésen K. Sanyi a következőket mondta cinikusan: — Az Isten megteremtette a paradicsomot, s most kitagadják belőle... Ami a „beköpés" első részét, mármint azt, hogy az Isten megteremtette a paradicsomot illett, hasonlatnak sem fogadhatjuk el! A „hős” ezt magára értette.« ö csak egy sejt volt abban a kis közösségben, amelyben magasba a- melték az eszme zászlaját! Nem 5 volt az Isten! (s nem Is lesz!) A KISZ-szervezet pedig nem volt. s nem ie lesz „paradicsom" senki számára, de mindig a harcos, fegyelmezett, ifjú kommunista fiatalok szövetsége fog lenni, s ezt mindenkinek tudomásul kell venni — még az „Isten“-nek Is! Ami a 'kitagadást illeti, egyetértünk vele. (A példák néha valósággá válnak). Az „Isten” nem szolgált rá az ifjú 'kommunisták bizalmára.- Nem nagyfiúkra van szükség, hanem 'becsületes, eszméjéhez és munkájához hű fiatalokra! 8 ez a KISZ aranyszabálya! Pilla* Róbert jálk fel, Az Orosházi Városi Tanács CISZ csoportjának tagjai anyák napján egy-egy cserép világot vásároltak az ott dolgozó édesanyáknak, * t-eirovszKi István elvtars, a mezőkovácsházi járási úttör, kár május 7-én élménybeszám^m i tartott a mezőhegyest községi KISZ alapszervezetben a Szovjet* unióbeli élményéről. A fiataloknak különösen a május 1-e megünnep* léséről szóló rész tetszett. A nagyszénás: Lenin Tsz KISZá fiataljai egy hold . földet kaptak a j tsz-től, melyen cukorrépát termel- , nek. A verést ők gondozzák, ők takarít ják be és a kapott pénv' 4 a KISZ-helyiség felszerelését bő« vítik, A mezöhegyesi kiszisták aktívan segítenek a községi fürdő óuttk sénél, minden nap más-más brüSBr vesz részt a föld kitermelésébe!* A nyár folyamán a mezőhegyesiek már a saját strandjukat használják Az orosházi járás legtöbb KlSZ-szervezete bekapcsolódót m májusban megrendezendő falusi azpartákiiád-versenybe. Pusztaföldváron május 25-én rendezik meg és egésznapos ifjúsági találkozót. A mezőkovácsházi fiatalok A KISZ-hrtyiség udvarán betonozott táncteret létesítenek, kömyó* két befisítják és a tér fölé lugas* futtatnak, * Gerendáson a múlt vasárnap úttörő- és zászlóavatás volt. Két testvércsapat szalagot kötött a gerendásnak zászlajára. Ugyanezen a napon próbázott le 10 ifjúsági vezető is. A fiatal úttörők saját készítésű süteményeikkel kínálták meg a vendégeket. • Orosházán május 1-én este « területi KISZ szervezet helyiségében Tarján József elvtárs, járási KISZ-titkár az NDK-beli útjáró’ élménybeszámolót tartott a váró* fiataljainak.