Békés Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-30 / 126. szám

4 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958. májún SO., pénte* Másfél évig dézsmálták a társadalmi tulajdont a Békési Sütőipari Vállalatnál A Békési Sütőipari Vállalat igazgatója, főkönyvelője és telep, vezetője 1956. tavaszától 1957. de­cemberéig folyamatosan követtek el sikkasztást és csalást. Tevé­kenységükkel közel 170 ezer forin­tos kárt Okoztak a vállalatnak, népgazdaságunknak. A bűncselek­ménybe iparosokat, kereskedőket és földműveseket vontak be. A bűnösök az őket megillető helyre kerültek. Eddig a bír röviden, tömören. De vajon megelégedhetünk-e az­zal, hogy a több, mint másfél évig fosztogató bűnszövetkezet tagjait leleplez: ék, megbüntetik őket és szárazon elsiklunk tettük felett? Nem! Mi is történt a Békési Sütőipari Vállalatnál? Dvoják Ferenc, a vállalat fő­könyvelője vezetésével társadalmi tulajdon kárára sikkasztást, csa­lást követtek el, Okiratot hamisí­tottak. Dvoják Ferenc vezetésével ugyan, de a bűncselekmény elkö­vetésének aktív résztvevője volt Szöliősi Sándor, a vállalat igaz­gatója, Kristóf Tibor telepvezető, majd a bevont „aktívák“ is. így például Nagy András kőműves- mestert Szöliősi igazgató megkér­te arra, hogy javítási számlát ad­jon be anélkül, hogy a javítást el­végezné. Nagy András négy eset­ben állított ki hamis számlát, ösz- szasen 23 165 forint értékben. Eb­ből Nagy András 8343 forintot ka­pott s a fennmaradó összeget Szöl­iősi és Dvoják egymás közt osz­tották meg. Zelenváncziky András kőműves-mester 2144 forintról ál­lított ki hamis számlát, melyből 2 ezer forinton Dvoják és' Kristóf, a mező herényi telepvezető osztoz­kodtak. Tenkes Antal géplakatos Í496 forintos javítási számlát állí­tott ki anélkül, hogy a javítást el­végezte volnafes az összegen hár­man. Szöliősi, Dvoják és ő osztoz. kodtak. Mivel már nem volt javítani va­ló, kőműves- és lakatos-munka, földműveseket is bevontak a csa­lásba. Hajdú Ferenc például 5795 forintot vett fel jogtalanul rőzse- szállítás címen s ebből magának 1850 forintot tartott meg. A többit átadta Dvojákéknak, Hajdúhoz hasonlóan Molnár Sándor 13 768, Hajdú Sándor 1600 forintot vett fel jogtalanul. A nevezettek, tói hereföldet is bérelteik és a szer­ződésben 4 forintos árat tüntettek Magyar »iker külföldön A MODEX, a Magyar Divat­áru Külkereskedelmi Vállalat is részt vett Belgrádban a Nemzet­közi Ipari Vásár divatbemutató­ján. A vállalatot most értesítették, hogy a csehszlovák, az olasz, a francia és a jugoszláv részvevőket megelőzve, a magyarok nyerték el a divattalálkozó rendezőbizóttsá- gának aranyérmét és elismerő ok­levelét. A bemutatót mintegy 80 ezren tekintették meg. A magyar ruhamodellek új szabásvonaluk­kal, anyagukkal, nagy választé­kukkal és szép kivitelezésükkel arattak sikert. Olvasd A NÉPÚJSÁGOT fel, holott*3 forintért adták négy­szögölenként. A valóságban meg nem történt rőzseszállítási számlák igazolása a telepvezető részéről történt, a- zonban előzőleg a főkönyvelővel és az igazgatóval azt közösen meg­beszélték. A csalás sím én ment ugyan de óvatosságból, vagy esetleg ú- jabb vadászterület felfedezése vé­gett, vagy ki tudja miért, a ma­gánkereskedőkkel kötötték az ú- jabb üzleteket. Az egyes kereske dők tartozásának kimutatása a vállalanál vezetett folyószámlán történt. A sikkasztás módszere az volt, hogy a kereskedőkkel való előzetes me^b^zélés alapján, a önyvelő a kereskedők tartozó sát jogtalanul csökkentette, s ezt előzőleg az igazgatóval megbeszél te. így például, ha a kereskedő tartozása a vállalatnál 12 ezer fo­rint volt, akkor csak 2 ezer fo­rint tartozást mutattak ki, s mivel a kereskedő be volt avatva a sik­kasztásba, a vállalat számlájára csak 2 ezer forintot fizetett be, a megmaradt 10 ezer forintot hár­man elosztották. A főkönyvelő pe­dig a mérlegben mutatkozó 10 ezer forintos kárt mint termelési költ­séget mutatta ki. A Névé János, Szálkái Imre, Schultz Márton, va­lamint Várhegyi András kiskeres­kedők tartozásának csökkentésé­vel mintegy 63 ezer forint kárt okoztak. * 1956. decemberében Szöliősi igazgató Budapestre utazott da­gasztógép-vásárlás céljából. Ez al­kalommal 5 mázsa hasított ser­tést vett és ezt 12 ezer forintért eladta, majd hazajövetele után a pénzt Dvojákkal közösen elosztották Ezt az összeget a Békési Sütőipari Vállalat számlájára kellett volna befizetni, mivel a felvitt szalonnát a nevezett vállalat a Békés megyei Húsipari Vállalattól vásárolta s az áru ellenértékét előzetesen a hús. ipari vállalatnak ki is fizette. A szalonna értékét Dvoják a köny­velésben anyagköltségként szá­molta el. Hogy miért követték el a felso­rolt bűncselekményeket? Dvoják szerint „bolond volt az, aki nem sikkasztott abban az időben, mi­kor a bíróságok 5—6 hónapra ítél­ték a bűnösöket”. Védekezni akart ezzel? Nem! Abban reménykedik, hogy ő is így jár. Cinikus vála­szával akarva-akaratlanul arra fi- gyelmezetet, hogy szigorúbb fe­lelősségre vonást kell alkalmazni a társadalmi tulajdon herdálói el­len. Dvoják Ferenc egyébként most 22 éves. Tizennyolc éves ko­rában már főkönyvelő, mint „az ország legfiatalabb főkönyvelője” felkarolt, kiemelt ember volt; A legpénzesebb ember, így ismerték Békésen, kocsmázott. Az ifjú fő­könyvelő, kinek fejébe szállt a di­csőség, így fizetett a bizalomért Szöliősi Sándor igazgató igazán megtanulhatta volna, hogy a nép vagyonának sérthetetlensége nem csak papíron van. Feleségével 3300 forintból nem tudott megélni. Kel­lett az a kis sikkasztás. Kristóf Tibor telepvezető, mint mondani szokták, „minden volt, csak akasztott ember nem“ Büntetett előéletűi A közismert futballbíró most megérdemelt he­lyén van. Nem vezet tovább sem telepet, sem meccset. Perdi József telepvezető is bű­nös. Igaz, ő még a kezdet kezde­tén kilépett a bűnszövetkezetből, de mint barátókat nem jelentette fel Dvojákókat. Miért? Közömbös volt neki a 170 ezer forintos kár? Bár igaz, figyelmeztette őket, hogy hagyják abba a csalást, de hiába, a barátság mégis nagyobb „érté­kű" volt, mint a társadalmi tulaj­don. Ha a társadalmi tulajdonról van szó, akkor nincs barát, igazgató, nincs „csák 100 forint volt“, ha­nem csak egy: aki a nép vagyo­nát dézsmálja, nincs helye köz­tünk! S azt, hogy nap, mint nap újabb és újabb károk érjék nép­gazdaságunkat, nem engedjük! Majnár József A majális A Vésztői Földművesszövetke zet május 25-én, vasárnap majálisét rendezett. Volt ott sörhalászat, lepényevés, lisztjúvás, köcsögtörés, ij- jászat és két futballmérkőzés is. Az egyik mérkőzést a vasutas dol­gozók játszották a pedagógusokkal, míg a másik mérkőzésen a szö­vetkezet sovány és kövér dolgozói játszottak. A soványok nadrág­ban, a kövérek szoknyában mérkőztek, Csiillög János bíró pedig szamárhátról vezette a mérkőzést. A mérkőzés szünetében divatbe­mutatót tartott a szövetkezet. Harminckét újdivatú ruhát mutattak be. A földmúvesszövetkezet a szórakozáson kivitt gondoskodott jég- behütött italokról, ételekről. Volt bográcsgulyás és frissensült Is. rnájnsi utolsó Lottósorsolást is vidéken rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság A 22. játékhét nyerőszámainak húzását május 30-án, pénteken délelőtt tíz órakor Őzdon tartják. Ezúttal ugyancsak sorsolás út­ján döntik el azt is, hogy a májusi | ménysorsoláson. (MTI) 18, 19, 20, 21 és 22. játékhét közül melyik hét szelvénnyel vesznek részt a következő tárgynyare­A GYULAI Erkel Ferenc mú­zeum értékes ajándékot kapott Juhász Tóth Sándor tsadányi ö- reg pásztortól, aki egy ősi juhász­nemzedék utolsó ivadéka. Az a- jándék száz-kétszáz év es pásztor­szerszámokból és a pusztai betyá­rok otthagyott tárgyaiból áll. • ELÄRUSITÖ helyet építenek a békési Béke Termelőszövet­kezet tagjai. A* építkezést meg­kezdték. Az elárusító helyen a termelőszövetkezet 7 holdas kertészetében termelt zöldség és egyéb konyhakerti terméke­ket fogják értékesítem • Az anyagtakarékossági verseny­ben a legjobb eredményt érte el az Orosházi Sütőipara Vállalat a megye élelmiszer vállalatai közül. Szép eredményükért 5000 forint jutalomban részesültek, melyből közös elhatározás alapján társas- vacsorát rendeznek. JÓKAI SZÍNHÁZ Május 30-án, este fél 8 órakor: SZÉLVIHAR Bérletszünet. Előadás után autóbuszjárati tajeloadas Gyulán, május 30-án, este 8 órakor: DOLORES KÖZEL ÖTSZÁZEZER facse­metét és suhángot ültettek tavasszal az orosházi járásban. Különösen a termelőszövetke­zetek vették ki részüket ebből a munkából, de mindenütt se­gítettek a KISZ-fiatalok is. HÉTSZÁZ dalos ajkáról csen­dül fel az ének június 8-án Szarvason az Erkel Ferenc dalos- ünnepélyen. A TRAKTOROS NAPOT az idén június 8-án tartják. Ez al-f kálómmal a gépállomások, a* állami gazdaságok és erdőgaz­daságok ünnepségeket rendez­nek. Az idei traktoros napon az első gépállomás és termelőszö­vetkezet tízéves fennállását is megünneplik. * Építkeznek a békéscsabai Előre Termelőszövetkezetben. Űj köz­pontot, 50 vagonos raktárt és 39 vagonos górét építenek ebben a* évben. A BALLAGÁSI ünnepségüket június 10-én tartják a vésztői ll. számú általános iskola VIII. oss-t ^ tályos tanulói. A búcsúzó VIIláM osztályos tanulókat az iskola kui- túr csoport ja szórakoztatja. A Szeghalmi Járási Tanács má­jus hó 31-én, szombaton délelőtt # órakor tanácsülést tart, melyen a tanácsok és a tömegek közötti kapcsolatot és az elmúlt évben el­ért eredményeket értékelik. RÁDIÓMŰSOR Április végéig • • • közel 1900 000 forint értékű iskolai takarékbélyeget vásároltak a Békés megyei általános és középiskolás diákok. A Jó eredmény eléréséért különösen a következő iskolák tettek sokat: A kislétszámú iskolák sorában a Fürjes tanyai iskola eredmé­nye a legjelentősebb, tanulónként 202,50 forint. Mezőhegyesen, az 57. számú majorban 190,89, Tompa-pusztán 128,90, Szentpálfalván 125,25 forintért vásárolt egy-egy tanuló takarékbélyeget. A középlétszámú iskolák csoportjában messze megelőzi a többit a Rákóczi-telepi iskola, ahol egy-egy pajtásnak 120,40 forint értékű takarékbélyeg van a gyűjtőlapján. Nagybánhegyesen 71,21, Békés­csabán, a III. számú általános iskolánál 65,51, Kötegyánban 56,10, Körösújfalun 48,91 forint az egy főre eső megtakarítás. A nagylétszámú iskolák között — mint egész évben — most is a Békéscsabai IV. sz. Általános Iskola eredménye a legjobb, az egy főre eső 67,96 Ft-os megtakarítással. Gádoroson 66,55, Meaőkovács- házán.a központi iskolánál 64,86, Vésztőn, a II. sz. iskolában 50,99 forint a tanulók átlagbetétje. A megye középiskolái közül egyedül a Gyulai Óvónőképző nö­vendékeinek eredménye érdemel dicséretet, ahol egy-egy leány 92,50 forintos megtakarítással dicsekedhet. PÉNTEK, MÁJUS 30 Kossuth Rádió 8.10 Részletek Szirmai Mézeskalács és Nádor Babavásár «. daljátékéból. 8.50 Borsodi Gyula, Pál József és Tóth Gyula versei. 9.00 Az Állami Tűzoltóság Köz­ponti zenekara Játszik, vezényel Papp Tibor. 9.30 Magyar nóták. 10.10 Mesemon­dó kis tarisznya... 10.30 Üzenetek a Bu­dapesti Ipari Vásárból. 11.00 Rádióegya­Várhatő időjárás péntek estig: Változó felhőzet, több helyen eső, zivatar. Helyenként élénk északi észak-keleti szél. Hűvös éjszalca, a nappali hőmérséklet a tiszántú- lon kissé még csökken. Várható legalacsonyabb hőmér­séklet éjjel: a nyugati megyékben 8-11, máshol 11-14 fok között. Leg­magasabb nappali hőmérséklet pénteken 20-23 fok között tem. 12.10 Tánczene. 13.00 Merre tart á magyar mezőgazdaság? 13.15 Operarészí®- tek. 14.10 Uttörő:híradó. 14.35 Napiren­den... 14.40 Üzenetek a Budapesti Ipari Vásárból. 15.15 Zeneértő leszek. 16.1# Szív küldi szívnek szívesen. 16.55 Cseh­szlovákiai útijegyzetek. 17.00 Harcok a zenetörténet fordulóin. 17.50 Riportműsor. 18.10 Frimi-melódiák. 18.40 Ifjú Figyelő. 19.00 Bohémélet. 19.25 Politechnikai okta­tás egy szovjet iskolában. 19.35 A novai földművesszövetkezet vegyeskara népda­lokat énekel. 19.50 Jóéjszakát, gyerekek! 20.20 A vén tigris. 21.40 Táncdalok. 22.20 Hangverseny a Rádióegyetem hallgatói részére. 23.10 Holdfényben... 23.35 Leszállt az éj... 0.10 Jemnitz Sándor: Vonóstriö. Petőfi Rádió 14.20 Zenekari hangverseny. 15.00 A jászkunok székvárosa. 15.15 Egy kis má­jus... 15.50 10 perc a bíróságon. 16.00 Ra­dies József és zenekara játszik. 16.40 Vi­dám hangszerszólók. 17.00 Találkozás a sztyeppén. 17.20 Szórakoztató muzsika. 18.10 Heti hangversenykalauz. 19.05 A Nagyvilág májusi számát ismerteti Cser­tői Oszkár. 19.15 Könnyű szimíoniku» zene. 19.45 Sporthíradó. 20.00 Prágai ta* vasz 1958. 21.05 Többezer éves szerelmes versek. 22.00 Tánczene.

Next

/
Thumbnails
Contents