Békés Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-24 / 121. szám
BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG május 24., szombat Nagyobb körültekintéssel bíráljuk el a párttagjelölt felvételeket Felrobbant 8 távirányítású lövedék egy amerikai rakétatámaszponton Nemrég írtunk arról, hogy az egyik községi alapszervezet párttaggyűlésen szóba került: a szomszéd községben olyan embert vettek fel a pártba, aki az ellenforradalom alatt a párt és a munkáshatalom ellen uszított és nacionalista elveket vallott. Felvették, mert minderről abban a községben nem tudtak semmit. Ez az eset csupán az egyik típusa annak, hogyan kerülhetnek nem kívánatos elemek a pártba. De ha nem éber a párttagság, sokféle módon bejuthatnak közénk olyanok, kiknek nincs, vagy még nincs helyük a pártban, jelenlétükkel gyengülne a párt ereje Mindezt jól tudják a pártszer- vezetkeben, mégis az utóbbi időben azt tapasztalni, hogy néhány pártszervezetben nem védik kellő eréllyel a párt élcsapat jellegét s a nevelésben elkövetett mulasztást látszateredménnyel igyekeznek pótolni. Egyes taggyűléseken szubjektív vélemények alapján liberálisan bírálva vesznek fel pártonkívülieke tagjelöltnek. Nemrég Kamut községben a párt- szervezet taggyűlésén „Jó munka alapján” felvették S. J.-t tagjelöltnek. Később a járási pártbizottság a szokott módon ellenőrizte a felvételt és kiderült, hogy S. J. felesége nem tudott arról, hogy férje jelentkezett a pártba. Az asszony megijedt, amikor erről tudomást szerzett. Az ijedtségnek áz volt az oka, hogy az ellenforradalom alatt azt tapasztalta, hogy a kommunisták veszélybe kerültek, sőt többen az ellenforradalmárok elleni harcban az életüket áldozták és családjuk árván maradt. Az asszony félti a férjét és felelősségre vontff, amiért jelentke; sett. S. J. pedig ahelyett, hogy már régebben Is foglalkozott volna családi körében a kérdéssel, eltitkolta elhatározását, majd pedig amikor felesége mégis tudomást szerzett a dologról, ahelyett, hogy megmagyarázta volna, miért aAmikor az esetről a párttltkár elvtársnál érdeklődtünk, elmondotta, hogy Gy. J. amióta visszajött a községben nem vett részt társadalmi munkában. Tömegszervezetben sem tevékenykedett. Politikai önképzésé, ől sem tudtak semmit. A Jó munkájáról pedig — amelynek alapján javasolták — annyit tudtak mondani, hogy dolgozott. Sorolhatnánk az ilyen és hasonló eseteket, melyek azt bizonyítják, hogy egyes alapszervezetekben sokan azt hiszik, hogy a tagjelöltséghez elegendő, ha valaki nem osztályidegen, dolgozik és nem panaszkodik rá senki. Ezért kerül a felvételi ivekre, vagy a taggyűlési jegyzőkönyvekbe az a szűkszavú ajánlás, hogy „jó munka alapján” javasoljuk. Igaz: nagyon fontos, hogy a felvételét kérő jól dolgozzon Ez azonban egymagában nem elegendő ajánlás a munkásosztály forradalmi élcsapatába, a pártba. Magyarországon a felnőtt lakosságnak nagy többsége dolgos, szorgalmas ember. A pártnak azonban azok lehetnek a tagjai, kiknek szorgalma elsősorban a szocializmus építésének tudatos értelmezéséből fakad és emellett megvan bennük az az őszinte a- karat, hogy minden időben elszánt harcosai lesznek a pártnak. Erről már a tagjelöltség előtt és alatt bizonyságot kell tenniök. Az ajánlók és a taggyűlés minden esetben ezeket a tulajdonságokat mérlegeljék. Ezen túl ugyanilyen fontos feltétel a képességekhez mért politikai öntudat, a marxizmus-leni- nlzmus ismereteinek elsajátítására való törekvés. A sajtó és a pártkiadványok iránti érdeklődés, azok olvasása, őszinte állásfoglalás a párt poli kája mellett. A harmadik igen fontos ajánló tényező: valamely tömegszervezetben, vagy más helyen a mozgalom erősítésében végzett önkéntes és őszinte tevékenység. Elvfcársaink az ilyen és hasonló kérdésekről sokszor megfeledkeznek a taggyűlésen. „Jó a család” párttag a szülők egyike „nem csinált semmit a párt ellen”. — Azt sokszor nem is figyelik, hogy mellette sem csinált semmit. — „Rendes embernek látszik, biztos az volt a nehéz időkben is” és így tovább.... Jönni akar közénk, hát hadd jöjjön és felveszik. Aztán jelentik a felső pártszervezetnek, hogy foglalkoznak a pártonkívüli- ek legjobbjainak párttaggá nevelésével, ennek bizonyságaképpen kimutatják, hogy ennyi és ennyi tagot és tagjelöltet vettek fel á szervezetbe. Köszönjük szépen az ilyen munkastílust. Ennek semmi köze a forradalma munkához. Az ilyen pártépítés csak látszólagos, és az ellenforradalom idején tapasztalhattuk, mit ér. A pártszervezetben, ahol az Ilyen nézetek visszatérnek és uralkodóvá válnak, gyöngül a szervezet ereje és elvész az élcsapat jellege. Építsük a pártot, mert az minden forradalmi pártnak nélkülöz- hetelen életfeltétele. De jól megmunkált, acélos téglából és ne vízzel gyúrt homokból, melyet ha forró levegő ér, hirtelen megszárad, szétesik, semmivé válik. Vegyük magunk közé a pártonkívü- liek legjobbjait, de ne mulasszuk el felkészíteni, megedzeni őketi Az „első vizsgán” pedig nagyobb körültekintéssel bíráljuk el alkalmasságukat. Természetesen ezt csak akkor valósíthatjuk meg sikerrel, ha mi magunk között rendet tartunk és nem nézünk el a- felett, hogy egyesek a forradalmi munkában kevesebbet tevékenykednek, mint a pártonkivüll mun- munkatársaik) Boda Zoltán Middletown. (AFP) A midd- letowni rakétatámaszponton csütörtökön felrobbant nyolc „Nike" mintájú távirányítású rakéta. A szerencsétlenség színhelyén hét holttestet találtak, három embernek nyoma veszett. A felrobbant lövedékek nem atomtöltettel, hanem nagyerejű robbanóanyaggal voltak felszerelve. Egyelőre még nem tisztázták a robbanás körülmények Ez volt az első szerencsétlenség, amióta bevezették a „Nike” típusú táv- irányítású lövedékek alkalmazásával kidolgozott légelhárító rendszert. A robbanás pillanatában a lövedékek körül szakemberek foglalatoskodtak. A szerencsétlenség alkalmával roppant terjedelmű narancsszínű tűzgömb keletkezett. A robbanás annyira megremegtette a földet, hogy a szemtanuk atombombarobbanásnak vélték. A támaszpont fölött gombaformájú felhő keletkezett. A szerencsétlenség borzalmasabb következményekkel is járhatott volna. A robbanás ugyanis begyújtott egy rakétakilövő berendezést, a rajta lévő rakéta kiröpült és hatalmas görbe ívet tett meg Igen sűrűn lakott vidék fölött, majd a támaszponttól három kilométerre lezuhant. Valamennyi szemtanú egyébként megerősítette, hogy a robbanás ereje minden irányban rakétaszilánkokkal árasztotta el a támaszpont egész környékét. Két kilométeres körzetben minden ablaküveg betört, az ajtókat pedig a légnyomás kimozdította félfájukból. Egy nőt, aki szobájában tartózkodott, a légnyomás földre tepert. „Az volt a benyomásom — mondta a támaszpont tőszomszédságában lakó Vincent. Meyers —, hogy az egész összeomlik.” Washingtonban Grant lasher százados, a hadsereg szóvivője kijelenetette, hogy tulajdonképpen hét robbanás történt. Egy felrobbant rakéta a levegőbe röpítette a többi hetet. Hozzáfűzte, hogy a szerencsétlenség pillanatában öt polgári szakmunkás Igyekezett kicserélni egy alkatrészt a rakéták egyikén. Az amerikai hadsereg egy másik szóvivője hangoztatta, hogy Middletowban semmiféle hasadóanyag nem robbant fel. Illetékes katonai körök azt állították, hogy a „Nike Ajex” rakéták támaszpontjain a legszigorúbb elővigyázati Intézkedésé alkalmazták. A LIBANONI HELYZET A libanoni helyzet továbbra is feszült Beirutban, Szaldóban, Na- batiában és más városokban tovább folynak a sztrájkok. Az elmúlt 24 óra alatt Beirutban hat bomba robbant. Az egyik az amerikai egyetem tőszomszédságában. Miután a városban már második hete folyik a sztrájk, élelmdszerHruscsov fogadása Mint a TASZSZ jelenti, Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára és a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke május 21-én, illetve 22-én fogadta a népi demokráciák kommunista és munkáspártjainak Moszkvában tartózkodó vezetőit. Hruscsov mindegyik fogadáson megbeszélést folytatott a megjelentekkel. A megbeszélések szívélyes, elvtársi légkörben folytak. hiány mutatkozik. Az élelmiszerek ára két-háromszorosára emelkedett. A beiruti helyzetet jellemezve, az A1 Kifah című lap ezt írja; „Nincs semmi jele annak, hogy a nép hajlandó lenne beszüntetni a sztrájkot. Sokhelyütt, mint eddig is, akadályokat emelnek, lövész* árkokat ásnak. Az a benyomás, hogy a döntő ütközetre készülnek." Tripoli városától 25 kilométerr- összetűzések voltak a felkelők és a „biztonsági erők” között. Sok a halott és a sebesült. Akkar környékén egy ezerötszáz tagú felkelő alakulat elfoglalta Halba és Berkajel városát. A Soir című lap szerint a Tripoli környékén tevékenykedő felkelő-alakulatok létszáma eléri a negyvenezer főt. (MTI) ■a kar tagja lenni a pártnak, hallgatott, meghúzta magát, Később pedig a családi ellentétek elkerülése végett kilépett a tagjelöltek sorából. Hogy mennyire volt ez az ember megérve a tagjelöltségre, ez nem lehet kétséges senki előtt. A felsőbb szerv egyébként sem hagyta volna jóvá a taggyűlés határozatát, mert S. J. felvételére semmi alapos indokot nem találtak. Hasonló volt Köröstarcsán C. K. felvételi ügye Is. A taggyűlésen ahelyett, hogy alaposan kikérdezték volna előző életéről, tevékenységéről, felvették tagjelöltnek. Csak később derült ki, hogy nem méltó erre. így vették fel Gy. J.-t is. Az 6 felvételét azzal Indokolták, hogy ismerik a családját és azok egytől egyig rendes emberek, az édesapja pedig párttag. Gy. J. azelőtt katonatiszt volt, gz ellen- forradalom után leszerelt. Ezután a községi tanácsnál dolgozott kubik munkán, öt is a megszokott bürokratikus, jó indulattal szinte mindenkire ráhúzható ajánlással: „Jó munkájáért” javasolták. A járási párt-végrehajtóbl- zottság a felvétel ellenőrzése után nem hagyta jóvá a taggyűlés határozatát. KISZ-híradó a sarkadi járásból versenyen a sarkadi fiatalokon kívül részt vesznek a járás több községének fiataljai is. A PÁRTTITKÁR A Zsadányi Állami Gazdaság j KISZ szervezetének tagjai elhatározták, hogy munkaidő után a: gazdaságtól kapott földön két hold kukoricát és két hold borsót kapálnak meg. A bevételből kirándulná mennek majd és berendezik a KlSZ-helyiségüket. »*■« A sarkadi területi KISZ szervezetben megalakult az „Ifjú Gárda” 15 taggal. »*■« A sarkadd Dózsa Tsz-ben öt hold ikersonos kukoricát vet a KISZ szervezet tagsága. Ö sszekulcsolt kézzel, megfeszült karokkal egy tele zsákot tesz odébb, térdével segíti a mázsára. Arcát fehérre halványítja a lisztpor. Szempillái Is elárulják, hogy 6 valami molnár, vagy efféle lehet. Pislogással rázza le a rárakódd port, hogy jobban lássa a jövevényt. nyűket. Tudja, hogy ez nem igaz? Ismerem őket: megmondták azelőtt is a véleményüket, megmondják ma is. Csak nem felülről kell beszélni velük. Mit ér azzal az ember, ha fölényeskedik, ha azt akarja mindenáron mutatni, hogy ő a „pártember?” Ki bízott meg ezzel valakit? Május 25-én Fodor Mihály elvtárs és Kovács Mária eávtársmő a sarkadi területi KISZ szervezet tagjai Bulgáriába indulnak. Elviszik a sarkadi KISZ szervezetek ajándékait is.-oA sarkadi járás KlSZ-bizottsá- ga vasárnap délelőtt 9 órakor I Sarkadon nagyszabású ifjúsági | szpar:akiád-versenyt rendez. A — Szabadság! — nyújtja a kezét s a hűvös fa alá int, ott jobb Idő van... ha beszélgetni akarunk. Sok mindenről beszél. Csontos arca féltékenyen meg-megrez- diil, ha a pártról, vagy a tsz- ről szól. Édekes ember. Kifogyhatatlanul mondja elképzeléseit, véleményét a dolgokról, tapasztalatait az életről. — Furcsák a parasztemberek. Azt mondják sokan, hogy nem merik megmondani a véleméSenki!... A párt sem! Nem szeretem az ilyen embereket. Nekünk az a dolgunk, hogy beszélgessünk az egyénivel, ismerjük meg és segítsünk neki. Hát nem? Akkor meg kezeljük egyenlő félként és úgy vitatkozzunk. Biztosan őszinte lesz. M indezt egyszuszra n ondta el. Aztán bocsánatkérően megállt, hogyhát nem engem a- kar meggyőzni, hanem csak elmondta a véleményét, meg a tapasztalatát. A tavaszi munkák előtt beszélgetésekre jártak a fanyaközpontokba, az egyéniekhez. Ráértek a tsz-tagok is, az egyéniek is. Aztán a leghaszno- nabb időtöltés Is ez. Egy-egy ilyen vitatkozó este külön élmény volt a résztvevőknek. — Megmondták az egyéniek ott is a véleményüket, meg a- zok! És tudják ők a tsz előnyeit, jobban, mint egyesek gondolnák. Tudja, mit mondott nfc- kem az egyik gazda? Azt mondta: a fenének van kedve etetni lovat, ökröt, meg ezt, meg azt, kizab alják azok az embert az egész vagyonából. Ezt mondta. Ismerik ők, hogy mi a helyzet. Tudják, hogy azelőtt egy egész család férfinépség ugyanabban a ruhában ment esküdni, mert egy öltöny esküvői ruhára. El nem tellett a családnak csak Is Ismerik ő£, hogy milyen nagy a fejlődés... Csakhái — figyelmeztet, hogy álljak meg a gondolatokba« — két tűz között van