Békés Megyei Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-08 / 82. szám
4 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG VIHARSARKI HÓNAPOK-ra készülnek Békés megyében Érdekes adatok a világrekorder szovjet rakétáról Mint ismeretes, február 21-én A Hazafias Népfront megyei bizottságának kezdeményezésére augusztus 20-tól szeptember végéig eseménydús és külsőségeiben is nagyszabású viharsarki hónapokat rendeznek. Az előkészítő bizottság már el is készítette a rendezvé- vények részletes és végleges programját. A viharsarki hónapok megrendezésével a népfront-mozgalom további erősödését, másrészt a termelés növelését, a tudományos és (kulturális nevdőmunka fokozását kívánják elérni. Ezért felhívással fordultak a megye munkásaihoz, dolgozó parasztjaihoz és értelmiségéhez: munkájukkal és minden tehetségükkel segítsék elő a viharsarki hónapok megrendezését. Ennek eredményeképpen a tsz-elk között verseny kezdődött, hogy a- zonos feltételek alapján melyik, szövetkezet ér el jobb eredményt gazdálkodásában. Számos üzem már bejelentette részvételét az ipari kiállításra. Az értelmiségiek is hasonlóan csatlakoztak az előkészületekhez, elsősorban a pedagógusok, mezőgazdászok és tudományos kutatók, valamint az orvosok jelentős számban vesznek ítészt a kiadványok megszerkesztésében, a kiállítási anyagok ösz- szegyűjtésében és összeállításában. Végső soron ennek az akció- programnak az a célja, hogy az élet minden területén a munka e- lőrehaladjon, a dolgozó tömegek minél tevékenyebben vegyék ki részüket a szocializmus építéséből. Ennek érdekében június 1-től augusztus 20-ig megyeszerte előadásokat tartanak a viharsarki munkás-parasztmozgalmak történetéről, összekapcsolva a mai feladatokkal. Ünnepélyes népfront gyűléseken ismertetik ,a YÁharBO- nők harcos múltját*,;«, jelpn.. tennivalóit és az Alkotmány ünnepének jelentőségét. Augusztus 20-án országra szóló nagygyűléssel nyitják meg a viharsarki hónapokat Békéscsabán. A viharsarki hónapok tartalmas műsorában Orosházán augusztus 31-én a Viharsarok munkás-paraszt mozgalmairól, egybekapcsolva a KMP történetével, több hónapos kiállítás nyílik. Eleken augusztus utolsó hetében a nemzetiségiek kulturális fejlődését, Gyulán szeptember közepén a Viharsarok kulturális fejlődését bemutató kiállítást tartanak. Békéscsabán és Gyulán Munkácsy Miihálj emlék-kiállítást rendeznek s felállítják a Békéscsabán száz évvel ezelőtt élt nagy festőművész szobrát. Ezenkívül megyei ipari, mezőgazdasági, ipari tanuló intézeti kiállítást és vidám vásárt rendeznek. Erkel Ferenc szülővárosában. Gyulán és több községben megemlékeznek nagy zeneszerzőnkről, Szarvasán Vajda Péter nevelői és Teasedik Sámuel tudományos munkásságáról megemlékező ünnepségeket tartanák. A társadalmi és tömegszervezetekkel együtt számos kiadványt is megjelentettnek. így megjelenik: A Viharsarok munkás és paraszt- mozgalmainak történetéről, a Békés megye nevezetességeiről, — nemzetiségeinek, egészségügyének fejlődéséről, az apák ifjúságáról szóló és Vajda Péter válogatott írásai című kiadvány, a megyei mezőgazdasági évkönyv, s megindítják a ,,Viharsarki Füzetek” sorozatát. „Élő Viharsarok ’1 címmel tervezik normál-film készítését is, A rendezvényeket változatos gazdag kulturális és sportműsor e- gészíti ki, amelyben a Magyar Állami Népiegyüttes, a Balassi Táncegyüttes, a legjobb néptánc és dalos csoportok, zenekarok és a Békés megjrei Jókai Színház szerepelnek. egy egylépcsős szovjet geofizikai rakéta, amely másfél tonna súlyú műszert repített, 473 kilométeres magasságra emelkedett s ezzel megdöntötte az amerikai rakéta 380 kilométeres világcsúcsát. A. Blagonravov akadémikus, világhírű rakétaszakember a Mos- cov News című, angol nyelvű újságban érdekes részleteket Ismertet a világrekorder rakétáról. Blagonranov elmondja, hogy a rakéta nagy emelőképessége lehetővé tette, hogy az eddiginél több műszert szereljenek bele. Különösen értékes adatokat szereztek a tudósok az atmoszféra ionizált rétegeinek összetételéről, különösen az elektronok koncentrációjáról. Érdekes vizsgálatokat végeztek a rakétába épített műszerek segítségével a meteoritokról is. A rakéta kerületének négy pontján különleges műszereket helyeztek el. A műszereket védő lemezek százhúsz kilométeres magasságon szétnyíltak, s a műszerek megkezdték a méréseket. Az adatokat telemet- rikus berendezés segítségével, a- zonnal továbbították a Földre. A rakéta visszaesésekor a védőlapok ismét bezárultak s így a műszereknek nem esett bajuk. RÁDIÓMŰSOR '"r” ÁPRÍLIS 8,~KED'Ö‘ '■ Kossuth Rádió 8.10 A Művelődésügyi Minisztérium kórusa énekel. 8.40 Szimfoni- kus táncok. 9.00 Számoljunk, gyerekek! Pataki Ferenc fejszámóló- művé.1« a mikrofon előtt. 9.10 Régi mestereik táncdarabjai. 9.30 Ho- moktorta. Donászi Magda verse. 9.40 Népszerű hangszerszólóki 10.10 Válaszolunk hallgatómíknák. Petőfi Rádió —» 14.20 Szabó Ferenc: Felszabadult melódiák. 14.40 Szolovjev, Szedoj filmzenéjéből 15.55 A három fivér és a Föld szépe. Albán népmese. 15.15 Losonczi AndoU zongorázik. 15.50 Nemzetközi kérdések. 16.00 Részletek népszerű vígoperákból. 16.45 Rembrandt, Rródy Sándor könyvének ismertetése. 17.00 Lukácsi Margit énekel. 17.30 Rádióegyetem. 18.00 Fúvós* 40 évi munkásságért hűségjutalom A Mezőhegyes! Cukorgyárban a dolgozóik jórésze évtizedek óta megszakítás nélkül tevékenykedik az üzemben. A napokban a vete10.25 Keriingőhangversemy. 11.00 Ketten a sztyeppén. 11.20 Járóka Sándor és zenekara játszik. 12.10 Könnyűzene ebédszünetben. 13.00 Operarészletek. 14.00 Szórakoztató .muzsika, 14.45 Tücsök, Tintásujj meg a többiek. 15.30 Egy falu — egy nóta. 16.10 A boldog királyfi. 17.00 Tudományos híradó. 17.15 Századunk zeneművészete. 18.10 Szív küldi szívnek szívesen... 19.00 zenekaraink műsorából. 18.30 Pe- terdi Andor emlékezete. 19.05 Olhsz daldk. 19.25 Ravel: Zongoratrió. 20.00 Verbunkosok, magyar nóták. 20.40 Egy para&ztfornadal- már élete. 21.05 Fiatal művészek operahangvemsenye. 21.40 Kuruc dalok, katonadalok. 22.00 Könnyű zenekari muzsika. 22.40 Irodalmi kislexikon. rán dolgozók legjobbjai közül ösz- szesen tízen hűségjutalom címén egyhónapi fizetést kaptak. A kitüntetettek fele negyven, a másik fele pedig huszonöt éve szorgalmas példamutató dolgozója a cukoriparnak. Népzene. 20.20 Bemutatjuk új lemezeinket. 21.05 Rádiójáték. 22.15 A Magyar Rádió énekkarának hangversenye. 22.43 Shorty Rogers zenekara játszik. 23.00 Kamarazene. 23.32 Nászéjszaka. Operettrész-> let. 0.10 Magyar nóták, Főiskolai vagy technikumi végzettséggel és néhány éves gyakorlattal rendelkező NÖVÉNY- TERMESZTÉSI AGRONÓMUST Szívesen térnek be Tótkomlóson... ' Színe* színfoltja Tótkomlósnak az újjávarázsolt „Komló étterem és szálloda”, Az étterem már teljes pompájában tün- - dököl s a helybeliek, az átutazók szívesen keresik fel, hogy a csinos, ízlésesen berendezett teremben elfogyasszák az ebé-’ det, megigyanak. . egy-egy pohár , sör*, vagy egy csésze feketét. és állattenyésztési brigádvezetőt felvesz a Töviskesi Állami Gazdaság. Jelentkezni lehet a gazdaságban. Növénytermesztő munkára 1958 április 15-től november 1-ig MUNKÁSOKAT SZERZŐDTET a TÖVISKESI ÁLLAMI GAZDASÁG, Jelentkezni lehet a gazdaságban, HÍREK A körösladányi Dózsa Termelő- szövetkezetben ebben az évben 45 hízómarhát, 1200 birkát, 200 sonkasüldőt hizlalnak. Felnevelnek még 1000 pulykát. 1000 csirkét, ötszáz libát és 300 kacsát, melyet értékesítenek. * Gyulán, április 9-én, szerdán este 6 órakor, a MEDOSZ kultúr- otthonban előadást rendez a TTIT „A világ, melyben élünk” címmel. Az előadást Farkas Sándor tanár tartja. * .ét kiállítás nyílt az elmúlt héten Orosházán. A „Színháztörténeti” kiállítás a járási művelődési házban, „A festészet története az ókortól napjainkig” című kiállítás pedig a gimnázium zsibongójában nyílt meg. * A „Színes Békés“’ című, háromrészes diafilm felvételei megkezdődtek. Békés megye történelmét, gazdasági életét, irodalmi, művészeti és építészeti emlékeit mutatja be ez a film a megye legkiválóbb szakembereinek összeállításában. JÓKAI színház Apr. 8-án, du. fél 6-kor: KISPOLGÁROK Ifjúsági előadá», ' togßlft jTDÓJ1 Előadás után autóbuszjárat! a-'' • u >*.<* sA ms» TAJELOadAS Gyulaváriban ápr. 8-án, est« fél 8 irakon TAVASZI KERINGŐ Gyulán, ápr. 8-án, este fél 8-kori bástyasétány 71 MOZIK MŰSORA SZABADSÁG MOZI BÉKÉSCSABA Apr. 7—»: Két Lottl. Kezdés: h.: 8. 8, v.i 4, 8. 8 őrskor, BRIGÁD MOZI, BÉKÉSCSABA Apr. 7—9: Csigalépcső. K: h. fél 6, fél 8, v. fél 4, fél 8, fél 9, TERV MOZI, BÉKÉSCSABA Apr. 1—9: Cimborák. K: h. fél 6, fél 8, v: fél 4, fél 9, fél 8, ERKEL MOZI, GYULA Apr. 7—9: Pillanat embere. K! h. fél 8, fél 8, v. fél 4, fél 8, fél 8j PETŐFI MOZI, GYULA Apr. S—8: Naplemente előtt. K: h. 8, 7, vasárnap 3, 5, 7 órakor, BEKE MOZI, OROSHÁZA Apr. 8—9: Fájdalom nélküL Kezdés: h.: 8. 7, v.: 3. 8. 7 órakor, PARTIZÁN MOZI, OROSHÁZA Apr. 7—9: Akasztottak lázadása. K: fél 6, fél 8. V. fél 4, fél 6. fél 8, TÁNCSICS MOZI, SZARVAS Apr. 7—9: Égi madár. Kezdés: h. 6, 8. v. 4. 6, 8. PETŐFI MOZI, SARKAD Apr. 9—10: Elveszett nyom. Kezdés: h.: 8. v.t 4. 8 és 8 órakor, ADY MOZI, SZEGHALOM Apr. 9—11: Irén, menj haza. Kezdés: h.: 7, v.: 3. «. 7 órakor, SZABADSÁG MOZI, GYOMA Apr. 9—11: ördög szépsége. Kezdés: h.: 8. v.: 4. 8 és 8 órakor. VÖRÖS OKTOBER MOZI, MEZÖKOVACSHAZA Apr. 9—11: Volt egyszer egy király. Kezdés h.: 7, v.i 3, 8, 7 órakor, BÁSTYA MOZI, BÉKÉS Apr. 3-9: Nebéz kesztyűk. Kezdési h,i 6, 8, v,t «, 6, 8 órakor. A háromnapos ünnep szokatlan forgalmat jelentett a vendéglőknek. A Csaba-száló étterme, mintegy 30 ezer forintos és a Halász CsáTda pedig több mint 42 ezer forintos forgalmat bonyolított le. Lőkösházán kéttantermes. Körösújfalun ugyancsak ké> tantermes iskolát építenek, nevelői 1 állással. Bucsán négy tanteremmel bő- ' vítik az iskolát ebben az évben. * A magyarban heg.vési nőtanács tagjai egészségügyi előadásokat szerveztek. Az előadásokra rend« szeresen eljárnak, melyet dr. Spalier Lajos községi orvos tart. Körösladányban, a Pedagógus Szakszervezet színjátszó csoportja Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül című színdarabját tanulja be, melyet ebben a hónapban mutatnak be. Megyénk könnyűipari vállala mintegy egymillió kétszázezer get és 600 tonna kötöttárut gyári toltak az elmúlt évben Kétegyházán az április 6-ára kiJ tűzött országos állat- és kirakodó- vásárt április 8-án, kedden tartják meg. . iáiét? rrt"- -1. * Orosházán a város belső részét az elmúlt évben újra csatornázták. Ebben az évben pedig mintegy ll# ezer forintos költséggel parkosít« jak a főteret és a főbb útvonalakat. * Kiscsákón hetenként négy« vetítenek filmet. Az előadásokat a művelődési házban, tanyaközpontokban és a termelőszövetkezetben felváltva tartják.A békéscsabai IBUSZ április Fiára tervezett budapesti külön vonatát április 16-án indítja a budapesti Vasas—Real Madrid Európa Kupa labdarúgómérkőzés alkalmával. Apróhirdeté»ek Lóhajlókat (kocsisokat) felvesz a Sze» kér- és Kordélyfuvarozó Vállalat. Békéscsaba, Trefort u 1. Várostól 2 ikm-re, Szarvasi és Csorvásá köveaút (költött, 8 k»t. hold föld eladó. Érdeklődni: Békéscsaba, Béré- nyi u. 26. Elektrotechnikust azonnali felvételre keresOnk. MegyevtU., Békéscsaba. A Lőkösházi Célgazdaság megvételre, esetleg könyv jóváírással, keres KISVASÜTI MOTORMOZDONY ALVÁZAT. Méret: 760 mm-es sintávol- ság, gardánymeghajtásos, irányváltós, motor nélkül, legalább 50 mázsa önsúllyal. /