Békés Megyei Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-04 / 80. szám
A gyilkosok “bírája Az asztalhoz vágtam detektoros rádióm hallgatóját. Az esti híreket hallgattam, de annyi ellentmondás volt bennük, hogy az már felbőszített. Hiszen én is — mint sokan mások — térképpel feküdtem, térképpel keltem. Piros ceruzával jelöltem a hadmozdulatokat. A magam módján fogtam fel a Moszkva-környéki, a sztálingrádi, majd a romániai csatákat Akkor este a Makó-környéki harcokról adott hírt a magyar rádió. A hímagyarázó megjegyezte: Makónál visszavertük az oroszokat. Ez 1944 október 5-én este volt. S az ostobák sem hitték már ezt o szálasimesét, mert nappal látták, hogy falunk, Szarvas urai milyen lázasan pakoltak és a kocsik rúdjait nem Csaba, hanem Öcsöd—Kecskemét felé fordították. Este és éjszaka pedig a tankok dübörgése Csaba felől zúgott fel és Öcsöd irányában halt el A hajnali szürkületben meg csákó nélküli csendőrök lovagoltak ugyancsak abba az irányba. Igaz, nem a főútvonalon, hanem a védőgát alatt. Es mire felkelt a Nap, a Makónál „visszavert oroszok” Szarvason voltak. Akadtak ugyan őrültek, mint Zerinvári Szilárd országgyűlési képviselő, akik levente puskákkal állítottak ki ifjakat a falu határába, a Szovjet Hadsereggel szemben. (Mennyire hasonlít ez a kép az 1956-os Zerinváriakra, a Fekete Pálokra és társaikra!) Az igaz ugyan, hogy a Zerínváriakat a hajnali szürkület már nem találta a faluban. Szó nélkül eliszkoltak. Hogy mi lesz azokkal, akiket ők a falu határába állítottak, arra már nekik nem volt gondjuk. De mikoris gondoltak ők ilyesmire? Soha! Sem 1944-ben, sem 1914-ben, sem 1956-ban. Apámat is ők kényszerítették gépfegyver mellé 1915-ben, néhány nap múlva, hogy születtem és 1916- ban „eltűnt”. Ezrek, százezrek „tűntek” már így el a történelem folyamán. Ez kavargóit fel bennem harmadnap is, október 7-én, amikor a községháza előtt egy szótlan embercsomó mögé álltam. Néhány szovjet katona frissen ásott sírgödröt állt körül. Előttük egy lezárt koporsó. Egyikőjük előrelépett, mondott néhány szót, azután elcsuklott a hangja s mintha csizmája orrát vizsgálná, visszaállt a torba. Azután a második lépett ki a sorból, s ö, aki kihűlt testtel, konokul feküdt a koporsóban, erről mit sem tudott. Felesége, vagy édesanyja pedig lehet, hogy ezekben az órákban írt neki levelet, hogy vigyázz magadra, meg ne fázz. Zerinváriék, ki tudja, hot jártak már ekkor. Talán éppen imát rebegtek, hogy Hitler küldje már a csodafegyvereket. Küldje, mert itt kelleti hagyniok kiváltságaikat, elveszett hatalmukat. Hiszen eddig is ezért csináltak mindent. Azért nem sajnálták 8 Don- kanyarba küldeni a kétszázezer magyart, azért esküdtek fel Száláéira. Én öt, akitől elcsvkló hangon búcsúztak harcostársai, nem láttam soha. Nem tudom, hogy otthonától hány ezer kilométerre érte a gyilkos golyó, melyet azért gyártottak Hitleréit, hogy a fasiszta iga alá hajtsák minden nép fejét. És ö ez ellen kelt fel, honfitársaival együtt kikergette hazájából a töke felkent lovagjait, akik oda betörtek és pusztítottak, mint hajdan a barbárok. De nem állt meg a szovjet határon. Tudta: a fasizmus csak akkor nem fenyegti az embereket, ha megsemmisítik. Ezért jött Magyarországra. Az ö vére folyt ki azért, hogy Szarvason gróf Bolzáék földje a „koldusoki” legyen, hogy ne legyen a piacon emberpiac, hogy ne kelljen elad-1 1 niok magukat a kulák-Daudáknak. I A piros ceruzajeleket, a detektoros rádiót is a Makóról szóló i hírt soha nem felejtem, ö pedig, elcsukló hangú harcostársaival, \ úgy él bennem, mint apám gyilkosainak, anyám $ az én ifjú életem | tnegrontóinak a bírája. Ítélkezett felettük harcostársaival, hogy | emberi élet virágozzék a Földön. És elhantolták a mi földünkön. (Cserei) Csak egy szol virágot A napokban Békéscsabára utazva a vonaton összetalálkoztam egyik régi katona barátommal. Három éve nem láttuk egymást és így volt mondanivalónk mindkettőnknek bőven. A beszélgetés során megtudtam, hogy KISZ vezetőségi tag és a múlt évben abban a kitüntetésben volt része, hogy jó munkájáért megválasztották VIT-küldöttnek. A legmaradandóbb emlék után érdeklődve, az alábbi történetet mesélte el: Moszkvától hazafelé jövet az egyik kis állomáson őszhajú néni jött a magyar küldöttekhez. Beszélni akart annak az országnak a fiaival, melynek földjében gyermeke nyugszik. Anyai szive súgta neki, vagy talán a véletlen műve volt, hogy a Békés megyeiek egyik kis csoportjától érdeklődött. Fia megyénkben halt hősi halált 1944 őszén. Amint mondja, egy kilőtt harckocsiba égett bele. így újságolta neki fia ( egyik hazatért bajtársa. Bé- késesabán-e, vagy Szarvason nem tudja a néni, s nem is nagyon bízik benne, hogy megtalálják a sírját. Ezért is bánatos volt, de a legnagyobb bánata az volt, hogy mégcsak nem is tudja, van- e virág a sírján. Lehet, hogy nem gondol vele senki, s benőtte valahol a gaz. És arról is tudomása van, hogy 1956 októberében az ellen- forradalmárok több szovjet sirt feldúltak, hősi temetőt, emlékművet megrongáltak, meggyaláztak. Mi elmondtuk a bánatos és sebzett szívű édesanyának, hogy sajnos, igaz amit mond. Sok hősi emlékművet meggyaláztak, de elmondtuk azt is, hogy a magyar nép helyre állítja a szovjet hősi emlékműveket, gondozza a szovjet katonák sírját. Könny csillogott az idős néni szemében. És búcsúzóul csak ennyit mondott: Gondozzátok helyettünk is, ha többet nem is, legalább e£v szál virágot ültessetek rá. Ez a legszebb emlék, a- mit szívemben hoztam a VIT-ről. Sztanyih Károly I -«WI ■>» . ■* BULGÁRIAI LEVÉL HAZÁNK . FELSZABADULÁSÁNAK 13. ÉVFORDULÓJÁRA TISZTA SZÍVBŐL 1945-ben Magyarországon tartózkodtam, ahol az Elsó Bolgár- Hadseregben harcoltam a hitleri fasiszta hordák ellen. Ebben a harcban sok bajtársam halt meg. Magyarország felszabadulásának napját alakulatunk a Pécs környéki parasztokkal együtt ünnepelte meg. Mindenütt testvérként fogadtak: az idősebb asszonyok öleltek, csókoltak bennünket. Sokszor emlegetem Magyarországon töltött napokat, s eszembe jut 1945. tavasza, amikor a szovjet és bolgár katonák a magyar- parasztokkal együtt szántottak... Szülőfalumban az egész parasztság a termelőszövetkezeti útra tért. A szövetkezeti mozgalom nálunk már a felszabadulás előtt fejlődésnek Indult. A községben akkoriban hitelszövetkezetet alakítottunk és szövetkezeti elveken működött a borpincészet, a malom és a sütöde is. Mi már 1939- ben leraktuk a közös gazdálkodás alapjait, s e mozgalom lelkesítője az akkoriban illegalitásba kényszerült párt volt Természetesen a helyi szervek ebben az Időben minden eszközzel igyekeztek ártani. ■ • v,. A szegény- és középparasstok azonban csak a burzsoá társadalmi rend megdöntését követő időben, 1944 szeptember 9-e után szabadulhattak meg végérvényesen a kizsákmányolástól. Mezőgazdasági termelőszövetkezetünk sok üzemágú, jó termésátlagokról híres gazdaság, amelyben gabonaféléket és egyéb munkaigényes növényeket termesztünk. Szövetkezetünknek 3.000 dekár szöllője van. (egy dekár272 négyszögöl. A ford.) amiből mintegy 3.000 új telepítés. Sokat segítenek munkánkban a gépek, s így sokkal könnyebben dolgozunk. Jelentősen növekedett az összes növényféleségek terméshozama, ami által a szövetkezet jövedelme is emelkedett. A múlt évben nálunk egy munkaegységre 20 lévát osztottunk. Akadt azonban néhány olyan brigád és munkacsapat is, amelynek tagjai a terven felüli eredményekért 30 lévát kaptak egy-egy munkaegységre Jelentősen fejlesztettük borpincészetünket, ahol évente mintegy hárommillió liter bort kezelünk és palackozunk. A pincészetet új gépekkel és berendezéssel szereltük fel, s ezeknek készítjük elő fogyasztásra az asztali, a csemege és egyéb borokat, amiből a Szovjetunióba, Csehszlovákiába, Lengyelországba és több taapdtalisita országba is exportáJ lünk. Kedves elvtársak! Minden föl- dim, hazám minden fia — a ti barátotok. Mindannyian együtt é- reztünk veletek azokban a napokban, amikor az ellenforradalom a kapitalizmust akarta Magyar- országon feltámasztani, s örömmel hallgattuk az ellenforradalom le- \ éréséről, a népi demokratikus rendszer győzelméről szóló híreket! Most is fülembe csengenek Tri- fon bácsinak, szövetkezetünk idős tagjának (a bulgáriai 1923-as szeptemberi antifasiszta felkelés részvevőjének) szaval, amelyeket a- zon a falugyűlésen mondóit, amikor a magyar nép megsegítéséről tanácskoztunk. — Mi mindenkinél jobban tudjuk, mit jelent az ellenforradalom a épp’ ezért jó szívvel segítünk magyar testvéreinknek. Utána még sok asszony és férfi szólalt fel, s mindegyikük a test- < véri szolidaritás érzését tolmácsolta. Engedjék meg, hogy szövetkezetünk tagsága nevében, valamint jómagam is köszöntsem a magyar népet nagy nemzeti ünnepe alkalmából, s tiszta szívből kívánjak új, még nagyobb eredményeket hazájuk szocialista építésében. Rozin Krisztev, * vlrbovkai „Pioner” Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elnöke (Oroszból fordította; Podina Péter) (88 KKIMII ««8« 8 8 ■18 88 B*88 8r«< (8888 811 8« ■ ■ 18 8 8 81» 8 8« 888* KITÜNTETÉS Két munkás beszélget a békéscsabai népbüféiben, a koraesti ó- rákban. Itt szoktak meginni hazamenetel előtt egy kisíröccsöt. — Ma az én vendégem vagy komám. Nem kisíröccsöt iszunk, hanem mond meg, mit akarsz? — így az egyik, akinek erősen olajos a ruhája. — Talán nyertél a lottóin, vagy örököltél? — kérdez vissza a másik, akinek szakmáját meszes, malteros zubbonya elárulja, — Nem éppen, de annál szebb, Kitüntettek. — Na fene! — Ki bizony. De mit iszunk, mit akarsz? A malteros a söntéspolcokra néz, az olajos követi tekintetével: — Valami erőset, édeset? — Hát inkább egy üveg jó bort. A csapos közbeszól: — Ez a badacsonyi kitűnő, 82 forint egy üveg. Az olajos bólint: — Jöhet. Badacsonyi Jön és már koccintanak is. Egyszerre mondják: — Egészségünkre! — és összeütik poharukat. Ilyen márkás bornál illik a nyelvvel csettenteni, hát ez sem marad el. A második pohárnál indul a szó: — Miféle plecsnit kaptál? — Nem pleesni, oklevél. Na, meg egy kis pénzt hozzá. —• öt darab — mutatja az öt ujján. — Tizes? —i Hová beszélsz? Jól néznék ki, ha ennyit keresnék egy héten. —• Talán bizony ötszáz? — Egy fillérrel sem kevesebb. Harmadik pohár, negyedik pohár (párosával) és az üveg üres. Még egy üvegből repül ki a dugó.. Olajosnak csillog a szeme, nemcsak a bortól, de a belső öröm gyullasztja pirosra arcát A gyárban mindenki tudja, de a barátai még nem. Alig várta, hogy ezzel a régi gyerekkori cimborájává1 közölje az örömhírt. Nagy a boldogsága, ezt el kell mondani neki. •— Tudod komám, nagyszerű érzés ez? Két nappal ezelőtt volt, mikor az egész gyár résztvett a termelési tanácskozáson. Ma aztán a pénzt kaptuk meg. Biztosan nem számíthattam erre a dologra, de itt, belül valahogy éreztem, most már egyszer nekem is sorra kell kerülnöm. Képzeld, olvassák egymásután a neveket és akiket szólítanak innen is, onnan is, felkelnek és az asztalhoz mennek. Csak nézem, nézem, amint átveszik a kiváló dolgozó oklevelet és mondják nekik, hogy ezzel egyheti fizetés jár, mint jutalom. Már az ötödik nevet olvassák, de engem nem szólítanak. Ott ültem a negyedik sorban, Varga Sanyival, ismered, az a jó futballista. Egyszerre látom, hogy az tib-elnök rámnéz, elmosolyodik és már mondja is a nevem. No, mondom magamban, ha utóljára hagytatok, azért nem sietek. Felálltam komótosan, egy kicsit odasandítottam a kollégákra, meg a művezetővel is ös&zekacsintottunk, aki még oda is súgta nekem: „Ne feledd el megköszönni1’ és már mentem is a „fejesek” asztalához. Átvettem az oklevelet és akik ott ültek, a- zokkal mind sorba kezetfogtarm Te, ha láttad volna, az igazgató két kézzel rázta a kezemet. Én meg álltam ott és egyszerre ügy meghatódtam, hogy a torkom valósággal kiszáradt és a hangom elveszett. Csak suttogva mond'am: köszönöm szépen. Nem is hiszed el, milyen muris volt, mert mik szólítottak, feltettem mamagban, hogy kivágok egy szabályos dik- ciót. Meg is fordultam a hathatósáig felé, megköszörültem a torkomat, de egy kukkot, sem tudtam szólni. — Lámpalázad volt. — Várj csak, most jön a java.
