Békés Megyei Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-23 / 95. szám
4 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1938. április 83., szerda A tömegkapcsolat erősítésének egyik módja a panaszok gyors elintézése Az MSZMP battonyai községi végrehajtó bizottsága április 8-i ülésén megtárgyalta a párt, a tanács és a földművesszövetkezethez benyújtott panaszok elintézésének helyzetét. Megállapították, hogy egy év alatt összesen 1094 panasszal fordultak ezekhez a szervekhez. A panaszokat — noha sokszor késedelemmel — minden esetben kivizsgálták és elintézték. A végrehajtó bizottság tagjai éppen ezért bírálták azokat a vezetőket. akik esetenként a kivizsgálással és intézkedéssel késlekedtek. A névtelen leveleket is kivizsgálják, mert legtöbbször azok is tartalmaznak helyes észrevételeket. Ugyanakkor a végrehajtó bizottság éberségre is figyel? meztetett azokkal szemben, a- kik a névtelenséget és a szabad véleménynyilvánítást arra használják, hogy felelőtlenül, vagy tudatosan romboljanak, bomlasszanak. Helytelenítették a sérelem orvoslásának azt a formáját, hogy valaki — mint ahogy az megtörtént — egyszerre nyolc szervezethez küldje be panaszát. Ez fölösleges sok munkát, időpazarlást és kiadást jelent. A végrehajtó bizottság felhívta, a Szervezetek figyelmét, hogy a jövőben még gondosabban intézzék el a panaszokat és az elintézés módjáról, eredményeiről vezessenek áttekinthető nyilvántartást. A battonyai pártbizottság ezután többet törődik a szakszervezetekkel Battonyán a párt-végrehajtó bizottság a legutóbbi időkig nem fordított nagy gondot a szakszervezetek községi alapszervezeteinek munkájára, pedig a községben kilenc ilyen alapszervezet van. Megelégedtek azzal, hogy e- gyes megbeszéléseken felhívták a pártalapszervezetek figyelmét a szakszervezeti munka segítésére. Az utóbbi időben azonban azt tapasztalták, hogy egyes szakszervezeti alapszervezetek munkája egyoldalúvá vált, elhanyagolják a munkások érdekeinek védelmét, és kevésbé törődnek a termelési feladatokkal. A párt-végrehajtó bizottság a tapasztalatok alapján úgy határozott, hogy megvizsgálja a szakszervezetekben dolgozó kommunisták tevékenységét. A végrehajtó bizottság ülésére pedig —ahol ezt megtárgyalják — meghívják a község szakszel vezeti alapszervezetek elnökeit. Jubilális éliizemünnepség Annakidején tudósítottuk olvasóinkait arról, hogyan ünnepeltek, szórakoztak a ruhagyári munkások április 3-án este, amikor ötödször vették át az élüzem kitüntetést. Többen kaptak ekkor kiváló dolgozó jelvényt és'pénzfimfrtSá k‘íéof^Stmukért, kiváló eredményeikért. Lássunk néhányat u legjobbak kos ült Zlaczki Istvánná boldogan veszd át a „könnyűipar kiváló dolgozója’1 kitüntetést. Kovács János főgépész 25 éves jubileuma alkalmából 1 havi tűzetését kapta jutalomként. Dr. Bugár János, a ruhaipari igazgatóság Iparigazgatója átnyújtja Kulcsár Juditnak a „kiváló dolgozó" kitüntetést a vele járó pénzjutalommal. Laptársaink írják Komárom megyei Dolgozók Lapja A Dorogi Erőmű dolgozói a fel- szabadulás ünnepére vállalták, hogy csökkentik a szénköltségeket. Ennek eredményeként március 1- től április 4-ig 667 tonna szenet takarítottak meg, melynek az értéke meghaladja a 65 ezer forintot. Vas Népe Fiatal festőművészek mutatkoztak be pénteken este Szombathelyen a TTIT-klubban megnyílt kiállításon. A kiállított harminc kép — kész alkotások és vázlatok — első szemlélődést« is azt mutatják, hogy alkotóik merészen újat akarnak. Műveiken nem uralkodik a természet a maga megejtő tájaival. Ennél mélyebbre hatolnak és a társadalmat, az embert ábrázolják különféle életmegnyilvánulásaiban. Középdunántúli Napló Negyivenkilencezer forintot fordít a terveik szerint a jelenlegi kultúrház bővítésére a taliándörög- di tanács. A község lakossága társadalmi munkával segíti az építkezést. Észak* magyarország A miskolci Cementipari Vállalatnál már régebben gyártják a parkettázásnál a deszkát jól helyettesítő salakaljzatlapokat. A múlt héten több mint 1800 szóba vakpadlójához elegendő aljzatlapokat készítettek. A jól bevált és tetemes famegtakapílást jelentő lapokból jelenleg naponta mintegy 150 négyzetméter befedésére elegendőt készítenek. Kisalföld A Buday 175 jelű korsarű csónakmotorok iránt, amelyeket elsősorban exportra gyártanak a Győri Szerszámgépgyárban, egyre é- lénkebb az érdeklődés. A Kínai Népköztársaságba is mentek már mintapéldányok, Finnországba pedig ötvenet szállított az üzem. A nagy érdeklődésre valló tekintette a gyár vezetősége elhatározta, hogy belföldön is forgalomba hozza a csónakmotorokat. IIIREK Orosházán a városi xőtanács rendezésében április 17-én este a ■ vendéglátók kultúrtermében jólsikerült elLzrkj>v>vj „KÉPEK a népi demokráciák életéből” címmel előadást rendez a TTIT április 23-án, szerdán este Békéscsabán. Az előadást Z. Nagy Ferenc országgyűlési képviselő tartja. * MAGYARKÓTA- ÉS NÉPDAL- est lesz április 24-én, csütörtökön este Orosházán fél 7 és fél 9 órakor a művelődési ház színháztermében, Bemutatkozik az orosházi népi zenekar, ifj. Lakatos József vezetésével. Közreműködnek: Vörös Sári, Boros Jolán, Solti Károly, Vattai Szabó Gyula és O. Kovács Imre népdal- és magyarnóta énekesek. A SZEGHALMI Űj Barázda Termelőszövetkezet tagsága április 21-én, hétfőn rendkívüli gyűlésen tárgyalta meg a tavaszi munkák további feladatait és más fontos gazdasági kérdést. * FÁSÍTÁSI HÓNAP keretében a szabadkigyósi Mezőgazdasági Technikum és szakiskola KlSZ-szerve- zete áprilisban 580 facsemetét ülteti a község, illetve a tangazdaság területén. ÁPRILIS 24-én, délelőtt 9 ó- rakor a KISZ megyei bizottsáJÓKAI SZINHÄZ Apr, 23-án, este fél 8-too-rs MANDRAGORA Katona—Odry-öértetj ElSadá* után autóbuszjárat! TAJELŐADAS Gyulán; április 23-án. este tét 8-kor: ELADÓ BIRTOK ga értekezletet tart, melyen az ifjúság tennivalóit vitatják meg a takarékossági mozgalomban. * A KISZÖV és a KSZKBI alközpont vezetőségének határozata a- lapján KISZÖV küldöttgyűlést tartanak Békéscsabán, április 25- én és 26-án délelőtt 9 órakor, a Balassi művelődési otthonban. AZ ÉPÍTŐK békéscsabai művelődési otthonában április 29-én, este 7 órakor dr. Pethö Ede orvos Az emberek és az ösztönök címmel előadást tart. TÍZÉVES fennállását ünnepelte vasárnap a méhkeréki román nemzetiségi együttes. A helyi művelődési otthonban rendezett ünnepségen jelen voltak a megyei és járási párt- és tanácsszervek, a Magyarországi Románok Demok ratikus Szövetségének és a Haz^ fias Népfront országos tanai nak képviselői is. Ez alkalom megjutalmazták az együttes tagjait, s Méhkeréken rendezték meg a járási néptánc seregszemlét is. azarSü GYULÁN, ma este 6 órakor Thury Sándor tanár tart ismeretterjesztő előadást a ME- DOSZ művelődési otthonban, Van-e élet a bolygókon? címmel. A DOBOZON és Csanádapácán rendezett békegyűlésen mintegy 700—700 főnyi hallgató vett részti A HAZAFIAS Népfront megyei_ elnöksége hétfőn ülésezett. Aj nökség megvitatta a megyei zottság elé terjesztendő beszámolót és szervezeti kérdéseket. ÁPRILIS 27-én, délelőtt 11 órakor nyílik meg a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban a Tiszántúli Festőművészek II. Vándorkiállítása. F öldspekulánsok OROSHÁZÁN Kedves kis jelenet net volt ez, A ru- ■ hagyárl óvodások ] virággal köszöntötték az ünnepeiteket: „szeretettel kö- szöntj-ük az üzem dolgozóit az ötödik élüzem ünnepség ■ alkalmából” — | njondták kórusban » a kis csöppségek, 3 kor egy váratlan lehetőségre bukkantak. Az isten se tudná megmondani, hogy kinek a fejében született meg először, hogy eladja aa 1945-ben kapott föld egy részét vagy egészét. Megszületett aa ötlet s mivelhogy jó üzletnek bizonyult, sokan áruba bocsátották a sok véráldozat árai szabaddá tett földet, amit jószerével ajándékba kaptak Mert holdanként 3000 forin megváltási árat kifizetni, tör lesztásre igazán nem megeről tető. De miért adták el egyáltalán Semmi esetre sem rászorultság ból. Juhász Lajos például nem csak 9 hold földet, hanem a utóbbi években nyugdíjat is ka pott. Miért adott el mégis c holdat Csarnáczkí József, me hét holdból négyet, VolenszV János hatot s így tovább a töt biek? Spekulációból. Volenszl János például 42 000 formte kapott a földért. Ebből kiíizel te a 12 000 forint megváltási i rat s amellett, hogy 13 évig é vezte a kapott föld termésé most keresett rajta 30 000 i< — Jónapot, János bácsi — köszönt rá jó hangosan Karanyák József Volenszki Jánosra; De az még csak a kalapját sem bökte meg. Ügy tett, mintha nem látná és nem ismerné a köszönőt. Pedig utcabeli szomszédok és évekig dolgoztak e- gyütt az orosházi Vörös Csillag Tsz-bem Volt is látszata a munkának jócskán. Volenszkl János gyakran dicsekedett, — amúgy is büszke tartású alakját kihúzva —, hogy „összeszedtem magam a tsz-ben". Volt oka a dicsekvésre. Ügy kicsinosította a portáját, s olyan üvegverandát építtetett a háza elé, hogy akárki megbámulhatjaAzóta is gyarapította volna a házatáját egész biztosan, de hát az ellenforradalmi vihar őt is kisodorta a közösből; Ahogy helyreállt a rend, mégsem lépett vissza mindjárt. Gondolkozott, találgatta a többi 90 kiüé> pővel együtt, hogy miként is lesz jobb. Később aztán nem nagyon lehetett válogatni. Mint csaknem mindenütt a megyében, ott is 1 ábrakapott az. „aki kilépett, maradjon kívül”-né- zet; A felsőbb szervek ellenkező véleményének hatására aztán először csak 21, később hat kivételével valamennyi régi tag visszatért a közösbe. Volenszki János kívül maradt. Nem haragudtak rá ezért a tsz-tagok. Barátságosan köszöntek neki is, a többieknek is és elbeszélgettek vele, ha idejük volt rá, Kranyák Józseffel, a tsz könyvelőjével meg éppen gyakran találkozott és mindig fogadta a köszöntését is. Mi (bújt egyszeribe bele, hogy most a kalapját sem bökte meg? Története van ennek is, és annak is, hogy többen nem is akartak e- gyelőre belépni. Hogyne, miles fontosságáról, az apák felelősségéről Szabó Mihály elvtárs, az I. számú iskola i- gazgatója tartott értékes előadást. pák-napi ünnepséget rendeztek. Az ünnepségen mintegy százhatvan apa jelent meg. A gyermekneve-