Békés Megyei Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-19 / 92. szám
1958. április 19., szombat BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 As olvasók fóruma llttlllíl!t!Ítl)lll!lli)lil1lilílllÍi!lllll!l!IIHIUÍI!lllllffnilililtlIlllilj|)iiiilllini}f!lli:iÍliftlil!llli Ismét tizenhatan léptek a szövetkezeti útra Igen élénk és ünnepélyes hangulatban tartották meg a napokban a szeghalmi Uj Barázda tsz tagjai havi közgyűlésüket. Kiss Sándor elnök üdvözölte a megjelenteket és bejelentette, hogy a legutóbbi közgyűlés óta a szövetkezet tagjai sorába kérte felvételét Boros Ferencné 15 holdas, Lengyel Sándor 14 holdas, (aki teljes gazdasági felszerelését és Jószágállományát is a közösbe a- karja hozni), id. Kincses János 10 holdas, Zsila József 7 holdas, id. Gebei Mihály 5 holdas, egyénileg gazdálkodók. Az említetteken kívül több földnélküli is kérte felvételét, igy Barna Lajos traktoros, Dékány Gyula, ifj. Kincses János, Antal Mihály, Szabó Lajos, ifj. Hajdú Imre, Elek Zsig- mond, Szalai Sándor, Gebei László, Hőgye István és Varga Sándor, a szeghalmi volt Viharsarok. Tsz. tagja. Az utóbbi felvételénél hosszan vitatkozott a tagság, mert a volt Viharsarok Tsz-ben munkája után sok kívánni valót hagyott, de a már említettek « elvétele után Varga Sándort is ■aguk közé fogadták a szövet- ezetiek. velését és a góré saját anyagból való felépítését. Többen úgy vélekedtek, hogy jó lenne minden mezőgazdasági munkát saját gépekkel megmunkálni. F. Nagy elvtárs, a községi párttitkár fe- szólalásában bizakodását fejezte ki az Új Barázda tagjainak igyekezetéről és terveikről. A hozzászólások után Kiss elvtárs tudomására hozta a közgyűlésnek, hogy — a korábbi megállapodás szerint — földjük egy részén 916 700 forintos költséggel még ebben az évben megkezdik a talajjavítást. Örömmel fogadta a tagság Cs. Tóth Mihály tanácselnök elvtárs bejelentését; azt, hogy a szövetkezetnek egy kultúrotthonnak való helyiséget adna át a tanács, ha a szövetkezetiek vállalnák társadalmi munkával annak megjavítását. Végezetül a tsz tagjai hosszasan vitatták Csikós Gyula és Csikós Elek tsz-tagok ügyét, akiket igen rossz munkájukról ismernek nemcsak a közösben, hanem a környéken is. A közgyűlés végül is úgy határozott, hogy Sok mindent mond - e rövid beszélgetés A szeszélyes időjárás miatt elmaradt a tavaszi munka, de teteink, egyéni parasztjaink erejüket nem kímélve dolgoznak, hogy biztosítsák a jobb, magasabb termés- eredményt. A füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz földjén is harminc fogat vet s ezideig 150 hold árpát, 70 hold cukorrépát, 25 hold mákot vetettek el. Az a tervünk, ha a talaj megengedi a héten kedden, szerdán a gépállomás is vet és 10—15 napon belül elvetjük a 2200 hold tavasziakat. Ügy gondolom, hogy naponta 150—160 holdat el tudunk vetni — monja Szőke János mezőgazdász. Megkérdeztem még, hogy kapnak-e előleget ebben a hónapban a tagok? — Igen válaszolt Szőke elvtárs — ez meg lesz egész évben. Minden tagunk megkapja munkaegységenként a 6 forintot. — Melyik brigád dolgozik a legjobban? Több mint 2 millió forint községfejleszfésre A szarvasi tanács több mint kétmillió forintot fordít ebben az évben a község szépítésére, fejlesztésére. Az utóbbi három év alatt nem volt annyi beruházás, mint most. Többek között építenek 3300 folyóméter betonjárdát. Ebből 1600 méter előregyártott elemekből készül. Építenek még 8 kilométer hosszú téglajárdát, mintegy 500 ezer forintos költséggel. A társadalmi munka érték« meghaladja a 30 ezer forintot. A külső utak javítására és karbantartására vásárolnak egy földgyalut, 20 ezer forintos költséggel. A vízellátás megjavítására egymillió forint állami kölcsönt vesznek fel. Az eddig meglévő kutak rendbehozására és a közegészségügyi problémák megoldására 800 ezer forintot fordítanak. A lakosság régi vágyát teljeftifc a locsoló-autó megvásárlásával, mely 70 ezer forintba kerül. A lakosság látja, hogy ezeknek a megvalósítása közös érdek, ezért a legutóbbi tanácsülésen elhatároztak, hogy az eddigi 15 százalékos községfejlesztési adó helyett a jövőben 20 százalékot fizetnek. Több kezdeményezés is született például a Mátyás-részi szőlőkben. A lakosság vállalta, hogy a villany- bevezetés költségeinek befizetésén kívül még 1000—1000 forinttal járulnak a villamosításhoz. Éríékea régészeti lelőhelyek Dévaványán A Sárrét és a .Nagykunság határán Vivő Dévaványa környékén értékes régészeti lelőhelyek vannak. A régmúlt számos emléke került már elő az ottani földből, amely a régészek feltételezése szerint az őskortól a késői középkorig terjedő történelmi időszakok «ok maradványát őrzi mélyében. Ezen a vidéken —• amint az időjárás engedi — hat termelőszövetkezet szike9 földjén javítják meg a talajt, « a régészetiig értékes területről visznek majd jobb földet a rossz talajokra. Erről értesítették a Nemzeti Múzeumot is, és mielőtt a munkákat megkezdenék, a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum részben próbaásatásokat végeztet a hordásra kerülő földhátakon és kisebb emelkedésekben, részben pedig megfigyelőkkel szem előtt tartja a területet, hátha új, értékes leletek kerülnek napvilágra. A dévaványai példa alapján a békéscsabai múzeum vezetősége kéri, hogy ahol hasonló munkákat, földkitermelést, ásást stb. végeznek, s ott lelőhelyet sejtenek, értesítsék idejében a múzeumot. Az új belépők elbírálása és felvétele után Kiss Sándor elnök ismertette a közgyűléssel, hogy a tsz termelési tervét módosítani kellett, mivel az utóbbi hónapokban a tagság létszáma és a földterület is örvendetesen gya- rapodot. Majd bejelentette, hogy ebben az évben a szövetkezet — a korábbi közgyűlések alapján — 1170 mázsa műtrágyát vásárol. Az elnök beszámolójából tudtuk meg, hogy az állattenyésztésben is változás történt. Már megvásároltak 40 tenyészkocát és a juhok számát is növelik. Ezenkívül 250 libát és pulykát is neI élnék ebben az évben. Tizen- bgyholdas halastavat is építenek. Még ebben az évben különböző gépek vásárlását, egy korszerű magtár és egy kukorica góré építését is tervezik. A hozzászólásokban többen javasolták a búzavetés terület nöA lakosság javára A legutóbbi békési tanácsülésen a nagy kérdések mellett nem kerülték el a tanácstagok figyelmét a lakosság kisebb és mégis közérdekű gondjai. Például Lévai Aranka és Szabó János tanács tatagok szóvá tették, hogy a 111. kerületben, de másfelé is, erélyesen rendet kellene teremteni a járdákat versenypályának néző kerékpárosok között, Abonyi Pálné felhívta a vb. figyelmét a gróf Teleki utcára, melynek nevét már illő lenne megváltoztatni. Tóth Károly a posta telefonszerelőinek nemtörődömségét említette, mellyel szerelés közben tönkreteszik a háztetők cserepeit és az ereszcsatornákat. — Sebestyén Gábor a Kossuth utcai feneketlen sártenger eltüntetését kérte s azt, hogy neengedjék tönkre menni a Kormos malmot, hanem tatarozzák. Kis dolgok ezek, de a lakosság javát szolgálják. B. L nem tartják méltónak az olyan embereket a szövetkezetiek sorában, mint a két Csikóst s e- zért az Új Barázda tagjai kizárták őket soraikból. Nátor János Szeghalom^ VETÜNK ÉS Nem tartozom a Békés megyei Népújság levelezőknek táborába, mégis megírom, hogyan élünk, mit teszünk a ml termelőszövetkezetünkben. Szövetkezetünk területe és létszáma ma már nem sokkal kevesebb, mint az ellenforradalom e- lőtt. Az idei kedvezőtlen tavaszi időjárás hátráltatta a tavaszi munkát és csak április 8-án tudtunk a földekre kimenni dolgozni. Azóta minden időt kihasználva 170 holdon előkészítettük a talajt különböző növényféleségek vetése alá és elvetettünk nyolc hold zabot, hat hold zabosbükkönyt, 3 hold borsót, 11 hold árpát, 40 hold cukorrépát, 3 hold dugványrépát, 3 hold takarmány- répát és elültettünk 8 hold maghozó répáit. Húsz holdon vöröshere felülvetést csináltunk. És ami külön örvendetes számunkra: alap- és fejtrágyázásként 310 mázsa különböző fajtájú műtrágyát szórtunk él földjeinkre. Ügy tervezzük, hogy április 20- ig elvetjük a 20 hold kendert, s az évelő- és őszi kalászosok tavaszi ápolását is befejezzük — ami 294 hold területet tesz ki. A 3004-es kormányhatározat lehetőségével élve átdolgoztuk az ezévi termelési tervet. Ennek eredményeként az 550 hold közös szántóterületünkre felhasználunk 610 mázsa műtrágyát. Tehenészetünk fejési átlaga 12 liter, az istállóátlag pedig 9 liter. A sertéshizlalásnál átlagosan 3—4 kilogramm abraktakarmányból 1 kilogramm súlygyarapodást érünk el. A 200 választási malacunk súlya 16—18 kilogramm. Áruértékesítésünk 100 holdanként a betervezett 155 ezer forint helyett előreláthatólag meghaladja a 200 ezer —- Nem lehet különbséget tenni, mert valamennyiem, megértve a helyzetet, reggel napi élj öttől a- medddg csak lehet, dolgoznak, hogy pótoljuk ezt a nagy lemaradást. Bor bíró Lajos, Füzesgyarmat. TERVEZÜNK forintot. Csak ezt akartam leírni néhány sorban, úgy gondolom érdemes volt. Cseh Vendel, mezőgazdász, Végegyháza, Szabadság Tsz. KEZDJE A VAROS... Épül, szépül Békéscsaba. Nem az eredmények kisebbítése, hanem növelése a célom levelemmel is. Sztálin utunk, egyetlen főutcánk, melynek megyeileg is tetszetősnek, példamutatónak kellene lennie, külsejében néha — szinte már a közlekedést gátló porfelhőbe burkolózik. Porzik a közút és a gyalogjárók is szemetesek, gondozatlanok, olyannyira, hogy ez már a közegészséget is veszélyezteti. Elképzelhetetlen, hogy ezen a helyzeten ne lehetne változtatni. örvendetes és dicséretet érdemlő tény, hogy megyénk főbb útvonalait, kövesútjait a sártól, piszoktól megtisztítja az Útfenntartó Vállalat. Ehhez hasonlóan a Sztálin utat is pormentesíteni lehetne például a hátoldalon húzódó föld sáv olajkezelése révén. Ezt várják a házak lakói, ezt a munkába siető, vagy pihenő, várost néző járókelők és nem utolsó sorban a szinte fővárosi színvonalú szép kirakatok portól átláthatatlanná váló kirakatablakai is. A város tisztaságáért indított mozgalmat kezdje maga a város vezetősége és ml boldogan követjük példáját. Varga Lajos szakszervezeti levelező Békéscsaba RÁDIÓMŰSOR SZOMBAT, ÁPRILIS 19 Kossuth Rádió 8.10 Zenekari hangverseny. 9.00 Úttörő-híradó. 9.25 Lapozgatás az énekeskönyvben. 9.40 Könnyű dalok. 10.10 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.20 Részletek Nádor Babavásár és Buttykay Ezüstkirály c. operettjéből. 11.00 Kutyaszorító. 11.20 Kamarazene. 12.10 Oláh Kálmán és zenekara játszik. 12.50 Mi van a könyvesboltokban? 13.05 Operarészletek. 13.50 Szív küldi... 14.20 Történetek ás dalok Leninről. 15.00 Hirdetőoszlop. 15.10 Bartók és Kodály kórusaiból. 15.30 A nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdései. 15.45 Túrán László zongorázik. 16.10 Élőszóval — muzsikával. 18.00 Heti belpolitikai krónika. 18.15 Népszerű hangszerszólók. 18.45 Kotlári Olga és Bojtor Imre énekel. 19.00 Bolondos április... 19.50 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika. 20.30 ,,A jégeső sem ' akadály.” 22.15 Sporthíradó. 22.32 Lóversenyeredmények. 22.35 Táncoljunk! Petőfi Rádió 14.20 Az opera mindenkié. 15.20 Motorosok ötperce. 15.25 Fúvóstáncok. 15.35 Zenekari hangverseny, 16.50 Rimbaud—Britten} Villanások — Les Illumination» 17.30 Emlékezés Leninre. 17.50 Keresztessy Hédi énekel. 18.10 Lányok, asszonyok... 18.25 Judy Garland és Tony Martin énekel. 18.45 Zenei anekdoták. 19.05 Takács Paula és Székely Mihály operaáriákat énekel. 19.40 Láttuk, hallottuk..; 20.00 Kamarazene; 20.40 Falurádió. 21.05 Kóczé Gyula és zenekara játszik. 21.50 Zenekari hangverseny. Változó felhőzet Várható időjárás szombatom estig: változó felhőzett, több helyein kisebb eső, mérsékelt északi- északkeleti szél. A hőmérséklet alig változik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet éjjel: plusz 1—plusz 4, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 10—13 fok között. Távolabbi kilátások: az időjárás fokozatosan javul. Á szerkesztőbizottság nyilatkozótól A Békés megyei Népújság 1958 április 18-i, pénteki számába értelemzavaró hibák csúsztak be. C si e r ny t k Mátyás nyomdai korrektor mulasztása miatt az első oldalon a megjelenés idejét jelző sorban péntek helyett csütörtök maradt; Sass Ervin, a szerkesztőség munkatársának felületessége miatt a 6-os oldalon közölt tavaszi divatot bemutató képeknél a baloldal alsó modellszövegét összecserélte a jobboldal felső modellével; Csiernyik Mátyás nyomdai korrektor és Varga Tibor, az aktuális rovat vezetőjének felületessége miatt a 6-os oldalon közölt „Konyhakert — a család éléstára” címfí Írás címében az „éléstára” szó Jielyetí „élettársa” került. A szerkesztő bizottság megtette a megfelelő intézkedésekét. Békéscsaba, 1958 április 18. Békés megyei Népújság szerkesztő bizottsága