Békés Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-13 / 37. szám
2 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958. február 13., csütörtök Náci íasiszíák a nyugatnémet hadsereg élén Tudott dolog, hogy Nyugat-Németországban az államgépezetben egyre nagyobb szerepet kapnak a náci-birodalom vezéregyéniségei, Hitler uralmának volt kiszolgálói. Nagy közmegbotránkozást váltott ki a közelmúltbaji az, hogy a bonni külügyminisztérium átszervezésekor a volt hitleri külügyminisztérium náci vezetői ismét hivatalt kaptak az Adenauer kormánytól. Ez nem is meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy Adenauer egyik legmagasabbrangú közhivatalnoka és le'bizalmasabb tanácsadója dr. Hans Globke, aki Hitler belügyminisztereként elrendelte sokszázezer zsidó lemészárlását. Sok volt Gestapo ügynök és Himmler terror-rendőrségéne k sok tagja és vezetője tevékenykedik a nyugatnémet rendőrség és titkosszolgálat állományában. Jelenleg 162 olyan személy tölt be bírói, ügyészi pozíciót, vagy teljesít szolgálatot az igazságügyinin i szt ér i u m ban, akik Hitler vésztörvényszékeinek bírái voltak s százezerszómra küldték a halálba az ártatlan embereket. Az újjászervezett Wehrmacht, a Bundeswehr élén kivétel nélkül a volt náci hadsereg tisztjei és tábornokai állnak. íme, bemutatunk néhányat ebből a díszes társaságból. Adolf Heusinger ADOLF HEUSINGER a második világháború idején a hitleri hadsereg szárazföldi haderő vezérkarán ügyködött, mint a hadműveleti osztály vezetője. 1943-ban Hitler személyesen adta át neki aitábomagyi kinevezését. Midőn a német militarizmus élesztge- tése elkezdődött, amikor 1951. január 9-én a Bonn melletti Petersburgban a német nép és % béke legelvetemültebb ellenségei összeesküvésüket elkezdték, Adolf Heusinger ismét a „helyén” volt. A német militaristák és fegyver- gyárosok klikkjének megbízásából Nyugat-Németország fölfegyverzésére vonatkozóan egy titkos katonai megegyezést kötött az angol—amerikai imperialistákkal. Jelenleg a nyugatnémet hadsereg vezérkari főnöki tisztét tölti be, s makacsul ragaszkodik a hidegháború fenntartásához és Nyugat-Németország további felfegyverzéséhez. A hitleri Wehrmacht hajdani altábornagya, dr. HANS SPEIDEL ma a NATO szárazföldi haderőinek főparancsnok! tisztét tölti be. Ezt megelőzően a bonni hadügyminisztériumban mint az Európai Védelmi Közösség összekötő tisztje teljesített szolgálatot. De nézzük meg minő „dicső” múlttal rendelkezik, hogy ennyire megbíznak benne. 1940-ben, a franciaországi hadműveletek Idején a 9. hadtest vezérkari főnöke volt, annak a hadseregnek, amely leigázta Francia- országot. Majd a Szovjetunió elleni háború megindulásakor, mint a „B” hadseregcsoport vezérkari főnökéi Ukrajnában alkalmazta a „felégetett föld” taktikáját, amely a barbár pusztításokhoz vezetett. A háború végeztével Speidelt háborús bűncselekményeiért tiz évi fegy- házra ítélték. A náci tábornok már a börtönben eltöltött éveket arra használta fel, hogy kidolgozza az új Wehrmacht felállítására vonatkozó rendszabályokat. A tíz esztendőnek a felét sem töltötte le, amerikai közbenjárásra kiszabadult a börtönből és egyenesen a nyugatnémet hadügyminisztériumba osztották be. Azóta Hitler egykori altábornagyának karrierje egyre feljebb ivei s mindent elkövet, hogy a nyugatnémet imperializmus hatalmát növelje s meggyorsítsa Nyugat-Németország háborús előkészületeit. 1950 februárjában a közvéleményt az a hír lepte meg, hogy Adenauer nyugatnémet. kancellár katonai tárgyalásokat folytat a „Brudershaft’* nevű titkos militarista szervezet képviselőivel. A német militaristák e csoportját a tárgyalásokon HASSO VON MANTEUFFEL hitlerista altábornagy vezette. Az ő múltja és karrierje egybeesik a fasizmus térhódításával és megerőHans Speidel södésével. Hitler hatalomra jutásával érkezett el számára a „nagy idő”. Hitler tábornokká léptette elő és az ő kezéből vette át a legmagasabb náci rendjelet. „Hőstetteinek” a Szovjetunió és Európa már országainak a hadszínterein, az elégetett városok és falvak, meggyilkolt, az elhurcolt asz- szonyok, öregek és gyermekek, valamint számtalan német katonai tömegsír a tanúja. Mint a hirhedt „Gross-Deutshland” elit páncélos hadosztály parancsnoka az ardeni offenziva alkalmával számtalan embert küldött a „Führer- ért” a halálba. Hitler ezt azzal köszönte meg neki, hogy kinevezte a keleten harcoló 3. páncélos hadtest parancsnokává. A háború után az angol hadifogságból büntetlenül térhetett haza és mint a düsseldorfi acélárugyár export vezetője tevékenykedett addig, amíg ütött az ő „órája” és ismét csatasorba állhatott. Tevékenysége színteréül a Szabad Demokrata Mao Ce-tung megerősítette az országos népi gyűlés miniszteri kinevezéseit Mao Ce-tung elnök kedden az országos népi gyűlés határozata érteknébeín Csen Jo miniszterelnökihelyettest kinevezte a Kínai Népköztársaság külügyminiszterévé. Ugyanakkor Csou En-laj miniszterelnököt felmentette a külügyminiszteri tisztség betöltése a- 161. Az elnök megerősítette, az országos népi gyűlés többi miniszteri (kinevezését és felmentését Is. A PÁRTMUNKA HÉTKÖZNAPJAIBÓL Csaknem egy hete, hogy Orosházán a pártalapszervezetekben, valamint tömegszervezetekben, iskolákban a „Te és annyi más bajtár- sad" című dokumentumfilmet vetítik. A városi pártbizottság lehozatta a filmet öt napra azért, hogy a párttagok és pártonkívüliek meggyőződhessenek a német mül- tarizmus háborús készülődéseiről. A dokumentum filmet eddig 15 helyen forgatták le és több mint két- ezerötszázan nézték meg. Most a külterületen, a tsz-ekben és a tanyavilágban mutatják be ezt a sokatmondó filmalkotást. + Csanádapácán hétfőn délután a párthatározatok ismertetéséről, valamint annak végrehajtásáról beszéltek a kommunista aktíváknak. Az orosházi járási pártbizottság határozata értelmében minden községben a járási pártbizottság aktívái ismertetik a legutóbbi párthatározatokat, valamint annak végrehajtását. + Kommunista asszonyok részére aktívaértekezletet hívnak ősszé Orosházán csütörtökön, ahol Antali Károly, a pártbizottság munkatársa tart előadást arról, hogy a kommunista aszonyoknak milyen feladataik vannak a nőtanácsban. + A gyomai járás párt-végrehajtó bizottsága a napokban megvitatta a tag- és tagjelöltfelvétel, valamint a párttagság összetételének helyzetét. A jelentésből kitűnt, hogy a párttagság számaránya egészségesen növekedett a járásban. 1957 augusztusa óta húsz elvtárs kérte a taggá, harminckilenc pedig a tagjelöltté nyilvánítását. A jelentkezők közül 15 tag- és 36 tagjelölt kérelmét fogadta el a járási párt- bizottság. A vita során azonban az is kiderült, hogy a számszerű növekedés ellenére kevés az egyénileg dolgozó paraszt a járás párt- szervezeteiben. Az egész párttagságnak csak 1,1 százalékát teszi ki s ez arra váll, hogy a pártszervezetek felszínesen foglalkoznak az egyénileg gazdálkodó parasztokkal. Hasso von Manteuffel Pártot választotta, amelyben a régi náci hatalmasságok, bankárok és más üzletemberek találkoztak. Pártja a biztonsági ügyekkel foglalkozó parlamenti bizottság elnökévé nevezte ki. Katonai körök a „legnagyobb páncélos szakértőnek’* tartják s valóban nagy szerepet tölt be a nyugatnémet hadsereg újjászervezésében. Egyik nyugatnémet lap tevékenységét a következőképpen jellemezte: „Hossó van Manteuffel, a Szabad Demokrata Párt képviselője, a hajdani páncélos tábornok, a legfontosabb katonai tanácsadó a parlamentben, ö az, aki a parlamenti folyosó törzskarából irányítja a parlament véleményét a védelmi kérdésekben...” * Heusinger, Speidel és Manteuffel csak három figurája a nyugatnémet hadseregnek. Életútjuk azonban tipikus, mert akik az új Wehrmacht élén állanak, mind ezt az utat járták meg. KOVÁCS JENŐ A Hazafias Népfront életéből Megyénkben a Hazafias Népfront bizottságok a nőtanácsokkal együttműködve készülnek a nemzetközi nőnap ünnepségeire. Ebből az alkalomból a városokban és a községekben nőgyűlést tartanak, melyeken kifejezésre juttatják társadalmunk megbecsülését a nők iránt. » A Hazafias Népfront megyei elnöksége a Román Népköztársaság fejlődéséről vándorkiállítást rendez elsősorban a román nemzetiségű községekben. A vándorkiállítás a Román Népköztársaság felszabadulás u- táni fejlődését szemlélteti és első alkalommal körülbelül egy hét múlva Méhkeréken kerül bemuta- tásra. A Hazafias Népfront Megyei Elnöksége e hónap végén tárgyalja a mezőgazdasági bizottság munkáját. A napirend megtárgyalásának célja; fokozni a felvilágosító munkát a párt agrártéziseinek megértetése és végrehajtása érdekében. A tanácskozáson figyelembe veszik a Hazafias Népfront országos mezőgazdasági bizottságának a megyénk mezőgazdaságának fejlesztésével kapcsolatos értékelését is. . A Hazafias Népfront megyei elnöksége több helyen országgyűlési -képviselői beszámolókat szervez, február 13-án, csütörtökön este 6 árakor Dévaványán Gurcsó Sándor tart beszámolót. Vésztőn ugyanebben az időben Szobek András beszél a választóihoz, 14-én, pénteken este 6 órakor Gyulaváriban Nagy Károly tart képviselői beszámolót. Ezen a napon Szobek András reggel 9-től, Szeghalmon a Hazafias Népfront városi helyiségében fogadó napot este 6 órakor pedig a községi kul- túrházban beszámolót tart. FIA FALOK KÉRDEZIK A kairói rádió kizlése szerint Jemen csatlakozik az Egyesült Arab Köztársasághoz A kairói rádió kedden este jelentette, hogy a február 12-i népszavazás eredményeinek kihirdetése után aláírják az egyezmény; Jemen csatlakozásáról az Egyesült' Arab Köztársasághoz. A rádió hírül adja, hogy a csatlakozás módozatainak tanulmányozásával foglalkozó albizottság munkájának végeztével a bizottság ajánlásainak jóváhagyására összehívják Jemen és az Egyesült Arab Köztársaság illetékes küldöttségeit. (MTI) A Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága ágit. prop. osztálya kiadásában kis füzet jelent meg, amelyben a fiatalok különböző kérdéseket tesznek fel. A- lábbiakban közlünk egy-egy kérdést és a választ. A falu jelene és jövője Ha a kormány nem alkalmazza a kényszert a termelőszövetkezetek fejlesztésében, megvalósífcható- e nálunk a nagyüzemi gazdálikodá- i sí rendszer? Elégséges-e a fejlődéshez az agitáció és a szövetkezetek jó példája? — kérdezik a falusi ' fiatalok. Az elmúlt évek bizonytalanságai ■ után a kisparaszti gazdaságok ismét jó mederben haladnak. Meg- I szűnt a beadás, a túlzott állami tervezés, s megszűnt a termelőszövetkezetek „erőteljes1" szervezése. A tsz-ek is stabilizálódtak az 1956-os ellenforradalom megrázkódtatásai után. Igen sok parasztfiatal kérdezi: ! érdemes megháborgatni ezt az e- gyensúlyt? Hiszen viszonylag min- 1 denki elégedett. Az öt-hat holdas I paraszttól kezdve a tizenöt-húszt holdasig mindenki jó kedvvel dolgozik, műveli gazdaságát, a haszon is kielégítő, miért ne lehetne hát a jelenlegi állapot állandó? Hiszen ma a szövetkezetek sem nyújtanak jobb megélhetést, mint a jól karbantartott egyéni gazdaságok. Fiatal barátaink kérdései igen érthetők. Miért ne? Az utóbbi évek bizonytalanságai után nagyon jó ez az egészséges biztonságérzet és sokan meg is vannak helyzetükkel elégedve. Jóllehet ezt a nyugodalmat senkinek sincs szándékában megzavarni, mégsem lehet belőle jövő, mégsem ez lesz az igazi út. Azért nem, mert a gazdálkodás kisparaszti formája elérte a csúcsot, a- honnan már nem képes előre haladni. Vegyük csak például, menynyivel tudna húsz év múlva többet termelni az egyéni gazda, mint most? Nézzük először mi szükséges a termelés jelentős növeléséhez? 1. A megművelt terület lehető legjobb gépesítése. 2. Megfelelő mennyiségű trágya használata. 3. A vetésterület tudományosan meghatározott szerkezete. 4. Korszerű agrotechnikai eljárások. S most kérdezzük: meg tudja-e szervezni gazdálkodását a kispa- raszt az említett feltételek betartásával? Nem! Nem, mert tíz-tizenöt holdnál nem lehet negyven-ötvenezer fo-1 rintos gépi beruházásit eszközölni, hiszen súlyos teher egy korszerű műtrágyaszóró is, amellett még száz holdon sem lehet kihasználni. Ami pedig a vetésforgót és az agrotechnikai eljárásokat illeti, ezen a téren valahol félévszázaddal a múltban járunk. Apáink, nagyapáink hagyatéka. Jellemző például, hogy 1955-ben az 1931—1940 közötti termésátlagokat búzából öt, árpáiból kilenc százalékkal tudtuk túlhaladni, de kukoricából csak annyit termelünk, mint húsz évvel ezelőtt, cukorrépából pedig csupán 85 százalékát termeltük a húsz év előtti átlagnak. A nagyobb termés feltételeit tehát csak a nagyüzemi gazdálkodás keretei között lehet megoldani. Ez az élet elkerülhetetlen törvé-