Békés Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-22 / 45. szám

lit .8. február 22., szombat BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 OLVASÓK FÓRUMA Miről írnak olvasóink? A beiskolázásról, a tanulásról és a lemorzsolódásról Páli Mihályné írja Orosházáról, hogy megalakult az újosztási KISZ szervezet, melynek jelenleg 80 tag­ja van. Hetenként összejönnek. Jól dolgoznak. Tódor István KISZ-tit- kár szépen összetartja a fiatalokat. Azt is közli levélírónk, hogy az orosházi Dózsa Termelőszövetke­zetben 40 taggal megalakult a nő­tanács és már újak is jelentkeztek felvételre. Jó dolog ez így, mert a tanácson belül az új és régi tsz- tagság asszonytagjai között szoro­sabb barátság alakul ki. A nem­zetközi nőnapra színdarabbal ké­szülnek. Még ötyén éven felüliek is vállaltak szerepet. írja még, hogy a Dózsában a kukoricát, a borsót, az árpát, a za­bot meg a többi tavaszi vetnivalót gondosan előkészítették, . Már hordják a trágyát a földekre. A- mikor az idő engedi már csak por- hanyítani kell a földet és vetni. ■ X ■ Mezőhegyesről írja Klein Pál, hogy a. Mezőhegyesi Törzsállatte­nyésztő Állami Gazdaság üzemi sjvümölcsöse, mely a fa’skola ^É’megység gondozásában van, TiO katasztáráíis hold. Ez a kor­szerű nagyüzemi gyümölcsös 4 év alatt létesült, méghozzá gon­dos előkészítéssel. A Szakátsy- iféle pásztás telepítési rendszer­ben 4 egyenként 1 hektáros pász- tákból alakultak a táblák, melye­ket széles közlekedési utak vesz­nek körül. Ez a rendszer az üze­meltetés, a munkaszervezés' és a gépesítés szempontjából előnyös, A gyümölcsösben már serényen folyik a munka: a fák koronáinak ritkítása, törzsük ápolása, és to­vábbi 35 kataszírális hold új te­lepítésű gyümölcsös cgyrészének talajclőkészítése. A múlt évben itt járt külföldi vendégek nagy elismeréssel nyi­latkoztak a látottakról. Dolgozó­ink, nem egyszer szabadidejük ro­vására, hetenként kétszer is be­járnak, még a vidéken lakók is — szakmai oktatásra. A tanfolya­mon, melyt Huszti Jenő agronó- mus vezet, a hallgatók száma 22 fő. Üzemegységünknek már két ki­váló dolgozója is van. Kunos Jó­zsef, aki 10 éve és Sándor Erzsé­bet, aki 6 éve dolgozik az állami gazdaságban, x Vésztőről írják, hogy az ottani földművesszövetkezet éttermében vasárnap a magyamóta-esten fel­lépett Boros Jolán, a rádió ma- gyarnóta-énekese. Műsorszámait szűnni nem akaró taps fogadta. Balogh György élelmezési üzem­vezető szerint a földművesszövet­kezet többször is rendez ilyen es­téket, mert amellett, hogy forgal­massá teszik az éttermet, a közön­ség részére felejthetetlen szórako­zást jelent. „Házasság“ a gépállomással A helyi földmű vesszöveükezet és a gépállomás igazgatósága a mi­nap a tanácsházán összeült, hogy megtárgyalják a két szerv rendszer rés együttműködését. Az ülésen résztvettek a helyi tömegszerveze­tek képviselőd és a Battonyai Gép­állomás résziéről Szekeres Ferenc körzeti agromómus. Ö ismertette az uj munkamódszert, melynek lénye­ge, hogy a gépállomás a községre eső erőgépeit átadja a földműves­szövetkezetnek, mely a körzeti ag- ronómussal karöltve a község össz- kataszteri holdjára jutó erőgépek munkáját gazdaságosan irányítja Ily módon a dűlőnként! átlagos szántás gazdaságossága javul, mert nem lesz üresjárat, üzemanyag pa­zarlás, mely azelőtt a határ egyik részéből a másikba menetkor elő­fordult. A szántások jó minőségű 100 százalékos elvégzése biztosítva lesz. Az új módszer lévén , a ter­melők kapcsolata is megjavul a gépállomással. Reméljük, hogy az egészséges átszervezésnek már ez évben meglesz a gyümölcse. , Körösi, Kisdombegyháza. Nap-nap után találkozunk ez­zel a kérdéssel. Megvizsgáljuk, látjuk, hogy a legtöbb esetben nincs alapos oka az iskolába já­rás abbahagyásának. Megint csak a szülő és a nevelő kerül előtérbe. Hiszen a tanuló má­sodik szülei a nevelők. Ez kö­telez bennünket. Nem tűrhető, hogy a tanulók a 14. év betöl­tésekor egyszerűen abbahagyják általános iskolai tanulmányai­kat, Gondolják sokszor a szü­lők is: kenyeret keres a gyere­kem és dolgozik. Legjobb, ha megnézzük az alanti példát. Itt van. N. A. gyermeke. Most megszakította tanulmányait, mivel ő hatodikos és már a 14. évét betöltötte. Megnéztem, tényleg kenyérkere- ső-e ez a tanuló? Bizony nem. Egyszerűen arról van szó, hogy nem akar iskolába járni. Azért, mert a szülő is ,.segíti" a gyere­ket, Ne menj iskolába, ha nem akarsz tanulni! — mondja. A helyes mi lenne? Nagyon egy­szerű a megoldás. Elmenni a nevelőhöz, és megbeszélni, mit lehetne tenni. Igazán ez lenne a segítség, a nevelőnek is, a szülőnek Is. Ha valaha kellett a megértés a szülők és a neve­lők között, úgy most fokozottab­ban kell. Nem azért, mintha ez felülről lenne előírva, hanem sorsunk közös. Felelős a gyerek­ért mindenki ebben a társada­lomban. Felelős a szülő elsősor­ban és a nevelő. Megnéztem jobban a fenti e- setet, s kiderült, hogy az apa, sajnos, analfabéta. Ez nem az ő hibája. Lehet, hogy neki is van benne része, de a múltban sok ilyen eset előfordult. Ez a múlté. Amikor azt mondjuk, hogy demokrácia van, akkor ar­ra Is gondoljunk, hogy ez a mi demokráciánk. De vannak ben­ne kötelességeink is, és nekünk kedvező kötelességek. A mágnás kitanítatta a fiát, lányát. Ha buta volt a gyereke, ha nem. akkor Is tovább tanít­tatta. Viszont a mai helyzetünk mit diktál? Ennek az ország­nak az urai az egyszerű, két­kezi dolgozó emberek. Ne tűr­jük meg, hogy iskolázatlanok, műveletlenek legyenek a gyer­mekek, az ifjúság. Ma már iga­zán szégyen, ha valaki nem vég­zi el a nyolc osztályt. A tanács szervei is erélyesen léphetnének fel sok esetben. De azt ts meg kell mondani, hogy mi is tanít-- sunk vonzóan, érdekesen, mert ez fontos tényező. Szükségünk van minden emberre, és te­gyünk meg mindent, amit csak lehet. Többet foglalkozzunk ez­zel kérdéssel nemcsak admi- nisztratíve, hanem mindenkor az életben. Nyolc osztály nékül nem érvényesül a mai fiatal, és ne felejtse azt sem, hogy annak el nem végzéséért ő is felelős, A beiskolázás Is könnyebb feladat lesz, ha a fentieket szem előtt tartjuk. Közös erővel a társadalom minden egyes tagja segítsen ebben a munkában, a- mely később gyümölcsözni fog. !# Kusnyár János körz. isk, ig., Csabaszabadi i Munkában a körösladányi állandó 1; • •• ; bizottság tagjai RÁDIÓMŰSOR A m űzi Iá toga tók , érdekében A Népújságban az elmúlt na­pokban két olyan írás jelent meg, mélyekben a mozilátogatók a film- előadásokat felelőtlenül zavarók • '^.fékezését kérik. A Békés me- ei Moziüzemi Vállalat igazgató- jától a következő válaszlevél érke­zett. „Február 16-án és 18-án foglal­kozott a Népújság a filmelőadáso- kon, mozijainkban előforduló zava­ró körülményekkel, különös te­kintettel a huligán egyének ízlés­telen megjegyzéseire és nemtetszés nyilvánításaira.: A mozdbajáró kö­zönség zavartalan szórakozásának biztosítására értesítettük vala­mennyi filmszínházunkat, hogy hangosbemondón, vagy egyéb for­mában tudassák a közönséggel azt hogy az ilyen rendzavarokat; a jegykezelőkkel távolíttassák el. A- mennyiben moziüzemi vonalon történő meggyőzéssel nem érnénk célt, kérni fogjuk az illetékes rendőrhatóság segítségét ezeknek az egyéneknek a mozielőadásokról való e1 távolítására. — Február 19- én Köznevelés a városperemén cí­mű cikkben Pusztaszentetomya kultux-ális ellátottságáról és válla­latunk vándorfilmszínházáróil esik sző. Ezzel kapcsolatban az a hely­zet, hogy vándorfilmszínházunk­nak- valamennyi napja elfoglalt. Így pillanatnyilag ezt az igényt nem tudjuk kielégíteni. Tervünk azonban, hogy a környéken léve valamelyik állandó mozit kiskör­zetivé alakítjuk és akkor ennek a területnek a filmellátása javuln: fog. Orosz Sándor igazgató.” Négy állandó bizottság működik a községben. Közülük különösen a pénzügyiek és az egészségügyi­ek dolgoznak jól, de a mezőgaz­dasági és oktatási is erősen a sar­kukban van, — mondja Soós Já­nos elvtárs, a VB titkára, A bizottságok havonként ülé­seznek, és ilyenkor meghányják- vetik a község dolgát. A pénz­ügyi bizottság is rendszeres ülése­ken vitatja meg az adóbefizetést. Ennek az a kézzelfogható ered­ménye, hogy a község a mai na­pig rendszeresen teljesítette ter­vét és a járás községei között az első. A bizottság ülésein azt is megbeszélik, hogy hol kellene járdásítani, vagy a községfejlesz­tési alapot miként lehetne hasz­nosan összekapcsolni társadalmi munkával. Kecskeméti Sándor tanácstag legutóbb felhívta a végrehajtó bi­zottság figyelmét a vízzel elöntött területek víztelenítésére, Javasol­ta, hogy erre, mint a falu lakos­ságát érintő tennivalóra a Haza­fias Népfront segítségével mozgó­sítsák a községet. A mezőgazdasá­gi bizottság azt is javasolja, hogy a tanács vezetői gondoljanak a gyümölcsfák ápolására, permete­zésére, a hernyófészkek eltávolí­tására. Az ülésekre rendszeresen meg­hívják a termelőszövetkezet kép­viselőit, tagjait és közösen beszé­lik meg az átteleltetéssel járó tennivalókat, sőt a szakigazgatási szervek ilyen értelmű kisgyűlése- ket is szerveznek. Az oktatási állandó bizottság nemrég megkérte a Moziüzemi, Vállalatot, hogy az iskolások esti mozilátogatása helyett rendezze vasárnap délelőtt és kora délután az ifjúsági filmek vetítését. Az egészségügyi állandó bizott­ság tagjai a gyermekbénulás el­leni védőoltás szükségességét tu­datosították. Ebből a munkából különösen Szabó Károlyné és Sí­pos Imre tanácstagok vették ki részüket. A VB-től a bizottság tagjai megbízólevelet kaptak s ennek birtokában a piacon, az üz­letben (de az italboltban is) ellen­őrzik az egészségügyi szabályok betartását. A járványos influenza megbetegedés elleni óvintézkedés­ről kisgyűléseken beszélnek. Nátor János, Szeghalom. Kevermesen is megalakult a népfront bizottság Kevermes, a mi községünk ki­csiny falu, nem forgalmas, de nem is elhagyatott. Demokráciánk sok mindenről gondokodott, hogy könnyebbé és szebbé tegye min­dennapi életünket. Nemrégen ná­lunk is megalakult a népfront- bizottság és napról-napra erő­södik. Mind több és több dolgozó paraszt és munkás keresi fel a helyiséget, tanulni akarnak, má­sok szórakozni. Szép könyvtárunk és más szórakozást kielégítő fel­szerelésünk van. Előfordul, hogy nemkívánatos elemek is eljönnek, de az ilyeneket igyekszünk távol­tartani. Kívánom, hogy másutt is erősödjenek és éberen őrködjenek a népfront szervezetei. Csóti Ferenc SZOMBAT, FEBRUÁR 22 Kossuth Rádió 8.10 Zenekari hangverseny. 9.00 Úttörő-híradó. 9.25 A Gyermekrá­dió műsora, 9.40 Könnyű dalok. 10.10 Klasszikus operettek. 11.00 Színek és évek. 11.20 A Zeneművé­szeti Főiskola hallgatóinak hang­versenye. 11.50 Dvorzsák: Armida. 12.10 Rácz Béla és zenekara ját­szik, Vörös Sári és Szalay László énekel. 12.50 Mi van a könyves­boltokban? 13.05 Operarészletek. 13.50 Hirdetőoszlop. 14.00 Szív kül­di szívnek .szívesen. 14.30 Hangver­seny gyermekeknek. 14.50 Práter utca. 15.10 A kórusirodalom mes­terei. II. 15.30 Világgazdasági ne­gyedóra. 15.45 Könnyű hangszer­szólók. 16.10 Élőszóval — Muzsi­kával. 18.15 Dinu Lipatti Chopin­szeghalmi járási küldött értekezle­tet. Az értekezleten felszólaltak: Bányai ’Tajos elvtárs, a szegalmi járási pártbizottság munkatársa, László János százados elvtárs, a Honvéd Kiegészítő Parancsnokság vezetője. A küldöttértekezleten ha­tározatot hoztak, h<9gy a járás te­rületén március végéig három té­ma körből 15 előadást tartanak, a kívülálló dolgozók bevonásával. x Február 22-én a mezőkovácshá­zi, 23-án pedig az oroházi járás­ban tartják meg a jár'.si küldött­értekezletet. Békés megyében már csak ez a két járási küldöttértekez­let van hátra, s ha eze­ket is megtartották, megkezdik a megyei küldöttértekezlet előkészí­tését. x Február 23-án Békéscsabán a Szabadság Filmszínházban rende-' zi meg a modellező szakosztály a „Megyei zárttéri Tepülőmodell ver­keringőket zongorázik. 18.40 A tá­trai merigetőn... 19.05 Mire táncol Berlin? 19.50 Jóéjszakát, gyere­kek! 20.25 Csák azért is feltáma­dok! 21.52 Hangszerszólók. 22.15 Sporthínadó. 22.30 Táncoljunk! 0.2.0 Jóéjszakát, felnőttek! Petőfi Rádió. 14,20 Az opera mindenkié. 15.20 Fotóamatőrök ötperce. 15.25 Tán­cok fúvószenekarra. 15.45 ZeiiekaT ri hangverseny. 17.00 Zene és elő­adóművészet. 17.35 , Válaszolunk hallgatóinknak. 17.45 Beethoven: A-dur szonáta. 18.10 Lányok, asz- szörnyök... 18.25 Kedvelt lemezeink­ből. 19.05 Kórusaink életéből, 19.40 Láttuk, hallottuk... 20.00 Blaháné. 20.20 Kamarazene. 21.05 Közvetí­tés a kispesti Gödör-étteremből, Ifj. Kovács Imre és zenekara ját­szik. 21.50 Zenekari hangverseny. dődi'k. ■ x A vésztői alapszervezet e hó 20-án előadást rendezett „Rakéta fegy­verek és irányítható lövedékek” címmel, amelyen a község dolgo­zói is nagy számmal vettek részt. Az előadást Nagy János gimná­ziumi tanár tartotta. x A központi motoros klubban a sorkötelesek részére Békéscsabán, Gyulán, Szarvason, Szeghalmon és Vésztőn beindult a tehergépkocsi kiképzés. A kiképzésen 200 fiatal sajátítja el a gépkocsivezetést el* méletben és gyakorlatban, x Febr. 18-án Gerlán és tJjkigyó- son a megyei elnökség munkatár­sai előadást tartottak „Népünk feladata a szocializmus védelmé­ben” címmel. A gyűlés után <Jj- kígyóson MHS alapszervezet ala­kult, és megválasztották á szerve­zet vezetőségét. A Magyar Honvédelmi Sportszövetség hírei Február 16-án tartották meg a. semv’‘-t A versmv 10 Ami,-nr

Next

/
Thumbnails
Contents