Békés Megyei Népújság, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-09 / 7. szám
4 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958. január 9., csütörtök KÉSZENLÉTBEN sail 1 Néhány észrevétel a Póstefeki Konzervgyárfrar Mint a MÉSZÖV felügyelő bizottságának tagjai részt vettünk a Pósteleki Konzervgyárban a leltározási munkában. Eközben né-1 hány hiányosságot észleltünk, a-1 mit, úgy gondoljuk, helyes, ha szóvá teszünk. I A gyár nem rendelkezik megfe-\ lelő fedett rakterülettel, ezért a[ feldolgozásra váró nyersanyagot a szabadég ala*t tárolják. Nyáron ki van téve a hőségnek, télen pedig a zord időjárásnak, s ennek következtében mintegy 15—20 százaléka megy veszendőbe. A göngyöleg-anyag is siralmas állapotban van, s ez főleg abból adódik — amint azt a gyár dolgozói el-\ mond'ák —, mert többnyire min-i dent ké*szer-háromszor kell át-1 rakni, mire a gyárba érkezik. Ezt\ most már elkerülhetik, mert más-i fél millió forintos költséggel be-| kötőút épült. Ahhoz azonban,’, hogy a szállítás problémája vég- leg megoldódjon, a gyárnak egy, i és fél tonnás gépkocsira, valamint hozzá szükséges pótkocsira lenne szüksége. A gyárban járva azt is tapasztaltuk, hogy a feldolgozóban és az onnan kikerülő készárunál sokszor előfordul az üvegtörés. Egy kissé több gondot kellene a köz-1 vagyon kímélésére fordítani. I Nagy Lajos, j Feldmüller József, j o MÉSZÖV felügyelőj bizottságának, tagjai. HÍREM Üjabb segítség érkezett a Szovjetunióból. A lovászi olajmezőkre a napokban hét nagyteljesítményű auregátor érkezett, melyet az olajkutak cemenfezésénél használnak lel. * Anya-csecsemő- és gyermekvédelemre megyénkben ebben az évben 15 miűió 581 ezer forintot fordítanak. E kereten belül Békéscsabán 100 ágyas csecsemőotthont, Medgyesegyházán 20 ágyas szülőotthont létesítenek. * A megyei népfront-bizottság széleskörű összefogásra szólítva fel a lakosságot, hogy társadalmi munkával támogassák a községfejlesztési terveket. Gyula fürdővárossá való építésére például már több százezer forintot gyűjtöttek össze. * Szélesedik a szövetkezeti felvásárló kereskedelem értékesítési hálózata. Szövetkezeti szervek is nyitnak majd utcai boltokat, és növelik a paci elárusító helyeik számát. * Nagykopáncs 143. Békéssámson 136, Orosháza 124, Pusztaföldvár 120 százalékra teljesítette cukor- r na szerződtetési tervét. * Megtörtént a MÉH sorsjegyek sorsolása. A sarkadi járásban egy konyhaszekrényt, a szeghalmi járásban egy konyhabútort nyertek. Ezenkívül több 50, 100. 200 forint értékű tárgyakat nyertek megyénkben. & konfekcióipar is követi a divatot lopta az erdőt, a rendőrség letartóztatta — Már az első negyedévben megjelennek a legújabb divat szerint varrott készruhák A konfekció ipar is követi a divatot, így az asszonyoknak, lányoknak módjukban lesz a szalonáraknál lényegesen olcsóbban, és mégis ízlésesen öltözködni. Női ruháknál nappali viseletre az úgynevezett „lezser” forrna u- ralkodik. Tweed és síma szövetből egyaránt készülnek derékban nem elvágott modellek — zsákruhák. A ruha bőségét övvel fogják ösz- sae, ez így célszerű, mivel nincs derékbőséghez kötve, mindenki tetszés szerint, szoros, vagy laza redőlcbe foghatja össze a ruhát. A rákot’.ruhák és a kiskosztümök változatlanul divatosak maradnak. A zárt, vagy kivágott ruhák kiegészítője a ruhaanyagból készült kabátka lesz. A ruhák franciás venalúak és így kabátkával kosztümszer űen hatnak. Újszerű lesz, hogy egyes ruhákat dupla háttal varrnak. - . • Rövidebbek a női ruhák A közeli időszabban a kötött anyag ismét kedvelt díszítőelem lesz. Divatos marad mind a szűk, mind a bő szoknya, valamint a klasszikus vonalú blúz, de több nylondíszítéssel. A ruhák jóval rövidebbek lesznek. Divatszín a szürke és a zöld minden árnyalata. A fekete és a sötétkék kabátoknál lefelé bővülő vonal mellett újból megjelenik az egyenes és lefelé szűkülő forma. Ismét divatba jön a testhez álló kosztüm, de rövidébb az eddiginél. A férfiaknál visszatér a mellény A férfi ruhákon erősen érezhető lesz az olaszos hatás, — az egyenesvonalú öltöny. A férfi sportöl- tönyöknél sokkal szabadabban válogathatják meg a színeket. Újszerűnek ígérkezik a karcsúsított vonalú zakó és hozzá a más színű mellény. A napokban tartóztatta le a rendőrség Csukás I>ajos körösla- dányi lakost, a Gyulai Erdőgazdaság tolvaját, Csukás Lajos 1958 és 1957 években az erdőgazdaság faanyagából jogtalanul eltulajdonított és értékesített hat- százhúsz métermázsa hasábfát, 217 mázsa tüsköt, 132 mázsa szerszámfát, 608 kéve rőzsét és 150 darab szőlőkarót. A faanyagokért mázsánként 50—90 forintig kért, majd több esetben természetbeni juttatásokat követelt. így kapott Üzlet és vendéglő avatás az újkígyós! apáti-pusztán (Tudósítónktól): Az újkígyós községhez^ tartozó ápáti pusztán, ahol hajdanában a gróf úr cselédei dolgoztak reggeltől estig, a kultúra sohasem jutott el. A puszta Újkígyóstól 8 kilométerre fekszik és ezek az emberek is vágyódnak a művelődésre. Az .„uraság” idejében 5 Akg élesztőért, vagy negyedkiló cukorért is be kellett menni a faluba. A apáti-pusztai emberek komoly lépésekre szánták el magukat az elmúlt évben. Szántó Béla tanító vezetésével — aki egyébként tanácstag is — célrészjegy szervezési akciót szerveztek, hogy a tanyavilágban is egy rendesüzlethelyiséget és egy kis vendéglőt építsenek. Volt ott ugyan egy kis helyiség, amit üzletnek neveztek, de az olyan kicsi volt. ha „egy ember bement, kettőnek ki kellett jönni.” A célrészjegyzés sikerrel járt, a kinti emberek általában 50-^-1250 forint célrészjegyet jegyeztek. Az üzlet- és vendéglőhelyiség teljesen felépült, illetve azt átadták rendeltetésének január 5- én. A helyiségek költsége összesen 52 000 forint, melyből a dolgozók mintegy 22 000 forint társadalmi munkával járultak hozzá. A rövid ünnepi megemlékezés után a tanyai KISZ-szervezet rövid, de értékes műsort adott, melyet Szántó Béla tanító tanított be. A műsort vacsora követte és u- tána tánc, majd hajnalig a vezetők és dolgozók jól szórakoztak. G. J. 80 liter- pálinkát, 50 liter bort, 12 darab festményt. A dolgozókat és a társadalmi szerveket úgy vezette félre, hogy minden esetben azt mondotta: az eladandó fa az ő Illetménye, mely felett szabadon rendelkezhet. Ellene több esetben ment jelentés az erdőgazdaság igazgatóságához, azonban az onnan kiküldött kivizsgáló a legutóbb tartott .ellenőrzés során nem hogy hiányt, hanem többletet állapított meg. Az erdőgazdaság tulajdonát képező faanyagokat reálisan felmérni lehetetlen, hisz’ az erdő több száz hold kiterjedésű. Ezt a körülményt használta ki Csukás Lajos, s a lábon álló fákat vágatta ki, s értékesítette. Mint kerületi erdész, ő készítette el a. munkabérjegyzé- kéket is, s olyan személyeket is felvett arra, akik a valóságban nem is dolgoztak az erdőgazdaságban. így azok munkabérét is ő vette fel. Megkárosította az erdőgazdaságot oly formában is, hogy a saját, kettő darab szarvas- marháját és 28 darab sertését-az erdőgazdaság tulajdonát képező szénából és árpából hizlalta. Csukás Lajos erdész ezzel a magatartásával az erdőgafdaságnak 65 ezer forint kárt okozott s u- gyanennyi jogtalan haszonhoz jutott. Elkövetett bűncselekményét bizonyítja a kihallgatott tanuk terhelő vallomása is. Ügyét áttették a bíróságra. A megyei Vöröskereszt 10 én, pénteken délelőtt 9 órakor megyei vezetői értekezletet tart Békéscsabán, az Irányi út 1 szám a- latt. Az értekezlet előadója Juhász József megyei titkár. * Stendhal „A pármai kolostor” című művének fordítását a napokban fejezte be Illés Endre. Jelenleg a „Hamis játékosok" című no- vellás kötetének anyagát válogatja és „Szurok" címen a két világháború kö-ötti időben játszódó színdarabot ír. Társadalmi munkával, a dolgozók önkéntes segítségével fogják a Tótkomlós határában végzett fúrásokból a földgázt Orosházára bevezetni, * Havi vásárát rendez a városi tanács Gyulán 9-én, csütörtökön. * Tizenegy országba exportáljuk ebben az éviben a szabolcsi almát. Új vásárlóink a Szovjetunió, Anglia és Franciaország. így mintegy négyezer vagon szabolcsi alma keiül ebben az évben határon túlra. * Országos postás kongresszust rendez január 10-én és 11-én * Postások Szakszervezete. A tanácskozáson a szakszerv ezet központi vezetősége beszámol a legutóbbi kongresszus óta eltelt 5 év munkájáról, eredményeiről. A t napos tanácskozás ugyanakkor megszabja a következő évek tennivalóit. Felújíioli népszoJásc^al ünnepeitek a s arh karacsoiift a baüonyai délszlávok A battonyai délszlávok most ünnepelték a három• napos görögkeleti sr.erb kard* csonyt. Az ünnep alkalmából a délszláv ifjúság a helyi JóA zsef Attila művelődési házban a magyar, szerb és román lakos* ságú község közönsége szá* mára színes, műsoros estet ren* dezett, melyen többek közt Szta* nojev Mária, pengető zenekar kíséretében szerb népdalokat é- nekelt. A hangulatos estet reg- gélig tartó táncmulatsággal te* jezték be. A fiatalság újra felelevenítette a már kiveszőfélben levő ősi népszokásokat is. Ünnep estéjén szalmával szórták be a házak padlóit. Az ünnep harnradik napján reggel a legények hagyományos dalokat énekelve, 'zeneszóval keresték fel a lányos házakat, hogy a szalmát összesöpörjék. Akkorra azonban talpon voltak már az eladó lányok is, és megelőzték g söprögetés- ben i legényeket, akiket végül- is ünnepi enni-, innivalóval láttak vendégül. I bői álló egységei megindították i I támadást. Marokkó népe hosszt I ideig békés úton próbálta megöl j dani a kérdést, hogy egyes terű ! létéiről kivonuljanak az idegei csapatok, de amikor bebizonyoso dott, hogy jogos követelésemel 1 teljesítését békés úton nem tudj; elérni, fegyveres akciót indított ; spanyol katonai támaszpontok el , len. í Dörögnek az ágyúk Ifniben. A •marokkói partizáncsapatok topábbra is harcolnak, hogy visszaszerezzék az elrabolt területet, [Spanyol hadihajók cirkálnak a tengeren, de a sziklás partokon 'készenlétben őrködnek a felszabadító hadsereg katonái. . A múlt év november 24-én indultak meg a hadműveletek Ifm- Iben, amikor is a marokkói szabad csanatok mintegy 12 ezer fő-