Békés Megyei Népújság, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-31 / 26. szám

2 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958. január 31., péntek Szabad pártnap Szeghalmon Községünkben a havonta rend- i vetkezeti oondnlatnt «»»ihn.« « m munkás-paraszt hatalom erősíté­sével és a béke védelmével egyet­értenek. Elmondta, hogy a falvak­ban milyen nagy jelentőségű a Hazafias Népfront-bizottságok mű­ködése és ebben a munkában fel­tétlenül részt kell venniök a sze- Bénypamsztokmk, a termelőszö­vetkezeti tagoknak, a gépállomá­sok dolgozóinak, a középparasztok­nak és a haladó gondolkodású ér­telmiségieknek. A népfront-bizott­ságoknak szoros kapcsol ltot kell tartaniok a tanácsokkal is termé­szetesen érvényesülnie kell mun­kájukban a párt irány ításának. Ez a haza, a dolgozó nép ügyének szolgálatát jelenti. Arany Tóth Lajos elvtárs után a szeghalmi járási pártbizottság tit­kára, Láda András elvtárs szólalt fel, kiegészítve az elmondottakat, öt követően Sándor Jenő elvtárs, a szeghalmi gimnázium Igazgatója szólott a Hazafias Népfront helyi kezdeményezéseiről, és közölte, hogy az ifjúság helyes irányításá­ért, neveléséért a községben az is­kolából kikerült ,de még el nem. helyezkedett fiatalok részére to•* vábbképzőt szerveznek. Nátor János, Szeghalom. ize résén ismétlődő szabadpártms fok mindig népesek. A megjelen­tek között sok a pártonMviiU dol­gozó paraszt. Múlt hét péntekjén este a községi pártszervezet helyi-) tégében Arany Tóth Lajos elvtárs megyei tanácselnök több mint 300 ftriber" előtt tartott politikai be­számolót. Többek közt a munkás­paraszt hatalom- erősítéséről és a Hazafias Népfront jelentőségéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy min­denütt azt tapasztalni, hogy az or­szág dolgozói az ellenforradalom éta még jobban látják, mit jelent a munkás-paraszt hatalom. Fog­lalkozott a termelőszövetkezetek jelentőségével mondván, hogyha Ptég nem is minden dolgozó pa­raszt tette magáévá a termelőszö­fóagyarbánhegyesi sorok Magya-rbánhegyesen a nép/ront- bizoitság rendezésében hetenként kétszer ezüstkalászos tantól yamot tartanak. A tanfolyam 39 részt­vevővel kezdődött s jelenleg 50- en, sőt ennél 'őbben te résztvesz- SH’k egy-egy előadáson. A pártoktatásban az időszerű kérdések tanfolyamán több a kí­vánni való. Egyesek nem járnak el, mások pedig lebecsülik az elő­adást. Különösen a pedagógusok hanyagolják a tanulást: Makkal György, Lantos Júlia és mások. Á Vegyesipari Ktez dolgozói a helyi kisiparosokkal karöltve, a „Doktor úr'* című színdarabot ta­nulták meg és mutatták be a köz­ség lakosságának. A közeljövőben újabb fel’épést terveznek, a bevé­telből a községi népfront-helyiség berendezését bővítik. A helyi nőtanács kiegészítette vezetősését. Az újjáalakult veze­tőség tervbe vette, hogy a közel­jövőben szabás-varrás tanfolya­mot indít. *» 4" >lfVt ufSeZq ct HayfVí£ág6ci4^ A TISZSZ közleménye Eisenhower nyilatkozatáról A Fehér Ház közölte Eisenho­wer elnök kővetkező nyilatkoza­tát: „Örömmel veszem tudomá­sul, hogy a külügyminisztérium a Szovjetunió washingtoni nagykö­vetével olyan egyezményt kötött, amely bizonyos cserét irányoz elő kulturális és népművelési terüle­ten. Remélem, hogy ez az egyez­mény abban a szellemben való­sul meg, mint amilyenben a tár­gyalások folytak, őszintén hi­szem, hogy az ilyenfajta egyez­mények eredményeképpen javul­ni fog a kölcsönös megértés az Egyesült Államok és a Szovjet­unió népei között.” Előkészületek a Szovjetunióban a választásokra A Szovjetunióban széleskö­rű előkészületek folynak a Legfelsőbb Tanács tagjainak már. ciusi választására. Előzetes szá­mítások szerint e választáson csaknem százharminc millió szovjet állampolgár járul majd az urnák elé. A mindenütt megalakított választási bizott­ságok — amelyekbe a dolgozók testületéinek képviselőit je'öl- ték — megtették már az előké­szülteket a választások lebo­nyolítására. Több mint ezerhá­romszáz választókerületet pél­dául közvetlen telefon- és táv­íróvonalakkal kötnek össze a White, az amerikai külügymi­nisztérium szóvivője nyilatkozott Hruscsov minszki beszédének a nemzetközi helyzetre vonatkozó részleteivel kapcsolatban. Mint az UP hírügynökség was­hingtoni tudósítójának jelentésé­ből kitűnik, White azt állította, hogy Hruscsov beszédében „fer­de nézeteket” hangoztatott °z KISZ hírek Á KISZ gyomai járási bizottsága január 26-án, vasárnap sakk és Asztalitenisz^ járási bajnokságot rendezett. A községi alapszer- vezetekből huszonkilenc fiatal vett részt. A verseny nagy érdeklő­dés mellett zajlott le. Érdekessége volt, hogy a gyomai járásban hat éve nem volt ehhez hasonló sportrendezvény. * A gyomai Alkotmány Termelőszövetkezet kislistái az egyéni­leg gazdálkodókkal te törődnek. Felkeresik a község határában lé­vő olvasóköröket és kultúrműsorral szórakoztatják őket. Első ilyen átadásra január 23_én, a kölesfe néki-nyilasi olvasókörben került sor. A fiatalok nagy sikerrel sz »epeitek. * Bcsegíatván, a Béke Termelő 'zövetkezettoen egy hónapja ala­kult meg a KISZ alapszervezet. A fiatalok kultórgárdájufckal már bejárták a nagykunsági határrészt. KultúrTmmkáju'k eredménye­ként 4 ezer forint anyagi bevételhez is jutottak. A bagdadi paktum ankarai értekezletének szerdai eseményei Egyesült Államok politikájáról. White nem volt hajlandó meg­magyarázni, mire gondol ezzel az állításával. Mindamellett — írja a tudósító —, más hivatalos sze­mélyiségek rámutattak arra, hogy az amerikai külügyminisztérium­nak ez a „panasza” Hruscsov be­szédének arra a részére vonatko­zik, amely szerint az Egyesült Államok olyan fegyver eltiltását szeretné, amely esetleg fenyeget­heti, de kezében akar tartani o- lyan másfajta fegyvereket, ame­lyeknek segítségével félelemben lehet tartani az egész világot.-,,,, White azt is kijelentette, hogy az Egyesült Államok még mindig azt a nézetet vallja, hogy min­dennemű legmagasabb szintű ér­tekezletet meg kell előzniök ala­csonyabb színvonalon tartandó tanácskozásoknak, amelyeken „je­lentős mértékű megegyezés” jö­hetne létre. El Khalidi, a bagdadi paktum főtitkára szerdai sajtóértekezletén közölte, hogy a bagdadi paktum miniszteri tanácsa a Közép-Kelet­Az ellenforradalom óta az első pártnap A gyulai Faipari Vállalatnál a múlt hét végén párt napot tartot­tak. Az üzemben az ellenforradalom óta ez volt az első pártnap. Az üzemiek kérésére Ba'ogh elvtárs, a járási pártbizottság agát. prop. titkára beszélt az ellenforradalom kirobbanásának okairól. Ismertet-1 te az ellenforradalmárok gyu'a1' tevékenységét és méltatta a párt országos harcát az ellenforradalom ellen Az előadás után többen hozzá­szóltak és kérdéseket tettek fel Vidó bácsi az üzem idős munkába fontos dologra hívta fel a figyel­met. Kérte, hogy ha a jövőben az 1956. októberi elleni orradalom gazságairól beszélünk, ugyanakkor ne feledkezzünk meg az első el­lenforradalomról és szörnyű kö­vetkezményeiről a Horthy fasiz­musról sem. Bizony igazat kell adni Vidó bácsinak, mert nem volt véletlen, hogy Gyulán 1958-ban a7 ellenfor­radalmárok a Veszély hídnál azt az emlékművet, rombolták le, me­lyet az ellenforradalmárok által 1919-ben kivégzett direktóriumi tagok em'ékére állítottunk. A oártman tapasztalatai azt bizonyít­ják, hogy a vállalatnál sűrűn kell ilyen pártnapokat tartani. nek nyújtott szovjet és amerikai segéllyel foglakozott. A főtitkár szavaiból kivehető volt, hogy Dulles az ülésen lékicsinyleni igyekezett a középkeleti országoknak nyújtót' szovjet gazdasági segítséget. Az Egyesült Államok, Anglia éf Irak megbízottai szerdán három­órás magánjellegű vil>ésreegelin vettek részt, s igyekeztek elsimí­tani a Palesztina kérdésében tá­madt keddi „amerikai—iraki ösz- szetűzést”. A villásneggelit Nuri Szaid tábornok, az iraki küldött­ség vezetőie és Selwyn Lloyd an­gol külügyminiszter rendezte, az iraki nagykövetségen. Hír szerint kedden heves szóváltásra került sor Nuri tábornok és Dulles kül­ügyminiszter között, az izraeli kér­dés körül. Az -iraki államférfi kö­vetelte, kényszerítsék Izraelt, hogy vonuljon vissza az ENSZ ál­tal a palesztinai kérdésben 1947- ben hozott határozatban megálla­pított határok mögé. A bagdadi paktum értekezlete csütörtökön tartja záróülését, majd közleményt adnak ki (MTI) A Reuter tutfősítófát kiutasították Albániából Január 22-én saját kérelmére Albániába érkezett Sidney Weü- land, a Reuter tudósítója. Az el­múlt napokban minden lehetősé­ge megvolt, hogy ellátogasson a különöböző városokba. Tiranában és másutt meg tel.intette az ipari üzemeket s a kulturális intézmé­nyeket. Alkalma volt beszélgetni vz albán dolgozókkal és értelmi­ségiekkel. De időközben Tiranából olyan tudósítást küldött a Reuter iro­dának, amelyben megrágalmazta Albániát és durván megsértette az albán nép méltóságát. A Reu­ter hírügynökség január 29-én közölte ezt a tudósítást. Ugyanazon a napon az Albán Külügyminisztérium saitAn-ztá- lyára kérették Sidney WeiHaod- ot és közölték vele, hogy tűrhe­tetlen eljárása miatt tovább nem maradhat Albániában és haladék­talanul el kell távoznia. Sidney Wellard január 29-én elutazott Albániából. moszkvai központi választási bizottsággal. A választási elő­készületek szolgálatába külön­leges rádióadókat és postarepü- lőgépeket is beállítanak. A választási kampány során a Legfelsőbb Tanács küldöttel be­számolnak választóiknak a ta­nács működéséről. M. Georgad­ze, a Legfelsőbb Tanács Elnöksé­gének titkára a tanácstagok fo­lyóiratának ezévi első számá­ban részletesen ismertette a Legfelsőbb Tanács négyéves mér ködösének eredményeit. A Leg­felsőbb Tanács négyéves műkö­désének eredményeit. A Leg­felsőbb Tanács Elnökségének tit­kára cikkében hangsúlyozza, hogy a tanács által hozott tör­vények nagy mértékben előse­gítették a párt politikájának megvalósítását. „A Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának megválasztása nagy poli­tikai esemény o Szovjetunió né­peinek történetében. Nem két­séges, hogy a jelenlegi válasz’ási kampány során még nagyobb erővel nyilvánul meg a szovjet nép erkölcsi-politikai egysége, a dolgozó tömegek áldozatkészsége és bizalma szeretett Kommunista Pártja iránt., a kommunisták és pártonkíviiliek blokkjának törhe­tetlen hazafias ereje” — hangsú­lyozza befeiezésül Georg*'4"° Az amerikai külügyminisztérium szóvivőjének nyilatkozata lírusesov minszki beszédéről MAI KOMMENTÁRUNK Matat is iapuinrih Lassan már odajut az ameri­kai haditengerészet a Vanguard - ráké ával, hogy a világ közvé­leménye előtt nevetségessé vá­lik. Lehangolt amerikai jelen­tések és hahotázó londoni, párig, rizsi és más nyugati kommentá-* Tok számol ak be újra arról, hogy Cape Canaveralban me­gint a földön maradt a 17 centi­méter átmérőjű USA-szputnyik hordozórakétája. Az is igaz, hogy még csúfosabb kudarc ér­te a Vanguard kettőt, mint az egyet Az e’ső legalább bein­dult és felrobbant, de a máso­dik még erre sem volt hajlan­dó. *. Cape Canaveral-i szemtanuk híreit közli az AP hírüevnök- ség akik szerint a kilövésre előkészített 22 méter hosszú, há­rom lépcsős rakétáról leszerelik a második lépcsözetet ..Ez a művelet világosain arra utal, — jegyzi meg az AP —, hogy az amerikai hadttepoprészet esve- ’-Ve abbahagyta azokat az erő­feszítéseket. amelyekkel a ma­gasba akart ju'tatni pav 6.4 hüvp’vlk íkb 17 centiméért át­mérőin mesterséges boMat.” A hírek szerint most a s’á- razfö’di hadsereg próhé’Vozik a •Timiter-C. rakétával. H>~gv mi­lyen sikerrel, azt nem fedni. De eev bizonyos: két ilven csőd, amit a Vanguard okozott még az Egveisült Államoknak iscok, hát még Mr. Dühösnek. aki már sziDutnvi.kkal sem mer ál­modni, szegény. Uev kell néki! Most már hiá­ba mondia, hogy „anvám. én nem ityen V a.,guards akar­tam!...”

Next

/
Thumbnails
Contents