Békés Megyei Népújság, 1957. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1957-12-17 / 295. szám
6 Nehéz küzdelemben ismét győzött a csabai szív ni Ben. Építők Előre—Szegedi VSE 1.0 (1:0) Szögietarany: 5:3 (3:2) az Építők javára. Kellemes, enyhe, napsütéses 1- dőben a következő felállításban kezdte meg a két csapat Kulcsár játékvezető sípjelére a játékot: Bcs. Építők: Krátki — Popol, Fülöp, Lipták — Lonovics, Rieger — Pécsi, Hrabovszky, Vékony, Tóth, Sípos. SZVSE: Uhrin — Juhász, Veres, Vincze — Kasuba, Laczi — Böjlös, Dinnyés, Tóth Zs., Frank, Sebők. Sorsolásnál az Építőknek kedvez a szerencse, nappal hátban játszanak. A 10. percben Vékony szögletet harcol ki, ezt a szegedi védelem mezőnybe hárítja. Utána Pécsi fut lesre. Szegedi ellentámadás következik, Laczi 18 méterről, majd Kasuba 20 méterről fölé lő. A 14. percben esik az első kapuralövés az Építők részéről, Tóth 16 gyengén. A 16. percben ismét meleg helyzet adódik a csabai kapu e- lőtt. Fülöp a labda mellé rúg, Krátki kifut, de nem éri el a labdát s Lipták a gólvonalról ment. Ezután 20 méterről Vékony lő mellé, majd Sípos beadása Tóth lesállásán akad el. Az Építők egymásután vezeti szebbnél szebb támadásait, de a befejezés elmarad. A 20. perc eredménye egy nagyszerű Popol szabadrúgás a jobboldalról, a 16-os sarkával egy- vonalban. Ezt Uhrin védi. Majd szegedi ellentámadások következnek, de a támadások rendre lesen akadnak el. A 24. percben ismét parázs jelenetek adódnak a csabai kapu előtt, végül Lonovics tisztáz. A 26. perc eseménye Vékony szép lövése 18 méterről. Az iram fokozódik, hol az egyik, hol a másik kapu van veszélyben. A 29. percben Rieger, majd Popol ment meleg helyzetben. A szegedi jobbösszekötő gyengén beemel, ezt Krátki biztosan fogja. A hazaiak szögletet harcolnak ki, ezt a védők a mezőnybe vágják. A 35. percben adódik az Építők első nagy helyzete. Vékony nagy erővel lő, Uhrin a balsarokba tartó lövést bravúrosan szögletre nyomja. Hatalmas az iram. A 37. percben a csabai védelem ismét könnvel- műsködik, de Krátki kétszer egymásután önfeláldozóan ment. A 43. percben újabb csabai támadás fut végig a pályán. A baloldalon Sípost partra szerelik, bedobás után a baloldalra sodródott Pécsihez kerül a labda, aki ellenállhatatlanul húz kapura, majd 13 méterről, nehéz szögből jobbal erős lövést ereszt meg, a labda a vetődő kapus hasa alatt a hálóba jut, 1:0 az Építők ja~ vára. Szegedi ellentámadásokkal ér véget a félidő. A második félidőben mindkét kapu sokszor forog veszélyben. A 49. percben a VSE szögletet ível be, ezt Krátki öklözi. Az 55. perctől kezdve feljön Csaba is. A fedezetek igen jó labdákkal etetik a csatársort, azonban a támadások eredményes befejezésével adós marad az ötösfogat. A hazaiak szórványos ellentámadásainál általában Bojtos veszélyeztet, aki sok lövést küld kapura, ezeket azonban a csabai védelem rendre hárítja. A 00. perctől kezdve esik az iram és a színvonal is: A pályán vagdalódzás folyik, a játékosok egymás hibájából élnek. Ismét sokszor szaladnak az Építők csatárai lesre. A 63. percben Vékony szépen kitör, Pécsinek adja át a labdát, aki szorongatott helyzetben kapu mellé gurít. A következő percben Bojtos nagyerejű lövését nyomja ki remek reflexei Krátki, majd a 70. percben ismét Bojtos, rúg mellé. Most keményen támad a Szeged, Bőjtös, majd Laczi veszélyeztet, Krátki azonban véd. Csabai ellen- támadás végén Sípos lövését védi Uhrin, majd Hrabovszky lő kétszer kapura. Ismét nagy a hajrá. Minőikéit csapat teljes erőbedobással küzd, s kisebb szabálytalanságok is becsúsznak. A 81. percben Szeged Fülöp szabálytalankodása miatt a 16-oson belül közvetett szabadrúgáshoz jut, ezt szerelik. A 85. percben Bőjtös óriási kapufát lő, a visszapattanó labdát a mezőnybe továbbítják. Ezután a haazi csapat láthatólag feladja a mérkőzést. Csaba} támadásokkal ér véget a játék. Bírálat: Jóiramú, változatos mérkőzést láthatott a közönség, bár inkább küzdelem mint játék folyt a sáros pályán. Az Építők hatalmas lelkesedéssel küzdöttek, nem ismertek elvesztett labdát s ennek meg is lett az eredménye. Az Építők győzelme megérdemelt volt, mert végig szívvel-lé- lekkel küzdöttek, s helyenként technikailag is felülmúlták az ellenfelet. Az erőnléttel sem volt baj, ifiért még az utolsó percekben Is támadásokra telt a csabaiak erejéből. Egyénileg Krátki a győzelem megszerzésének oroszlánrészese. Sok bravúros védést láthatott tőle a közönség. A hátvédhármas legjobbja Fülöp volt, bár az első félidőben néhányszor hibázott. Popol mellett a szélső nagyon ritkán ment el. Lipták is sokat javult, de a Bőjtössel folytatott párharcban többször alulmaradt. A fedezetpár különösen a második félidőben jobbnál jobb labdákat adott előre. Rieger talán egy árnyalattal jobb volt Lono- vicsnál. A támadósorban Vékony jól osztogatott, lövései azonban nem sikerültek. Tóth, Hrabovszkl építőmunkájával, Pécsi góljával tűnt ki. Sípos néha túlkombinálta magát. A játékvezető néhány les téves elbírálásán kívül jól vezette a mérkőzést. Déli csoport állása 1. KISTEXT 17 10 3 4 44:19 23 2. BVSC 17 10 3 4 34:15 23 3. Jászberény 17 9 5 3 27:14 23 4. UTTE 17 9 6 3 24:17 22 5. Kecskemét 17 9 2 6 31:25 20 6. Vác 17 7 6 4 27:23 20 7. Szolnok 17 7 5 6 30:23 19 8. Cegléd 17 6 7 4 26:27 19 9. Pénzügyőrök 17 5 8 4 24:21 18 10. Békéscsaba 17 7 3 7 29:28 17 ll. Bp. V, Meteor 18 7 3 8 23:31 17 12. Szeged 17 6 3 8 16:16 15 13. Makő 17 6 3 8 19:22 15 14. Baja 17 5 5 7 22:33 15 15. Bp. Petőfi 17 6 2 9 24:34 14 16. Gyula 17 5 4 8 17:36 14 17, VKSE 18 5 2 11 32:32 12 18. Gázművek 16 4 2 10 23:32 10 19. K. Lombik 17 3 2 12 13:41 8 Az 1:0 állásnál félbeszakadt Gázművek XJTTE mérkőzést nem számítottuk be; BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957. december 17., kedd Csak a második félidőben volt jó a gyulai együttes Bp. Vörös Meteor-Gyulai MEDOSZ 2:1 (2:1) Vezette: Hatngyási. Szögletarány: 4:4 A tavaszi időben, közel kétezer néző volt kíváncsi a múlt héten bravúros teljesítményt nyújtó hazai együttes és a nagyképességű budapesti együttes találkozójára, mely. a lelkes szurkolótábor bosz- szúságára balszerencsés vereséggel végződött. Bp. V. Meteor: Lapusnyák — dr. Bodó, Pozsgai, Kiss — Illés, Hupka — dr. Gábos, dr. Seprűs, Horváth, Csanádi, Schréger. Edző: Ónodi Andor. Gyulai MEDOSZ: Horváth — Nagy II., Pásztor, Petrovszki — Berndt, Fodor — Csűri, Himmer, Kiss P., Pugymer, Nagy I. Edző: Vasvári Péter. Az első percekben a vendégcsapat kap jobbam lábra, s egymás után vezeti veszélyes támadásait. A kilencedik percben a kitűnően játszó, szélvészgyors dr. Gábor megy el, majd a következő percben Csanádi tör ki veszélyesen, de a gyulai védelem az utolsó pillanatban ment. Feltűnő, hogy a hazai játékosok a nehéz talajon nagyon bizonytalanul mozognak, s rengeteket csúszkálnak. Különösen a védelem bizonytalankodik. A 14. percben Horváth remekül tör ki, Horváth kapus elébe vetődve, kiüti a labdát, melyet Csanádi azonnal ráfejel, de Petrovszki a gólvonalról ment. A 23. percben esik a vendégek első gólja: A Petrovszki által őrizetlenül hagyott dr. Gábos a félpályáról indul el, leszáguld a szélen, s az eléje rohanó Horváth mellett megszerzi a vezetést, 1:0. A 25. perctől kezdve lassan fel- I jön Gyula, a vendégek többször ÖKÖLVÍVÁS Gyenge színvonal, de kezdetnek megfelel Békéscsabai Előre — Ceglédi Vasutas 13:5 Hosszú szünet után végre ökölvívó mérkőzést rendeztek Békés- csabán. Az utóbbi időben némi mozgás észlelhető az Építők ökölvívó szakosztályában. Ügy látszik, a sportkör vezetősége is megelégelte, hogy nem elég csak papíron szerepeltetni az ökölvívó szakosztályt, hanem valamit mutatni is kell, legalább az év végén. A Trefort utcai Építők kultúrtermében közel négyszázan jelentek meg a találkozón. A csabai fiúktól többet nem vártunk, hiszen legtöbbje még inkább kezdőnek számít, de Cegléd ökölvívói is nagy csalódást okoztak. Sokkal többet vártunk ettől a jóhírű együttestől. Nagyon tartalékoson jöttek el és a találkozón nem volt kisnehéz és nehéz súlyban induló sem. Eredmények: PAPIRSÜLYBAN: Pataj (B) győzött Németh II (C) ellen. A csabai versenyző szinte állandóan kezdeményezett. Ütései tisztábbak voltak, kár, hogy arcát sokszor nyitottan hagyta és nem ügyelt a védekezésre. (2:0) LÉGSÜLYBAN: Baracsi (B) vesztett Kovács (C) ellen. Nagy harci kedvvel indult Baracsi, sorozatos ütései találtak, de közben teljesen védtelenül hagyta fejét és egy-két ü- tcst kapott Kovácstól. A második menetben egy pillanatra földre került a ceglédi fiú, utána azonban nagy hajrát vágott ki Kovács és a menet végére egészen feljött. A harmadik menetben Kovács kezdeményezett többet, Baracsi is sokat ütött, de azok a levegőbe szálltak az ellenfél teste helyett. Ha Baracsi jobban ügyelt volna a védekezésre is, döntetlent kiharcolhatott volna a kemény ellenfelével szemben (2:2) HARMATSULYBAN: Temesvári (B) vesztett Jakab (C) ellen. A hosszú kezű csabai versenyző nem mert kezdeményezni .ugyanakkor az alacsony, de nagyon gyors Jakab jól használta ki helyzetét és védtelen felületekre gyors ütéseket adott, végül erőfölénnyel győzött. (2:4) KÖNNYÜSULYBAN: Vida (B) győzött Kapocsi (C) ellen. Már az első összecsapásnál feltűnik, hogy a csabai fiú sokkal lendületesebben öklöz az ellenfélnél. A menet végén kiegyensúlyozott lett a mérkőzés. A második menetben egy jól irányzott jobb csapástól Kapocsi pillanatra megiántorodott. Vida ezt nem haszálta ki, hanem várta az ellenfél kezdeményezését. A harmadik menetben mindkét versenyző óvatosabban öklözött, inkább a tiszta ütésekre ügyeltek. Vida megérdemelten győzött. (4:4) KISVÁLTÓ SÚLYBAN: Galberti (B) győzött Németh 1. (C) elleti. Nagy lendülettel kezdett Galberti és az első nagy ütéstől Németh annyira megijedt, hogy azonnal feladta a küzdelmet. (6:4) KÖNNYÜSULYBAN: Sztankó (B) győzött Erőss (C) ellen Az első menetben úgy nézett ki, hogy Erőss több kezdeményezése után biztosan fog győzni. A második menetben feljött a csabai fiú és egymás után mérte horgait ellenfelére. A menet végén Erőss megroggyant és feladta a mérkőzést. (8:4) KISVALTÓSÜLYBAN: Hóbei (B) és Tímár (C) mérkőzése döntetlen. Tímár kezdett jobban a kissé félénken mozgó Hóbei inkább védekezett. A második menetben már többször kezdeményezett a csabai versenyző. Tiniárt tenyeres ütései miatt megintette a játékvezető. A harmadik menet is kiegyensúlyozott volt. (9:5) NAGY VÁLTÓSCJLYBAN: Simon (B) győzött Dávid (C) ellen. Hatalmas lelkesedéssel és ellenállhatatlan lendülettel kezdett a csabai fiú és valósággal lerohanta ellenfelét, aki a menet végén feladta a küzdelmet. (11:5) NAGYVALTÓSÜLYBAN: Farkas (B) győzött Flórián (C) ellen. Farkas gyors ütéssorozatai után a ceglédi versenyző annyira megllíetődött, hogy már az elején feladta a mérkőzést. (13:5) szabálytalankodnak, több támadást vezet a hazai csapat, de a vendégek védelme mindig időben lép közbe. A 30. percben majdnem a hazai csapat kap újabb gólt. Váratlan ellentámadás gördül a pályán, s a kitörő Schréger elől Horváth előrevetődve véd. A 31. percben egyenlíthetne Gyula, azonban Pugymer fölé lő. Nagy nyomás alatt van a hazaiak kapuja, a védelem ismételten csak röviden szabadít fel, s Csanádi a kifutó Horváth fölött a hálóba lő, 2:0. A félidő utolsó percében jár az óramutató, amikor szép gyulai akció gördül a pályán Csűri okosan ad be, Himmer elvéti, s a szemfüles Kiss P. belövi, 2:1. A második félidőben megváltozik a játék képe. A hazai csapat hatalmas iramot diktál, rendre vezeti támadásait, de a vendégek védelme jól tömörül, s egyből rombolja a támadásokat. Az 58. percben Nagy I., Himmer, Csűri támadás gördül a jobbszélen, de a beadás hoszsú lett. á Az 59. percben a gyors Kiss p" mintszerúen megy el, de csak az oldalhálóba lő. Ezekben a percekben beszorul a pesti csapat és szívósan védekezik. Fodor mintegy 35 méterről leadott óriási lövése hajszállal kerüli el a jobb felső sarkot. A Gl; percben váratlan pesti támadás végén. Nagy II. az utolsó pillanatban ment. A 62. percben a kitörő Him- mert felvágják, de a játékvezető sípja néma marad. A következő percben újabb remek gyulai támadás gördül a pályán, Pugymer beadását Csűri csukafejessel a- karja a hálóba juttatni, de elvéti, Kiss balhátvéd a földön felevő Csűri fejébe rúg. A játékvezető tizenegyest hetett volna! A vendégek csak szórványosan, de veszélyesen támadnak, láthatólag az eredmény tartására törekednek. Mezőnyjátékkal ér véget a rendkívül izgalmas, nagy. iramú mérkőzés. Egyénileg a győztes csapatból dr. Gábos, Csanádi, Horváth, Pozsgai tűnt ki, de különösen a második félidőben az egész védelem kiváló teljesítményt nyújtott) Sóira romtolta a hazaiak megmegújuló támadásait. A hazai csapat az első félidőben gyengén játszott, a második félidőben már hiába küzdött minden tagja szíwel-lélekkel, nem bírta áttörni a vendégek szikla védelmét. Egyénileg talán Fodor, a csatársorból az első félidőben Csűri, a második félidőben Pugymer, Kiss P. játszott jól. BÉKÉS MEGYEI NEPÜJSAG Kiadja az MSZMP Békés megyei Vógrehajtóbizottsága, Szerkeszti a szerkesztő bizottsági Szerkesztőség: Békéscsaba, József Attila U. 4., I. emelet Telefon: 22—96 Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba Felelős nyomdnv.: Kendra György