Békés Megyei Népújság, 1957. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1957-11-07 / 261. szám
6 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 105t. november t., csütörtök DERES FEJJEL — FIATAL PROLETÁR SZÍVVEL ★ Számszerűit nyolc vanan voltak, egyiknek galarrvbősz haja volt, • másikét még csak most kezdi •- zíistös színbe vonni az élet. Az egyik egyenes derékkal lépkedett az emelet felé, míg mások botra támaszkodva, időnként meg-meg állva számolgatták a hátralévő .épcsőket. Nyolcvanan jöttek ösz- ize a megye falvaiból vasárnap e- zek az idős emberek, hogy a párt megyebizottsága által rendezett fogadáson résztvegyemek. Nyolcvanan élnek még közülük megyénkben. akik 1917-ben, távol a hazától, anyától, vagy családtól fegyvert ragadtak a még nagyobb család, a nemzetközi munkásosztály érdekeinek védelmében és Lenin hívó szavára egy sorba álltak az orosz proletárokkal a cári önkényuralom megdöntésére. Nagyrészük negyven év után, a dicső harc évfordulóján látta itt viszont hűséges harcostársát, s mennyi megható jelenet színhelye volt ez a találkozó. Láttam, hogy ölelték keblükre egymást a régi fegyvertárnak és azt is, hogyan dörzsölte szét lopva egy őszhajú «Ívtárs a szeme szögletében megvillant; örömkönnyet. Láttam a baráti csókokat és hallottam, hogyan elevenedik meg ajkukon a nöke a községi népfront-bizottság- győztes harc emléke és az azóta nak, az oktatási állandó bizott- megtett út. Ságnak és hűséges a népért minJanurik Mihály 62 éves szarvasi den áldozatra kész tanácstag, elvtárs novoszibirszki emlékeiből S e kedves emlékek idézése idézett társainak és azoknak, akik közben a múlt keserűségei is fel- meghívottként résztvettek ezen a szakadnak egyesekben. Hallottam találkozón. A Kolcsak bandái el- mint panaszolta az egyik elvtárs, leni harcban az ő alakulatuk de- hogy apró hiba miatt, hogyan zár- rekasan verekedett. Sok harcos ták ki a pártból 1949-ben, s még múlt van már a háta mögött, hisz jobban esett hallani azt, hogy ta- négy és fél évtizede vesz részt a valy októberben, minden sérelmet munkásmozgalomban, de most sutbavágva, elsők között követelt sem fáradt el. Nyugdíjas ugyan, fegyvert a párt megvédéséi-e. S e de az eszmét és proletár szívét halk zsongásba, mint apró hanem tette nyugdíjba. Fáradhatat- rangszó vegyül a poharak Csengéién nevelője a fiataloknak most se. „Igyunk elvtársak a Nagy Okig és funkciója is van bőven. El- tóber győzelmére.” „Igyunk valaHenzel Imre békésszentandrásii veterán a doriói harcokra emlékeztetett. Kínák Janos szarvasi harcos Krasznov és Denikin bandáinak megsemmisítéséről mondott élményeket. kinget és derekasan harcolt Dóriénál a nemzetközi vörösgárdá- ban báró Ungev és Szemenov csapatai ellen. Aki — és sokan mások is — megjárta Horthy börtöneit és a sok kín és szenvedés közben sem tagadta meg kommunista hitvallását. És mennyi sok-sok epizód, mennyi emlék. Mennyi kedves jelenet színhelye e találkozó. Csak- Major Péterben tavaly október még nem mindenki szónok akar lenni, jobban megdobogtatta a proletár szivet Hisz negyven év alatt sok szép, vagy keserű emlék elevenedik mennyiünk egészségére, Henzel fel az idős elvtársak emlékezeté- Imréére — a a többiakére. Aki ben. megjárta a félvilágot. Bejárta Pe- Major Péter Gyulai elvtárs jut Janurik Mihály novoszibirszki emlékeiből idézett társainak. most szóhoz. Hadnagyi rendfokozatot kapott a vörös hadseregben és a Káspi-tengar környéki harcokról elevenít fel emlékeket. Fergeteges támadást zúdított a* ők egységük az angol és cári tisztek vezette intervenciós csapatok ellen. S most, amikor már nyugalom után vágyna sok ember, ő nem pihen. Tavaly október még jobban megdobogtatta benne a proletár szívet, s most deres fejjel de annál fiatalabb kézzel szorítja a fegyvert a munkásőrség soraiban. És ez eszmecserék, emlékek és történetek felevenítése közben hol oroszul, hol magyarul szárnyal a szó. Az arcok — melyeket az élet némelyeknél már fakó színnel vont be — most a gomblyukakban díszlő piros szegfűhöz hasonlítanak. Krnák János elvtárs hol derűs, hol komorra forduló arccal idézett emlékeiből. Ö Krasznov és Denikin csapatai ellen harcolt. Tagja volt a VI. hadosztály forradalmi katonai hadbíróságának és ezredpolitikai megbízott volt. Az emlékezés kifogyhatatlan és egyre újabbak elevenednek meg. Omszk —Moszkva — Cáricin — Charkov, s megannyi csata színhelye és emlékezete. Az 1919-as Magyar Tanácsköztársaság emléke, a sötét Horthy időszak börtönei. A tizenkét szabad esztendő és a tavaly október mind egybe sűrűsödik itt. Egy történelmi időszak végtelen tarka emléke. És ez ünnepi zajban újra koccan a pohár és száll az eskü: „Ha kell, életünk árán is megvédj ük szent szabadságunk ügyét; a proletariátus diktatúráját.” így fogadkoz- tak ők, akik negyven évvel ezelőtt orosz testvéreikkel együtt harcba szálltak a kizsákmányoló uralom ellen. — Deák — Lenintől kapott megbízatás Részlet Faragó Dezső régi forradalmár cikkéből Az első világháború idején katona voltam a keleti fronton; 1915. július 1-én a Sztaraja-fo- lyónái zászlóaljunkat az orosz csapatok bekerítették és foglyul ejtették.- Ekkor kezdődtek meg bolyongásaim a cári Oroszország táboraiban. A táborparancsnokságon eltitkolták elölünk, ml történik Oroszországban. Az Októberi Forradalom győzelmének híre csupán 1917 decemberében jutott el hozzánk, amikor végre megkaptuk a rég óhajtott szabadságot. A hadifoglyok ingadozás nélkül az orosz proletariátus oldalára álltak, Én Moszkvába utaztam ,ahol Kun Bélával és Szamuely Tiborral együtt résztvettem a „Szociális Forradalom" című magyar ha- digofoly újság szerkesztésében, 1918. április 16-án az internacionalista hadifoglyok kongresszusának befejezése után Kun és Szamuely elvtársak közölték velem, hogy másnapra meghívást kaptunk a Kremlbe, V. 1, Leninhez. Kell-e beszélni arról, mekkora volt az örömünk! Hiszen a nagy Leninnel találkozunk. Másrészt viszont kissé furcsa volt; úgy tűnt, hogy bátortalan leszek, s nem fogok tudni beszélni Ijiccsel. Ilyen vegyes érzelmekkel mentem a Kremlbe. De már az első percektől kezdve megszűntek aggodalmaim. Vlagyimir Iljics egyszerűen és barátságosan fogadott bennünket és régi, jó ismerősökként kezdett beszélgetni velünk, — Vlagyimir Iljics, engedje floeg, hogy bemutassam Faragó Dezső elvtársat, a magyar vasúti munkások szövetségének volt vezetőjét és a „Magyar Vasutas” című lap volt szerkesztőjét — fordult Kun Béla Leninhez. — A jövendő magyar tanács- köztársaság közlekedési népbiztosjelöltje — tette hozzá mosolyogva Szamuely. Lenin rám nézett és mosolyogva kezet nyújtott. — Milyen nyelven beszélgessünk? — kérdezte Lenin oroszul. Néhány mondat után kiderült, hogy a fogságban szerzett orosz nyelvismeretem nyilván nem e- legendő a komoly beszélgetésre, s áttértünk a német nyelvre. A beszélgetés valóban komoly volt. Lenint minden érdekelte: milyen a magyar vasutasok, gyári és üzemi munkások és a szegényparasztok hangulata. Mindent elmondtam Leninnek, amit tudtam, de amikor figyelmes, összehúzott szemébe néztem, mindannyiszor úgy tűnt, hogy jobban ismeri a magyarországi helyzetet, mint én. Lenin figyelmesen meghallgatott, s majd ismét Kun Bélához és Szamuely Tiborhoz fordult: — Adatok vannak Magyarországról — amelyekből arra lehet következtetni, hogy még az idén (1918) polgári forradalom kezdődik, A munkások sztrájkolnak, s katonáit szöknek a frontokról. A paraszt milliók elégedetlenkednek és a háború befejezését követelik. A beszélgetés ezután a magyar hadifoglyok sorsára terelődött, akik közül már sokan beléptek vagy be akartak lépni a vörös gárdába, hogy segítsenek orosz testvéreiknek. Kiderült, hogy Lenin ezen a téren is legalább olyan tájékozott, mint mi magyarok, Azt mondta, hogy az el- lenforradalmárok propagandát folytatnak a hadifoglyok között és javasolta, hogy a legnagyobb hadifogolytáborokba a legjobb szervezőinket küldjük, — Itt van az első jelölt — mondotta Szamuely Tibor felém bólintva. — Ügy gondolom, hogy két-három hónapra el kellene őt küldeni a Szamara melletti nagy hadifogolytáborba. Ebben a városban akkor mintegy 30 000 hadifoglyot, Szizran- ban pedig további 10—12 ezer hadifoglyot őriztek.. — Nos, vállalja? — kérdezte Vlagyimir Iljics. Bólintottam. — Ha majd visszatér Moszkvába, nagyon kérem, számoljon be munkájáról. Másnap Kun Béla a szerkesztőségben átadűtt nekem egy megbízólevelet, melyben az állt. hogy az összes szovjet polgári és Jsatonai hatóságok támogassanak a magyar hadifoglyokból alakítandó vörösgárdista csapatok szervezésében. A megbízólevél alatt ez az aláírás volt látható: V. Uljanov (Lenin). 1918. május 1-én érkeztem Szamarába. A hatalmas hadifogolytáborban nyomban megkezdtem az agitációs munkát, hogy a hadifogoly magyarokat bevonjam a vörös gárdába. Kiderült azonban, hogy főleg nem agitálnom, hanem szerveznem kell. mivel igen sok volt a jelentkező, mégpedig nemcsak a magyarok közül. Az üléseken tartott beszédeimet nyomban lefordították németre, lengyelre és románra, s láttam, hogyan ragyogott más országbeli társaim szeme. A szamarai munkát befejezve átmentem Szizranba. Ott a- zonban az eredményes munkát ellenforradalmi lázadás szakította meg. Május végén az ellen- foradalmárok elfoglalták Sziz- rant és a hadifogoly-szervezet forradalmi vezetőit kivégezték, Ezután megkezdték támadásukat Szamara ellen. A hadifogolytábor néhány vezetőjével e- gyütt a Volgát átívelő vasúti híd védelmében vettem részt. 1918. június 8-án Szamara elesett. Megkezdődött a reakció véres terrorja. Nekem sem sikerült elrejtőznöm. Az ellenforradalmárok elfogtak és eleinte borzalmasan megvertek. Azután kivittek a városon kívülre, hogy kivégezzenek. E szörnyű órákban sem váltam meg attól a kis papírlaptól, amely mindennél kedvesebb volt számomra. Ügy mentem a kivégzésre, hogy a keblemen volt a Lenin aláírta megbízólevél. A kivégzés előt^fe utolsó percben azonban hirtele^^ futár érkezett azzal a parancscsal, hogy kihallgatás végett a- zonnal vezessenek bennünket a parancsnokságra. Egy kis remény támadt bennünk a menekülésre. Hallottam azonban, hogy az ellenforadalmárok városszerte a moszkvai agitátort keresik. Ekkor aztán meg kellett semmisítenem a drága megbízólevelet. Az igazolásnál, mikor már semmiféle okmányom nem volt. Fürsztnek mondottam magamat és ilyen név alatt kerültem * szamarai börtönbe... 1919 tavaszán három elvtársammal együtt megszöktem. Annakidején egész Szibéria az ellenforradalom kezében- volt éa nem sikerült Oroszországba átjutnom. 1920 telén Vlagyivosztokban egy francia teherhajóra ültem, elhagytam Szovjet-Orosz* ország területét, s nem állt módomban Vlagyimir Iljicsnek jelentést tenni munkám eredményeiről. Igaz, helyettem megtette ezt a szamarai és szizrani hadifogoly- táborokból kikerült sokezer magyar vörösgárdista, akik orosz testvéreikkel együtt fegyverrel a kézben harcoltak a szovjetek hatalmáért.
