Békés Megyei Népújság, 1957. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1957-11-21 / 273. szám
BÉKÉS megyei népüjsag 1957. november 21., csütörtök 8 FRISS ERŐKKEL — NÖVEKVŐ MUNKALENDÜLETTEL — Ülésezett a Hazafias Népfront békéscsabai bizottsága — Kedden délután Békéscsabán, a KIOSZ megyei székházának nagytermében munkások, parasztok, értelmiségiek, férfiak és nőik ültek össze, hogy összefoglalják a népfront munka több éves tapasz, talatait, megbeszéljék a mozgalommal kapcsolatos időszerű feladatokat és új. áldozatra kész. friss erőkkel egészítsék ki a bi- eottság sorait, hogy még eredményesebb, még szélesebb skálájú legyen a nagy tömegeket érintő mozgalom vezetése. Az elnöki megnyitó után — melyet Paulai Mihály, a bizottság elnöke mondott — Kulikai Sándor, a bizottság titkára részletesen beszámolt az eddigi munkáról és vázolta azokat a feladatokat, melyek megoldása a népfrontra várnak. Ismertette azokat az elgondolásokat és terveket, melyek megvalósításához szükséges az egész bizottság és a széles társadalmi rétegek cselekvő részvétele és áldozatos munkája. Nemes célt tűzött ki a városi bizottság, amikor tervébe iktatta, hogy Viharsarki hónapok keretében kívánja ismertetni a megye munkásmozgalmi, kulturális és gazdasági tradícióit, és jövőre ez ünnepségek keretében állítanak szobrot a Csabán inas- kodó nagy magyar festőnek, Munkácsy Mihálynak. Szerepelnek a programban ipari és mezőgazda- sági kiállítások, színháztörténeti kiállítás és sok-sdk hasznos dolog, mely az igazi hazafiság eszméit gyökeresíti egyre jobban az emberekben. A beszámoló számtalan lehetőségét mutatta meg annak, hol, milyen területen tevékenykedjen a Hazafias Népfront és mindazok, a- kik a nemzeti összefogás jegyében munkálkodnak és dolgoznak. A beszámoló lehetőséget adott ahhoz, hogy megeredjenek a nyelvek és a hideg helyiség dacára is egyre-másra jelentkeztek a felszólalók. Szavaikból a felelősségtudat és a tenniakarás csendült ki. A felszólalók — noha alaposan bírálták a bizottság eddigi munkáját <— arról is számot adtak, hogy nemcsak hibakeresők, hanem a jobb és eredményesebb munka megteremtésének ők lesznek a közvetlen harcosai. Pedagógusok j jelentkeztek, hogy szívesen tartanak a tanyavilágban Szabad Föld Téli Estéket, mert a tömegoktatásnak és nevelésnek ezt a jól bevált formáját ma is kérik az emberek és ha -ükséges, szlovák nyelven tartják az előadásokat. Szó volt itt a pártszervek és a népfront-bizottság, valamint a tanács kapcsolatáról és jól esett hallani a pártonkívüli emberektől, hogy többet akarnak tudni a párt politikai kérdésekről, s ha lehet, minél sűrűbben tartsanak nyilvános pártnapokat, ők ennek megszervezésében örömmel és szívesen segítenek. Elmondották azt is, hogy a tanács a jövőben sokkal jobban vegye figyelembe a népfront-bizottság által tett bejelentéseket és legyen összeforrottabb a munkájuk, ne csak a kampányok során, hanem minden időben. Szó volt az ifjúság neveléséről is, mely a sok közül, a Hazafias Népfront egyik igen fontos feladata. Nevelők és szülők egybehangzóan mondották itt el észrevételeiket, javaslataikat — sajnos, meg kell mondani, hogy csak az idősek, mert az ifjúság részéről meghívottak — érthetetlen okok miatt távolmaradtak. A hozzászólások után került sor a bizottsági és az elnökségi tagok, majd az elnökség megválasztására. A bizottságba 169, az elnökségbe pedig 44 tagot választottak be. Az elnökségbe többek között helyt kaptak: Paulai Mihály, Such János, a városi pártbizottság titkára, Kovács Pál, a városi tanács elnöke, Kulkai Sándor, a népfront- bizottság városi titkára, Gyebnár Jánosné, a nőtanács városi titkára és Talabér Ferenc elvtárs, az V. kerület tanács kirendeltségének vezetője, r napon kiegészültek a bizottság sorai, hogy friss erőkkel, növekvő mumkalendület- tel az emberek tízezrei mozgósítva végrehajtsák azt a nagyszerű programot, melyet a párt és a kormány megjelölt a dolgozó nép számárai — Deák Gyula — 1 ' f Svéd és cseh hócsizmák érkeznek Svédországból és Csehszlovákiából hetvenezer pár gyermek és női hócipőt, illetve hócsizmát vásárolunk. A mintadarabok már megérkeztek és a szakemberek véleménye szerint az áru igen ízléses és jó minőségű. Különösen szépek a piros, a fehér és más é- lénk színű gumi lábbelik. A szállítmány első része már karácsonyra az üzletekbe kerül, a többi pedig a jövő év első hónapjaiban érkezik. Bőségre azonban nem lehet számítani, a jelenlegi nagy hiányt csak enyhíteni tudják. (MTI) Hazaérkezett Prágából a magyar kormányküldöttség Szerdán reggel hazaérkezett Prágából a magyar kormány- küldöttség, amely hazánkat képviselte Antonin Zápotocky- nak, a Csehszlovák Köztársaság elnökének temetésén. Apró Antalt, Révész Gézát és Somogyi Miklóst a Nyugatipályaudvaron fogadták. Fogadtatásukra megjelent Biszku Béla belügyminiszter, Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, az MSZMP Központi Bizottsága és a foradalmi munkás-paraszt kormány több tagja. Jelen volt Julius Viktory, a Csehszlovák Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és a nagykövetség több tagja, Mi újság a nagyvilágban?-- ■ IIITVY/I ar————II An gol lapok az Amerikában a szputnyikok miatt uralkodó zavargásokról London. (MTI) Az angol lapok könyörtelenül tovább variálják az általánosan elismert tételt, hogy „Amerikának nincs Churchill-je a mostani szputnyik rémületben." A Scotsman külügyi szerkesztője szerint az Egyesült Államokban ez a goromba éle járja: „Az a különbség közlünk és a franciák között, hogy ha nekik nincs kormányuk, ők legalább tudják azt." A cikk így folytatódik: — Eisenhower tekintélyének zuhanását semmi sem tartóztathatja fel. Minden oldalról azzal vádolják, hogy gyenge, habozó, határozatlan. Még aggasztóbb az a gyorsan terjedő gyanú, hogy a kormánynak azért nincsenek ú; gondolatai, mert nincsenek emberei, akik rendben tudnák tartani az országot. A konzervatív vezető körökhöz közelálló Yorskhire Post newyorki tudósítója jelenti: — Az amerikai nép elvesztette Emlékművet emelnek Port Ssaid védőinek A MEN hírügynökség közlése szerint Port Szaidban emlékművet emelnek az angol—francia—izraeli imperialista agresszió idején a város védelmében elesett hősöknek. (MTI) bizalmát saját műszaki fölényében. Az amerikaiak rémületben élnek a vezetés hiánya mindenütt érezhető. A politikai légkör hasonló ahhoz, ami Angliában uralkodott midőn Chamberlain volt a miniszterelnök. Eisenhower a Churchill-féle lelkesítő szózatok helyet idegcsillapító szörpöt kínál. Az amerikaiak eddig azt hitték, hogy minden eladó. Most felismerik az abszolút tudomány értékét. Követnék az olyan vezetést, amilyenre most szükség van, de ennek semmi nyoma sincs a láthatáron. John Cordon, a Sunday Express főszerkesztője írja: — A világbéke érdekében itt lenne a legfőbb ideje, hogy Eisenhower elnémítsa fecsegő tábornokait, kezdve a tűzokádá Power tábornokkal az amerikai stratégiai légihaderő főparancsnokával, akinek hetvenkedő dicsekvése haderejének felkészültségével csak növeli a feszültséget. Ha Eisenhower tábornokai végre befognák a szájulcat, el lehetne kezdeni az ellentétek elintézését kevésbbé veszedelmes módon a diplomácia segítségével. (MTI) Rövid hírek PÁRIZS. Franciaországban mindinkább elszaporodnak a politikai gyilkosságok és összetűzések a franciákkal rokonszenvező algériaiak és a felkelés hívei között. A keddre virradó éjszaka a Szajna megyei Bondyban egy Ids arab szállóban hat algériai holttestére bukkantak. Az algériaik- kal Ismeretlen tettesek revolver- lövésekkel végeztek. A nyomozás szerint a merénylők az éjszaka folyamán két autón érkeztek a szállóba. *• - • PÁRIZS. Az AFP jelentése szerint három fiatal magyart kedden délután Combe-des Boisnál letartóztatták és a Montbeliad-i ü- gyészségre szállították. Eljárást indítanak ellenük tiltott hatái’át- lépés miatt. A három fiatal magyar Jugoszláviából szökött meg és a határőrök éberségét kijátszva átjutott az olasz és svájci határon. (MTI) Nasszer nyilatkozata a News Week-nek A Neivs Week című amerikai hetilap szerdán megjelent száma közli Gamal Abdel Nasszer nyilatkozatát, amelyben az egyiptomi elnök ismételten hangoztatja, hogy bizalmatlan az Egyesült ÁlSukselainen visszaadta kormányalakítási megbízatását A Finn Távirati Iroda jelentése szerint Sukselainen kijelölt miniszterelnök Kekkonen köztársasági elnöktől kapott megbízása értelmében felhívta a parlamenti frakciókat, közöljék vele, mi az álláspontjuk többségi kormány a- lakítása tekintetében. A parlamenti pártok többsége elutasította ezt a javaslatot. Ennek következtében Sukselainen közölte a köztársasági elnökkel, hogy nincs meg a lehetőség olyan kormány megalakítására, amelyben minden párt részt venne, a- zért küldetését befejezettnek tekinti. (MTI) lalmok középkeleti politikája iránt. „Washington — hangsúlyozza Nasszer — nyomást gyakorol ránk, hogy politikánk megváltoztatására és saját politikájának követésére kényszerítsen bennünket." Erre a kérdésre: „Miért hasonlít az ön programja a kommunistákéhoz, és miért nem követ semleges politikát1" Nasszer elnök így válaszol: „Harcoltunk, hogy a Közép-Keletet megszabadítsuk a francia és a brítt uralomtól. Miután Oroszország nem törekedett uralomra, nem volt okunk arra hogy ellene forduljunk. Az oroszok fegyvereket adtak nekünk, amit viszont Franciaország, Nagy- Britannia és az Egyesült Államok megtagadott tőlünk, azért, hogy Izraelnek szállítson fegyvereket A Szovjetunió kifejezésre juttatta azt a kívánságát, hogy részt vesz az asszuani gát építésének finanszírozásában, míg az Egyesült Államok kihívó módon visz- szavonta ajánlatát." (MTI) Zetorra függesztett gödörfúrót szereztek be a Gyulai Erdőgazdaság vezetői, mellyel az erdőn kívüli (útmenti) fásítást végzik. A gép nyolc óra alatt ezer gödröt készít faültetésre. • ADY-EST LESZ Békéscsabán, a Jókai Színházban november 25-én este 7 órakor a megyei tanács művelődési osztálya és a TTIT rendezésében. A költő születésének 80. évfordulója alkalmából Vajda Aurél középiskolai tanár ünnepi beszédet mond, majd a Jókai Színház művészei: Kovács Mária, Pagonyi Nándor, Körösz- tös István és Gyuricza Ottó Ady- verseket szavalnak. Közreműködik dr. Gippert Lászlóné, Ady- dalok előadásával. # A MAGYARORSZÁGI ELLENFORRADALOM (1956 október 23-—november 4-ig) képekben című tablósorozat megjelent a Legújabbkori Történeti Múzeum és a Kossuth Könyvkiadó kiadásában huszonhét darab 50x70 centi- méteres, négy színnyomásban készült sorzat felöleli a budapesti kiállítás a- nyagát, s kiválóan alkalmas helyi kiállítások rendezésére. A képsorozat ára száz forint. Megrendelhető az MSZMP megyei bizottságánál és a Kossuth Könyvkiadó kirendeltségeinél. * MEDOSZ vezetőség-beszámoló és vezetőségkiegészítő taggyűlést tartanak november 22-én, a bat- tonyai, kétegybázi, csorvási, tót- komlósi és a körösladányi gépállomásokon. * ^ Helyi gyűjtésű tánc- és népdalokkal november 24-én, este 7 ó- ralcor mutatkozik be Biliarugrán a községi művelődési otthon népi együttese. * A Békéscsa* A Téglagyár klubszobájában minden csütörtökön este klubnapot tartanak, amelyre mindéin fiatalt szeretettel vár a rendezőség. * VIDÁM TARKA-EST című műsorra1, november 23-án, este 7 órakor, a kamut! kultúrotthonban vendégszerepei a békési Munkácsy Mihály Művelődési Ház kulíúrcsoporíja. * VADŐRÖK KÉPZÉSÉRE levelezési tanfolyamot szerveztek megyénkben. A Békés megyei Vadásztársaságok 54 vadőrének szerdán, hathónapos levelező tanfolyamot kezdtek Békéscsabán, az irodaházban. A tanfolyam résztvevői hetenként közös előadásokon vesznek részt. Az ötvennégy vadőr hathónapon keresztül megismerkedik a legfontosabb vadőri teendőkkel. . Osztrák—magyar nemzetek közötti galambkiállítás lesz december 1-től 14-ig. Ebből az alkalomból hat címletből álló díszes bélyegsorozatot ad ki a magyar posta. * A nemzetiségi iskolák igazgatóinak Gyulán, a román diákotthonban (Vár utca 1. sz.) november 21-én, csütörtökön értekezletet tartanak. A megbeszélésen részt vesznek Hajdú, Csongrád és Békés megye német, szerb, román és szlovák nyelvet tanító iskolák i- gazgatói is. * SZÁZHETVEN EZER FORINTOT kapott az örménykúti Petőfi Tsz a közelmúltban átadott tizenhat darab szerződéses alapon hizlalt marháért. Rövidesen ismét leszállítanak tíz darab hízottmarhát, hogy a tagság 1957. évi jövedelmét a hízottmarbákén kapott pénzzel növeljék.