Békés Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-30 / 254. szám
1957. október 30., szerda BCKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Tofásgyár létesül A Földművelésügyi Minisztérium Állattenyésztési Főigazgatósága most Magyar! Andrásnak, a földművelésügyi miniszter első helyettesének kezdeményezésére tervezetet dolgozott a baromfi- tenyésztés fejlesztésre, elsősorban a tojástermelés növelésére. A tervek szerint többek között a főváros közelében úgynevezett „tojásgyA- cat” állítanak fel. Ennek az a lényege, hogy nagyüzemi baromfi- telepen több ezer, esetleg több tízezer tyúkot gyűjtenek össze. Egy- egy tyúk csak annyi ideig marad a telepen, amíg tojást rak. Az elgondolások szerint az első ilyen „tojásgyár" mintegy ötezres tyúkállománnyal Gödöllőn pa. ottan! Kisállatenyésziési Kutató Intézet telepén létesülne. (MTI) Gyorskexűek figyelmébe Az Országos Gyorsíró- és Gépíróverseny Bizottság közli, hogy tehetségkutató íráspróbára jelentkezhetnek azok a gépírók, a- kik másolással tizenöt percen át 140 szótagos, diktálásra pedig öt percen át 160 szótagos átlagsebességgel tudnak írni — 3 százalékos hibahatáron belül. Az íráspróbára november 5-ig lehet jelentkezni, Budapesten, az Országos Gyorsíró- és Gépíró Versenybizottságnál, (V. kerület, Szabadság tér 17), vidéken az illetékes gépíró- és gyorsíró iskola versenyfelelősénél. A sikeres résztvevőket meghívják a november 16-1 gépíróbajnoki versenyre, amely egyben válogató is a későbbi nemzetközi versenyekre. Bemutató előadás a Kamara színpadén A Békés megyei Jókai Színház Kamara színpadán november 1- én mutatják be G. Zapolska: ^^Dulszka asszony erkölcse című ^^háromfelvonásos vígjétékát. A Budapesten és más vidéki városokban nagy sikert aratott vígjáték bizonyára Békéscsaba színházlátogató közönségének tetszését is megnyeri majd. A vígjátékot igen \ jó szereposztásban játsszák, különösen kiemelkedik művészi munkájával a Dulszka asszony alakját megformáló Ruttkai Mária, Zfoych Dulszki ,a fiúk: Cserényi Béla, Julmka: Kovács Mária, — Stefanik Irén, és Simon Erika. A korának erkölcsét és társadalmi életfelfogását kitűnően v -mutató kacagtató darabot Horváth Árpád rendezte. Megyei szolfézs és népdaléneklési verseny kezdődött október 26-án A megyei tanács művelődési osztálya megyei szolfézs és népdal- éneklési versenyt indított október 26-án. A versenyt helyi (iskolai), járási és városi versenyek előzik •meg. A helyi (iskolai) szolfézs versenyek október 26-án kezdődtek és november 3-án fejeződnek be az általános és középiskolákban. A helyi versenyen legkiválóbb eredményt elért fiatalok részt- vesznek majd a járási, Békéscsabán pedig a városi versenyen. A járási (városi) szolfézs-verseny a- nyagát a művelődési osztály választja ki. A megyei döntőt november 24-én, vasárnap délután 2 órai kezdettel rendezik meg Békéscsabán a Bartók Béla Állami Zeneiskolában. A verseny győztesei jutalomban részesülnek. Olvasd A NÉPÚJSÁGOT SfzeU id dbefrbáciák?! iniiiiiuiiiiiiiiii(imiiiiiiiiiiiiiiiimiiii!iiiiiiiiiimmiiii«wiimiiiiiiiiiiiiiiUHiiiiiniiiHmiiiiiiiiiiniiinii Mérő-hóra beli étierem Rómúban Róma egyik érdekessége a nemrég megnyílt „Néró" étterem. Ebben a régi római receptek szerint készült ételeket szolgálnak fel és pincérek is tógát, sarut viselnek. Jó Üzlet az elhasznált színházjegy A newyarki Broadway legdrágább színházainak takarítónői az utóbbi időben jó üzletet kötnék az összesöpört, elhasznált belépőjegyek árusításával. Ezeket az elhasznált jegyeket azok vásárolják, akik vidékről felruccannak New Yorkba és hazatérésük után el a- kamak dicisekedni azzal, hogy a legdrágább színházakban jártak. Melyik országban leglablllsabb a házasság ? Többéves statisztikai adatok arról tanúskodnak, hogy Európában, Dániában és Ausztriában leglabilisabbak a házasságok. Ezekben az országokban minden 5. házasság előbb-utóbb válással végződik. A sorrendben Svédország következik, ahol minden hatodik, Németországban minden nyolcadik, Svájcban minden kilencedik, Franciaországban, Finnországban és Izlandban minden tizedik, Angliában minden tizenkettedik, Norvégiában minden tizenharmadik, Belgiumban és Hollandiában pedig minden tizenötödik házasság végződik válással. fVTTTVTT»»»f»»VTVT»VTT TTVTVTTTTfStTfTtTTTTTTTrfTfTTTtTTTTTTTTTTTSm Mup^^svédelmi őrjárat (^a mező herényi Alföldi Szövőgyárban A Szakszervezetek Megyei Tanácsa keretén belül működik egy úgynevezett „munkavédelmi" felügyelő csoport. E felügyelő csoport hivatott arraj'Tiogy a gyárakban, üzemekben érvényt szerezzen a ..iVlJ^mu0Jedsv6d^lrÜ, előírásoknak. Ez azért is szükséges, mert sok üzem- " r‘~ ben nem tarifák be a munkásvédelmi előírásokat. Ennek egyes következménye az, hogy baleset áldozatai lesznek a dolgozók, és hosszabb- rövidebb ideig nem vehetnek részt a termelő munkában. tek. A munkásvédelmi felügyelők két alkalommal — először június 5-én, másodszor szeptember 28-án — írásban számoltak be a még meglévő hiányosságokról, baleseti lehetőségekről. Kérték a gyár vezetőségét, hogy ezeket az észrevételeket a lehetőségekhez képest a legrövidebb időn belül korrigálják. Ilyen észrevétel volt például az asztalos műhelyben lévő fűrészgép kapcsolójának ésszerűsítése, a javító műhelyben az esztergapad forgásváltójának rossz elhelyezése, a festő műhely raktárának nem kielégítő szellőzése és még több aprónak látszó baleseti lehetőség. Örömmel tapasztaltuk, hogy ma már egyre többet foglalkoznak a gyárban a munkásvédelmi előírások betartáséval a meglevő hiányosságok pótlásával. Az asztalos műhelyben már áthelyezték a motorkapcsolót, az esztergapad forgásváltóján most dolgoznak, a festőműhely raktárának Jobb szellőA mezőberényi Alföldi Szövőgyárban például ebben az évben megkétszereződött az üzemi balesetek száma! Mi a balesetek oka ? Az idei baleseti statisztikát vizsgálva a legtöbb baleset oka, a dolgozó figyelmetlensége volt. Több olyan baleset volt az üzemiben — amely ugyan nem okozott termelési kiesést —, de kisebb zúzód ássál, ütéssel, csípéssel végződött. Volt olyan eset is, amikor a földön lévő munkaeszköz okozott balesetet. Az egyik esetben például a di- óscséve boka törést okozott, 6 így a dolgozó több mint egy hónapig nem vett részt a termelő munkában. Ezek a balesetek figyelmetlenségből adódtak, de volt olyan baleset is, amit a munkásvédelmi előírás ben em tartása okozott. Ilyen volt Forró József esztergályos esete is július 10-én. Forrónak az előírás szerint esz- tergályozás köziben védőszemüveget kellett volna feltennie, de ő elmulasztotta ezt. Munka közben vasforgács vágódott a bal szemébe. Most az egyszer „megúszta” kisebb sérüléssel, viszont könnyen megeshetett volna az is, hogy meggondolatlan mulasztásáért az egyik szemével fizet. Flgyelmeztetőek ezek a balesetek. Nem szabad olyan veszélyes munkaterületen, mint a szövőipar, ahol számtalan baleseti lehetőség van figyelmetlenül dolgozni, vagy a munkásvédelmi előírásokat elmulasztani. Mit tesz az üzem a balesetek megelőzése érdekében? Egy ideig bizony nem sokat tetzését is megoldották, a raktárhoz vezető utat betonjárdáival látták el. (Eddig esős idő alkalmával -a sár miatt szinte, lehetetlen volt ia szállító eszközöket tolni, vagy húzni.) Befejezésül szerelnénk egy olyan baleseti lehetőségre felhívni a gyár vezetőségének figyelmét mely elkerülte a munkásvédelmi felügyelők vizsga szemeit is. A szövődében elég szűk a hely a közlekedés lebonyolítására, s e- mellett több szabadban lévő alkatrész van. Ilyen a felső gépmozgató kar is, mely nincs burkolva. A gyár munkásvédelmi felügyelője szerint, egyetlen gyárban sem burkolták még a felső gépmozgató kart. De volt már példa arra — itt az Alföldi Szövőgyárban is • hogy ez a kar elkapta a munkás ruháját, s csak a lélekjelenléte óvta meg a balesettől. Szerintünk jó lenne, ha még a lehetőségét is kizárnák a balesetnek, mert a közmondás Is azt tartja, „jobb félni, mint megijedni” Ebben az esetben így alkalmazhatjuk: „jobb megelőzni a balesetet, mint balesetet jegyzőkönyvezni”! Sz. Zs. ÜZENETEK CSORDÁS GIZELLA Békéscsaba: írja meg pontos címét, vagy hétköznap 8—17 óra között keresse fel személyesen a szerkesztőséget, hogy beküldött verseiről közösen, érdemben tudjunk beszélgetni. D. SZABÓ KAROLY, Gyula: Levelét eredetiben továbbitottuk az SZTK békéscsabai alközpontjához kivizsgálás végett. Amint választ kapunk, azt azonnal közöljük levélirónikkalí A BÉKÉSCSABAI Nagyváradi, Csíki, Oláh. Móricz. Kulich és Ady Endre utca lakóinak üzenjük: Kérésüket tartalmazó levelüket — melyben arról írtak, hogy létesítsenek autóbuszjáratot a kórház, Illetve a Forgácsoló Szerszám- gyár felé is — átküldtük az Autóközlekedési Vállalat igazgatójához. Ugyanis e vállalat tud pontos választ adni arra, hogy a jelenlegi kocsipark lehetőséget ad-e az említett városrészen az autó- buszjárat létrehozásához. A választ szerkesztőt üzenetekben közöljük majd. A NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40. évforduló tiszteletére, november 9-én, délután 4 órakor emlékünnepséget rendeznek a békéscsabai Zeneiskolában. Az ünnepségen Gyebnár Jánosné, a szovjetunióbeli utazásairól, élménybeszámolót tart, majd az iskola növendékei szovjet és magyar zenekari műveket játszanak és kórusszámokat énekelnek. A Gépállomások Megyei Igazgatósága közlése lapján az őszi i- dénymunkák végzésében legjobb eredményt a füzesgyarmati, sarkad!, dévaványai és a kétegyházi gépállomások érték el. Az őszi 1- dénytervet leggyengébben teljesítették a medgyesegyházi, tótkom- lósi és a mezőkovácsházi gépállomás dolgozói. » BEFEJEZTÉK az őszi búza vetését 4000 holdon, a Mezőhe- gyesi Törzsállattenyésztő Állami Gazdaságban. A felszabadulás óta október végére most e- lőször ebben az évben végezték pl ilyen rövid idő alatt az őszi betakarítási és vetési munkákat. November hónapban a gazdaság egész területén csak őszi szántást és trágyázást végeznek. • HÁROMTAGÚ SZAKSZER- VEZETI KÜLDÖTTSÉG érkezik a Román Népköztársaságból csütörtökön megyénkbe. A küldöttség csütörtökön Szarvason, az ÖRKI és állami gazdaság munkáját, szakszervezeti tevékenységét, pénteken a Mezőberényi Gépállomás és a békéscsabai MEDOSZ megyebizottság munkáját tanulmányozza. Szombaton a Mezőhegyest Állami Gazdaságba látogatnak, ahol egy szakszservezeti aktíván vesznek részt. * Szarvasmarhahízlalási ankétot és tapasztalatcserét rendeznek november hónapban a tótkomlósi Viharsarok Tsz-ben a szarvasmarha-hizlalással foglalkozó Békés megyei termelőszövetkezetek vezetői részére. • AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK Békés megyei csoportja október 30-án tartja havi értekezletét. A megbeszélésen meghallgatják és megvitatják a Békés megyei tanács mezőgazdasági osztálya által készített állattenyésztési beszámolót. A vita után javaslatot dolgoznak ki megyénk állattenyésztésének legfontosabb feladatairól. • Szovjet mezőgazdasági küldöttség érkezik szombaton Szarvasra, ahol a kutatóintézetet és az Arborétumot szemlélik meg. Vasárnap Mezőhegyesre, az állami gazdaságba, majd onnan a tótkomlósi Viharsarok mezőgazdasági termelőszövetkezetbe utaznak és a vezetőséggel, valamint a tsz-tagok- kal eszmecserét folytatnak.