Békés Megyei Népújság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)
1957-09-19 / 219. szám
4 RÜKÉS MKrl'E! NfiFÜJSAO 1957. szeptember 19., csütörtök Tanácskoztak A a gyulai sajtófelelősök A gyulai párt végrehajtó bizottság szeptember 5-én tanácskozásra hívta össze a gyulai alapszervezetek sajtófelelőseit. Az értekezleten megbeszélték a lap előfizetések: helyzetét és az ezzel kapcsolatos feladatokat. A vita közben Szeredi elvtársnő, a Harisanyagyár dolgozója, elmondotta, hogy az előfizetők számának növekedését akadályozza, hogy a postai pénzbeszedők nem keresik W az üzemet, hogy az e- lőfizetést felvegyék. Az értekezleten, bírálták a Megyei Pártbizottság lapját, a Népújságot, hogy keveset foglalkozik a gyulai eseményekkel, vállalatok, gazdaságok dolgozóinak életével. A tanácskozáson elhatározták, hogy felvilágosító munkával a párt lapjaira | HrtÉMfc nafttjéiíél ★ Mezőhegyesen elegendő propagandista van Mezőhegyesen éppen úgy, mint más községekben, az idén jól felkészültek az új pártoktatási évre. Már jő előre elbeszélgettek azokkal az elvtársakkal, akiket oktatásba kívánnak bevonni. Az előző terv szerint több marxizmus-Ie- ninízmus tanfolyamot ütemeztek be, mint időszerű kérdések tanfolyamát. A járási pártbizottság u- tólag módosított a terven. így a községben jelenleg négy időszerű kérdések tanfolyama lesz és két marxizmus-leninizmus í an folyam. A hat tanfolyamra, több mint 20 előadó van biztosítva. Az idén a párttagok 25—26 százaléka tanul szemináriumokon. A vezetők közül több mint negyvenen egyéni tanulásban vesznek részt. Az idősebbek is tanulni akarnak A Vizesfási Állami Gazdaságban a párttagok több mint nyolcvan százaléka jelentkezett pártoktatásra. Az előző terv szerint marxizmus-leninizmus alapjai tanfolyamot is szerveztek. A járási pártbizottság javaslatára az alapszervezet módosította tervét és így két időszerű kérdések tanfolyamán tanulnak a Vizesfási Állami Gazdaság párttagjai. Az előadók is az állami gazdaságból kerülnek ki. újabb előfizetéseket szereznek. Az értekezlet óta Gyulán több mint százan rendelték meg a párt lapját, a Népszabadságot, a Népújságot. A sajtó terjesztésében jól dolgozott Busek György, a gyulai községgazdálkodás dolgozója, akinél tizenegyen jelentették be előfizetési szándékukat, és Mészáros elvtárs, az állami gazdaság dolgozója is, aki rövid idő alatt tizenhét előfizetést gyűjtött A sajtófelelősök felvilágosítása nyomán mind többen ismerik fel, hogy a sajtóelőfizetés, az újság rendszeres olvasása legjobb eszköz arra, hogy a kül- és belpolitikai eseményekről és egyéb, mindenkit érdeklő hírekről rendszeresen tájékozódjanak. B. Z. Szerkesztői üzenetek Több sportlet:elező kérésére: Valóban több esetben hiányzott a megyei I., II. osztályú mérkőzések közlése lapunkból, illetve sokszor rendszertelenül jelentettük meg e mérkőzések eredményeit. A jövőben minden csütörtöki lapunkban közöljük a megyei I., II. osztályú mérkőzések eredményeit. A tabellák pontosságára is fokozott figyelmet fordítunk. ♦ Szöllősi Sándor, Biharvgra: Adóügyi panaszát kiv.zsgáltatjuk a Sarkadi Járási Tanács pénzügyi osztályával s az eredményről értesítjük levélíróinkat. Kérjük, legyen türelemmel. ♦ Boros Sándornak, Sarkadra, Szécsi Istvánnak Szarvasra, és másoknak üzenjük: egyetértünk azokkal a javaslataikkal, hogy minden héten jelenjen meg sportmelléklet — azonban a szerkesztőség jelenlegi technikai felkészültsége ebben az évben ezt nem teszi lehetővé. A tankönyvesére sikeréért Nagy munka vár a következő hónapokban pártszervezeteinkre. A pártoktatás megindításával szinte egyidőben veszi kezdetét a pártszervezetekben a kommunisták összeírása, s ezzel a tagkönyvtáré és igen fontos szakasza. Fontos lépés ez «ártunk életében, mert az országos párthatározat szelleméhez híven ezzel az intézkedéssel megszűnik a párttagkönyvek és tagjelölt igazolványok ideiglenessége és a tagkönyvesere során végleges tagkönyvet, tagjelölt Igazolványt kap minden elv társ. A tagkönyvesere azonban elsősorban nem adminisztratív, hanem fontos pártpolitikai feladat. A* összeírás során a legjobb mód és lehetőség nyílik például arra, bogy a pártvezetőségi tagok és pártbizalmiak minden elvtárssal személyesen is megismerkedjenek. Alkalom nyílik arra, hogy az egyéni beszélgetés során megismerjék a párttag gondjait, problémáit esetleges elképzeléseit és a helyes javaslatokat alkalmazzak a pártmunkában. A legjobb alkalom ez arra is, hogy az egyéni beszélgetés során — ha eddig nem is volt — most képzettségének megfelelő pártfeladattal bízzunk meg valamennyi elvtársat. Egyszóval a legjobb alkalom arra, hogy csatasorba állítsunk minden elvtársat, s ennek nyomán fokozódjon a párt politikai tömegmunkája, a párt programjának és téziseinek propagálása és megértetése a dolgozó emberek egyre nagyobb tömegével. Fontos pártpolitikai feladat azért is, mert a végrehajtásában dolgozó elvtársak és elsősorban pártvezetőségek felelősek azért, hogy valamennyi párttagot és érvényes tagjelölt igazolvánnyal rendelkező elvtársat összeírjanak, s valamennyien megkapják az új tagjelölt Igazolványt, vagy párttag könyvet. A tagkönyvesere nem jelent tagfelülvizsgálatot. Nem tagrevizió, s ezt világosan adja tudtunkra az augusztus 6-i párthatározat. Ennek megértése tehát a vezető pártszervek egyik legfontosabb kötelessége. Nincs joga egyetlen elv társnak, egyetlen pártszervnek ahhoz, hogy az összeírás során valakit kihagyjanak, vagy valamely ok miatt a nyilvántartásból töröljenek. Ez azonban nem azt jelenti, bogy sutba dobjuk az éberséget, sőt az összeírás során a legnagyobb körültekintés szükséges ahhoz, hogy megakadályozzuk az ellenség beépülését. Ennek egyik módja pedig az, ha csak olyan elvtársakat írunk össze, akik szerepelnek a tagnyilvántartóban és olyanokat, a- kik szabályosan kitöltött átjeientkezési lappal érkeztek a pártszervezethez. Ea fontos politikai és egyben adminisztrációs feladat is. A gondatlanság a legtöbb esetben nyitvahagyhatja a kaput ellenség számára, viszont a gondos adminisztráció a leggyakrabban kizárja a visszaélés, vagy esetleges tévedések lehetőségeit. Ezért az összeírás megkezdéséig a tagnyilvántartók rendezése az egyik legfontosabb feladat a pártszervezetekben. A gyakorlati végrehajtás a titkári értekezletek összehívásával lényegében már kezdetét vette, s pártszervezeteink tagjain, vezetőin múlik, hogy e fontos és nagy felelősséget igénylő párthatározat helyesen legyen végrehajtva. Az irodába belépve Enyedi Gábor tanácselnököt éppen félfogadás közben találtam. BeleHúsz perc Gyulán a városi tanács elnökénél engedély nélkül ismét visszaköltözött. A tanács a leégett lövöldét közben eladta a vasipari ktszSoha nem látott lendülettel, a- karattal készülnek* a párttagok az új oktatási évre. Az idős 61 éves Pikó Mátyás bácsit sehogyan sem bírták rávenni a pártvezetőségi tagok arra, hogy ne kötött foglalkozásokra járjon. Pikó elvtárs szinte megsértődve utasította visz- sza, hogy miért éppen őt akarják lebeszélni arról, hogy tanuljon. Október 15-én kezdődik az 1957—1958-as pártoktatási év A politikai képzésben résztvevők jelentkezése az MSZMP szervezetekben általában befejeződött, t elkészült az oktatás tematikája fa. A pártoktatás három formája — az időszerű kérdések tanfolyama, a marxizmus-leninizmus kérdései tanfolyam és az önálló tanaiéi — lehetőséget nyújt arra, hogy a hallgatók képességűk és hajlamuk szerint foglalkozzanak Ideológiai, politikai és gazdasági kérdésekkel. egyezésére helyet foglaltam és jegyezni kezdtem az irodában történt eseményeket. A tanácselnök mellett gondterhelt arccal egy asszony ült. Tárnáimét, a hétéves elsőosztályos kislány édesanyját a gyermeke iránti aggódás hozta ide. Kérte az elnököt, segítsen, hogy kislányát két-három hétre felvegyék a napközibe, mert neki már holnap kórházba kell mennie, operálni fogják. Férje a húsüzemben dolgozik, későn jár haza, a rokonokra pedig nem számíthat, ők is dolgoznák. Enyedi elvtárs felvette a telefont, a 3. ez. iskola Igazgatója jelentkezett. A beszélgetés eredménye: új felvétel nincs, azonban van egy hiányzó, akinek helyébe a kívánt időre a Marika felvehető. Tamainé megköszönj a segítséget és most már megkönnyebbülve indul az iskola igazgatójához, hogy végleg elrendezzék a kislánya ideiglenes felvételét. Távozása után két asz- szörny lépett az irodába. Egyikük Csomós Pálné a kérelmező, ő földet kért az egy kataszterhez még egyet. A beszélgetésből kiderül a családnak nem fő foglalkozása a földművelés, ezért a törvény értelmében csak egy kataszter földjük lehet. Csomósaié megértette a felvilágosítást és ő is meg- nyogodva távozott. Ezután három erőteljes fiatal ember vonult be, csak úgy sugárzott róluk a tettrekészség. Elmondották, hogy a gyulai gyógyfürdő építésén akarnak dolgozni és úgy hallották, az elnöknél lehet jelentkezni. Láttam, hogy Enyedi elv- társ arcán végigfut a meglepetés. Bár már ott tartanánk — gondolja magában. Egyelőre a fiataloknak azt tanácsolja, hogy keressék fel a munkaerőgazdólkodás hivatalát. A következő kérelmező Árgyelán Mi- hályné. Az ő ügye korántsem egyszerű. A gyulai volt lövölde épületében lakott, amíg a2 le nem égett. Ezután ismeretlen helyre költözött, majd mostanában nek. Árgyelánné fiával él, aki dolgozik, a férjétől különváltak és az Tatabányán tartózkodik a „lakást”, melybe beköltöztek kukoricaszárral fedték be. Most kérik a tanácsot, hogy segítsen az épületet télire lakhatóvá tenni. No — gondoltam — ebben az ügyben főhet a feje a tanácsnak. Ezt már nem lehet eldönteni a tanácsirodá- ból. Alapos vizsgálatra és humánus döntésre lesz szükség. A tanácson viszont megoldottak már fogasabb kérdést is. Az elnök véleményéből azt következtettem, hogy ebben az esetben is rövidesen segítségre emelkedik a tanács „keze”. Boda Zoltán HÍREK Móricz Zsiffmond halálának iS. évfordulója alkalmából Gyulán. 4 Hazafias Népfront helyi szervezete a nagy író tiszteletére irodalmi emlékestet rendez szeptember 29j én. Csipkeverő, szibás-varrás, főző és szépségápolási tanfolyamot ren-< dez az őszvégi és a téli hónapokban a szarvasi nőtanács. • A Szöllősi Állami Gazdaságbm az idén 200 000 forintért növendékszarvasmarhákat vásároltak. * Hatvan év alatt húsz centimétert nőtt a már 290 esztendős törpefenyő a szarvasi arborétumban. Jelenleg 80 centiméter maeassá5Ú. Eleken szeptember 22-én, vasárnap KISZ zászlóavató ünnepséget tartanak. Ez alkalomból nyílik meg Eleken a Gyulai Járási Tanács által összeállított képes-szöveges kiállítás, melynek anyaga a járási ellenforradalmi eseményeket és az ellenforradalom ottani erői ellen folytatott küzde’em főbb eseményeit örökíti meg. • Megyénkben november 7-én kezdődő Szovjet Film Ünnepi Hetén bemutatják a Negyveneik című szovjet filmet, mely a Can- nes-i fesztiválon a legjobb forgatókönyv díját nyerte. A Békés—Csongrád megyei tüdőgyógyászok közös decentrumá- nak alakuló ülése szeptember 21- én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik Gyopáros-fürdőn. • Megyénkben a takarékbetét szeptember elején 105,6 százalék-» kai haladta meg a múlt év december 31-i állományt. * A legutóbbi Lottó jutalomsorso- láson az Endrődi Cipész Ktsz hét dolgozójának közös szelvényeik egyikét hétlámpás rádió-nyereménnyel húzták ki. • Elkészült Budapesten a képrá- dióstudió és a képrádióadó (televízió) közötti mikrohullámössze-' köttetési biztosító berendezés, a ezzel isimét nagy lépéssel került közelebb a 30 kw-os adó üzembeállítása. * Huszonöt százalékkal növekedett megyénkben a termelőszövet-t kezetek szarvasmarha állománya az előző évnegyedhez viszonyítva. • Megyénkben 1 410 000 forint középlejáratú hitelt bocsátott az ál* lam a termelőszövetkezetek szarvasmarhatenyésztésének fejlesztésére. • 93 vagon őszi búza cserevetőmagot vettek igénybe eddig a dolgozó parasztok. A vetőmagcsere akció lebonyolítására a TV és az fmsz. felkészült. A jövőben több, mint 500 vagon őszi búza vetőmagot cserélnek ki az említett szervek, melyet a termelők még az idén el is vetnek.