Békés Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-18 / 166. szám

4 BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG 1957. július 18., csütörtök Szilárdítsuk meg a társadalmi élet erkölcsi alapjait Alapjainkban a dolgozók kö- 1 zöít, az iskolai életben és másait egyre több szó esik az er­kölcsi nevelés igényéről, mely az eddigi évek során egyik kevés­bé felkarolt társadalomformáló nevelési módszer, volt, pedig je­lentőségét csak most mérhetjük fel igazán, amikor az ellenforra­dalom erre a — mondhatni gyen­ge alapokon álló területre — a támadását irányította. Minden társadalmi rend igyek­szik megteremteni a maga erköl­csi normáit. S minthogy a mi er­kölcsünk a kommunista erkölcs, erről és ennek eredményeiről sze­retnék szólni. Társadalmunk e- gyik jelensége az erkölcs is, amely a társadalmi élet törvényeinek van alárendelve. Az erkölcs, vagy másképpen morál a társadalmi tudatnak az a formája, amelyben az emberek magatartásának nor­mái egymáshoz és a társadalom­hoz való viszonyokban fejeződik ki. Az erkölcs létezését nem az egyes embernek, hanem a társa­dalomnak köszönhetjük, hiszen nem az ember természetében, nem érzelmeink sajátságaiban, hanem az embre társadalmi — történeti életfeltételeiben kell keresnünk erkölcsi tudatunk formáit. A történelem nem azt bizo- nyitja, hogy az emberek er­kölcsi nézetei a társadalom életé­nek változásaitól függően vál­toznak, hogy az ,,örök‘’ változat­lan erkölcsi normák nincseiHiek, s hogy az erkölcsi nézetek fejlő­désben végeredményben kifeje­zésre jut az osztályharc fejlődése az osztálytársadalomban. Megál­lapítható, hogy a kommunista er­kölcs szempontjából csak az-er­kölcs, ami hozzájárul az elnyo­más, a nyomor régi «.világának, megsemmisítéséhez, ami erősíti szocialista rendszerünket. Márpe­dig pártunk minden tagjának er­kölcsi kötelessége szocialista rendszerünk erősítése. Ha az el­múlt évek iskolapolitikai vagy pártpolitikai nevelőmunkáját ér­tékeljük, megállapíthatjuk, hogy a társadalom fejlődésével arányo­san nem fordítunk elegendő gon­dot az erkölcs új követelményei­nek tanítására. A csorvási iskolá­ban végzett irányú felmérő munka is azt igezol ja, hogy sok tanulók e- lőtt egyaránt közönbös egy jó vagy rossz cselekedet. S hová vezethe­tő ez vissza, mint a felnőtt dolgo­zók erkölcsi igényének sekélyes­ségére, mely éppen az előbb em­lített hibákból ered. Milyen kö­rülmények hozták létre e hibát? Nyilvánvaló arra gondoltunk, hogy fejlődő eredményeink, léte­sítményeink az új társadalmi vi­szonyoknak megfelelően önma­gukból alakítják ki az új erköcs normáit. Mielőtt azonban a gyer­mekben önálló képzetek alakulná­nak ki arról, hogy mi a jó és mi a rossz, aszerint ítélnek, hogy mit tesznek szüleik, tanítóik, az em­berek és általában vezető funkci­óban lévő dolgozók. Utánozzák te­vékenységüket és ezzel megszer­zik az erkölcsi magatartás első készségeit. S ahogy az elsősorban fontos, úgy a mi társadalmunk­ban a példaadás a kommunisták elsőrendű kötelessége. Párttagsá­gunk nagytöbbsége így cselekszik bár a példamutatásban még sok követelni való van, mert a szer­vezeti életben sokszor találko­zunk olyan jelnségekkel, mely az erkölcsi normáktól való eltérést bizonyítja. A lérés szocialista rendszerünk­■*1z erkölcsi normáktól való ei­ben nem más, mint a kapitalizmus csökevényeinek jelentkezése az emberek tudatában. A kommunis­ta erkölcsi nevelés pedig harcot jelent ezekkel a csökevényekkel és jelenségekkel szemben. A tár­sadalmiélet, de különösen az is­kola5 élet területén ta­lálkozunk sok olyan jelenséggel, amely még a múlt társadalmi rend erkölcsi normáinak hagya­tékaként él az emberekben, a szülők által a tanulók tudatában. Éppen ezért örömmel üdvözölhe­tő kormányunknak az az intéz­kedése, mely időszerűségénél fogva lehtőséget teremt az iskola, oktató-nevelő munkája keretében a kommunista erkölcs tanítása, nak megkezdésére. A családnak, mint a társadalom legkisebb sejtjének is törekednie kell arra, hogy nevelésének egész folyamata egybehangolt legyen az iskolai neveléssel, azaz a kom­munista neveléssel. Ez elsősorban mindenkinél jobban vonatkozik pártunk tagságára. Szocialista társadalmunk felépítése szem­pontjából tehát nem közömbös, hogy pártunk tagjai mely világ­szemlélet kialakítására nevelik if­júságunkat. A7apjaiinkban az öltözkzdéa is J * vitatott dolog. Emlékeze­tünkben él még a múlt tarisznyás, rom gyosru hajú iskolásgyermeke, a szegényes külsejű paraszt és az éles különbséget mutató főjegyző, a szolgabíró, vagy felső tízezer öltözéke. Azóta megváltoztak az idők. Népünk felemelkedett a szolgai sorsból — amibe nem o- lyan régen még az ellenforrada­lom vissza akarta taszítani — de elmondhatjuk, hogy népünk ma el vi tat hatat lanul jobban és szoli­dan öltözködik. Minden ember cselekedetében, munkájában s nem utolsósorban öltözködésé­ben is kifejezésre jutattja, hogy hová tartozik. fakultunk az elm51t hibákból, mely az erkölcsi nevelésben hosszú időre hatalmas feladatot szabott. Óvakodni kell azonban attól, hogy az iskolákban okta­tásra kerülő erkölcstan, tankönyv ízű legyen. Mert tanítottak a mi iskolákban alkotmánytant is, de csak tanítottak, s amikor a gyer­mek hazament, az otthon légköre mindent lepergetett a gyermekről. Éppen ezért igen nagy gondot kell fordítani arra, hogy az is­kola igazi szocialista közösséggé váljon, hogy nagyobb lépéssel ha­ladjunk előre a szocialista erkölcs szilárdításában. Pálmai János Csorvás 281 nemzetiségi tan­könyvet adtak ki A nemzetiségi iskolák tan­könyvellátása rendszeresen 1949- ben indult meg. Mostanáig 281 nemzetiségi tankönyvet adtak ki. Közülük hét délszláv, 27 német, 59 román és 65 szlovák nemzeti­ségi tankönyv, illetve tankönyv- pótló jegyzet. A nemzetiségi isko­lák részére az 1950-ben megjelent új tanterwel párhuzamosan ké­szültek el az első délszláv, román és szlovák tankönyvek. Majd ezj követően évről-évre gyors ütem-, ben igyekeztek elérni a magyar iskoláik tanikönyvellátottságát. a KI ÍRÓ, ÍRJON... A Békés megyei Írók Munkaközösségének titkárától: Rócskát János elvtárstól megyénk íróinak tevékenységéről, terveiről ér­deklődött az MTI munkatársa. — Mi újság az író berkekben? — szólt az első kérdés — Rövidesen sor kerül a mun­kaközösség tagságának a rendezé­sére — hangzott a válasz. — Azok tagságát megszüntetjük, akik nem fejtenek ki tényleges irodalmi munkásságot. A jövőben csak azo­kat ismerjük el íróknak, a mun- kaközösség tagjainak, akik verse­ket, elbeszéléseket, regényeket, színdarabokat és egyéb, valóban irodalmi mércéjű írásokat írnak: rendszeresen, állandóan ilyenirá­nyú tevékenységet fejtenek ki, arról nemcsak szavakban, de tet­tekben is bizonyságot tesznek — természetesen magukénak vall jak a munkaközösség meghirde­tett eszmei, politikai céljait is. vagyis nem öncélúan V art pour lart's módra, hanem a szocializ­mus építéséért dolgoznak az írói toll fegyverével. Tagsági igazol­ványt is rendszeresítünk, melyet az eredményt felmutató írók kap­nak meg. Várható-e a megye irodalmi életének további kibontakozása? — Igen. Magam részéről — mint a Békés megyei Népújság szer­kesztőhelyettese is — tágabb te­ret igyekszem biztosítani me­gyénk íróinak. Tervezzük irodalmi klub létrehozását az írók és a Népújság munkatársai számára, s ott az írással kapcsolatos eszmei és szakmai vitákat, gondolatcseré­ket rendezünk. Ugyanakkor az üzemekkel is szorosabb KipáSola- tot teremtünk; az írók például a gyárakat felkeresnék s műveik­ből felolvasásokat, irodalmi dél­utánokat, esteket tartnának az üzemek kulturális csoportjaival közösen. A vállalatok dolgozói vi­szont az íróklubban is találkoz­nának a megye toüfőr gat óival. TOJÁS A TOJÁSBAN Abid Mujkics bosnyák paraszt egyik tyúkja a napokban egy 140 gramm súlyú tojást tojt. A hír szenzációként hatott, és az érdek­lődés középpontjába került a kö­zeli falvakban. Amikor a tojást feltörték, kiderült, hogy abban még egy kisebb tojás is volt. Ilyesmire pedig emberemlékezet óta nem volt példa Boszniában. — V annak-e új tehetségek a Viharsarokban? Mit tesznek értük? — Véleményem szerint számos ifjú tehetség él megyénkben. A jövőben tehetségkutatásokat ren­dezünk a jó tollú fiatal költőknek, elbeszélőknek, és színdarab irók- ntak a felfedezésére, azonkívül újabb irodalmi pályázatot is írunk ki. Milyen irodalmi kiadványok jelennek meg a megyében még az idén? A Békési Üzenet harmadik szá­mát október 6-án, Békés megye felszabadulásának évfordulóján a­karjuk megjelentetni. A Kiadói Főigozgotóságtól szeretnénk ki­eszközölni egy kalendárium szerr kesztését is, amelyben a Viharsa-1 rok íróinak írásai kapnának he­lyet s az egyben dióhéjban tükre lenne a megye történelmének, ha­ladó hagyományainak. Valameny- nyi könyvkiadóval kapcsolatot építünk ki a vidéki írók megbe­csülésének érdekében, személye­sen tárgyalunk velük a kész írói művek, verses és novelláskötetek, regények, esetleges színdarabok kiadásának lehetőségeiről. — Végül: mikor láthatjuk a megye íróit „szemtől-szemben" vagy legalábbis: műveikben? — A közelmúltban jól sikerült orosházi zenés irodalmi esthez ha­sonlót tervezünk Békéscsabán és többfelé a Békés megyei Jókai Színház művészeinek felkérésé­vel. Tervezzük, hogy az aratás és a cséplés befejezését követő aratod ünnepségeken irodalmi műsorokat rendezünk. Felkeressük a távolab­bi falvakat és tanyaközpontokat is, és az aratóünnepségek társas­vacsoráin a megye íróinak és köl­tőinek alkotásaiból adunk elő részleteket. November 4-én pedig az ellen* forradalom idején példás helytál­lást tanúsító községekbeni Szarvason, Békésszentandráson és Tótkomlóson emlékesteket rende­zünk. összegezve: ennyi elég is — úgy gondolom — egyelőre. A ter­vek sokrétűek, de valóra akarjuk váltani — fejezte be nyilatimzatái Rocskár János, az írói munkakö­zösség titkára. l/lcUtxtH műd, de megtannltani.­Ha jól emlékszem, Medárd után, második szombat volt, a- mikor a határ egyrészét elverte a jég. Vastagját a kurtasori rész kapta. Ez minket is érin­tett, mert K. Tóth Zsigának, a- kinél abban az esztendőben arattunk, ott volt négy hold ve­tése. Másnap, vasárnap reggel ép­pen magamra vettem a heti tisztát, amikor apám szólított* — Jössz-e velem? — Hová? — A gazdáékhoz, határt néz­ni. Úgy hiszem, először volt éle­temben, amikor apám nem azt mondta, hogy gyere, vagy ma­radj, hanem kérdezett Ezzel is éreztette velem, hogy kenyér­keresőnek léptem elő. Ebben az esztendőben maradtam ki az is­kolából. Betöltöttem a tizenket­tőt, illett anyámat felváltani a marokszedésben. Mi, Halásztelken, a gazdáék pedig örménykúton laktak. Nemcsak a neve különböztette meg a két helyet, hanem a föl­dek minősége is. örménykúton volt a mindenkori papnak a földje is, ez volt a határ leg­jobb része. A nagyobb gazdák majdcsak valamennyien idehú­zódtak. Jó barna, zsíros földön fehéringes, pirosképű emberek éltek, a mi részünkön, a fehér sziken — sápadt arcú, tarkain- gesek. öt kilométer volt az út tőlünk K. Tóthékig. Máskor, ha apám­mal mentem valahová, mint a szabadjára engedett csikó, hol lemaradtam, hol előreszaladtam néhány lépést, vagy éppen le­ugráltam az útmenti árokba, hogy átkukucskáljak a vízeresz­tő betoncsöveken. Most egy jó­kora férfi lépésnél messzebbre nem tágítottam. Kérdéseimmel is próbáltam felnőttes dolgokról érdeklődni. A kukoricaföidek ál­állapotáról beszéltünk. Melyik, milyen gazos, szebb-e, mint a miénk, meg aztán mikorra hányja ki a cimerét. A búzatáblákon a várható ter­mést „saccolgattuk". Nekem kellett mindig az első véle­ményt mondani* Apám csak helyben hagyta, vagy egy-két mázsát le-feligazftott. Ahogy kivettem szavaiból, az érdeklő­désemmel és a szemmértékem­mel is megvolt elégedve. Olyan gyorsan érkeztünk örménykút- ra, ahogy még soha, pedig köz­ben megnéztük a jégvert vetése­ket is. Délfelé járt az idő, mire kö­rüljártuk az aratnivalót. Egy­szerre értünk a tanyára a gaz­dával, meg a felségével, akik a miséről jöttek. Mind a ketten szokatlan szívességgel fogadtak minket. Mari néni rögtön szé­ket hozott apámnak, ők is kerí­tettek maguknak, ezután letele­pedtek a legközelebbi eperfa alá. Tőlem pedig megkérdezték, nem vagyok-e éhes. — Kapott otthon — felelte he­lyettem apám. — Mikor volt már az — nyá- jaskodott a gazda. — Lecsúszik még attól egy ki6 eper, — tódította Mari néni. Válaszomat nem is várta a gazdaasszony, megfogta a k sze­met és sorra mutogatta, hogy melyik fáról rázzak a disznó­nak, és melyikből egyek. Rám­parancsolt, hogy beteg ne le­gyek. Rövid idő múltán elvé­geztem a kiszabott disznóetetést, utána szemelgetni mentem arra a fára, amelyik alatt tárgyaltak* Csakhamar a jégverésre terelő­dött a szó. —Bizony Pista fiam, — kezd­te a példálózást Mari néni — az isten itt a földön mindnyájun­kat próbára tesz. A tegnapi jég­veréssel is egyformán sújtotta az igazakat a bűnösekkel. Nem így lesz ez majd a másvilágon. Milyen szépen prédikált róla a plébános úr a misén. Azt mond­ta, hogy istennek ezt az akaratát vegyük megnyugvással, zúgoló­dás nélkül, hiszen a túlvilágon a türelmesebb, cserébe örök bol- dolgságban részesülnek. Apámnak az intelmek nem használtak, mert egyre csak azt hajtogatta, hogy ő tizenkettedén a jégvertet nem tudja learatni* Munka több van vele, mint más vetéssel, kereset pedig semmi. x — Nézd Pista öcsém — vet­te át a szót a gazda — nem va­gyok én neked rosszakaród. Ha jól megnézzük, szegről-végről, még rokonok is vagyunk. A te szegény apád, —isten nyugosz­talja, hogy olyan korán meghalt — a családból való volt, mint az én feleségem. Csak a te nagy­apád nem tudott úgy szerezni, mint az én apósom. Ezt csak azért mondtam el, hogy legyél belátással irántunk. Vágjátok le azt a kis jégvertet rokoni ala­pon, úgy, ahogy a többit is megcsináljátok. — Ha már rokonok lettünk, segíthene annyit rajtunk, hogy jóformán ingyen ne dolgozzunk — mondta verejtékezve apám* Adja ide napszámra azt a négy holdat. — Én megértelek téged, de mást nem adhatok, csak amit az isten adott..* — Ha az isten is úgy akarja, mint maga, akkor az csak a gazdagoknak jó isten.

Next

/
Thumbnails
Contents