Békés Megyei Népújság, 1957. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-04 / 154. szám

6 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957. július 4., csütörtök halászok, halászok, mii (oqott a hálótok“ Kérek egy halfatányérost! — hallik innen-onnan, amiint éppen „bekaptuk” magunkat a Békés­csabai Halászcsárdába. Szépen ki­takarított, ízlésesen leterített asz­talok 'körül dolgozók szórakoztak, akik éppen ezt a jónak kínálkozó alkalmat megragadva — résztvet- tek a „halételek bemutatóján”. Mert, hogy komoly volt, annyi bi­zonyos. Sikerességét azt is mutat­ta, hogy közel húsz fajta hideg- meleg halételt mutattak be a ven­dégeknek. A hangulat légköre egy kedves család közvetlenségét árasztotta. Szolidan szórakozó családokat, életvidám embereket, halkan du­ruzsoló, új életre készülő fiatalok jöttek Ö3sze. Amint éppen üldögélünk, elénk toppan Prohászka Nándor üzlet­vezető. Arcán boldogságot, szeme megelégedést árul el, amint ép­pen végigméri erős pillantásával a termet. szünk a vendégekért mindent, nem hírességből mondom, higgye el, — mondja Szabó elvtárs mosolyog­va. — S az ételeket? — kiknek kö­szönhetjük? Temesvári Imre, Majerhoffer Ferencné vezetésével készíti a konyhaszemélyzet. Minden ké­szítmény príma kidolgozást kap, gusztusosán van elkészítve. Hirtelen a falra tekintettem. Szépen „pingált" falakon, a fali- lámpákon fellelhető az üzem cí­mer a vízben úszkáló halak. Pompás, — gondoltam magamban — és gondolataimból a fizetőpin­cér zavart fel. Amint éppen fizet­tem, mosolyogva mondta: — A mai bevétel 3900 forint, 50 —60 százalékkal magasabb, mint más hétköznapokon. Amint halad az óra, s már el­hagyta a háromnegyed kettőt is, larial tisztul a terem, asztalok szabadulnak fel. A zenekar, amit Ungvári Aladár vezet, szép rit­musban húzza. „Hej halászok, halászok, Mit fogott a hálótok...” Erre a sporthalászok, népiesen „amatőrök” már a következő nap­ra gondolnak. Ismét hittel, telve reménnyel, bizakodva a szerencsé­ben. Leolvastam arcukról gondo­latukat. Talán így tudnám í ieg- fogalmazni: Na, ma megmutatom, hogy én is fogok. Megfőzzük az asszony­nyal, annyi bizonyos... Sok szépet láttunk, sok jót. Mégis egyet nem tudok megér­teni. Nem vagyok ellensége a KIK-nek. de azért... azért mégis rémes... Mért nem lehet betata­rozni végre a csárda elejét... Vagy azon a nézeten vannak, — „be­széljetek, úgy is lepereg rólunk”. Szín Béla — Képzelje, ötven adage fo­gyasztottak a halfatányérosból, — fordul hozzánk, a tőle megszo- kot szimpátiával, — ötven adag? — gondokodom én, szorzóm néggyel, kétszáz. Két­száz dolgozó vacsorázott ebből, nem tekintve azt, hogy egyéb hal­különlegességek is a terítékre ke­rültek. — Csináltunk halpástétomot, szendvicset is —, ami szintén na­gyon ízlett a halra áhítozó csabai vendégeknek. Minden jóért meg kell szenved­ni — gondoltam magamban. Mégis kiknek köszönheti e ked­ves vendégsereg ezt. .3 szép estét? Kik készítették ilyen gusztusosán, a még tegnap vízben lubickoló csukákat, pontyokat? Megtudtam, hogy a csárda, — mégpedig megyeszerte híres Ha­lászcsárdát, a gyomai Viharsarok Halászati Szövetkezet üzemelteti. Közös gazdaság? Igen. Ezzel úgy­látszik, ismét megcáfolta az igaz­ság a pletykázókat, akik szinte ösztönszerűen beszélik: „közös ló­nak túrós a háta.” — Nem igaz az, hogy túrós — mondja Szabó Károly fizetőpin­cér. — Jó a mi szövetkezetünk, — dolgos, becsületes ember minden tagja, merem állítani. Előrelátnak vezetőik, no, meg mi is megte­___unkásvonatot | a d olgozóknak ■ Néhány perccel múlt el 12 óra. A mezőberényi vasútállomáson, a tikkasztó hőségben mintegy húsz utas várakozik a gyorsvonatra. Beszélgetnek valamennyien. A beszédéből érezhető, hogy ők a ru­hagyárban dolgoznak. Mindennap így utaznak és a „hűvössel” jön­nek. Nem telik el öt perc sem, jön egy fiatal leány és sírva mondja — a gyorsvonat megint 80 percet késik — (ez a leány a munkatársuk volt.) — A nyugodt légkör egyszerre megváltozik. A kis csoport elégedetlenségét feje­zi ki. — Igen, a gyorsvonat rend­szerint késik és így mi is ké­sünk a munkahelyünkről napon­ta másfél-két órát. Nagy az elkeseredés. Becsüle­tes munkások ők valamennyien. A vonat késése miatt sokat kell hallgatniuk a munkahelyen a be­csületes, szorgalmas, munkasze­rető elvtársnőknek. Segítséget várnak valmennyien a MÁV Igazgatóságtól. A bejáró utasok kis része csak ez a csoport. Gyomáról, Békésről, Mezőmegyerről is bejárnak so­kan Békéscsabára, az ő helyzetük sem könnyebb. Az ő kérésük sem más, mint a többi utasé: rövid időn belül tel­jesíteni, hogy időben térjenek munkahelyeikre és nem utolsó sorban lakásukra. Ez pedig az. hogy legyen este 20 órakor Csa­báról Mezőtúrig munkásjellegű személyvonat, mert aki 18 óráig dolgozik — legalább hatvan fő — nem tud eljutni csak 2.2.27 óra­kor. A jogos kérelmek sürgősen el­intézést várnak. Kérvények tömkelegé futott már be a MÁV Igazgatósághoz. A Népújság hasábjain is foglal­koztunk már ezzel. Ügy gondol­juk, volt elég idő a megfontolás­ra, és elérkezettnek látjuk a cse­lekvés idejét. Munkásvonat in­duljon Csabáról 20 órakor Mező­túrra és térjen vissza Békéscsa­bára a gyorsvonat előtt másnap 13.20 órakor. Az állomásfőnökök és forgalmisták is helyeslik és jogosnak tartják a kérelmet. Re­méljük napokon belül üdvözölhet­jük a MÁV segítőkészségét. —ri. £mléU&zziínli..! Emlékezzünk azokra a napok­ra, amikor iskoláinkban dühön­gött, dúlt a zür-zavar és a kleri- kalizmus áhitatos tömjónfüstjé- vel együtt a gyűlölködés mérge is mételyezte gyermekeink szí­vét, gondolatait. Emlékezzünk: napról-napra láttuk, hogy mélységesen felka* varba a gyermeki lelkeket az el­lenforradalom, és rettenetes válságba sodorta az iskola és a szülői ház kapcsolatát. Emberi hitványságok próbálkoztak úr­rá lenni a gyermeki egyszerűség és tájékozatlanság felett, az ide­alista és a marxista világnézet tusája töltötte ki a tanítási órá­kat, az iskola életének perceit. Ne felejtsük el, mi történt! Egyszer lapunk hasábjain is ír­tunk erről, és „kicsi tnagédiák”- nak neveztük a szinte egymásra torlódó eseményeket, azt, hogy gyermekek társaikat fogasokra akasztották, véresre verték azt a tanulót, aki nem jelentkezett hittanra, akinek az apja kom­munista, aki nem volt hajlandó • klerikal Izm us bódító tömjén- füstjét magába szívni. Ezek a „kiesi tragédiák" ma már csak az elmúlt hónapok za­varos időszakaiból lépnek elő újra, és figyelmeztetően: vi­gyázzatok szülők, vigyázzatok nevelők, mert a kísértet még nem múlt ki, még most is kí­sért, ma is bújtogat. Gyermekeink nevelése még nem egységes ma sem. A szülői háziban nem egyszer mást hall a gyermek, a szülők nemegyszeij még ma is idealista felfogásban, vallásos világszemléletben ne­velik gyermekeiket, nem is szól­va arról, hogy a hittanra íratott gyermekek gondolatait, lelkét még jobban megzavrják azok a kettősségek, melyek az iskola és az otthon nevelése között több családnál tátonganak. Ki merné azt állítani, hogy e- zek a kettősségek nem vezetik el a gyermeket a megoldatlan ellentmondások hínárjába, ami­kor a gyermek már nem tudja, kinek van igaza? Ki merné he­lyesnek tartani azt gyermeke szempontjából, hogy a nem egy­forma, nem egységes nevelés a gyermek rovására van, és tiszta, igaz, őszinte vonásainak fejlő­dését ezernyi buktató elé állít­ja? A megoldás csak egy lehet: meg kell szüntetni ezeket az éli lentmondásokat az igazság, a szocialista világnézet igazságá­nak erejével. Ez az erő legyőz­hetetlen, ez újból és mindennél fényesebben bebizonyosodott. Az eszmei harc azonban mégis tovább dúl, a klerikális reakció csatárai tovább fertőznek, és — különösen a hittan órákon —i sötétségbe, az idealizmus rózsa­szín csoda-felhőibe akarják bur­kolni és fojtani a kereső, kutató gyermeki lelkeket. Szülők, rajtatok a sor! Lássá­tok meg, hogy közösen vagyunk felelősek a gyermekekért, ifjú­ságunkért, jövőnkért. Ez az, ami szét téphetet lenül összeköti aj Hahó, a víz a jó!... Nagy a hőség, a kánikula, mun­ka után ilyenkor legédesebb és a legkellemesebb pihenés a strand, a víz, a hideg tus, napozás. Ez a három leány is ezt vá­lasztotta, és vidá­man tussolnak a kondorost strand­fürdőben. Mezőhegyesen is kedvelt, ______________ de a sportkörnél tnődlő&a gyetek örömmel olvastuk e lap hasábjain többször a kedvenc sportágunkról, a röplabdázásról szóló híreket, eredmé­nyeket. Akárcsak a megyében, úgy Mezőhe­gyesen is hamar népszerűvé vált ez az egyszerű és szép játék. amelyet Pelle Kálmán ismertetett először és annak valósága ..apostollá** vált. Minden kezdet nehéz. így bizony, Mezőhegyesen is sok nehézséggel kel­lett megküzdeni az ezernyi akadály- lyal. Pályát építettek, felszerelés nél­kül, mezítláb kezdtek el röplabdázni. Persze nagyon kezdetleges -techniká­val. Meghívtak olyan csapatokat, amellyel már tudtak játszani. Ilyenkor bizony mindig kikaptak. A sok vere­ség nem keserítette el a játékosokat, Sőt! Még nagyobb lendülettel tanul­ták. gyakorolták késő estig, sokszor még a holdvilágnál is az alapeleme­ket, hogy szaknyelven fejezzem ki magamat. Hosszú, kitartó munkát mint min­dig, itt is végre siker koronázta. Az 1952—53. évi megyei bajnokság elő­döntőjébe is bekerültek. Nem volt megállás. Minden mérkőzés után ott­hon esténként együtt volt számtalan­szor a csapat, ekkor részletesen meg- íárgyalták az előző mérkőzés tanulsá­gait és megbeszélték az edzési tervet is. Egy akarattal, nagy odaadással küzdött a csapat minden mérkőzésen. Az elért sikerek is folytatódtak. Az 1953. évi megyei bajnokságban már az JP iskolát és a szülői házat, és bí zunk abban, hogy a szocialista igazság előbb-utóbb megvilágo­sodik a még más világszemléle­tet valló szülők szemében is. Emlékezzünk! Soha többé nem lehet az, hogy gyermeket ink lelkiismeretlen uszítok ha­tására egymásnak rontsanak egymást véresre verjék és akasszák. Féltenünk kell a jövő nemzedéket és a szó szoros ér­telmében harcolni érte, — min­den gyermekért, mert vala­mennyiükért mi vagyunk a fe­lelősek Pedagógusaink nagy ré­sze meggyőződésből oktat és ne­vel a szocialista világnézetre, — ők azok, akik a legtöbbet tehet­nek — a szülők segítségével — hogy az idealista, vallásos élet­szemlélet hatása ne fertőzze to­vább gyermekeink lelkivilágát és a bódító tömjénfüstöt minden iskolából kiűzze a szabad-léleg­zetű, kristálytiszta levegő. Emlékezzünk, és ne felejtsük soha: az ifjúság igaz, szocialista nevelése, jövőnk próbaköve, jö­vőnk alapja és Ígérete. I előkelő harmadik helyen végeztek. Ugyanebben az évben a Magyar Nép­köztársaság Kupa elődöntőjében I mint megyénk legjobb csapata — ™ I is ott voltak. A megyei bajnokságot 1956. évben nyerték meg. Az idei baj­nokságban kilenc mérkőzésből csak kettőt vesztettek el. I Nem kérkedésből sorolom fel eze­ket az eredményeket, hanem egy hosszú, alapos, lelkiismeretes munka sikereit. Ezek után mindenki azt gon­dolná, hogy a sportkörünknél a Me- zőhegyesi Hunyadinál megfelelő tá­mogatást kap a szakosztályunk. Saj­nos. nagyon mostohán kezelnek ben­nünket is, mint megyénkben ''a 'többi röplabdázókat. A mi sportkörünknél is úgy áll a dolog, hogy betervezik a röplabda szakosztály összes évi költ­ségeit. A költségvetést a felettes ha­tóság jóváhagyja. Az év folyamán jön aztán a kiábrándulás. A röplab- dázók tervei legtöbbször semmilyen tekintetben nem valósulhatnak meg. Nálunk is, mint a megye legtöbb sportkörénél labdarúgás a minden, e- körül forog a világ. A labdarúgókat valósággal dédelgetik. Mi nem gyünk irigyek. Nem sajnáljuk tői a juttatásokat, 1e hát akkor miéi nem mérnek a vezetők egyenlő mér­tékkel. Miért nem veszik tekintetbe azt is. hogy a csapatunk az NB in­ban eredményesen szerepel, ugyanak­kor a labdarúgók a megyében a ta­bella közepén végeztek és csak jö­vőre’ fognak az NB Ill-ban játszani. A legtöbb esetben az útiköltséget • sem akarja a sportkör vezetősége ki­fizetni. így történt ez az április 4-i szegedi szereplésünk alkalmával. De nemcsak az útiköltséget fizetik nehezen, hanem azzal sem törődnek a vezetők, hogy a pálya mellett vagy környékén legyen valamilyen öltözői A szabadban, bokrok tövében öltöz­ködünk, persze mosdási lehetőségről még beszélni sem lehet. A szép fek­vésű pályánkat nem tudjuk bekeríte­ni sem. Csak egy kis jóindulat, támo­gatás kellene. A játékosok jelenté­keny társadalmi munkával járulnak hozzá. Minden mérkőzésünkön van 150—200 néző. Ök is teljesen érthetetlenül áll­nak a tények előtt és nem értik meg, hogy a szép eredményeket elért röp­labdaszakosztályt miért kezeli a ve­zetőség mostoha gyermekként. Nagyon örülnénk, ha a vezetőség végre a helyes úton járna és minden szakosztályt annak érdemei alapján egyforma mértékkel támogatna. N. S. A CSANÁDAPÁCAI Földművesszövetkezet július 15-ével CUKRÁSZT VESZ FEL 3. számú cukrász­dájába.

Next

/
Thumbnails
Contents