Békés Megyei Népújság, 1957. június (2. évfolyam, 126-151. szám)
1957-06-07 / 131. szám
1951. Június 14 péntek BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG 3 & Azt mondja a közmondás: munka után édes a pihenés. A na« pókban ellátogattunk a Mezőhegyesi Cukorgyár lőkösházi célgazda« ságába. a célból, hogy megnézzük és bemutassuk kedves olvasó, milyen lehet egy gazdaság szombat délutánja. A bekötőút szinte hemzseg a kerékpárral hazasiető emberek* ܧ1, asszonyoktól. B. Szalai Ferenc és Perlaki Menyhért is nagy iebbel-lobbal igyekszik haza.— homlokukat a júniusi napfény verejtékkel gyöngyözte —, amint megállítottuk őket. Minden nap hazajárnak Kevermesre. A központban az öreg kastély árnyékos fái és virágai között fiatalok hangos kiabálását hallani. Kérek egy kétforintosat —, hallom több hangon. Fagylaltot mértek. A park csodálatos. Az öreg kastély körül, a nyíló virág és a jázminok illata valamikor gróf Bréda Viktor földbirtokos nyugalmát őrizték, aki velőkig kiuzsorázta a munkásokat. Mi van ma? Több mint 300 munkásembernek nyújt szállást a kastély, a brigádszállókkal egyetemben. Szó sem róla, belül kissé sötét, de lehet. hogy így szerette a „földbirtokos úr”. Most e szombat délutánion munkáskacaj töri meg a kdsfély csendjét, fizetés van. De talán menjünk tovább. Az igazgatói irodában néma csend... de úgy rémlik, mintha mégis lenne bent valami.., kopogtattunk... Kovács főagronómus, Deák László párttitkár és egy fiatal szakember beszélget hármasba. Mélyen ráhajolva az asztalra, beszélgetnek a tervről. Vajon, milyen gondolatoktól terhesek: talán azt beszélik, hogy mi lesz év végén a gazdaság évi egyenlege? Elérik-e év végén a tervezett tiszta nyereséget a 284 ezer forintot? —> ezeket véltem leolvasni gondterhelt arcú król. Mert, hogy Kovács elvtárs szavaival éljek: „Nem közömbös, hogy 1957-ben milyen eredményeket ér el egy állami gazdaság. A munkát mutatja, mégpedig a jó munkát — az évvégi tiszta nyereség. Kint eközben elcsenedesedet t az udvar, többen hazamentek, mások a brigádszállásokhoz. Kell a pihenés — mondja egyik brigádvezető — amint most már négyen kiléptünk az öreg kastély boltíves ajtaján, A gazdaság híres a hízómarha hizlalásáról, ez évben is több, mint egymillió forint hasznot szeretnének, ha adna a közel ezer darab hízómarha. Külföldre szállítanak. Az egyik istállóban egy „virtigH” paraszt bácsi mér- geskedik, zsörtölődik — talán magában, amint későbben megtudjuk, 5 a munkacsapat vezetője a hizlaló brigádnak. Egy kis hiba csúszott be a gondozásba, a beosztott napos nem végezte el a feladatát — mondja izgatottan a munkacsapat vezető, ezért dühösködöm; Kotczó József szép eredményt ért el az utolsó hónapban: 18 darab hízómarhája, 10,22 mázsát hízott. Darabonként a napi súly- gyarapodás 1,85 kilogramm — ami nagyon jónak mondható. A dolgozóknak szinte örömkönny szökött a szemükbe, amint a fényképezőgép lencséje befogta az általuk hizlalt állatokat, amelyek nagy étvággyal falták az eléjük tett abrakot. HÍREK Tótkomlóson 245 taggal megalakult a takarékszövetkezet. Még folyik a betétgyűjtés, de már két tag benyújtotta kölcsönigényét, egy-, illetve kétezer forintos ösz- szegre. A kölcsönt három hónapi törlesztésre, tíz százalékos ~vi kamattal kapják meg. * A Kőbányai Műanyaggyár megkezdte a poliészter gyártását, a- mely kiválóan a'kalmas elektromos szigetelők készítésére. A poliésztert, melyet eddig külföldről szereztünk be, a jövő évben már a most épülő új üzemrészben gyártják. Az építkezés befejezése után megsokszorozzák a műanyag termelését. * Népünnepély lesz Csorváson pünkösd vasárnapján. Versenyt rendeznek orosz kugliból. Az első díj: egy bárány. Ezenkívül tombola, szépségverseny, lepényevés, lisztfúvás, zsákba* futás, s több más szórakozási lehetőség teszi színessé a népünnepélyt. A 30-as évektől kezdve több mint kétszeresére növekedett az ország vaddisznó állománya. A számszerű emelkedéssel egyidejűleg a vadkanok elterjedési köre is kibővült: a kisebb kiterjedésű alföldi erdőkben, ahol eddig csak apró vad volt, a múlt évben már több vaddisznót is ejtettek. Bent az agronómusi irodákban még dolgoznak, a következő hét munkáit tervezik, a mindennapi megszokott kisebb-nagyobb dolgokat. Amint beszélgettünk, éppen nagy pufogásra lettünk figyelmesek, hatalmas robajjal berontott egy vontató, munkásokkal, öregekkel, fiatalokkal. A répaföldekről jöttek méhkerékiek. Időszaki munkások. Fiatalos frissesség, burjánzó munkalendület látszik mindegyikőjükön. A nap hőse az egyelésben: Gur- zó György időszaki munkás, aki 250 négyszögöl répát egyelt ki jó minőségben, s így napi keresete s— ahogy ő mondja — 72 forint. Rövid idő múlva Jova Mihály leadta a jelentést és megindult a vontató Méhkerék felé, s talán már este, amint asztalhoz ülnek otthon a családdal vacsorázni, elfelejtik a nap fáradtságos munkáját és készülnek a jövő hétre. Kint az udvaron a szereidéit körül is látni dolgozókat. Amint éppen odaértünk, egy vontató javításán szorgoskodtak. Forgó Albert, (aki mezőgazdasági munkásból lett a gazdaság főgépésze, szorgos, igyekvő ember) irányításával. Még 1949-ben vontatós volt, a párt és a dolgozók emelték e posztra és ő meg is állta a helyét; Azt a vontatót javítják, aminek hétfőn már üzembe kell állni, hogy a munka zavartalanul folyhasson. Fel kell áldozni rá a szombat délutánt, különben baj lesz. De nem baj — mondja mosolyogva Forgó elvtárs. A műhelyek szép tiszták, munkaeszköz ök példás rendben vannaki Kedves Olvasó rövid mozaikban így néz ki egy 1S94 kát. holdas állami gazdaság szombat délutánonként. S amint mi is elbúcsúztunk úgy este 7 óra tájban, nem látni már egy dolgozót sem az udvaron, csak egy-egy helyéről kiszabadult tehenet, amint éppen beleka patt az istállók melleti tilosba. Autónk futott, és én visszagondoltam a szombat délután egyszerű hőseire, akik a jobb jövőnket építik becsületes munkájukkal. szín Béla I ^ * II A tótkomlósl parasztkor június 1! 10-én a 2. sz. művelődési otthon■ 1 ban bálát rendez. 1 1 • 1 A Magyarbánhegyesi Vegyes- 1J ipari Ktsz asztalos részlege bér- 1 munkában a helyi és a Végegy- j, házi Földművesszövetkezeteknek ■ I kerti asztalokat és székeket készít« , 1 * I' Az orosházi Űj Élet Tsz-ben a sző* I , vetkezet békebizottsága és a nőtanács I jól sikerült teaestet és táncmulatságot ' rendezett. * A műemlékeket táblával látják 1 el Szarvason, s felújítják az ent« J lékműveket is. Ezekre a munkálatokra a szarvasi tanács a községfejlesztési keretből 7 ezer fo- 1 rintot folyósít. I • ! Jankó Antal orosházi békebizottsági tag javaslatára Gyopáros- fürdőn az idén is megrendezik a kultúr- és sportműsorral egybekötött béketalálkozót. • I A Magyarbánhegyesi VegyesI ipari Ktsz cipész részlege, a nagy- 1 kereskedelmi vállalat megrende- I lésére 300 pár női szandált készít, amit június végéig leszállítanak. 1 • A gyulai állami vadrezervátumban közel négyezer darab kis fá- 1 cánt nevelnek, I • j Az eleki román nemzetiségi napra; június 16-ra, romániai vendégeket is meghívtak. Az eleki művelődési otthon kultúrcsoportja gazdag műsorral I szórakoztatja majd a nemzetiségi na- I pon résztvevőket. I * A Szarvas belterületén lévő átereszek javítására ebben az évben 20 ezer forintot fordít a szarvasi tanács.