Békés Megyei Népújság , 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-15 / 111. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! MUNKÁSOK, PARASZTOK POLITIKAI NAPILAPJA 1951. MÁJUS 15., SZERDA Ara 50 fillér II, ÉVFOLYAM, 111. SZÁM A békési kommunisták megvédik a párt egységét Fekete Pál ellenforradalmár tárgyalásának első napja Ma; Totó-útmutató rVNAAAAAAAWWVWWVWWVWW^AAAAAWWVWWWWVWVWWWVNA/WVWWWWWS Népünk, hazánk javára Hazánk életében igen nagy jelentőségű az a tanácskozás, ame­lyet szombaton fejezett be az országgyűlés. Az egész ország nagy figyelemmel és érdeklődéssel kísérte munkáját. Az érdeklődés a- zért volt olyan nagy, mert a dolgozó nép által megválasztott kép­viselők olyan kérdéseket tárgyaltak meg, amely népünk ügyét szolgálják. Az országgyűlés most lezárult ülésszaka nagy törté­nelmi jelentőségű, mert az ellenforradalom felett aratott győ­zelem jegyében zajlott le. Tisztázta azokat a körülményeket és okokat, melyek előidézői voltak az ellenforradalom kirobbantásá- sának, társadalmi rendszerünk megdöntésére irányuló imperialista" törekvésének. Fény derült arra a hazaáruló tevékenységre, melyet Nagy Imre és csoportja fejtett ki osztályellenes nemzetellenes po­litikájával és azzal, hogy tevékenysége alatt kibontakozott a fe­hérterror, a haladó erők vandál gyilkolása. E tények ismeretében az országgyűlés egységesen elítélte az októberi ellenforradalmi fel­kelést, a tőkés rendszer és a fasiszta állam visszaállítására tett kísérletet. „Az országgyűlés tagjainak többsége — mint azt Kádár elv­társ mondotta — a népi demokratikus hatalom, a népi demokra­tikus állam híve azzal a belső tartalommal, hogy ennek az állam­nak biztosítani kell a szocialista társadalom felépítését1. Az országgyűlés munkájának nagy eredménye, hogy hitet tett — a proletár internacionalizmus szellemében — hazánk független­ségét biztosító, további haladásunkat elősegítő szocialista orszá­gok testvéri összefogása mellett, a szovjet-magyar barátság mel­lett. Allástfoglalt a szocializmus és a béke jogos önvédelmi szer­^ ve. a varsói szerződés mellett. Jóváhagyta az országgyűlés azokat B az intézkedéseket, amelyeket a forradalmi munkás-paraszt kormány ^ tett az ellenforradalom által okozott károk rendbehozására. A kép­viselők hozzászólásaikban a legnagyobb elismerés hangján szó­lották a kormány munkájáról, mert határozott intézkedéseivel megteremtette hazánk függetlenségét, megvédte dolgozó népünk tizenkét éves harcának eredményét, szocialista vívmányainkat. In­tézkedései nyomán megszabadult dolgozó népünk a munkanélkü­liség rémétől, az infláció veszélyétől. Elhárította intézkedéseivel azt a teljes gazdasági romlást, melybe a nemzetközi tőke és ma­gyarországi kebelbarátai taszítani akarták hazánkat. Ezt kormá­nyunk a dolgozó nép és elsősorban a magyar munkásosztály támo­gatásával érhette el. Támogatta a magyar nép a kormányt, mert látta, hogy intézkedései a dolgozók érdekeit, az ország, a szoci- lismus édekeit szolgálja. Támogatta, mert feliienerte annak a ve­szélynek nagyságát, melyet az ellenforradalom jelentett. Az or­szággyűlés pedig a dolgozó nép kívánságát fejezte ki akkor, ami­kor bizalmat szavazott a kormánynak, és támogatását adja mun kajához. Az országgyűlés befejezte munkáját, tanácskozásait. Módosí­totta az alkotmány egyes pontjait, törvényeket alkotott. Munkája azonban ezzel nem merült ki. A törvények végrehajtása, gaz­dasági életünk szilárdítása, vívmányaink védelme és továbbfej­lesztése még előttünk van és nagy feladatot jelent. A döntést meghozták a nép küldöttei és most a megvalósításon a sor. A szo­cializmus ügye, dolgozó népünk felemelkédésének ügye szorgal­mas és kitartó munkát kíván. Küzdelmet a megbújó ellenforradal­mi elemek ellen, küzdelmet anyagi javaink növelése mellett. A döntés megszületett és most az a legfontosabb, hogy a döntést — mint Kádár elvtárs mondotta — azután becsülettel álljuk és hajtsuk végre, népünk és hazánk javára. Élénkülő népfront-mozgalom megyénkben Megyénk minden részéből érkeznek a hírek élénkülő népfront- mozgalmunkról. A múlt héten ülésezett a szeghalmi és az orosházi járási népfront-bizottság elnöksége, ezen a héten pedig a békési és j a gyomai járási népfront-bizottságok elnöksége ül össze, hogy meg- | tárgyalja a legidőszerűbb kérdéseket. Örvendetes, hogy az MSZMP járási intéző bizottságok is több h ilyen napirendre tűzték a nép­front-mozgalom kérdéseit és sok segítséget adtak ahhoz, hogy a népfrontok minél szélesebb tömegek aktív mozgalmává fejlődjenek ki és hathatós segítséget nyújtsanak szocializmust építő népünk­nek. Már több község népfront-bizottsága is ülést tartott, ahol meg-; tárgyni*-.'<v időszerű mezőgazdasági és kulturális kérdéseket. Követendő példa A Sarkadi Gépállomás tíz holdon terül el. Az üzem belső rendjén most dolgoz­nak. Az udvaron közlekedő gépek részére körforgalmat valósítanak meg. Utakat építenek (kőtörmelék alap­ra salakot hordanak.) Az épületek és utak által elfoglalt terület 1,5 hold; 8,5 hold nem volt haszno­sítva. A gépállomás vezetői­nek határozata alapján hat hold kukoricát, 2 hold fü- vas-vörösherét és 0,5 hold tavaszi árpát vetettek eh A termést eladják, ezzel is növelik a jövedelmezőséget. Gyuláról Sarkadra vezető mű- ót két oldalán a szanatóriumi be­járót elhagyva, a hatalmas nyár­fákat az elmúlt hetekben kidara- boltáík. Ezt a munkát a Budapesti Farostlemez Gyár dolgozói irányí­tották! Az elmúlt években megyénkben nagy gondot fordítottak a hivata­los szervek a fa kitermelésére, csak különleges esetekben enge­délyezték a fák kiszedését. Most a Farostlemez Gyár lerontotta az eddig nehezen megvalósított ren­det. Többen már ezt a megjegy­zést tették: az állami vállalatnak ezt is lehet? Hasznosabb lett volna a téli idő­szakot erre a célra fordítani, mert a jelenleg folyamatban lévő me­zőgazdasági munkáktól szakítot­ták el a dolgozókat. Lehet, ezt a vállalat tudja, ezért tart csak a törzsre igényt. Az ágak, gályák, vesszők, és a tuskó azoké, akik ki­fűrészelik az élő fát. Illetékesek nem gondolnak ar­ra, hogy ezzel a módszerrel a nemzetgazdaságnak kárt okoz­tak? Csírázó­képesség­vizsgálat A Mezőhegyest Délti- teántoíli Cukorrépane­mesítő és Növénykísér­leti Telep laboratóriu­mában Temesvári Mária tlíenőrzi a cukorrépa osírázók épess égét. Megnyílt a „Kína művészete" kiállítás Békéscsabán, vasárnap déli 12 órakor ünnepélyes keretek között nyitot­ták meg a Munkácsi Mihály Múzeumban a „Kína művészete” kiállítást. A megnyitó ünnepségen Dobrovits Aladár, az Országos Iparművészeti Mú­zeum igazgatója és Lin Je, a Kínai Népköztársaság nagykövetségének kui- túrtanácsosa mondott beszédet. Mindeketten hangoztatták a kínai és a magyar nép barátságának nagy jelentőségét. Lin Je külön megemlékezett arról, hogy örömmel jött Békés­csabára, ahol lehetőség nyílik számára arra is, hogy megismerkedjen a város kulturális életének eredményeivel. A megnyitó ünnepségen közel háromszázan vettek részt, és ugvaneny- nyien hallgatták meg délután 5 órakor Horváth Tibor, a Keleíázsiai Művé­szeti Múzeum főigazgatójának előadását is Kína művészetéről. Az első na­pon közel ezer látogató tekintette meg az értékes és érdekes kiállítás anyá­sát. Veszedelmes bűnözöl fogtak el Szolnokon Néhány nappal ezelőtt feljelen- j é~ nem tudott szabadulni tőle. Ki­tes érkezett a szolnoki rendőrség- derült| hogy a Margh néven re Jakab Jószefné cigányasszony ellen. A panaszos özv. Hovodzák mert kuruzsl° ciganyasszonvnak Jószefné elmondotta, hogy a ci~ ' henicsak özv. Hovodzákné az gányasszony hónapok óta zsarolta ' egyetlen áldozata. Irányított lövedékeket kap Tajvan? New-yorkd jelentés szerint az lehet majd kilőni. Amennyiben a Egyesült Államok olyan irányító terv megvalósul, első ízben törté* iövedékeket szándékozik Tajvan nik meg, hogy irányított lövedék- szigetekre küldeni, amelyeket egység állomásozik a Távol-Kele. több száz kilométernyi távolságra ten. Bíróság előtt a debreceni ellenforradalom egyik vezetője Dede László okleveles vegyészt,: lenforradalom időszakában elkő­a Debreceni Tudományegyetem vetett bűncselekményei után, ja- , , ,. ,, . nuárban is tovább szervezte a* tanársegédet ellenforradalmi bún- egyetemisták egy osoportját, akilc tények elkövetése miatt bíróság újra akarták kezdeni a vérontást» elé állították. Dede László az el- A tárgyalás folyik. Kultúrakfivák megbeszélése A Békés megyei Tanács művelődési osztálya tegnap a kúltúr- mumkások részvételével megtárgyalta első negyedévi munkáját és megvitatták a kultúr politikánk legidőszerűbb és legégetőbb kérdé­seit. Mii látunk a budapesti ipari vásáron ? A május végén megnyíló budapesti ipari vásár egyik érdekes­sége lesz a balatonfüredi hajógyár bemutatója. A városligeti ta­von a gyár felvonultatja csaknem valamennyi hajótípusát, így a Kacsa, a Kalóz, a Dingi, a Sikló és a Moly típusú vitorlásakat is» Ezenkívül bemutatják a kétpárevezősöket, kajakokat és horgász- csónakokat is. Ahol az önköltség csökkentését tények bizonyítják Az urkuti mangánérc bányászok különösen jó munkát végez­tek az elmúlt hónapban. Szigorú takarékosságot vezettek be, s en­nek az eredménye már is megmutatkozik. Áprilisban csökkentettél« az önköltséget és 54 forinttal olcsóbban termelték tonnánként a mangánércet, mint az előző hónapokban; „Baráti látogatás1* A londoni Daily Milrror-ban jelent meg a következő cikk: „A* amerikai haditengerészet 900 lövésze szállt partra Beirutban.“ A hatodik flotta főparancsnoka kijelentette, hogy csupán „baráti^ lá­togatásra érkeztek. Ugylátszik, az amerikai katonai vezetők nem ismernek határt a közvélemény lebecsülésében. Mit szólna Dul­les, ha 900 szovjet katona kikötne a nyugat-indiai Haiti szigeten, mely ugyanolyan távolságra van az USA-tól, mint Beirut a Szov­jetuniótól? Dolgoznak a romániai írók Romániában „Bánsági üzenet“ címmel rövidesen mintegy két­száz oldalon megjelenik a temesvári és aradi hírlap munkájának legújabb gyűjteménye.

Next

/
Thumbnails
Contents