Békés Megyei Népújság , 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-04 / 79. szám

& BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG 1957. április 1., csütörtök Amíg ing lesz a kartonból Az „inget viselők” nem tudják valamennyien, milyen sok kézen megy keresztül a karton, níig azt az ember magára veheti. Első állomás a kiszabás; Ez ter mészetesen nem háziipari módszerrel, hanem — mivel a Békéscsabai Ruhagyárról van szó — nagyüzemi mód­szerrel: megtervezik, majd matrica segítségével előrajzolják Ezt a munkát végzi a képen látható Gelencsér Mihály né, mellette Varga György ellen­őrzi a munkát. Kiszabták az anyagot, gépre került. Fü^gekezíí asszonyok, lányok sza­lagrendszerben készítik; varrják, gombozzák az inget. Csak gyorsan, frissen, mert már a kö­vetkező ing várja az el­végzendő műveletet egy- egy varrógépnél. Megy Is gyorsan, akár a kari­kacsapás. A képen Bőd! Gyuláné láthat*'»- mun­ka közben. Felhívás paraszfiíjúsáyioz Rajtunk is múlik paraszt­fiatalokon, hogy helyrehoz­zuk hazánk gazdasági hely­zetét. Mi nem kívánunk a földesurak kiszolgálói lenni. Szabad hazában boldog, vi­dám életet akarunk élni. Termelőszövetkezetek, ál­lami gazdaságok, gépállomá­sok és egyénileg dolgozó pa­rasztfiatalok sorakozzatok fel valamennyien a munkás­paraszt hatalom zászlaja alá, s induljunk harcba a ma­gyar falvak kulturális fel- emelkedéséért. A falu ifjú­sága a falu egységének meg­teremtéséért egységesen szálljon szembe a bujtogató ellenforradalmi provokáto­rokkal szemben. Szervezett parasztifjúság! Immár 12 éve ragyog a ma­gyar falvak fölött szabadsá­gunk, napnál is fényesebb csillaga. Április 4-e a ma­gyar nép, a magyar paraszt­ság igazi ünnepe. Ehhez a naphoz fűződik szabadsá gunk születése. Méltón ün­nepeljük meg hazánk e nagy ünnepét. Éljen a magyar nép sza­badsága! Éljen a hazánkat felszaba­dító Szovjetunió és annak dicső hadserege! Éljen a parasztifjúság nagy egysége, az EPOSZ! Békéscsaba, 1957 április. EPOSZ Békés megyei ideiglenes szervező bizottsága. Keresztrejtvény Vízszintes: 1. Híresek Budán. 5. Helyhatározó szó. 9. Súlyos betegség. 11. Visszafelé: úszó fatörzs. 12. Tenger teszi apálykor. 14. Bútordarab. 15. Fa­gyott harmat. 16. Kérdőnévmás. 18. Amerikai folyó. 20. Hónap. 22. Test. 23. Vétek. 24. Rovar. 26. Bírói végzé,. 28. Kihalt nép. 32. Keselyű. 35. Test­rész. 36. Rokon. 38. Gót király. 40. Haj­lam. 42. Világnyelv. 43. Francia író. 44. Friss. 45. „íme” latinul fonetiku­san. 47. Névmás. 49. Visszafelé: érint­kezési eszközök. 50. Szőrmék nyári helye. 51. Római tartomány. Függőleges: 2. Kutya. 3. Visszafelé: a méreg. 4. Az európai kalifa székhe­lye. 5. Híres repülő. 6. Visszafelé: má­sodik villamoskocsi. 7. Mezőgazdasági gép. 8. Kártékony állat. 10. Skandináv keresztnév. 11. Him. 13. Gyümölcs. 14( Dohányzóeszköz. 17. Visszafelé: pap( 19. Színházban van. 21. Az egyik mú­zsa. 25. Szemét használja. 27. Liba; 29. Budai basa. 30. Afrikai ország. 31. Gyakran hallott orosz szó. 32. Festőművész teszi a színnel. 33. Sok apróhirdetés kezdődik ezzel a szóval. 34. Francia hajó. 35. Zár. 37. Földmű­velő. 39. Férfinév. 41. Visszafelé: ellen­állóvá tesz. 46. Orosz nevek végén ta­láljuk. 48. Két betűvel germán isten­nő. (Rejtvényünk megfejtését nem keli beküldeni, csak szórakoztatás céljáig közöljük!) Figyelem I Figyelem I Ma intlul a 12 hetes vej t vény pályázat un k Kérdés — felelet címmel Egy férfi sem venné szívesen, ha vasalatlan inget kapna feleségétől. De többszörösen rosszul esne, ha az üzletekben gyűrött inget nyújtana át az elárusító. Nos hát, hogy ilyen ne történ­jék meg, a vevő, szép, vasalt inget kapjon, a ruhagyár dolgozói kiva­salják az elkészített fe­hérneműt. Ezt végzi Ha­raszti Jánosné is, aki a gyár egyik legiobb va­salónője. Elkészültek az ingek, lehet váló uni kedves olvasó. De mielőtt vá­logatna, kérjük, gondoljon az inget készítő, női munkáskezekre, megér­demlik. Láttuk — hallottuk :;.hogy a Békéscsabai Kiskereskedel­mi Vállalat 3-án este felszabadulási ünnepséget rendezett a Balassi Kul- túrotthonban, amelyen 40 000 forint jutalmat osztott szét a vállalat dolgo­zói között. ...hogy a Békés megyei Kéménysep­rő Vállalat 10 tagból álló brigádja Elek községben megkezdte a korom- gyűjtő aknák tisztítását, mely mun­kálat a megelőző tűzrendészet. Ugyan­akkor kiégetik azokat a szurkos ké­ményeket, amelyek a szárazabb idő beálltával esetleg öngyulladás követ­keztében tűzesetet idézhetnek elő. ...hogy a békéscsabai Lakatos Ktsz az elmúlt negyedévben: január hóban 40 000, februárban 82 000. márciusban 95 000 forint forgalmat bonyolított le. Ezek az eredmények mutatják az új ktsz eredményes, jó munkáját. Az új rendszerű kombinált tűzhelyből ápri­lis -hóban 15 darabot adnak át a ke­reskedelemnek. ...hogy az Állami Könyvterjesztő Vállalathoz beérkezett Illés Béla Eg a Tisza c. regénye. A regény 1929-ben, a Magyar Tanácsköztársaság bukása után 10 esztendővel, a Szovjetunióban jelent meg. Fő hőse Kovács Péter If­júmunkás, aki az első világháború idején bekapcsolódik a munkásmoz­galomba. Szép és igaz könyv. Békési anyakönyvi hírek Születések: Barta László és Oláh Eszter fia László, Bodis Gábor és Tóth Zsófia leánya Anna, Ilyés István és Domokos Julianna fia István, Somlyai Ferenc és Csapó Zsuzsánna fia Fe­renc, Hegyes! István és Marti Erzsé­bet fia Imre. Házasságkötések: Hegyesd László és ' Molnár Julianna Irén, Csarnai János és Balog Erzsébet, Szöllösd Sándor és Tuska Margit. Halálozások: Nagy Gáborné sz. Sza­bó Rebeka 74 éves, Madás Pétemé sz. Kudlák Dorottya 63 éves, Prjevara Mi­hály 79 éves. Boros Imréné sz. Orbán Katalin 90 éves, Horváth Imre 73 éves, Onofrej Károly 31 éves. Részvételi szabályzat: *1 "»* A versenybe bármikor bekap­csolódhatnak a pályázók, mivel a verseny pontozásos rends zeni. Minden helyes felelet egy pontnak számít. Az abszolút pontszám, a- mi elérhető: 120 pont. A díjak sor­solásán a legtöbb ponszámot el­érő megfejtők vesznek részt. A pontverseny állását és a megfejté­seket mindig csütörtöki számunk­ban közöljük, ugyanakkor a kö­vetkező tíz kérdést is. A megfej­téseikhez minden esetben mellé­kelni kell a rejtvényszelvényt Is! Enélkül a megfejtés érvénytelen. A megfejtéseket legkésőbb min­den héten szerdátf délig kell eU juttatni szerkesztőségünkbe. A borítékra írják rá: KÉRDÉS- FELELET. A verseny főnyereményei: I. díj: férfi, vagy női kerék­pár; II. díj: egy karóra; III. díj: egy fényképezőgép. További díjak: Kávéfőző, kiskönyvtár, villany- vasaló, dísztárgyak és még 20 más értékes nyeremény. ^ Minden' megfejtőnknek kell^ mes szórakozást, s jó rejtvényfej. tést kívánunk. Első kérdéseink: Szülőföldünk — hagyom anyaink 1. Melyik Békés megye két leg­régibb községe? 2, Hol táboroztak Dózsa kurti- cai Békés megyében? 5. Ki volt Baizaratlü Vitus Já­nos? 4. Melyik község volt Békés me­gyében hajdúváros? j 5. Mikor végezték ki a bókés- I szentandrási parasztfelkelőket? 6. KI volt a gyulai jakobinus- mozgalom vezetője? I 7. Hol született Tükör! Lajos, a legendáshírű tábornok? 8. Mikor járt utoljára Petőfi Sándor Mezőberényben? 9. Hol és mikor választották meg megyénkben Táncsics Mi­, liályt országgyűlési képviselőnek? I 10. Mikor volt az endrődl csend- I őrsortűz? Rejtvényszeiveny 1. hét Április 4. A termelők lehetőleg magok gondoskod janak a takarmányrépa vetőmagról A takarmányrépa vetőmagját az utóbbi években csaknem kizárólag a szerződéses magftermelés kere­tében termelték és a vetőmagot az állami kereskedelem és a föld­művesszövetkezetek útján hozták forgalomba. Ebben az évben a ta­karmányrépa vetőmagjának szer­ződéses termesztésében nehézséget okoz, hogy az 1956. évben termett takarmányrépa-dugvány egy ré­sze tönkrement. Ezért a Fölmfive. lósügyi Minisztérium azt ajánlja a termelőknek, hogy az idén az 1958. évre szükséges takarmány­répa vetőmagjukat lehetőleg saját maguk termeljék meg. Akinek az elmúlt év: termésből származó ta­karmányrépája van, válogassa át és az eaészséges, sértetlen koroná- jú répákat magnyerés vésett ül­tesse 60x60 centiméter sor- és tő- távolságra. Egy maghozó tőről négy—hat deka magtermésre le­het számít-ni.

Next

/
Thumbnails
Contents