Békés Megyei Népújság , 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-23 / 69. szám
BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSÁG 1957. március 23., szombat 2. A világhelyzet fejlődésének iránya az enyhülés és a haladás felé mutat — Csou En-laj elvtárs külpolitikai beszámolójáról — Ionosén jelentős Csou En-laj elvtársnak ez a beszéde azért is, mert összegezi több hetes külföldi utazásának és tárgyalásainak tapasztalatait. Beszéde elején Csou En-laj elvtárs kijelentette, hogy utazásaik során Ho Lung minisz- terelnökhdyettessel elérték látogatásuk három célját: a ba-: ráti kapcsolatok létesítését, a béke megőrzését, és a kölesö- ■ nős megismerést. Csou En-laj elvtárs beszéde igen nagy jelentőségű a szocialista tábor egysége és a szocialista országok közötti együttműködés továbbfejlesztése szempontjából. Ugyanak- j kor határozottan alátámasztja a' szovjet békepolitika kezdeményezéseit. Elemzései és megállapításai nagy jelentőségűek Kínának az ázsiai országokkal való kapcsolatai erősítése szempontjából. A Reuter tudósítója fanyar megjegyzéssel állapította meg kommentárjában: „Csou En-laj beszédén fő motívumként vonul végig az a megállítás, hogy Kína nemcsak a kommunista világ egy része, hanem ázsiai ország is.” Ez a megjegyzés elárulja az imperialista világ fájdalmát amiatt, hogy a Kínai Népköztársaság tekintélye és befolyása az elmúlt néhány évben rendkívüli mértékben megnövekedett mind az ázsiai országok körében, mind nemzetközi viszonylatban. Fájlalják, hogy Kína nagyhatalommá lett, és ugyanakkor a szo^’^lísta táborhoz tartozik Csou En-laj elvtárs különös élességgel leplezte le az Eísen- hower-doktrina gyarmatosító jellegét. Eisenhower éppen a szocialista országok tekintélyének növekedését, az egyenjogú barátságok kifejlődését szeretné megakadályozni. Míg Monroe, az Egyesült Államok egykori elnöke azt mondta: j,Amerika az amerikaiaké”, EL-, senhower, a mai elnök így „fej- j leszti tovább” ezt az elvet: „Közel-Kelet is az amerikaiaké”. Kijelentette, hogy „az Ei- senhower-doktrinának hasznos leckét kell adnia azoknak az országoknak is, amelyek részt vesznek az amerikai katonai tömbökben. Felvetődik a kérdés: miután az Egyesült Államok cserbenhagyta olyan főszövetségeseit, mint Anglia és Franciaország, vajon van-e olyan szövetségese, akit ne hagyna cserben?” £jgou En-laj beszédének az a része, amely az ázsiai kérdésekkel foglalkozik, félreérthetetlen választ ad minden [ kijavítása — mondotta Csou olyan tervre, amely az ázsiai En-laj elvtárs. Határozottan lenépek nélkül, vagy éppen el- szögezte, hogy a fentemlítettek lenükre akar látszatstabilitást nem alapvető problémák és teremteni a hatalmas földrész „ezeket a nézeteltéréseket a bármely pontján. A gyarmati marxizmus-leninizmus alapján uralom kora lejárt. Lejárt per-1 rendezni lehet és az elvtársi sze elsősorban a régi típusú1 megbeszélések, tanácskozások gyarmatosítóké, de éppúgy le- útján fokozatosan létrejöhet az járt azoké is, akik — mint pél- egyetértés.” Leszögezte Csou dául Eisenhower — a gyarma- En-laj elvtárs, hogy a marxiz- tosítást a „gazdasági fejlesztés mus-leninizmus a szocialista or- és segély” címkéjével ellátva, szágokat vezérlő filozófia ala- új módon akarják megvalósíts- pot ad a teljes elvi egyetértés- ni. Hasonló a sorsa azoknak, re’ csa^is annak alánján le- akik most a 600 milliós Kína ^et ^ létrehozni. ellen ágálva, Tajvanra gondol- üiZonyos feltűnést keltett« nak mint új behatolási lehető- nyugati sajtóban, amikor ségre. Csou En-laj elvtárs hatá- csou En-laj elvtárs a szocíalis- rozottan leszögezi, hogy mind-[ tábor országai közötti prob- azok, ^ akik Tajvannak valami lémákról beszélt, pedig világo- repülőgépanyahajó szerepét san leszögezte a szocialista tá- szánják, ábrándkergetők, akik j^j. országai közötti együttmű- szembetalálják magukat a reá- ködést. a szocialista tábor egy- litásokkal. I ségének a fontosságát, és a Igen nagy jelentőségű az,1 Szovjetunió vezető szerepét a hogy Csou En-laj elvtárs ki- szocialista táboron belül. Kije- hangsúlyozta az ázsiai orszá-i len tette: „A szocialista országokkal való politikai és gazdasági goknak tanulniok kell egymásegyüttműködés fejlesztését, tói. és saját gyengéiket a tob- Egyben kijelentette, hogy Kí-;biek erős pontjaival kell ellen- na erejéhez mérten egyes ázsiai ■ súlyozniok.” Teljesen félreértés afrikai országokat gazdasági; hetetlen az a mondat is, amit segélyben is részesíti, amely az a szocialista tábor szolidaritá- érintett országok független fej- , sáról mond: „Az első diadal- lődését van hivatva szolgálni, j más szocialista ország egyben és amelyet semmiféle feltétel-ja leghatalmasabb és legtapasz- hez nem köt. Különös jelentő- j taltabb, a Szovjetunió. Terméséggel bír ez az ázsiai népek szetes tehát, hogy a Szovjetszabadságmozgalma szempont- unió lesz az a központ, amely jából. A még ma is elnyomott körül a szocialista országok tö- népek példaként maguk előtt kiürülnek és Kína, valamint a látják a kínai népet, amely még Szovjetunió barátsága és egynéhány évvel ezelőtt leigázva, sége a szocialista államok szo- íélgyarmati sorban élt, és a lidaritásának fontos tényezője, szocializmus útjára lépve, ma Ez a megállapítás fontos és fél- mái- mint nagyhatalom lép ki a remagyarázhatatlaa választ ad nemzetközi poronda, és képes azoknak, akik az úgynevezett gazdasági segítséget is nyújta-1 „független” és „nemzeti kom- ni. I munizmus” apostolaként lépReszéde második részében i‘e'í nem kevésbé erőteljesen i kínai politika, mint tninhangsúlyozta ki Csou En-laj | den szocialista politika, elvtárs, hogy számos európai! következetes. Csou En-laj elvszocialista országban tett látó-I társ következetességét mutat gatása és az ott tapasztaltak j ja, hogy nem hallgatja el a „megerősítették a szocialista! nemzetközi viszonyok stabili- rendszerbe vetett hitét”. Rend- j íásának ellen-tendenciáit, az kívül fontos az, amit Csou En-; imperialisták feszültségnövelő laj elvtárs a szocialista orszá- tevékenységét. Nem hallgatja gok egymásközti viszonyáról el a blokk-politika okozta nemondott. Kifejtette, hogy ezen hézségeket, konkrét bonyodal országok viszonya a nemzetkö- [ makat, elsősorban a közeikéiért Március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltásának 38. évfordulóján a gyulai ifjúság vezetői mintegy 3fl-an megalakították a Kommunista Ifjúsági Szövetséget. A megalakulás alkalmával táviratot küldtek az MSZMP városi bizottságához. A távirat szövege a következő: zi kapcsolatoknak egészen új típusát jelenti és a megfelelő tapasztalatok még hiányosak, nem mondható el, hogy e kapcsolatokban minden tökéletes erejének növekedését, volt. A nagyhatalmi soviniz- j megállapításai teljesen térségben, és Taivan körül. De olyan szemléltetően sorakoztatja fel a kínai politika eredményeit, a szocialista tábor hogy indomus és a szűk nacionalista ten- koltak. Indokolt, amikor a tel- denciák bizonyos elidegenedés-: jes helyzetelemzés összegezésere és félreértésre vezettek. | ként kimondja: „A világhelyzet Most azonban folyik ezeknek a I fejlődésének iránya az enyhü- hiányosságoknak és hibáknak a lés és a haladás felé mutat.” «ELFOLDI Az elmúlt év őszén beszolgáltatott gabonája után több ezer termelő kapott építőanyagra utalványt. Ezeket az Clítőberi események miatt nem tudták beváltaid. A TOzEP-teiepeken most országszerte megkezdték az utalványok beváltását. • Az ipái- számos területén jól bevált az infravörös sugarakkal történő szárítás. A Csemege Édesipari Gyárban most olyan berendezés készül, amely Infravörös sugarakkal süti majd a kekszet. A pécsi és az egri dohánygyárban pedig vágott dohányt szárítanak, maid infravörös suffaraMtal. | 2,7 millió tubus, fogkrém készül i a második negyedévben, háromszáz- ! ezerrel több, mim amennyit tavaly ; ilyenkor forgalomba hoztak. A terme- j lés növelését az tette lehetővé, hogy ! már elegendő tubust kapnak. Az Orion Rádiógyárban sorozatban : készül az AR 301-es és az AR 602-es j rádiókészülék. A Ml-es rövidhullám i nélküli középtípusú, a ««3-es pedig ult- I ra rövidhullámú, nyomógombos, két i hangszórós. | Az új rádiókból az idén 1»—i# ezret ! nyáriénak. Az első készüléket még i ebben a hónapban átadják a kereske- ! delemnek, amely 2;'iá—2400 forintért ! árusítja. MSZMP Városi Bizottsága, Gyula Örömmel tudat ju' az elvtársakkal, hogy március 21-én megalakult a KISZ gyulai szervezete. Mi, a Kommunista If júsági Szövetség tagjai fogadjuk, hogy minden körülmények között híven követjük a pártot és ha kell, éltünk feláldozásával is megvédjiik a proletárdiktatúrát. Volent Zoltán Szécsi Ágnes Kiss Pál Fehér Erzsébet Máté Erzsébet Máté Éva Békési Mihály Marsi Gyula Lőrincz István ííolhoi'fer Edit Fekete Erzsébet Csomós Mátyás Rácz János I •—o—o-o—•—O—O—o—o—o O—0—0 —O—o—o— I o A világ minden tájáról-O—©—•—©—O o—©—© ©—“ O — O—O—©—o — o—o—©—o— SAKKOZÓK FIGYELMÉBE! Felhívom minden sakkozónk figyelmét arra, hogy március 24-én, vasárnap délelőtt 9 órakor A és B válogatott találkozó lesz a sportolók házában. Minden sakkozó feltétlen Jelenjen meg, mert fontos előkészületeket kell tenni április 7-ére, amikor is Diósgyőr válogatottjával kell játszani. Ellenőrizni akarjuk játékosaink tudását és képzettségét. Sobester Sándor sakk-kör elnök. BÉCS. Ausztria monarchists egyesületei elhatározták, hogy „Vasgyűrű“ néven egységes osztrák monarchist a mozgalmat hívnak életre. A „Vasgyűrű“ programjának leglényegesebb pontja: Küzdelem <az osztrák császárság ás a Habsburg uralom visszaállításáért. A szervezet Di« Krone címmel havonta megjelenő lapot ad ki. BÉCS. A Vo’ksstimme közli, hogy az Osztrák Kommunista Párt kongresszusa március 28-án kezdődik. A tanácskozások előrelő tha- lólag négy napig tartanak majd. A kongresszuson mintegy 1209 küldött és vendég vesz részt. NEW YORK. A TASZSZ közli: S ajtó jelen tűsekből ítélve, az Egyesült Államok vezető körei folytatják a Szovjetunió és a népi demokratikus országok bel ügyeibe való beavatkozásra, különböző belső kártevések megszervezésére irányuló tevékenységüket. A 'képviselőház külügyi bizottsága külön albizottságot alakított az Egyesült Államok politikájának tanulmányozására és kidolgozására abban az esetben, ha újabb „felkelésekre“ kerülne sor a keleteurópai országokban. Ennek az albizottságnak rövidesen Ausztriába kellene repülnie, hogy ott aktivizálja a reakciós eleinek aknamunkáját a Szovjetunióban és a népi demokratikus országokban. McCor- mae, az amerikai képviselőház tagja kijelentette, hogy az albizot tság feladata európai tartózkodása során az lesz, hogy „tanulmányozza az Egyesült Államok politikai Illetőségeit a Magyarországhoz hasonló újabb felkelések kitörése esetén.“ MONTEVIDEO. A TASZSZ közli: A brazil sajtó közlése szerint az országban a lakosság legkülönbözőbb rétegei tiltakoznak Fernando de Noronha sziget amerikai támaszponttá való átalakítása ellen. Sao Paulőban és Manausban nagyszabású tüntetések voltait, a- melyek résztvevői követelték, hogy a nemzeti kongresszus érvénytelenítse a szagét átadásáról az Egyesült Államokkal kötött egyezményt. PÁRIZS. Toúlouseban a repülő- gépgyár munkásai közül csütörtökön hétezer hagyta abba a munkát. St. Etienine-bsn a kohók dolgozói munkabeszüntetésekkel adtok hangot bérköveteléseiknek. Dunquerque- ben a hajógyári munkások lépteik sztrájkba. Másrészt a Force Ou-vriere fémipari szervezete felhívta tagjait, hegy vállaljanak szolidaritást a sztrájkoló angol munkásokkal. A francia hajógyári munkások már eleve megtagadták az angol hajók javítási munkálatainak elvégzését. LONDON. A Reuter jel-nti, hogy II. Erzsébet királynő csü‘ör- | tökön este szentesítette a halál- í büntetés korlátozásáról szóló tö'r- l'Nbyj avaslatot, améíjr *fgy -tör- [ vényerőre emelkedett. Az új törvény csak a gyilkosság bizonyos ! meghatározott eseteire mondja ki !a halálbüntetést. | MOSZKVA. A TASZSZ jelenti: A moszkvai rádió és televízió | több műsort iktatott be a Magyar i Népköztársaság életének, a ma- | gyár irodalom és művészet bernu- | tatására. | Március 20-án este a moszkvaiak százezrei látták a televíziót)' azt a külön híradót, amely bem tatta a magyar küldöttség Mész! i vába érkezését, K. J. Vorosilov I és N. A. Bulganyinnáá tett látogatását. A moszkvai televízió egyébként | több magyar filmhíradót, r j dokumentum és játékfilmet is b j mutat. Egyik hangverseny k" j vetítésén a Moszkvában vendég- szereplő magyar művészek is köz reműködnek. A moszkvai rádió ismer teil Magyarország életét. S megemlékezik a magyarországi forradalom 33. évfordulójáról, a magyar munkásosztálynak az [ipar fejlesztésében elért sikereiről. Több előadás ad képet a moszkvai hallgatóknak a klasszikus és modern magyar irodalomról. 1 rádió közvetítésekben tekintély j helyet kapnak a magyar zenei." [dalom nagy alkotásait bemutató i hangversenyek. Március 25- 30-ig KÉSZRUHA-VÁSÁR a Békéscsabai Kiskereskedelmi Vállalat 7l-es Ruházati boltjában Sztálin át 3. ss. Nagy választék! — Előzékeny kiszolgálás! Vásároljon MINDIG MINDENT a Békéscsabai KISKER szaküzleteiben.