Békés Megyei Népújság , 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-20 / 66. szám

1957. március 29,, szcrd* BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 i i i i r i i i i ' i i i i_i i • 1111 *11 r 72 évi fiőpíonbiintetés Kardos Károlyt 13 évi, az orosházi Bencsifc Kleket 7 évi börtönre ítélték Mi nyert bizonyítást a tárgyaláson? A szegedi megyei bíróság gyár- szó, hanem gyorsított eljárású és sított eljárásra kijelölt tanácsa staftértélis bíróság tárgyalásairól. | tárgyalta Lengj e! Mihály és öt Bevezetőiként niég annyit, hogy | társa bűnügyéi. A vádlottak a j a két bíróság iá hétfői tárgyaláson i békéscsabai forradalmi tanács ha­Ez a tudósítás egy napról ad I számot, amelynek helye i& békés- j csabai váróéi bíróság. Nem a vá­rosi bíróság tárgyalásairól lesz [ 72 évi börtönbüntetést szabott ki í tározatára az előállított vádlottakra. szervezett önkéntes A vád: fegyver- és lőszerreftegetés nemzetőr zászlóalj tagjai lettek. A 19—21 éves fiatalokat Mfegyve­rezték. Puskát, géppisztolyt, majd pisztolyt és kézigránátot adtak nekik. Azoknak kiknek, mint mond Az ügy különlegessegere jellemző . fÄ> üjnen halá9Ú fegyver kezükben még az is. hogy taz elítéltek, kivétel: , , . , nélkül mind fiatalok, akik koruk- !”?* «“ TOÍt- * fegjrvwrtoasaialat nál fogva alig kerültek ki ,a fia-:cel3at megjelölték szamukra, talkorúak bíróságának hatásköré- J Használják a ^partok él­ből. Az egyik vádlott csoport tag- j ■*en bareoljamiak a „fór­jai között nincsenek ott barátaik, | redalom , illetve az ellenfoarada- akiket hasonló cselekményekkel |lom ^ett- harcra mi került lehetne vádolni: disszidáltok. | sor, mert a Békéscsabám novem­Olyan fiatal is állt a bíróság előtt, I»« bejött szovjet csapatok a aki már bejárta és maga mögött szállásául kijelölt Pe­tudja fél Nyugatot. Disszidems :Ul^a' általános iskolát is meg­volt, de hazatért. Bejárta Auszt- j szállták és a bentlévőket meg­rlát, Franciaországot, Nyugart-Né-' adásna szólították fel. A nemzet-! ^ metországot. Hazajött, hazahozta , erek, mikor láttak, hogy a fegyve- | zetőr voM & tagj,a a hfl^ Aa honvágy, a szülői szeretet, mert ! «iket nem vihetik magukkal.: ci e^^tnak“, amelynek célja a m ... - — “j-i —n- ~ hónapi börtönbüntetésre ítélte. Ugyancsak gyorsított eljárásra kijelölt szegedi megyei bíróság I tárgyalta Bemerik Elek és Csepregi j Lajos (fiatalkorú) orosházi vádlot­tak ügyét, akik szintén fegyvert rejtegették. Az ellenforradalom idején szerzett fegyvert nem szol­gáltatták be. Csepregi, aki meg­szerezte a fegyvert nem merte magánál tartani, hanem, ismerőié­nek, Bemerik Eleknek adta át és az az orosházi gimnáziumban rej­tette el. A bíróság Bemerik Eleket 7 évi, Csepregit — fiatal korára való tekintettel — 1 évi és 6 hó­napi börtönné ítélte. Védőjük fel­lebbezett. A kecskeméti rögtönítélő bíróság is hétfőn tárgyalta Békéscsabán Humán Pál, Kardos Károly és Botyónsaki Mihály békéscsabai '.altosok fegyverrejtegetési ügyét, akik ugyancsak nemzetőrök voltak és a kapott fegyvert és kézigráná­tot nem szolgáltatták be. Kardos megismerte a „művelt Nyugat ma- j 1 szovjet csapátok megtámadása volt. A Kardos testvérek, mivel ők gas kultúráját”, az ottani műnké-1 folytaikat szalmazsákokba, kály- sok sorsét és azok kilátástalan jö-; búkba és egyéb más helyekre rej­két darab pisztolyt szereztek, ae egyiket Kardos Károly Hursámnak adta el egy darab légpuskáért, a másikat pedig testvére Kardos István Botyánszkinak egy fényké­vőjét. Visszavágyott abba az or- tették. szagba, ahol nevelkedett, ahol a . . , vele egyidős.fiataloknak lehetősé-! A vádlottak november gute van ember módra élni és 4-ét követő napokban megbecsült tagjai a társadalom- többször elment az iskola felé,' pezőgépémt cserélte el, aki tovább ni?.í!c. Nem, nem ez a bűne, bogyjl!{eriesve ^ alkalmat, hogy az ál- | «dta Humán Pálnak 400 forintért kalandra vágyott. A visszatért ma-1 fegyvereket megsze- j «s 82 rejtette el a fegyvereket. gyárakat a konmány nem bűntett., rezzéfe November 7-én prótoálko- í a fegyverekkel való kereskedés Fitt nem is vette a bíróság súlyosé-/,. ... . . ,, a icgjvereKxei vaio Keresheoes bitó körülménynek de bűnnek . ^ sk®e’ ^ A Pmceabla- és rejtegetés következménye bőr­verte és megbüntette tárnáival j tönbüntetés lett. A rögtönítélő bí­Osepeí munkássága határozott 99 Vörös Újsájj-“ 191». március 20 A Párisi Kominün évfordulóját; — Akasztófára a ezociálde'-'út* Csepel munkássága hatalmas nép- rata árulókkal! kiáltások h-.ig- gyűlésem ünnepelte. Kedden dél-. zottak és elvtánsaink hangos iciál* után 3 órakor a gyárból egyene- tásai, mint « háborgó tenger mi­ien a Templomtérre, a gyűlés he-; gása morajlott végig egész Csepe- lyére özönlöttek a proletárok. A téren példásan, fegyelmezet­len. Molnár elvtárs lelkes hangulat­ién helyezkedett él a gyár mun- ban nyitotta meg a nepgyűlést. A ká&sága és a gyári tisztviselők. j kornmün jelentőségét pártunk kül­Több mint ötezer proletár jött | dőltje ismertette és a kornmün el, hogy háláját lerója a párizsi i tanulságait a mad politikai hely­proletáíbősök iránt, akik mártír-' zetre alkalmazta. Utána Varga halálukkal megmutatták a prole- ; elv-tár* rövid, talpraesett beszéd táriátus felszabadításának az útját, kíséretében beterjesztette az aláb­bi határozati javaslatot: A csepeli munkásság 1919. már­cius 18-án megtartott gyűlése ki­mondja a következőket: együtt, mert emberélet kioltásá­j Szilágyi Tibor és Mázán Mátyás j bejutottak, az épületbe és onnan ra aükaimfls fewverebet rejteget- ,,, , _. , . , . , . _ . , F-lesider egy oarab pisztolyt, Szí tel , lágyi pedig két darab pisztolyt lő­róság Hursán Pált 12 évi, Kardos Károlyt pedig 13 évi börtönbün­tetésre ítélte. Az ítélet ellen fel­lebbezni nem lehet. Botyánszki a fegyveres lázadással megterem­tett proletárdiktatúrát. Még a gyű­lés megkezdése előtt: — Le a nemzetgyűléssel! — Él­jen » proletárdiktatúra! ,A Kommunisták Magyarországi Pártja vezetőségének fogvatar­tói, agitátoramák, röpíratterjesztőinek, plakátragasztóinak elfoga- tása, kitóloncoltatása mélyen térti a munkásmozgalom érdekeit. A kommunista párt és a Népszava ellen intézett támadás kö­zötti összefüggés nemcsak nem volt megállapítható, de a vizsgálni ki sem terjedt erre a letartóztatottakkal szemben, minthogy mind­járt a letartóztatás után kiderült, hogy a gyűjtőfogházban őrzött kommunisták javarésze csak a letartóztatás után értesült erről a támadásról. Megállapítható, hogy a kommmunisták fogvatartása tisztán po­litikai üldözés jellegével bír, s csupán azt célozza, hogy a munkás- mozgalomnak a kommunista párt ál.tai képviselt irányzata vezetői­től és agitátoraitól megfosztassék. A letartóztatottak nagyrészt olyanok, akik a nemzetközi proletárforradalomban és a háború alatt a magyarországi antimilitarista és forradalmi propagandában tevékenyen részt vettek, azért börtönt és üldöztetéseket szenvedtek, üldözésük tehát egy forradalmi kormány részéről kétszeresen fel kell, hogy háborítsa a csepeli proletariátust. Erre való tekintettel kimondja a népgyűlés, hogy a csepeli össz- munkásság a fogvatartott kommunisták azonnali szabadonbocsátását követeli, s ennek a határozatnak minden erejével érvényt is szerez. A határozathoz való esaélaikozásrá felhívja a budapesti gyárak munkásait.” Ezt a határozató javaslatot a ! eiáldemokrata párt vezetőit, akik Jládíám-íísac Szerda, március 20 &0£suth Rádió 00 vidáman — Frissen!..! í ^enrcl hoztak el. Társaik ekkor; ügyét fiatal korára való teki-ntet- j több fegyvert nem találták. Flen- tel, a rögtönítélő bíróság rendes, I a f®gyvesrt január végen Veres [ azaz gyorsítót eljárású bíróság elé Lajosnak egy fényképezőgépért el- J utalta. DR. BOND.4R IMRE ■------------------SO« II ÍREK Máreíu* cserélte és az lakásán tamgóhar- moniioájába rejtette lőszerrel együtt. Veres Lajos má-r büntetett Közben: 6.30 Orvosi tanácsok. 6.« ®1ÖéletŰ, évi í,Hirdetőoszlop”. 8.10 Népszerű opera- MlFvenrejtegetés miatt. Most újra részletek. 9.08 Rádióegyetem. 9.30 A bíróság előtt állt, hasonló bűn- dunapentelei cigányzenekar játszik, cselekményért. Szilágyi Tibor iQ.oo Hírek. ío.io p. csodabalzsam, novemberben disszidált. Majd ké- ío.sa Dalok és hangszerszólók, li.flo sőbb hazajött. Mielőtt elment, a Táncok nagyzenekarra. 11.30 Magyar nála lévő két pisztolyt elrejtette, szerzőit kórusművei. 11.37 Technikai Ami-kor visszajött találkozott szünet. 12.00 Déli harangszó. Hírek. Ptender Mihállyal és az elmondta 12.10 Tánczené. 13.00 Lányok, asszo- .__: . . .. , , . ny ok... 13.10 Operettdalok és kettő- *"%**.*? fenyképezo­«,k. 14.00 Bura Pál és zenekara iát- CSeréMe Vcre6 ^Vmä. szik. 14.45 Orosz nyelvlecke az általá-! Szlla^ felajánlotta, hogy fényké- Hubert nos iskolásoknak. 13.05 zálogosdi. 15.30 Pezőgepért ő is elcseréli egyik pisz- - imüittüfüllllHülI Válaszolunk hallgatóinknak. 15.45 tolyát. Flender közbenjárására ——-------­Pr ank Chackesfleld zenekara játszik, j Veres Lajos ezt a pisztolyt is meg­16.00 Hírek. 16.10 Szív küldi... 16.57 sz-erezte é* azt is tangóhar-moniká- Műsorisraertetés. 17.00 Mi újság a jába rejtette. technika és a tudomány világában? ; Fegyvert rejtegetett még Hégely 17.15 Bérhez írásaiból. 18.00 Hírek. Fereac ^ tói kail4csony eidtt 18.10 zenés széljegyzetek a tavaszról, j ^ meg a p^toljtt, egy azóta gyedévben jelentősen javul a hely­18.45 Épül a magyar atomreaktor.! ,.__. .... .___„ , , sj-cuovucti jeirauusu javul a neiy 19 .00 Liszt-művek. 19.30 Tánczene. 19.52 sfn<*á*t‘^rosétoL Hégely egyket, mert akkor már két műszak- Jóéjszakát, gyerekek! 20.00 Esti kró- 1< eig lai!,-atiáin tartotta a fegyvert,; ban töltik az üvegeket. Hétszáz- nika. 20.25 „ujjé, a Ligetben nagysze- maid a Pamutszövő mellett lévő j ezer palackkal több likőr és pá­22.00 Hírek, utána: Néhány j tó partján egy odvas fa tövibe he- Ijnka kerül fongalomba, mint az Szerda I Az elmúlt hónapokban a ükőr .y-áxaik nem dolgozhattak -teljes kapacitással. Ezért kevés ta sze­szesital, különösen a palackozott likőr és pálinka. A második ne­rű l.„ első negyedévben. perc külpolitika. 22.20 a Magyar Rá- | lyezte. A rendőrség itt találta meg. dió szimfonikus zenekara játszik. 0.10 1 Miazán Mátyásnak is volt egy pdsz­Könnyű zene. 0.30 Hírek. 0.40 Himnusz. ' tolya, amit egy ism-eiősétől vett és i * * . . . T Utána: Vizjelzószolgálat. azzal munkahelyén kétszer lőtt . t^tosag koz­Petófi Rádió | Ezenkívül egy hatlövetű forgópisz- i a % 6.00-0.00 Reggeli zene.14.00 Időjárás- , toj is vok Mit ^ 1955-bai ! is vízállásjelentés. 14.15 Hurrá, fiúk, j, _,, _ ,, , ség-eket, mert eddig a vártnál több ut ánam! 14.35 Zenekari hangverseny. “ . ’ , in,“ nf!on co^ i'OSr' nyersanyag, mintegy 25 vagon ka­rt« Vidéki stúdiónk jelentkezik, lo.oo “zz®1.'1TOÍlt taőbab érkezett, amelynek feldől­Nagykovácsi Ilona énekel. 16.20 Köny- | ' ^ 1® fényképeztette. A bírósóg előtt álló fi atal ott nyű zene. 16.30 Operarészletek. 17.00 j Jó munkáért — szép muzsikát! 18.10 A Poznani Gyermekkórus énekel. 18.20 Rádióegyetem. 18.05 1000 szó , , . , , franciául. 19.15 Operett- és filmzene. nCSt hivat,Koznak, hogy meg­19.45 Sporthíradó. 20.00 Barangolás §ondol2.tl-3HSágbÓl rsj tcg-sti^k a Moldva mentén. 21.00 Kilencet ütött fegyvert. Nagyon gyenge érv. A »7. óra... 21.50 Küzdelem a hófal ellen, i bíróság Flendert 7 évi, Verest 9 J2 oo Tánczene. *2.50 Igymúlrtak napja- éti, Szilágyit 7 évi, Szászt és Hó­ink... 23.09 Műsorzárás. gozáeát már megkezdték. Az édesipar az első félévben összesen 106 vagon kakaóbabot kap kül­földről. * — A 88-as választókerület ta­nácstagja Novák Mátyásné már­cius hó 20-án délután 5—6 óráig fogadóórát tart V. kér.. Pozsonyi gelyt ff—ff évi. M&zánt S évi is ff u. 97. *zám alatt. I népgyüléa óriási lelkesedéssel egy­hangúlag elfogadta. Rabi szociáldemokrata, a csepeli munkástanács nevében a fenti ha­tározata javaslathoz hozzájárult. Beszédében élesen ostorozta a szó­letértek az osztályhare áKáspont- jáfól és kizárólag a burzsoázia szolgálatába szegődtek. Majd Molnár elvtárs a követke­ző határozató javaslatot terjesz­tette elő: „A csepeli gyár munkássága tapasztalva azt. hogy a szociálde­mokrata párt vezetősége letért az osztályharc útjáról, kijelenti, hogy nem azonosítja magéit a szociáldemokrata párt ilyetén állás­pontjával, mert a polgári pártokkal szemben követett megalkuvó politiliája a proleíárság felszabadulását megakadályozza és késlel­teti. Egyben tiltakozik a nemzetgyűlés egybehívása és a választások megtartása ellen. Ez a kísérlet időt ad és alkalmat enged a burzsoá­ziának arra, hogy politikailag megszerveződjék, lehetővé teszi szá­mára a termelés további szabotálását és a termelőeszközök megron­gálását. Kitolja a termelés tervszerű megszervezésének határidejét. Időt enged a fehérgárdáknak a megerősödésre. Egy szóval fokozza a munkásság nélkülözéseit, gyöngíti ellenállóképességét, ugyanak­kor, mikor ellenségeit erősíti. A választási manővernek csak oz, lesz az eredménye, hogy a proletárság csupán rettenetes sok vér s® szenvedés árán juthat majd a felszabadításához. Ennélfogva a cse­peli munkásság követeli, hogy azonnal hagyják abba a választási előkészületeket és kiáltsák ki a proletárdiktatúrát. A gyár proletársága elhatározta továbbá, hogy a kommunista párt programját teljes egészében magáévá teszi és elfogadja." Ezt a határozati javaslatot a ! a poxxletándóktatúráért és a burzso- népgyűlés három ezó ellenében ázia összezúzása végett hatadélaa- leirhatatlam örömujjongással elfő- ■ Iámul akcióba léphessen. El-vtáinsa­gadrtia. A gyűlés befejezése után a munkásság forradalmi hangu­latban fegyvereket követelt, hogy ónk az Imtemac ion álé hangjai mellett, a szovjet köztársaságot éltetve, távoztak a gyűlésrő1. Békéscsaba Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. HIRDETMÉNY A Földművelésügyi Minisztérium az I összes egypatások (ló, szamár, öszvér) j tavaszi kötelező haszonállat-vizsgála-' tát rendelte el. Felhívom az összes állattartók fl­Vásártér, március 22-én, de. 7—12-ig. Vásártér, máre. 2»-én de. 7—12-ig. Deutsch-tanya (tanya 2312. sa.) már­cius 25-én de. 7—12-ig. Fényes! pálinkafőzde (tanya 2042. sz.) gyeimét, hogy a birtokukban lévő március 26-án 7—10-ig. minden egypatás állatot (ló, szamár, j Csanádapácai út 2. sz. őrház márc.. öszvér) az alábbi napokon, a kitűzött 27-én de. 7—10-ig. helyekre, pontos időben vezesse elő, Varga-tanya (tanya 1365. sz.) márc. járlatával együtt. 28-án de. 7—11-ig. Tsz-ek, állami vállalatok, állami ^ . , . J , , , • . , ! Krajcsó-kocsma (tanya 132. sz.) mái'­gazdaságok, valamint rendszeres ál- riu„ M_án de 7_n.lg. latorvosi felügyelet alatt álló minden állami vállalat lovait elővezetni a tdzsgálatra nem kell. A vizsgálat kötelező és díjtalan. j A vizsgálatok boiT,„ Íoi-> ; etkező: Pótvizsgálat! Vásáitér, március Öt­én, de. 7—11 óráig. Békéscsaba, 1957 március 4. Patyifc György sk. VB-elnöA.

Next

/
Thumbnails
Contents