Békés Megyei Népújság , 1957. február (2. évfolyam, 27-49. szám)
1957-02-17 / 40. szám
19S7. febra.iir X"., vasárnap YEUJIK PARTUNK EGYSEGET ŐRIZZÜK TISZTASÁGÁT Irta: KLALKÓ MÁTYÁS pártunk Ideiglenes Központi | j^jindiebből it kell vonnunk ] dólgozó paraszt és értelmiségi van. ''nemcsak mi, marxisták—lenini*- 1 Intéző Bizottsága hazánk- ja megfelelő tanulságot. Nap- j aid még gondolkcdik, várakozik, ták tudjuk, tudják ezt a párt, a ban 1956. október 23-án kezdődött jajukban jelentkeznek olyan jelen- Ezért pártunk szervező munkáját munkásosztály ellenségei, a nem- események okait és előzményeit az ségeik, hogy egyes elvtársaik nem, ezen becsületes elvtársak megnye- zetköai és a belső reakció erői is. 1956. december 2-án. 3-án és 5-én okulva a Nagy Imre és csoport já- j rése céljából fokoznunk kell. Ko- [ Éppen ezért nem véletlen, hogy a tartott ülésért értékelte és határ©- , mák tevékenységéből — a \ moly segítséget nyújtott a párt- , restauráció® kísérleteket az ell'en- ■atba rögzítette kialakult egységes párt beW ügyeit illetéktelenek | szervezés munkájához pártunk ! forradalmi erők elsősorban a pár- véleményét. A határozat megálla- ■ előtt tárgyalják. Ne adjunk módot j megyei lapja, a Népújság, mely j ton belüli bomlász»tássál, a párt pitolta, hogy hazánkban a lezaj- és lehetőséget arra, hogy a párt; számos probléma helyes megvilá- j egységének felborításával kezdték, lőtt ellenforradalmi események ki-[ügyét az utcán, vagy mások előtt j gitásával segítette a párt sominak' Ezért további pártszervezési mun- robbantásához több tényező járult ‘ tárgyaljuk. Ragaszkodjunk hatá- , rendezését. Azonban a párt szám- I kánk során nem szabad szem elől hozzá. E tényezők közül főleg rozottan ahhoz az elvhez, hogy a [ szerű növekedésében tanítsuk szem j tévesztenünk, hogy a legfontosabb eggyel szeretnék részletesebben , pánt belső ügyét csakis párton be- , előtt pártunk minőségi színvona- I a párt tisztaságának megőrzése, ücglaiikozm, melyre jellemző a : lül tángyaJjuk. Ennek az elvnek j iának javítását. Határozottan meg [ mert amikor a politikai és gazda- párton belüli klikkek alakulása,, a be nem tartása súlyos követkéz- j ]ieiii mondani, hogy a Magyar Sza- sági konszolidáció mindinkább ki- párt legfelsőbb vezetésétől kezdve ' ménmyel járhat a pártegység etatista Munkáspártban nines he-bontakozik, éjből megjelennek a a pártegység megbomlása. Az októ- 1 gyengítésében, a párt sorainak de- j lyUk azoknak, akik nem értenek karrieristák, köpeny forgatók, sőt béri események keletkezésében és i zorgaiúzálásában, amely az ellen- [ egyet az MSZMP politikájának : ®~ ellenforradalom hívei is az- ezok .tragikus fordulatában súlyos séges elemek akcióját segíti elő. j alapvető kérdéseivel. Számunkra [ a céllal, hogy befurakodjanak szerepet játszott a korábbi évek- jPártunk továbbá megerősödésében, [nem lehet mellékes körülmény, j# pártba és elkezdjék a párton beben kialakult és állandóan növek- [egész népi demokráciánk további [hogy egyesek miként értékelik, »[* a párt egységének borrüasztá- vo pártellenzékmek az a szárnya, | előrehaladásában nagy szerepet [milyen nézeteket vallanak az el- j sőt. «mely -Nagy Imrét és Losonczi [ tölt be tehát a pártfegyelem meg- [ múlt eseményekkel kapcsolatban. Az úyen kísérletek megakadáGézát választotta zászlajául. A szilárdítás*. Elsősorban annak az ; e téktatetben bizonyos követeimé- | hozására nem elég csupán a párt f gyár Szocialista Munkáspárt a pártellenzéknek ez a csoportja, a- elvnek érvényesítése, hogy a nyékét is támasztunk a pártba je- [ vezetőségének és aktivistáinak ! marxizmm-leninizmus tanítása.- »nely a hibák kijavításához pozi- . pártfegyelem a párt minden tag- lentkezők felét Ezt megkívánja i ébersége. Az egész párttagság egy. • nak szellemében, szakítva a múlt tív programot nem adott egyolda- .jára kötelező. Nem lehetne egysé- •' pántunk tisztasága és pártunk egy- : fellépése, harcoe kiállása 'hibáival győzelemre vigye halijain csak a pártot támadta, s egy- ges politikát folytatni, ha a veze- sé^e, " [ szükséges ahhoz, hogy a taggyű- zámkban a szocializmus építéséidejű leg a reakciótól nem határol- tőszervek határoesatait az alsóbb jy£ ilyen követelményekről van Idsehen a felvételre jelentkezőket nek ügyét. csali alapos, sokoldalú vita alapjain fogadják be a párt soraiba. Ehhez az szükséges, hogy a parton belüli dérnek rat izm üst tovább fokozzuk. Fel kell számolni az MDP káros vezetési módszerét, melyeknek következtében a párt- éLetben szektáns és dogmatikus politika, ellentmondást nem tűrő, parancsolgató és bürokratikus vezetési módszereit honosodtak meg. A párt minden szervezete és tagja bátran lépjen fel a régi. szektám, antidemokratikus vezetési módszerek felújításának kísérletei ellen. jp ártunk tagjai számára ma nem lehet nemesebb és megtisztel óbb feladat, mint erősíteni és védeni pártunk egységét, megőrizni pártunk tisztaságát. Segíteni abban, hogy a Mate el magát, felbátorította a reak- pártszervezetek magúiéra nézve! itt ízé? Nem lehet mellékes ció erőit és jelentős mértékben nem tartanák kötelezőnek. A helyi ! dolognak tartami egyetlen pártbi- hozzájárult az ellenforradalom szervezetek alárendeltsége a Köz- zottságnak vagy pártszervezetnek kirobbanásához. . ponti Vezetőségnek, az alsóbb példáid azt. hogy a .jelentkező az szerveknek pedig a közvetlen fe- : október 2.3-át követő eseményeket-o O ©Párt-hírek A esorvási területi alapszerve^^éscscoortii10!3 pSS Ietv° ^ vaay dlanferada- letoeL UM Ms tt«» vsa. A (*belüli bibék én™ "SÍCS yf1“"-*7 T»-. »» * «* lessuivssb MM. a , szovjet hadsereg segítséget a no- ■ emelt szót, nj.€ az alsóbbak számára ugyanakkor a párt és a munkás- pártfegyelem legfontosabb köveo«7táiv ámíióte w Mi „ilVT”------; --------------- ‘—“ jvemben eleji naposéban a pretetúr- i / ,T T , * telnoémye, pártunk sorai egységé-! saoUdanitás tnegnyflrámiláfiáinak[ aktívan rcsztvesznek a mtmkában igazság? Nagy Imrének es csoport- n,,k . „a,,* nntótiká-üwwk a wi :. , . ~^r, , ... i imu- v«w hiwwiwAc .... reK' a 1,011 PO-Vikajaíwfc, a part tekáiU-e, vagy lüetektelen beavat-I a legutóbbi taggyűlésén felvett uj janak volt bizonyos pozitív szere- előtt álló feladatok egységes vé*-!i~^-----L Az' t-*.., k&ömbös [ - Z , • „. .... pe . de csak addig, amíg pártszerű rehajtátórvak előfeltétele. • kSL hoTaz H****** Koztak a f,atol8att* IteWffek között szót emelték1^ gafj - -- - - — •«.. ;szamunima, nogy az iUM ttMtá-1 é.s állami területen elkövetett hi- Rákosi és Gerő vezetés* -.» jelentkezőnek mi az állásponf-i bpkukijavításáért. Azott»«*., ami- R m'W& IJ* * i^oietá™átu£ diktatúrájáról, a ta"*to- ' f,a‘81 Uni*° í, if nM ' kor 1956 tavaszán a párton belüli »égb^VT munkásosztály vezető szerepéről. [ szervezet létrehozásán dolgozik, ellentéteket az utcára vitték a »ág kormányában döntö befolyása , Hogyan ttudna például eredményeiért belső ügyeit illetéktelenek V°W ~ 1948 végétől kezdve letért sen harcolni sz ellenforradalom- előtt tárgyalták, akik ezeket a párt a marxizmus—lenirjizmu® elvi j mai szemben az az MSZMP-tag, elleni támadásra használták fel alapjairól. A kommunista párttól . alci tagadja az okiöberi esemenyek ezek a tényék már nem a párt po- idegen vezetési módszereivel sza- ellenforradalmi jellegét? Nyílván liUkai és gazdasági hibáinak kija- kádárt idézett elő a párt vezetősé- sehogy. Azonban itt azt is el kell párttagokból tevődik össze. De vül még két üzemi aíapszervezef is működik. így többek között a gépállomás és az állami gazdaság pártszervezete. * ! Az orosházi járásban minden községben megalakult a pártszer- dor Lajos, aki most gyakorióéves vezet. A járás egyik legerősebb alapszervezete a tótkomlóst területi szervezet, amelynek közel 56* Dohányos József, a köztisztelet- i íaKÍ® van. A község termelőszöben álló elvtárs is új tagnak számít. Igaz, már 1945-ben belépett a pártba, de 1948-ban személyi bosszú folytán kikerült. Mast akge és tagsága, a párt és a műn- : mondani, hogy sok becsületes, jó- tív munkása a pártnak. Hasonvítását szolgálták, a kritika már - , , eltorzult, s most már nem a ie.g~ kásosztáiy, a niunkásosztalv és ni szemű elvtáis ma még nem lát felsőbb vezetés, nem egyes szemé- íszövetsiégese a parasztság, vala- [tisztán. Helytelen lenne eMtöni lyek ellen ment a harc, hanem lé- [»int a párt és az értelmiségi dolr jőket. Szót kell érteni velük, igye- [ nyegében a népi demokratikus 8©zők kőcsott. Aláástált és gyengí-( keziű kell meggyőzni őket. A páti-i rendszerünk alapjait támadták [tették a párt tekintélyét. , ba azonban csak akkor lépjen be, [ Tevékenységükkel most már csak 1 A pértépftésben a régi vezető- [ akkor vegyék_fel őket a tagék *o- j a reakciónak adtak segítséget az »ég súlyosam és veszeóeimesem rába. ha már egyetértenek az ellenforradalom lerobbantásához [ megszegte a lenini elveket, széles- j alapvető kérdésekben. A z MDP Központi Vezetősé-'« tárta a párt kapuit, figyelmen ^z októberi események után az ' ge ebben a helyzetben nem kívül hagj-va Magvarorezág kőnk-; ellftiforradalom egyUi ideaokult eléggé más kommunista- és ^ adottságait, azt, hogy a 24 éves toa módszere volt. hogy minden munkáspártok történetéből. Nem horthysta, fasiszta diktátum alatt ^orammirtat, de becsülete* párismerte fel a párt egység megbom- rendszeresen terjesztették a fasiz- [ tóm kívüli vezetet is íelelfsf® teÜ lásával járó veszélyt, annak eile-!mu* * sovinizmus mépgétr. Ez ;a 12 ev alatt elköv etett hibákei-t. nere hogy ezzel kapcsolatban a 3 szervezeti forma és módszer. Sztálinistáknak, Rákosiitoknak Szovjetunió Kommunista Pártjá-, abban . történelmi helyzetben » ^evezlek minden egyes kommunisták XX. kongreszusa komoly út- ; tömeg-pártfonma, a párt kapóinak wzetőt is egyszerű párttagot, mutatást nyújtott számunkra. Az! feltárása veit és a pártba nagy eszmei-politikai és szervezeti egy- \ számba kerültek be olyan szinpa- ség a kommunista és munkáspár- Hzdnsdk. akik harcedzettég, palititok legyőzhetetlenségének záloga. \ kai tapasztalat és öntudatosság A pártegység nem öncélú követel- [ szempontjából alacsony szmvotm- rnény, hanem a pártnak, a mun- [ len állnak és a nehézségek idején kásosztálynak legfontosabb fegy- Ia szocializmus építése kérdésében vere abban a harcban, hogy törté- ingadoznak. Erre igen jellemző nelmi hivatását teljesítse. Ha a i példa volt az októberi ellenfonra- párt egységes, nem kell félnie j dalmi időszák, melyben számtalan semmiféle ellenségtől, semmiféle i „kommun ista“ színt vallott és nehézségtől. Ha összeforrott erő- [ megmutatta arculatát, megírta jelként lép fel, nem imgadozak poüti- temaéBéí saját magáról. Meloan el lehet mondani ezt Karsai János kisiparos kőművesről is. A területi alapszervezeten kívetkezeteiben és a gépállomáson megalakultak a pártcsoportok. * A tótkomlósi Viharsarok Tsa csütörtökön este tartotta a. zár- számadási vacsoráját, ahol közel 800 tag vett részt. A vacsorára li i birkát és hat hízót vágtak le. r~0— Gazdák ügyeimébe! Gondozzuk a legelőket Á Hat állomány unta fejlesztésé- ! sakkal éieferősebb. a betegségeíc- nek egyik legfőbb akadá-, lsei szemben ePenálIóbb. A kai irányvonalának végrehajtásé- [ SJ'énk területéin az MSZMP ban, nem hátrál meg a nehézségek [szervezése napról-napra újabb elől, akkor minden feladattal meg eredményeket hoz. Megyénkben- tud birkózni. A pártegység feltété- immár több, mint kilencezer tagja sót az egész pártot. Világosan láitgeiő jószágnak jobb az rvarzása, biztosabb a megiermékenyíilése; Hogjr a fenti célnak legelőink meg lya, hogy mindezideig nem sikerült szilárd takarmány-alapot teremteni, Elhanyagoltuk azokat a lehetőségeket, melyekkel takar. , is tudjanak felelni, a növényzet ni kell, hogy ezeket a jelzőket az j mány bázisunkat meg tudtuk vol- ! termőképességét meg kell javíta- ellenforraclalom tudatosan szülte. I na szilárdítani. A takarmány- ni. Célja az. volt, hogy megtévessze a alap kiszélesítésében nagy .jelentő- Legelőink termőképességét ja. becsületes dolgozókat és a párt- j van a legelőik és rétek hoz®- vitással növelni tudjuk. A trágyáéi gazdasági vezetésben lévő kipróbált, harcban megedzett elv- társaikat szembeállítsa a tömegek- gél. Megfosztani a pártot a munkásosztály képzett vezetőitől. mámák. [ zás problémájának rendezésével^ A megy* szántóterületének ; megyénk legelőinek zöld fű íer- egytizedét legelők és rétek alkot- : mese, a mainak többszörösére jáfc. A 71 000 holdat kitevő, közös ! emelhet®. Legelőink talajának legelők és rétek jelenleg elhanya- legnagyobb része az évtizedes. A Központi Vezetőségben lévő go}tafci állapotuk napról-napra : sőt legtöbbször évszázados állan- egyes vezeték által elkövetett hi-, romiita. Legelőink az ápolás és dó és folyamatos taposás követ- bákért nem a kisebb beosztású, a [ gondozás hiánya következtében í keztében annyira összetömődöft, határozatoS-jat, útmutatásokat kő- | többnyire csak „koplaltatok“ és j hogy sem vizet, sem a levegőt telesfiégszerű végrehajtó beosztot- [ gyomnevelő parlagok. Rétjeink a ' kellőképpen nem veszi magába, tak a felelősek. Sajnos az ellen- | legegyszerűbb vízrendezési és ag- Az esővíz a hóié nagyrésart felségnek ezt a manőverét megyénk-' „ót echini kai munkáik elmaradása 1 használatlanul veszendőbe megy. Itzi az öntudatos vasfegyelmet, e-ivan pártunkniák. Pártunk összeté- ben is későbíD ismertük fel. Ma folytán mennyiségileg és minősé- ! A levegő hiányában a felvehető nélkül forradalmi párt el sem kép- leiére jellemző, hogy elsősorban zelhető. A fegyelem igen fontos! régi, hiprdbált, harcokban meged- alap, hogy a {tárt egyöntetűen cse- zett, 1945 előtti mozgalomban, liakedjék, hogy megfelelő rugal- ! résztvett elvtársiak és közvetlen 45 iftassagoi tanúsítson az előtte álló [ után pártba lépett elv társak fog- feladatok megoldásához. Fegyelem j lalják el helyűiket. A párt napról- rtélkül nem létezhet marxista—le- ' napra erősödik, mindez azonban mriiisfca párt. : nem szabad, hogy megelégedetté már világosan és tisztán látjuk, grleg csekély termést adnak. i tápláló anyagokat készítő, hasz- hogy hiba volt egye® vezetőknek j Jó legek) nélkül fejüett állatte- nos baktériumok működésükben 2 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG fokozatosain pusztulnak, számuk erősen korlátozódik. Szegényebb lesz a legelő, gyepezete azért is, mert a legeltetéssel minden évben termést veszünk le róla amél_ _ tünete azt bizonyítja, hogy a izomzata és csontozata erőteljesen j kid, hogy a talaj tápanyagát visztegye pártbizottságainkat, pár!.-[marxista—leninista párt ö«*zefor- [ fejlődik, idegzete erősödik. A le- szapótolnamk. Kizsarolt legelőn , szervezeteinket. Megyénk terüle- rótt egység nélkül nem képes tör- gelőn tartott állataink edzettek- javítását szerve* és műtrágya ■ lén számtalan becsületes munkás, ténelmi hivatását betölteni. Ezt ké válnak. A legelőn tartott állat felhasználásával végezhetjük e — sajtóban történt „rákosista,1 nyésztést nem lehet elképzelni. A sztálinista“ jelzőkkel való megbé- [ jó legelő lehetővé teszi állataink lyegzése, amit a megyei pártbizott- ! edzett, egészséges felnevelését. A ság is abban az időben támogatott. [ friss levegőin és napfényen állanA munkásmozgalom egész tör- [ dóan szabad mozgással az állat _„A * i, T_ • 'zr _ 1 — - _ * *■-------------a - JL— n-üvek/urafe avAéTAOArt