Békés Megyei Népújság , 1957. február (2. évfolyam, 27-49. szám)

1957-02-22 / 44. szám

1937. február 22., péntek \ Pártélet Gyomén Az MSZMP megyei intéző bi­zottsága a megyében tömegpro­paganda előadássorozatok szerve­zését határozta el, ahol a pártta­gok és pártonkívüliek az előadá­sokon kérdéseikre választ kapnak az októberi eseményekkel kap­csolatban. köz­Az MSZMP GYOMAI __________________ segi al apszervezete e hó 19-én a má­sodik előadás meghallgatására hívta össze a község kommunis­táit. Az első előadáson közel száz­ötvenen vettek részt. Központi előadó tartotta a beszámolót, me­lyet sok hozzászólás követett, így tnár az első előadás megmutatta, hogy helyes volt az előadássorozat megszervezése. A második előadás iránt az érdeklődés semmit sem csökkent. Délután öt órakor, a kezdés időpontjában már az alap­szervezet előadó terme zsúfolásig megtelt. Tekintve, hogy az elő­adásra csak párttagokat hívtak meg, először az átigazolást ké­rőik ügyét vitatták meg a részt­vevő elvtársak. A vita során mintegy 15 jelentkezőből hét elv. társ felvétele mellett döntött a taggyűlés. A felvételt kérőkből öten nem jelentek meg, így ügyük­kel a taaayűlés nem is foglalko­zott. Benkó Pál AZ ELÖA^ác't elvtárs, az MSZMP megyei intéző bizottsá­gának munkatársa tartotta „A marxista-leninista párt szüksé­gességéről, a szocializmus építé­sében“ címmel. A hozzászólások és a kérdések azt mutatták, hogy a párttagság politikai érdeklődése megnőtt az Októberi események óta. A párt tagjainak szavaiból, a párt sorainak tisztasága feletti őrködés, a dolgozók iránti szere­tet és megbecsülés, az ellenség elleni gyűlölet csendült. A gyomai taggyűlés azt bizo­nyította. hogy bár az MDP-hez viszonyítva még kevés a taglét­szám, de politikai erejét tekintve az MSZMP máris jelentősebb té­nyező, mint a régi MDP volt. ]Bon» atom jegy verebet akar gyártani Berlin. (MTI) Sajtójelentések szerint bonni vezető körök a nyu­gateurópai unió február végén tar­tandó londoni ülésén javaslatot fognak tenni arra, hogy szüntessék meg a nyugateurópai unió meg­alakításáról szóló szerződés ama záradékát, amely megtiltja Nyu- gat-Németországnak atom- és hid­rogén főszerek gyártását. SiMy népi táncokat tanul « békéscsabai Balassi iáncetgyattcs A csaknem tíz éve működő országos hírű békéscsabai Ba­lassi táncegyüttes tagjai új — egész estét betöltő — műsorral készülnek a tavaszra. A fiata­lok hetenként legalább öt este a tőlük megszokott lelkesedés­sel és fegyelmezetten járnak próbára. Szívvel-lélekkel tanul­ják a fizikailag is igen fárasztó élénk táncokat. A műsor jó ré­sze székely népi tánc lesz, amit koreográfusuk, Born Miklós gyűjtött tavaly nyáron Romá­niában, a székelyföldön. Többek között bemutatásra kerül a Székely szvit, a Tófal­vi Nyaka, Ákos verbunkosa, Csendélet lányokkal, a Kalota­szegi legénytánc. Nagysikerű számnak ígérkezik például „A farkasvadász”, amit az együttes nagytehetségű szólistája, Tini­ké Zoltán táncol. A Balassi táncegyüttes új műsora márci- usban kerül bemutatásra, _____ Má r füstölnek a Békéscsabai Téglagyár kéményei 6 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az ország egyik legnagyobb tég­lagyárálban, a békéscsabaiban a nehézségeket leküzdve idejében elkészültek a karbantartással. A jó idő is elősegítette, hogy az eredeti tervektől eltérően, március helyett a héten megkezdhették a termelő­munkát. Már három nagy kemen­cében hat tűzzel égetik a fontos építési anyagokat. Il-es telepükön üzembehelyezték a gőzíűtéses mű­szárítót s nyerscserepet gyártanak. Szerdán és csütörtökön újabb cse- réppréseket indítanak meg. Hétfőn az I-es számú tele­pükön is teljes erővel megkezdik a nyerscserép gyártását. így a jö­vő héten is több száz fővel emel­kedik munkásüétezámuk. Az ön­költség csökkentésére az anyag- j mozgatás helyesebb megszervezé­I sével és újszerű darab-bérezéssel j törekednek. Úgy számítják, hogy a 'korai munkakezdéssel körülbelül I félmillió nyerscseréppel és né* ! hányszázezer égetett téglával és 1 cseréppel többet gyártanak a ter- i vezettem kívül népgazdaságunknak B szovjet hadsereg napjára készülnek az erzsébethelyíek Békéscsabán, az V. kerületi MSZMP alapszervezetének in­téző bizottsága és a Hazafias Népfront nőtanácsa közös érte­kezletet tartott február 20-án. A közös megbeszélésen a feb­ruár 23-i koszorúzási ünnepsé-, get beszélték meg. Elhatároz­ták: az ünnepségre meghívják a kerület dolgozóit és egy-egy koszorúval és több virágcso-! korral — melyeket az asszo­nyok saját maguk készítenek — vonulnak fel. Az V. kerület kommunistái, pártonkívüli dolgozói az elmúlt években is szép számmal vet­tek részt a szovjet hadsereg évfordulójának ünnepségén, és az előkészületek azt mutatják, hogy most a múlt éveknél is S jobban akarják képviselni a vá- ! ros proletárnegyedét. lillene érettségizett vasesztergályos szakvizsgá f» A Békéscsabai Forgácsolószer- számgyárban másfél éve gyakor­ló kilenc érettségizett vasesztergá­lyos tanuló tett szerdán szakvizs­gát. Először az írásbeli feladatokat — átlagosan négyes eredménnyel — oldották meg, majd a gyakor­lati vizsgán is nagyszerűen megáll­tak helyüket és bebizonyították, hogy mestereivé válnak idővel szakmájuknak. A jól sikerült vizsga után ünne­pélyesen kiosztották a segédleve­leket és a szakkönyv-ajándékokat részükre. A két legjobban vizsgá­zót még külön két-két heti üdü­léssel jutalmazták. Az érettségizett fi-ataldk szakmunkásként továbbra is a békéscsabai gyárban dolgoz­nak, néhánvan közülük műszaki egyetemen folytatják majd az ősz­szel tanulmányaikat, s a mérnöki í életpályára készülnek. Hit láttunk a gyulai A megjelent földrendelet óta nagy a sürgés-forgás a Gyulai Városi Tanács mezőgazdasági osztályán, megnőtt a termelési kedv. Jönnek is a gazdák egy­más után. Az iroda ajtaján az „egyszerre csak egy ügyfelet fogadunk” felirat mostanában nem talál megértő lélekre. Február 28-ig rendezik a ter- | melőszövetkezetek és a kilépő tagok földjét. Ugyanebben az időben az egyéni parasztok is I beadják földkérelmeiket. Bi- j zony sok esetben előfordul, j hogy a beadott kérelmek nin- j csenek megfelelően „felszerel­ve”. Emiatt vissza kell adni. Igazolni kell a föld tulajdonjogát adás-vételi szerződés, vagy bir­toklevél, vagy közjegyzői ok­irat alapján. Hatósági igazolás szükséges arról is, hogy élethi­vatása-e az igénylőnek a gazdál­kodás. A kérelmek mellől ezek az iratok sajnos leginkább hiá­nyoznak. Aki 1951 augusztus 1-e után ajánlotta fel a földjét,, csak az igényelheti vissza. A gyulai városi mezőgazdasági osztályra eddig körülbelül száz­ötven ilyen kérelem érkezett. Láttuk — Hallottuk — hogy a tisztiorvos hétfőn hí­rünk nyomán letiltotta a dohos szódavíz' gyártását a Csaba Esz­presszóban. — hogy a Ruházati Bolt, ha­sonlóan hírünk után, azonnal rendbehozta a titokzatosan le­függönyözött kirakatokat. — hogy a Nemzetközi Vöröske­reszt Svájcból három nagy teher­autóval 15 tonna ajándékot hozott Békéscsabára. Rengeteg tejpor, férfi-női és gyermekruha van az ajándékok között. Az árut a Bar­tók Béla úti, volt honvéd kórház­ban rakták le. — hogy lelkiismeretlen embe­rek Békéscsabáról is szerveztek disszidálásokat, 16—18 éves fiata­lokat csábítottak nyugatra. Most a szülők egymásután jelentik ki a rendőrségen az eltávozottakat. Ezek között van Fuzsa Mihály, Egressy utcai lakos fia is, aki a szüleihez írt levelében nagyon pa­naszkodik, megbánta már a ka­landot és azt ígérte, hogy e hó 25- re vissza fog térni. Kint folyton csigát és rákot esznek. — hogy Békéscsabán hat disz- szidált lakását felleltározták. Az ingóságokat az egyik szobába hi­vatalosan lezárták és lepecsétel­ték. Ha március 31-ig nem térnek vissza, a lefoglalt ingóságokat ér­tékesítik; — hogy a trafihosok eddig 4000 forint, a vegyeskereslcedők 10 000 forint áruhitelt kaptak 2 éves lejárattal, 7 százalé­kos évi Icamattal. — hogy a kiskereskedők önkén­tes biztosítási ügye az iparosoké­hoz hasonlóan, a kormány előtt van és a közeljövőben jelenik meg ennek a végrehajtási utasí­tása. — hogy a Békéscsabai Állami Áruházban újból megkezdték a részletre való árusítást, az eddigi 14 cikk helyett egyelőre csak két cikkre, a „Dongó“ kerékpár-se­gédmotorra, melynek az ára 1480 forint, és a „Sirály“ csónakmotor­ra, melynek ára 4500 forint; Barátnők — Tudod, édesem, minden pénzt megadnék, ha nekem is ilyen re­mek arcszínem lenne, mint neked. — Ne légy könnyelmű. Kis té­gely ára 15 forint, a nagytége­lyé 22. Törekvés a belterjes gazdálkodásra Tavaszi árpa, tavaszi búza és 1A mezőgazdasági osztály nagy zab vetőmagigénylés mellett az j súlyt helyez a talajerő fokozá- elmúlt évekhez viszonyítva nö- j sára. Március, április és május- vekedik a pillangós (aprómag-1 ban, filmvetítéses előadásokat vak) igénylése, mely az éllat-1 ■ SY . étre gi f , r r « • iVcZcitöl Ui« iViCu vUUtlil dZ fcv tenyésztés fellendítésének a je-;ben kísérleti telepet létesítenek, le. Az állattenyésztés fejleszté- j (a terület már biztosítva van) se pedig jó hatással lesz a ta- ah0l a műtrágyák jelentőségét lajerö visszapótlásra, a több! szemléltetően bizonyítják, szervestrágya használat útján. B. A. Gazdák figyelmébe! A tojástermelés állandó és egyenletes jövedelmet biztosít. En. nek elérésére nem teszi meg min­den termelő azt, ami biztosítja a korai tojástermelést. A több tojás a takarmányozás­tól függ. Legnagyobb körültekin­tést igényel a téli és a tavaszi ta­karmányozás megszervezése. Té­len tojótyúkomként, naponta min­den kilogramm élősúlyra ötven gramm takarmányt kell számol­ni. Reggel magas tápértékű ta­karmányt etessünk. Ügy állítsuk össze a reggeli takarmányadagot; hogy annak felszedése hosszabb időt vegyen igénybe. Ez idő alatt a baromfi „kitornássza“ magát, élénkebbé válik az anyagcsere és ezzel együtt a tojástermelés is. Ajánlatos reggel lágy eleséggel etetni a baromfiakat (búzakorpa, kölesdara, árpadara, hús, vagy j vérliszt, ehhez megfelelő mennyi- ! ségű takarmánymész és konyha­só). A lágy eleség készítésére lan­gyos vizet, vagy fölözött tejet használjunk, Nagy gondot kell fordítani té­len a vitamin tartalmú takarmá­nyok etetésére, mivel télen nincs levegő. Jól bevált a csíráztatott ga­bonamagvak etetése. Ez a tojás­termelést kedvezően befolyásolja. A tavaszi takarmányozási idény április 1-vel kezdődik. A téli ta­karmányozásról a tavaszira foko­zott átmenettel szabad csak át­térni. Gyors áttérés vediést idéz­het elő, ami a tojástermelés rová­sára megy. A tavaszi bő tojáster­melést a zöldtakarmány serkentő­leg befolyásolja. Tavasszal annál jobb a tojás tenyészértéke, mi­nél több zöldtakarmányt kapnak a tyúkok. ÉRTESÍTÉS A Magyar Távirati Iroda Békés megyei szerkesztősége a Megyei Pártbizottság épületéből az Irodaház I. emeletére köl­tözött, telefonszáma továbbra is 20—83, valamint az Iroda­ház központi számain: a 26—80, 26—81 és 26—82-őn hívható. Vigyék már ki a szemétre.,. ...azt a MUK-ot! — hal­lottam a minap egy em-t bértől a vonaton. — Mit akarnak!? Olya­nok, mint a gyerelcek, vagy mint a strucc, — uk- muk-fuk a homokba dug­ják a fejüket, aztán mit sem törődnek a világgal, csak MUK-kolnak össze-visszo... Hát mire nézik ezek a na­pot?... A vonat kitartóan zötyö- gött tovább. Emberünk még mondani akart vala­mit. — Az egész csörtetés egy rossz gebét sem ér... Aztán rágyújtott egy Kossuthra, ami viszont nem a szemétre való dolog manapság... ★ A rossz gebéről jut eszem­be, nézzék, kedves olvasó­im, körülbelül ilyennek gondolta a mi emberünk: Fehér gebe ez, a javából. Horthynak is ilyesmi volt. Javaslom: üljön a hátára, mondjuk Ellenforradalmár Levente, és: M ehetnek U grálni K etten! A találós kérdés: ki bír­ja tovább, a fehér gebe-e, vagy a Levente? Mármint a fehér lovon bevonuló fehér terror elő- gyakorolgatását évmillió­kon át. Mert előbb nem hi­szem, hogy bevonulnának. Addigra meg mind a kel­ten kilehelgetik nemes pá­rájukat, M ondhatnánk U gyis: K imulnak... Csak úgy: uk-muk-fuk... De kár értük, te jó isten! (Most rámfoghatják, hogy eme felkiáltásom hazugság volt.)

Next

/
Thumbnails
Contents