Békés Megyei Népújság , 1957. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-20 / 16. szám

2 BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG 1937. Január 2Q„ vasárnap Mezőkovácsházán a járási pártbizottság segítségével naponta gyarapszik a párttagok száma Mezőkovácsházán, a járási pártbizottság helyiségében talál­koztunk Lipták elvtárssal, a já­rási MSZMP intéző bizottságának elnökével. Ma kivételesen szeren­csénk volt, hogy benn találtuk, mert manapság az ügyeletet tartőn és az adminisztrátoron kívül nem­igen lehet ott találni valakit. Az elvtársak a hétnek legtöbb napját e járásban lévő községekben töl­tik. Dolgoznak, szervezik a pártot és nem is eredmény nélkül. Ed­dig a járásban csaknem ezer tag­Ebben a járásban különösen ne- j hogy pártszervezetük izmosodjon, héz volt a pártszervezés munká- 1 erősödjön. Ja van a pártnak. Növekszik azoknak a száma, akik eddig nem járás 19 községéből egy pár hé­ja. Igaz, nem is hosszú múlttal rendelkezik. Még jól emlékeznek megyénk dolgozói a december ele­jén történt ellenforradalmi csele­kedetekre, ami hátráltatta a párt­szervezést is. Ez nemcsak .azt a pár községet érintette, ahol gya­lázatos munkájukkal bemutatkoz­tak az ellenforradalmárok, de ott j eredményt elérni. Ilyen köz- is hátrányt szenvedett a pártszer- ! ségek Kunágota és Kisdombegy- vezés, ahol talán olyan nyíltan' háza. Kevermesen ugyan már nem mutatták meg foguk fehér- meg.alakult az intéző blzotteág, jét, mint Mezőkovácsházán, Bat-1 , . , ,, tonyán, Mezőhegyesen és még a «** me§ az eredmények nem ki­A járást pártbizottságon dolgo­zó elvtársik valóban sokat segí­tenek a községben lévő alapszer­vezetek létrehozásában és ennek ellenére » vannak olyan közsé­gek, ahol eddig nem sikerült voltak párttagok. I lyen. Amikor az ellenforradalmat a tárásban megsemmisítették, a pártszervezés annál nagyobb napot, ahol több százan vettek lendülettel indult be. Különösen részt. Mezőkovácsházán a községi ott kovácsolódtak szoros egység- , . . __. , , . , . ... . , f alapszervezet taggyűlésen is csők­ben a kommunisták, ahol a nép ellenségei nyiltan megmutatkoz- nem kilencvenen vettek részt. elégitőek. Ezekben a községekben még mindig erős az ellenforradal­mi hang. Valósággal fenyegetik azokat, akik próbálkoznak a párt szervezésével. A községi MSZMP intéző bizottságának tagjai tak, mint Battonyán, ahol a for- Mindez az{ bizonyltja, hogy a já- azon túl, hogy saját alapszerveze­radalom fő fészke volt. Batto- rási pártbizottságon dolgozó elv- telket erősítik, gondjuk van arra nyán a köszégi alapszervezetnek i nem tétlenkednék. Sokat **> h°gy a felbomlott termel ős zö­ma már több mint száz tagja van. , , , . ,,. Azota több összejövetelt tartót- ras toöD retDomioti tsz-e ujjaszer­tak. Megtartották a rendes havi rehozasán. Ehhez a munkájukhoz vező<Jött Ebben ^ segítettek taggyűlést, majd egy szabad párt- azonban sokat segítenek a már a párttagok. Különösen a kasza­megalakult alapszervezetek inté- peri Lenin Tsz újjászervezésében, ző bizottságai is. Nagybánhegye* valamint a mezőhegyes! József sen 25 taggal alakult meg az Attila, vagy a mezőkovácsházi MSZMP alig egyikét héttel ez- Uj Élet Tsz létrehozásában. Se­előtt, s . | gítséget nyújtottak a református­I kovácsházi földosztás megakadá- ma már duplájára llyozásában is. Persze itt a járási hl eiritboit milliiért Pontos térképezés alapján ki­derült, hogy Békés megyében mintegy 120 000 holdnyi legelő és 10 000 holdnyi réten nem terem jóformán semmi. A Szarvasi Öntözési és Rizster­melési Kutatóintézetben dr. Grubar Ferenc kutató irányító j ,» ,,, . 1 tanács kommunistáit is meg kell ^BlCiKCdClt 8 létszám említeni, akik szintén teljes oda­*0*­adással dolgoznák azon, hogy _ Ebben sokat segítettek az ottani járásban minél gyorsabb ütem­intéző bizottság tagjai. így töb- szilárduljon a rend és a fe- sáyal,részletes tervet, készítet- bek között Wfml^vszki ésKrnács gyelem. tek — amit kedden délután elvtársak és természetesen má- ___ me g is vitattak. A vita tárgya *>k is- Hasonlóan szén eredmé- i á következő volt: HogyBK**1»- nyék vannak Medgyesegyházán &>.>-hi­hetne az állattenvésztéséről hí- n^101 szintén a községi alapszer- res Békés megyében megjaví- v;ze*: intéző bizottságának tagjai tani ezt a hatalmas területet? ^ nappallá téve dolgoznak azon, A megjavított talajon az elér--------------------------------------------­he tő takarmánymennyiség leg­alacsonyabb határát figyelembe véve az említett területen egy év alatt csaknem száz millió fo­rint értéket termelhetnének. Terjeszd a Képújságot i A kutatók mindenekelőtt azt javasolták, hogy a mezőgazda­ság irányításával alakuljon egy rétlegelő javításával és haszno­sításával foglalkozó szerv, melyben a megyei és járási ta­nácsok, a legeltetési bizottsá­gok és az ÖRKI képviselői kap­nának helyet. A kutatóintézet Vállalja, hogy a helyszínen nyújtott szaktanácsokkal érté­kes és nemesített fő- és here­magvakkal segíti a legeltetési bizottságok munkáját. Ezenkí­vül a téli hónapokban szívesen rendeznének szakoktatást rét­legelő kérdésekkel foglalkozók számára. A kutatók javaslatba hozták, bogy a feltört legelő- és rét-te­rületeken három-négv éven ke­resztül maghozás céljából ves­senek füveket, lucernát, a helyi talajnak legjobban megfelelő takarmányt. Ezen takarmány- növények vetése esetén ma­got az intézet ad, de a beta­karított takarmánvból szárma­zó bevétel a legeltetési bizott­ságokat illetné meg. Szeretnék, ha az említett szervet mielőbb létrehoznák, hogy még a tava­szi munkák beállta előtt meg­beszélnék a talajjavítási fel­adatokat és ezeknek anyagi és egyéb részleteit. A kutatók nagy reményeket fűznek e javaslathoz, bíznak benne, hogyha az első évben községenként 15—20 holdat ja­vítanak Is meg, az eredmények további munkákra ösztönöznék az állattenyésztőket. — Gyere el majd... (i A kiskaput Rózsiiul nyitotta ki. Amint a háztól a kapuig szaladt a szél hátracscpta aranysárga haját. Nem sokat kellett megtennie, mert a kapu mindössze 10—12 méterre lehetett a kis családiház verandájától, mégis úgy lihegett, amikor odaért, mintha az ötödik száz métert futná már. Vörös téglával kirakott kis járda vezet innen a kaputól a házig, melyet nyáron szép tearázsa-bokrok szegélyeznek. Szép is ez ilyen­kor: a téglasor széle fehérre meszelt, a rózsabokrok gondozottak. A ház ablakába muskátlit szoktak tenni csipkepapírral bevont cserép­ben. Az ablak előtt virágosként, melyről az idevalósiak úgy beszél­nek, hogy a „falu kertje“. Ezt a nevet azért kapta, mert amilyen kicsi volt, olyan sok virágfélét lehetett itt találni. Szekfü, tuUpán, nefelejcs és ki tudná felsorolni hányféle virág kedveskedik itt min­den nyáron a falu legényeinek. Mert bizony sok legényt csaloga­tott a Ids kert... De az is lehet, hoigy Inkább a „kertész" csalogatta az if jakat, mert az éppen Horváth Rózslka. Most is, ahogy kiszaladt a kis kaput kinyitni a jövevénynek, olyan volt, mint mindig: jókedvű, mosolygós, telt arcából két me­rész szem villogott. Derekát kicsi piros kötője fogta át. Fehér ar­cát most méginkább szépítette a korán nyugvó nap felhőből Mr kandikáló vörös sugara. Ahogy hirtelen megállt a klsajtónál, haja •a szemébe csapódott úgy, hogy még a kilincset sem találta meg, s a deszka ajtóra tár maszkodva kereste a zárat. Kínt egy svájci-sapkás fiatalember támaszkodott a kapunak. Rég volt erre, mert bizony sok mindent történt az utóbbi időben. Kiss János legszívesebben visszafordult volna, mikor hallotta, hogy valaki szalad kaput nyitni. Valaki? Tudta, hogy lei. Sokszor hallotta már ezt a lábkopogást. Igaz, tudhatta is, hiszen már közel két ive jár ebbe a kis fehérre meszelt házba. Csak a november 2-án történt eset óta nem volt itt. Ezen a napon sok minden történt a faluban. Jancsinak, míg várja a kapu kinyitását, végig futott fejében az egész történet. Ott volt 6 Is, amikor a tanácsháza előtt veszekedés volt. A Rózsika apja kiabált. Vele farkasszemet nézve az 8 apja, Kiss Gyula, a község tanácselnöke. — Mit akartok az úristenit.., jegyzőséget? — rázta öklét Kiss bácsi. — Akármit, látod, milyen sokan akarják.,, — így az öreg Hor­váth. Jól emlékszik Jancsi ezekre a szavakra. Ott dUt apja mögött, aki nem akarta hogy Herczegfalvl legyen a község vezetője, mert ő azelőtt a falu jegyzője rótt. Nem a maga tanácselnöki székét védte az öreg Kiss bácsi. Dehogy védte, 0 csak < azt nem akarta, hogy c Megyénk asszonyai! Kedves édesanyák! Sokat szenvedett népünk nehéz napokat élt át az utóbbi hóna- pok alatt. Különösen sokat szenv dett Budapest lakossága, ahol még most is rombadőlt középületek, szétzúzott családi hajlékok jel* zik a pusztulás nyomait. Ha elgondolkozunk a lezajlott eseményeken, mély fájdalom hatja át emberi szívünket és önkéntelenül is felvetődik a kérdés vajon lesz-e itt magyar újjáéledőt. Igen. Desz! A magyar nép évezredek során sok szenvedésnek esett áldoza­tául, de mindig legyőzte a nehézségeket A nehézségek leküzdésére ma a legszélesebb nemzeti összefogásra van szükség, s ebből az összefogásból nem hiányozhat az anyák, az édesanyák ereje. Kezdjünk hát munkához mi, Békés megyei édesanyáik is. Hisz oly sok ma a tennivaló. Kérünk benneteket, segítsetek, Ti, akik édesanyák vagytok és ismeritek a gyermekáldás örömeit, ismeritek az érettük való aggodalmat is. Segítsetek hát mosolyt varázsolni az árván maradt budapesti gyermekek kicsiny arcocskájára. Nőtanácsok elnökei, tagjai, titeket külön is megkérünk kopog­tassatok be minden ajtón, kérjétek meg az édesanyákat, hogy anyai szivük szeretetéből juttassanak azoknak is, akiknek kicsiny ágyacs- kája fölé már nem hajolhat drága édesanyjuk meleg tekintete. Kérjétek meg az édesanyákat, hog I adjanak néhány forintot az ár­ván maradt kis gyermekek téli ruhával való megsegítésére. Tud­juk, hogy nem lesz könnyű a munka, de nem hinnénk, hogy lenne anyai szív, aki elzárkózna akkor, ha a gyermekről van szó. Hiszen az anyai szeretet az mélységes örömök forrása és kevés asszony ér­zéketlen ezzel szemben. Legyen gazdag vagy szegény minden anya szemében ott ragyog gyermekét féltő, a szeretettől áradó tekintet, melyet annyi festő örökített már meg. Adjunk hát most, mi Békés medvéi édesanyák is ebből a szeré­téiből a sok árván maradt budapesti kis magyarnak. HAZAFIAS NÉPFRONT MEGYEI NOTANACSA A Hazafias Népfront Békés megyei nőtanácsa a gyűjtés tech­nikai lebonyolítására a követkéz át java«ol ja: Nőtanácsok e’oö^ei keressék fel a községi tanács elnökét és kérjenek sorszámmal, a ta­nács bélyegzőjével ellátott gyűjtő veket, s ezen történjék a gyűités. Az összegyűjtött pénzt vigyék a községi tanácshoz és a tanács ren­des pénzesutalványon adja fel a pénzt a Hazafias Népf-ont P4^és megyei irodája, Béké-’-saba, Szt. István tér 10. címre, ahol a nőta­nács gondoskodik arról, hogy ez az összeg eljusson Budaoesf vala­melyik árvaházához.-------u_ -----: o ------­MÁ V közlemény Értesítjük az utazóközönséget, hogy 1957. január 21-t<51 Békéscsa­ba—Murony—Békés között, Bé­késcsabáról 15 óra indulással és Békésről 5 őTá' Ti) péfc Indulásai Békéscsabára 7 óra 40 perces ér­kezéssel szeméiyv®«aatpár közleke­dik. Ugyanezen naptól kezdve: Vésztőről 10 óra 55 perc indulás­sal és Békéscsabára 13 óra órke-1 zéssel, Békéscsabáról 14 óra 53 perc indulással Vésztőre 16 óra 59 perc érkezéssel motorvonatpár indul Békéscsaba—Gyula között 16 óira 35 perc indulással és vissz» 17 óra 32 perc érkezéssel munka­napokon személyvonatpár közle­kedik. Az állomás főnökség jegyző, ez a gazember Herczegfalvl vezesse ezután a falut. Mert biz' ő most tízszeresen is erre pályázott. Volt is esélye, mert ő ve­zette a faluban ezt az egész „hazxfias“ dolgot. Kiss bácsi ezt nem akarta. A valamivel fiatalabb Horváth Jó­zsi bácsi pedig — lehet ugyan, h~>gy ő sem akarta, de — csak erős- ködőtt: amit a falu akar, azt meg kell csinálni. Jól emlékszik ezekre Jancsi. De a következő jelenetre mégin­kább: — Te akarod a nyakunkra tenni a jegyzőt... pont te? Talán te is földesúr kölyke vagy...? — Hogy... hogy én...? — csuklóit a méregtől Horváth, s vérbe forgó szemekkel egy gyors lépést tett Kiss bácsi felé, aztán fölemel­te kezét és arcon csapta. — Az apám! — kiáltott János és a következő pillanatban igen, elcsattant a másik pofon. Ezt János adta Horváth bácsinak, az apósjelöltnek. De hát az apjáról volt szó... Megborzong a fiú, amíg újra látja lelkiszeme előtt a jelenetet. És most itt áll az ő kapujukban, vár. Várja azt, akiért ide jött. Egészen végig nem tudja gondolni a történetet, azt, amikor a jegyző a veszekedés láttán elégedett mosollyal odébb áll, meg azt. a* mikor az apja szigorúan rászólt, hogy többet Horváthék lakásába be ne tegye a lábát... Szóval ezeken már nincs ideje gondolkozni, mert kinyílik a kis ajtó, s ott áü ő. *- Te... te mit keresel itt? **» Semmi, semmi csak... S megtörtént a szembenézés. Nehéz volt. Várni volt nehéz. Szívnek két hónap nehéz és sok. S mindezt az az átkozott gyűlés okozta, melyen a jegyzőt akarták választani a község elnökének. Ez, bár nem sikerült, de a két apa mégiscsak összeveszett és ezzel két szivet elszakítottak. A bajt míg csak fokozta az, hogy a vesze­kedésnek Jancsi is főszereplője volt Persze, hogy nehéz volt most a telsajtó kilincsére tenni a kezét, még akkor is, ha a szíve másik része a kis kapun belül volt. De hát tovább nem tudott várni. Eljött az apja tudta nélkül, mert szeret. Most itt áll vele szemben a lány, Nem szól, nem is tud mit mondani. A lány szólal meg újra, de 6 is földre süti a szemét. — Be akarsz jönni? t— Hát, ji«m tudom... a József bátyámhoz jöttem... Nem azért.., de... Oszt még egy csomó értelmetlen szót bökött ki a száján, de eb­ből bármennyire értelmetlen te, R özsika megérti azt, amit kell. Nem ellenkezik, mert • szíve nem engeH. Betessékeli a fiút. Lesz. ami lesz. Apja ugyan megtiltotta, de most nem tud erre gondolni. Nem. mert neki is parancsol a szíve. Szónélkül mennek a kis téglasoron egymás után. Jancsi agya lüktet. Még most is vissza menne, de hát ezt most már nem lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents