Békés Megyei Népújság , 1957. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-27 / 22. szám
1857. Január 87. vásár nap Humor helyett Egyik délelőtt magához hívott a szerkesztő. — írj egy humoreszket vasárnapra — mondta. Mondtam neki, hogy én azt nem tudok. — Akkor is írj! — így újra ő. Nohát ezzel jól elintéztek. Olyan savanyú ember vagyok, mint a citrom; olyan rondán nézek mindenkire, hogy az emberek már félnek tőlem; hetenként nem nevetek többször, mint egyszer, akkor is hasgörcs- csel körítve — s most én írjak humort, én húzzam mosolyra az emberek száját. Nem mondom, ez is jó találmány. De mi a frászkarikáról írjak humort, ha már muszáj? Erre adjon valaki választ. írjam meg, hogy mikor tíz éves voltam, s egyszer leloptam a stelá- zsiról egy kétliteres befőttes- üveget tele körtével, anyám úgy megrakott, hogy félnapig bőgtem? miköze ennek a „röhögéshe Megírhatnám persze azt is, amikor bevonultam katonának, és... de ezt nem írom meg. Még véletlenül elolvassa a volt tizedesem, aztán mégegyszer bezár... Megvan! Nagyszerű! Megírom a szakállasokat. Hogy ez nem jó? Miért? A legjobb humortéma. Ezzel fogom befejezni: „Az illetékiesek állattenyésztési szakkérdésben forduljanak a Biológiai Kutató Intézethez. Előzékeny kiszolgálás. Kapható: csíkosban, pettyesben, keresztesben... ki milyent óhajt.“ Nem igaz, hogy jó téma? — Nem, mert már írtunk a szakállasokról — mondja az egyik betoppanó, rosszindulatú újságíró. Tehát ezzel is lebőgtem. De nem is ezt fogom tenni. Címeket adok jó humoríróknak. Végeredményben ezzel is hozzájárulok a népi-röhögéshez. Az ötletet megadom — ez a legnehezebb — s írják meg mások: Témák „beosztásra”, foglalkozásra és jellemre való tekintettel; Nagyképűeknek: „Én vagyok O Károly bácsi bíwsúzik Kiss Károly bácsi 71 éves idős ember, már évek óta a■ sar- kadi Dózsa Tsz tagja. Hosszabb idő óta, a- hogyan a betegsége megengedte, megjelent a tsz irodájában és ott mint nappali őr talált egy kis elfoglaltságot. Ezért a munkájáért megkapta a munkaegységet, az elmúlt évben 118-at. Sokszor kérték az emberek: maradjon már otthon Károly bácsi. ő azonban hajthatatlan maradt, Nem akart nyugdíjba menni. Most 22-én azonban már az orvos megtiltotta, hogy kijárjon a tsz-be. Nyugdíjba ment. Károly bácsi azonban ezen a napon is kint volt. Most azonban nem dolgozni, de búcsúzni. Az embernek szinte kikívánkozott a szeméből a könny, mikor kezetfogott a nálánál idősebb, 73, éves Tokai bácsival. — Imre, neked jó, hogy még így bírod magad. Pedig te még idősebb vagy nálam. Hidd el, nehéz itthagyni benneteket. De muszáj, így parancsolta az orvos, no meg a betegség —, mondja akadozva Ká- , roly bácsi. Az idős Tokai bácsi ' csak annyit mondott: —, Végleg azért csak nem hagysz itt bennünket. Kilátogatsz hozzánk, ha jó idő lesz. — Alig várom, hogy jöjjön a tavasz. Jövök én is közétek. Itt érzem én jól magam. Azután kezet fogott mindenkivel és lassan elindult haza... — Cs. E. —. Az ellenforradalmárnak: „Szökünk, vagy nem szökünk?” Szerelmesnek: „Óh”. Férjnek: „Poros volt az ágy alja.” Asszonynak: „Spenótot főztem”. Humoristának: „Nevessenek”. Szerkesztőségünk gépíróinak: „Pocsék írás”. No, ez elég lesz az újságnak egy fél évig. Csak a felsoroltak írják meg, a szerkesztő pedig noszogassa őket.. ...Engem meg hagyjon békén, nem tudok én humoreszket írni... Varga Tibor O JUULA AJUUL JUUUh -SUULÄ. SASS ERVIN: :j MEMENTO ej Most rólad beszéltem, cl versekben mondtam el, mi voltát nekem, J kedves, kicsi szépem. ot Most rólad beszéltem, c.' s magam sem értem, «V miért, hogy most rólad beszéltem? Hol vagy már kedves merre, hová rebbent szép szemed, s csendes meleg, ringató szavad elér-e még egyszer talán? Légy hozzám jő, — álmodnék rólad ma este. havas, hideg téH éjszakán.* Már nem szólok rólad, mert te, másé nem lehetsz, -* szivemben kacag kacagásod« Szeretsz még? Gondolsz velem? ■ Szeretlek, elműlt, szép szerelem,. Üdvözöljük-e még Kiss Ferencet Színházunk — hosszú hallgatás után — Katona József Bánk bőn című tragédiájával nyitotta meg kapuját a közelmúltban. A Bánik bán három előadását 1700- an nézték meg, és tapsoltak Kiss Ferenc vendégművész nagyszerű Bánik alakításának. Kiss Ferencet — ezen az előadáson — nagyon megszerette a csabai közönség, és mostanában egyre többen kérdezőik: mikor üdvözölhetjük újra nagy művészünket a Jókaii Színház színpadán? Jíiáx az idea o Inais uk la világirodalom jelen és múlt nagyságainak | leghíresebb műveit ‘ Soha nem jutott el annyi em-' többen szerettek volna megismer* , beihez a könyv, mint az elmúlt kedni olyan írók műveivel is, a- ,évek során. Egyre többen szeret- kikről csak ritkán érkezett hír a > ték meg az irodalmat, de egyre j világ különböző tájairóL Könyvkiadásunk 1957-es tervében , örömmel tapasztalhatjuk azt, j , hogy igyekeznek felszámolni azt > a rossz gyakorlatot, mely szerint > a magyar olvasóközönségnek ’ csak módjával lehet kiadni (vagy ' egyáltalán nem) egyes magyar ‘ írók és több, elismert külföldi . író műveit. A Népszava Könyvkiadó nevet j i változtatott, és a Táncsics Mihály j Könyvkiadó Vállalat nevet vette fel. Ez a kiadó a jövőben nem profilírozza munkáját egy bizonyos műfajra, hanem — függetlenül a többi magyar kiadótól — az a célkitűzésük, hogy a dolgozók általános műveltsége érdekében különböző műfajú írásműveket jelentetnek meg; Új szenzációjuk az lútikalandsorozat öTTTTrrTTrvTY-inrrrDrinr'ö melyben megjelentetik többek között Herczeg Ferenc: „Szelek szárnyán” című munkáját, Molnár Ferenc úti karcolatait. Stella Adorján: „Hamubasült pogácsa“ című utazási regényét, Taylor: „Kannibálok földjén“ című új- guineai útirajzát is. A Magvető Könyvkiadónak 1957-es érdekessége a Belzébub- sorozat lesz. Ebben a sorozatban érdekes, olvasmányos műveket adnak kő olcsón, nagy példányszámban. A közeljövőben megjelenik Radiguet: A test ördöge, Ja. mes Cain: A postás mindig kétszer csenget és George Armand! A félelem bére c. regénye. A falu utolsó házai már közvetlenül a határ mentén, a határt képező folyócska völgyében húzódtak meg. Amikor a szélső házsorhoz ért, s a kertek alatt a folyópart felé surant, a bokrok között mintha megmozdult volna valami. Hirtelen a földre lapult, megdermedt. Eddig nyugodt volt; mindent a százszor, ezerszer meggondolt terv szerint csinált, s tudta, hogy nem történhet baj. Tudta! — mint ahogy az emberek valami legbensőbb hatodik érzékkel, megérzik, megsejtik, ha valami történik velük... Minden baj, minden akadály nélkül tette meg az utat a határig, senki sem kérdezte tőle, hová megy, miért éppen a nyugati határhoz legközelebb eső faluhoz utazik. Miért is kérdezték volna? Éppen tőle, amikor annyian jönnek errefelé, s annyi a baj mindenütt. Az embereknek más a gondjuk, mint a kérdezősködés... A hatóság? Nos, a hatóságokat sem az égből küldik, hogy csalhatatlanok legyenek, mindent tudjanak és lássanak. Mozdulatlanul lapult a földön. A sötétben tág- ranyílt szemmel meredt a megzörrent bokrok irányába. Távolról, a folyón túlról — apró fények csillantak a szemébe, az ott már Ausztria... Észak felől apró szél lebbent, zizzenve mozdultak meg a folyóparti bokrok. — A szél... Északról fúj a szél... Nesztelenül, s észrevehetetlenül mozdult meg. Menni kell, el kell érni a határt. El kell érni! Vastagtörzsű nyárfa emelkedett mellette, félkarjával átölelte, s hajlott testtel felállt. Előrelépett. Végtelen csendesség ölelte körül. A meg-meglebbenő apró szelek némán suhantak el mellette, mintha nem akarnák zavarni az éj nyugalmát. Csend volt, olyan csendesség, mint a halott emberek szívében és a templomokban. És egyszer ott volt a folyóparton. Sötéten csillant meg előtte a lassú víz; a szellő kergette apró hullámok halk neszezéssel surrantak a parthoz, s láthatatlanul visszaverődve apró csobbanásokkal merültek el... Ott állt, és újra leszámolt mindazzal, ami elvesette ehhez a folvóparthoz, Dér Ferenc: Egy ember elindult Élt harmincegy esztendőt. Élt szegénységben, fel-felvillanó reményekkel s nagy-nagy csalódásokkal; élt jól, nagy akarásokkal. Élt —, de a nagy akarások a félelem remegésében parányivá zsugorodtak. Igen: élt, de félt élni, mert nem tudhatta, senki sem tudhatta ebben az országban, hogv mii hoz — nem a jövő, hanem az egyszerű holnap. Mit hoz? i— Remények nélkül élni nem 1'het! — ezt mondta neki egyszer valaki. Igen, emlékszik már: az édesanyja, amikor elment a sízülői háztól... Boldog ő, mert már nem érte meg, hogyan oltják el fia szívében a remény kis zsarátnokait is élete egymásután következő holnapjainak új és új köny- nyei. Igen, könnyeket, sok-sok könnyet, sok-sok új csalódást és bánatot hoztak neki ezek a holnapok. Mégis élt. Muszáj volt élnie, mint minden megszületett élőnek az áldott nap alatt. Hányszor kiáltott fel halkam, hangosam s belekiáltva a világba; meddig még? Kinek jóélni így, mint élt ő Is, önmagát naponként erőszakkal újjászülve, ,a bűnről és a rosszról önfertőzve jót hazudva, önmagát és mindenkit becsapva, hódolni az erőszaknak és a hatalmasok kerek asztaláról lehullott kegyes morzsákon rágódva naponként, s a napok minden órájában elgörbíteni, összetörni alaktalan porrá zúzni önmaga és ezrek gerincét — így élni, óh, meddig még? De az alázatos szolga kiáltása volt ez. Mindig gyáva volt. Gyáva, gyáva, gyáva! Gyáva, mint a sokat rugdosott, sokat vert eb..: Alit a — előtte szinte érinthető közelségben ott húzódott az idegen föld. Az idegen föld, ahol más az élet, ahol minden má*, mint idehaza.., Idehaza... Valami megfoghatatlan nagy erő rázta meg ekkor, — Istenem.., Idehaza.,, És felsírt lelkében valami: — Hol az én hazám?... Százszor, ezerszer leírta, kiejtette ezt a szót; értelme az agyáig eljutott, de most a szívébe markolt, könnyesen font), fájdalmas szorítással. A távoli fények mintha megreszkettek volna a messzeségben, s a folyó tükrében a távoli és gomolygó felhők mögül kibukkanó csillogó lámpások villantak meg. És mintha valami hangot hallott volna.,, e- Lépj! Előre, az új élet vár.,, »— És mi lesz itthon? Idehaza.,, w* Lépj! Nyújtsd ki a kezed.., A szívedre hallgass! Van-e még lelkedben a reménynek egy apró zsarátnoka? Remény? Nincs remény! =*= Menj, ha akarsz... De ha Itt maradsz, nem lehetsz többé gyáva szolga. — Indulj, és tied a világ! — Menj, ha akarsz.. De sírsz, hull a könnyed.* Töröld le, mielőtt átlépnél. Messze, végtelen messzeségben, a keleti égboltozat alján halvány, alig látható világosság derengett fel észrevétlenftil. Állt a folyóparton, háta meghajlott, feje előrecsüggedt, s viaskodó lelke mélyéről hirtelen feltörő zokogás megrázta egész testét. Sírt, zokogott, hullt a könnye. Azután megfordult, s csendes léptekkel elin- !uli visszafelé.,. * (A folyóparti bokrok mögül fegyverére támaszkodva egy határőr nézett a meg-megreszkető vállu ember után: nézte, nézte, amíg el nem tűnt a hajnali szürkületben...) (1956 december.) BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSÁG 3
