Békés Megyei Népújság , 1956. december (1. évfolyam, 23-47. szám)

1956-12-02 / 24. szám

a a ip v NÉPÚJSÁG MUNKÁSOK, PARASZTOK POLITIKAI NAPILAPJA 1956. DECEMBER 2., VASÄRNAP Ára: 50 fillér I. ÉVFOLT AM, 24. SZÁM . Az MSZMP a marxízmus-lenínízmus alapján épül fel, magában foglalja a leninista párt sajátosságait Az MSZMP ideiglenes megyei intézőbizottsága pénteken nagy ak­tíva értekezletet tartott, ahol a megye minden részéből összejött kommunisták megvitatták Ma­gyarország és a megye közelmúlt eseményeit, az új párt, az MSZMP szervezésével kapcsolatos felada­tokat, a Kádár-kormány eddigi I tevékenységét, valamint megjelöl- ' ték azokat a feladatokat, melyek I megoldásával hazánkat, megyén- j két kivezetjük a súlyos gazdasági ; helyzetből. i A beszámolót Klaukó Mátyás elvtárs, az MSZMP megyei ideig­lenes intéző bizottságának elnöke tartotta. Bevezetőjében hangsú­lyozta, hogy az oktéüer 234 mayyarországi események kinőttek hazánk halárain Egybeestek az egyiptomi esemé­nyekkel, s a nyugati körök úgy számítottak, hogy a magyarországi események lekötik a Szovjetunió hadseregét, de elszámították ma­gúkat ebben az esetben is és a Szovjetunió fellépett a béke vé­delmében Egyiptomban is. A továbbiakban azt taglalta, hogy a magyar népi demokráciát támogatják a szocialista tábor or­szágai, többek közt Jugoszlávia és a Szovjetunió is, .abban az elhatá­rozásában, hogy az ellenforradal­mat szét kell zúzni és meg kell védeni a szocialista vívmányokat, A hstalmas népi Kína kép­viselői azt fejtették ki a kö­zelmúltban, hogy a legszéle­sebb demokráciát kell bizto­sítani mindazoknak a törek­véseknek, melyek a nép ér­dekeit, a népi demokráciát szolgálják, de diktatúrát kell í alkalmazni' mindazokkal szemben, akik tudatosan az ellenforradalom malmára hajtották és hajtják a vizet. Az október 23-át követő esemé­nyekről szólva Hangsúlyozta, hogy a- békés szándékú mozgalomhoz, haladó szellemű emberekhez már a kezdetben csatlakoztak az ellen- forradalmárok és a népi demokra­tikus rend megdöntésére törtek. Súlyosbította a helyzetet Gerő be­széde, mely olaj volt a tűzre, Nagy Imre kormányának ingado­zása, Sz osztrák határ megnyitása, amelyen tömegével jöttek be ha­zánkba felfegyverzett ellenforra- , dalmárok. Békés megyéről, Békés- ! Csabáról szólva elmondotta: bár 'nem volt olyan véres terror, mint Budapesten és Dunántúlon, álltak ' az élen olyan emberek, akik küz­döttek, hogy ne legyenek inciden­sek, de ezeket elsöpörte volna az S ellenforradalom. továbbiakban — ha a megtévesz­tett, félrevezetett becsületes em­bereket az ellenforradalmáí’okhoz számítanánk. Ezeket le kell vá­lasztani az ellenséges táborból. Majd a bekövetkező események okait taglalva elmondotta: a hely­telen politikai és gazdaságpolitikai intézkedések idézték elő, továbbá a bírálat helytelen alkalmazása, mely talpnyalókat tenyésztett ki, a törvénysértések sorozata, a dog- matizmus, amely azt jelentette, hogy sok mindenben másolták a Szovjetuniót, nem vették figye­lembe az ország sajátosságait, a- mire éppen a szovjet elvtársak fi­gyelmeztették HákoSiékat. Mind­ez elégedetlenséget szült s az el- 1 enfomiadalmároknak nem volt ne­héz becsületes embereket a ma­guk oldalára állítani. És ami a leglényegesebb, hogy a külső és a belső reakciós erők felhasználták a párt­egység gyengeségét, amihez az vezetett, hogy nem von­ták felelősségre a felelős ve­zetőket. A külső reakciós erők ezt látva, gyorsan ak­cióba léptek, és az Egyesült Államok a száz millió dolláros összeget felemelték 500 millióra, melyből la népi de­mokráciák ellenségeit táplálják. Természetesen a magyar esemé­nyek láttán a Nyugat-Németor- szágban több tízezer felfegyver­zett fasiszta is megmozdult. A Kádár-kormány működését ismertetve a többi között ezeket mondta: a Rádár-kmiáay azzal, hegy kivált a Nagy Imre-koresánylis!, biztesitelta, hagy a logos követelések valóra váljanak Többek közt törvénybe iktatta a munkástanácsok működését, a be­gyűjtési rendszer eltörlését, stb. Hogy a Kádár-kormány mind töb­bet nyújtson a dolgozó emberek­nek, annak feltétele, a munka, a termelés az alapja, hogy az élet­mód alapvetően megváltozzon hazánkban. Természetes, ha az ellenforradalom győ­zött volna hazánkban, sem­miféle jogos követelés nem valósult volna meg. Azaz megvalósult volna valami: visszaadták volna a grófok­nak a földet, a bankároknak a bankokat, a gyárosoknak a gyárakat, de ez nem a mun­kások, parasztok követelése, érdeke, a Kádár-kormány pe­dig nem a grófok, hanem a munkások, parasztok kormá­nya. Az MSZMP szervezésével kap- j csolatban megállapította, hogy | vontatottan halad a megyében. I melynek oka az is, hogy a megyei intéző bizottság nem tett eleget ! ezért. Rendezni, kell a párt sorait j mindenütt, amely a marxizmus— lleninizmus alapján épül fel, ma- ! gábla foglalja a leninista párt sa­játosságait. A minőséget vegyük [alapul; eddig 8—900 ezer párttag- j ról beszéltünk az országban, de a 1 kommunista kevesebb. Most minden párttag megírta saját magáréi a jellemzést : pestnek szükséges cserép 7o száza­lékát a Csabai Téglagyárnak kell adnia. Az MSZMP-be eddig már hatvannégyen jelentkeztek a tég­lagyárban — mondottia befejezé­sül. Mitykó János, a Pamutszövő igazgatója az üzem régi követelé­sét tolmácsolta, az MSZMP me- |gyei intéző bizottsága is támogas­sa, hogy az üzem önálló legyen. Majd elmondotta, hogy a 9—10 gépes rendszerről áttértek a 6 gé­pes rendszerre és rövidesen át akarnak térni a kétszer négyórás műszákról a nagyobb műszakra. Nemes elvtárs Battrniyáról arról számolt be, hogy a jövő héten 350 elvtárssal alakítják meg a községi pártszervezetet, majd arra hívta fel a figyelmet, a kommunisták egységét erő­síteni kell ma jobban, mint bármikor. Kunstár elvtárs Gyomáról arról beszélt, el kell határolnunk ma­gunkat a régi hibáktól, majd Hangsúlyozta, hogy a hatalomért erötellesebhei) Ml folytatni hiszen az ellenséges elemek, épper azoknak a pozícióknak a meg zer zésére törnek, melyek hatalma jelentenek. Makrán elvtárs Med- gyesegyházáról a pontos tájékozta­tás fontosságát emelte ki, ne tör­ténjen többet olyan eset, mint Rá­kosi leváltásia esetén, amikor ar­ról beszéltek, hogy betegsége miat távozott. A továbbiakban aláhúzts hogy az alapszervezetek részérő’ tett észrevételeket a jövőben mé­lyebben elemezzék, ez az' alapja hogy a politikai tömegmunka he­lyes irányba hasson. —--------------------------o O o----------------------------­A Román Népköztársaság nagy nemzetgyűlésének távirata Dobi Istvánhoz és Kádár Jánoshoz Bukarest. (Agerpres) A Román j bi Istvánhoz, a Magyar Népköz- Népköztársaság nagy nemzetgyű- j társaság Elnöki Tanácsának elnö- lése 9. ülésszakának befejeztével j kéhez és Kádár János miniszter- a következő táviratot intézte Do-[ elnökhöz: A Román Népköztársaság nagy nemzetgyűlése testvéri szolida­ritással meleg üdvözletét küldi az ellenforradalom végleges szét­zúzásáért küzdő magyar munkásosztálynak és a magyar népnek és teljes sikert kíván a rendnek és békének a szocializmus újraépítése útján történő helyreállítására irányuló akciójához a népi demokrati­kus Magyarországon. és a felvételről minden esetben a taggyűlés döntsön. Kizáró ok, ha valaki nép- és pártellenes bűnt követett el. Azoknak az ügyét pe­dig, meg kell vitatni, akik túlhaj­tok voltak. A tagjelöltség az MSZMP-ben megszűnt. Különben a már nyíhtenosságra hozott köz­lemény a mérvadó a párt szerve­zésével kapcsolatban. Az agitációs és propaganda munkával kapcsolatban kifejtette Klaukó elvtárs, ho-gy a tömegek tájékoztatása az objektív helyzet­ből induljon ki a jövőben. Majd a tanácsokkal, a helyi államhatal­mi szervekkel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy meg kell javítani az MSZMP ­szervezeteknek a tanácsokkal a viszonyt, de ugyanakkor a tanácsok is határozottan tart­sák be a törvényeket, védjék a nép hatalmát a fasiszta ele­mekkel szemben. Klaukó elvtárs beszámolóját vi­ta követte. Jámbor István Dévavá- nyáról elmondotta többek között, hogy éppen a községi nemzeti bi­zottság adta ki az utasítást no­vember 28-án, hogy oszoljanak fel a szövetkezetek. Ezzel nem a tör­vényesség útján jártak. Sich And­rás elvtárs a Csabai Téglagyárból arról beszélt, hogy a munkások 96 százaléka dolgozik már, de a termelékenység még nem kielégí­tő. Ezért tovább kell javítani a Kávási Ferenc, Sarus, Birkás és Huzsvai elvtársak után Szabó Sándor, az MSZMP Központi Inté­zőbizottsága részéről szólalt fel, majd az aktíva értekezlet megvá­lasztotta a megyei ideiglenes inté­ző bizottságot, melynek tagjái: Barna Pál, Palyik György, Bugyik András, Mitykó And­rás (Békéscsabai Téglagyár), Molnár János, dr. Madai Pál, K. Nagy István, Klaukó Má­tyás, Kávási Ferenc és Ta­kács János elvtársak. A megyei pártaktíva értekezletet rövidesen követik járási aktívaér­tekezletek.

Next

/
Thumbnails
Contents