Békés Megyei Népújság , 1956. december (1. évfolyam, 23-47. szám)
1956-12-06 / 27. szám
I Békés megyei Népújság 1956. de««iuber csütörtök A Nemzetközi Vöröskereszt svájci képviselőjének sajtónyilatkozata Becs. (MTI) Mayer, a Nemzetközi Vöröskereszt svájci képviselője, a Vöröskereszt magyarországi segélyakciójának vezetője, hétién Budapestről az osztrák fővárosba érkezett és sajtóértekezletet tartott az osztrák és külföldi lapuk, valamint hírszolgálati irodák munkatársai számára. ■------------------------------May er részletesen tájékoztatta a sajtó képviselőit a Nemzetközi Vöröskereszt magyarországi segélyakciójának eddigi eredményeiről és további célkitűzéseiről. 1. Megkezdődött a tejkiosztás 173 000 hat éven aluli budapesti gyermek részére. Az elosztás a Társadalmi rendünk: a xmmkások-parasziok hatalma mindenki vitatja az ország sorsát. Ki így, ki úgy jósolgatja a jövőt. Meg kell azonban mondani; az emberek egy része még kételkedik. Elítélendő és bűnös dolog lenne ezeket a fontolgató — de becsületes — munkás embereket rossz szándékúaknak tekinteni. A. falu és a város népét a Rákosi- klikk tette kétkedővé. A jelenlegi dósok és kételyek ellenére is Eálkosiék áldozataként sínylődött hosszú éveikig a börtönök celládban. Mindez biztosíték arra is, szeres elosztása. A kórházakat megfelelő mennyiséggel is ellátják: a célból négyezer tonna szén van úton Budapest felé. 5. E hét végén Budapesten ás több vidéki városban megkezdődik a ruhasegély kiosztása. A Nemzetközi Vöröskereszt nagymennyiségű és még jó állapotban lévő női, férfi és gyernwjtruftáit, meleg alsóneműi, valamint cipőt juttat a rászorulóknak. A Nemzetközi Vöröskereszt a Magyar Vöröskereszt réssrtvéselé- vel karöltve további segélyprogram megvalósításéra is késéül és ennek részletest néhány nap múlva hozzák nyilvánosságra. A Nemzet közi Vöröskereszt képviselője azt is megemlítette, hogy a segélyek elosztása a Nemzetközi Vöröskereszt alapelveinek megfelelően', minden politikai, n«Y>.zeti- ségi, vagy faji megküÉttojböztetés nélkül történik. írók ! Költők ! Barátaink l — Ki vagyok éa? Csen* » tengerből, abból a tengerből, amit más néven népnek nevezhettek. A nagy közösségnek egy parányi sejtje vagyok, szívvel és lélekkel érző ember. Értelmiségi dolgozó vagyok az értelmiség közül. Iskoláimat jobbára nem a tantermekben, hanem az életben végeztem el és ezt a nehéz tanulást ma is folytatom... — Mi késztet most írni? A szívem, mert benne munkás vér csorog és ni diet te kényszerít a becsület, — hitem és belém rögződött elvem szerint —, mert én is hazafi vagyok! Nehéz napokat éltünk át... óh, milyen sokan meginogtak hitükben, elvükben! Hányán elpusztultak a lenini elvért, és hányán megszülettek érte!? — Bizony, nagyon sokan... Mi itt — a Viharsarokban'’ — ökölbeszorult kézzel jobbára, csak vártuk az estét és az este után a reggelt, hogy vajon életben maradunk-e mindannyian? Ereztük, tudtuk, hogy a gyilkosok órája kíméletlenül falja az időt, és a mutatóknak megállása nincs pillanatnyikig... üres kezekkel, agyunkban az utolsónak hitt gondolatot forgatva járfemk-kettwnk az emberek között rendületlenül; erőt gyűjtve... Erőt gyűjtve, hogy majd bátran, szilárd hangon szemükbe vághassuk a gyilkosainknak .....a való anyag teremtett műiket • szörnyű társadalom öntőformáiba Hit tyintve forrón ók szila jón, ltogy helytáll)unit az emberiségért az örök talajon...’’ S helytállónk! Helytállunk, mi, munkás-paraszt szövetséghez bő, értelmiségi dolgozók! Mi nem tagadjuk meg a, a sávját, amely bit tni is származunk... Nyelvünket kitéphetik hogy ne beszélhessünk! Karunkat levághatják, bogy ne tudjuk gondolatainkat leírni, de e vünket, szép reménnyel tele- hintett gondolatainkat el nem vehetik koponyánkból, mert a? vetünk pusztul, ha megnyitják rejtő fedelét! írók és kőitek! Hazánknak dalos madarai! Fogjatok tollat és énekeljetek bátran, szilajabban, mint valaha énekeltetek! Énekel)etek annak a népnek, aki világra szült Titeket, és évszázadokon át lopta elődeink szívébe » gMNhrtateit. Énekeljetek arról a népről, aki két kezével keresi ma ft meg kenyerét, mert igazán csak ez a nép érdemű meg az éneket! Arról a népről énekeljetek, aki számotokra ruhát, asztalotokra kenyeret, szobátokba fényt és meleget adott! Ne cseréljétek fel szívüknek meleg szeretetét holmi eihaderes, frakkes, evikkeres és „báró" — mit tudom éa milyen urak kegyelem filléreiért! Ami elmúlt az elmúlt! Az ő idejük mindenkorra lejárt! A munkásoké a jövő, és őértük van ma minden ebben az országban! S nekünk az ő életükön keresztül kell felépíteni, az övékével teljesen azonos egyéni életünket is... Zárjatok szorosabbra a sorokat és fogjátok kezetekbe szent fegyverünket: a tollat! Álljunk békeőrséget az emberiségért! Minden munkásemberért — nemzetiségüktől függetlenül! Fogjatok tollat és dolgozzunk mindannyian a haza, az egész emberiség szebb, boldogabb jövendőjéért! Endröd, 1956, november 3». „Proletár.” Egyszer volt!, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, volt egy kis nyúl. Ez a kis nyűi jóétvággyal legelészett a réten, s hogy még jobban legelészhessen, felakasztotta a pergőjét egy fiatal fára. Mire a kis nyúl jóllakott, megnőtt a fa. O- lyan magasra nyulott, hogy a kis nyúl hasztalan ágaskodott, a pergőjét, nem érte el. Kérte tőle,- adja vissza. — Nem adom én, ©leget adtam már! — válasszon a fa. Megharagudott a kis nyúl, g elment a fejszéhez: — Kerle«, fejsze, döntsd le a fát, nem a- karja visszaadni kis harangomat. A fejsze a fejét rázta: —Nem döntöm én, eleget döntöttem már! Elment a nyúl a kőhöz: A kis nyúl (Magyar népmese) — Kérlek, kő barátom, csorbítsd ki a fejsze élét, a fejsze nem »karja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis harangomat. — Nem csorbítom, ©leget csorbítottam már! N«m boldogult itt se a kisajtol, a patakhoz járult hát: — Kérlek, patak, mosd «1 a követ, a kő nem a- karja kicsorbítani a fejséé élét, a fejsze nem a- karja ledönteni a fát, a fs nem akarja, visszaadni a kis harangomat. De a patak csak annyit mondott: — Nem mosom én, ©leget mostam már! —Az ökör csak megsegít — gondolt* a kis nyúl: — Kérlek, ökör komám, idd ki a patakot, a patak nem akarja Kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem »karja ledönteni a fát, a fa bem akarja visszaadni kis harangomat. Az ökör bődült egyet: — Nem iszom én, eleget ittam már! Miajd a mészáros! — reménykedett a kis nyúlj — Kérlek, mészáros, vágd le az ökröt, az ökör nem akarja kiínni a paták vizét, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja ki csorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis harangomat. — Nem vágom én, eleget vágtam már! Erre úgy megharagudott a kis nyúl, hogy meg sem állott a bolháig: — Édes-ked ves bolha komám, csípd meg a mészárost, a mészáros nem akarja levágni az ökröt, az ökör nem akarja kiinni a patakot, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja ki csorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni kis harangomat. — No, majd meglátjuk! A bolha megcsípte a mészárost, a mészáros levágta az ökröt, az ökör kiitta a patakot, a patak kimosta a követ, a kő kicsorbította a fejsze élét, a fejsze kivágta a fát, a fa visszaadta a pörgőt. A kis nyúl. csilingelni kezdett a pörgővel s még most is csilingel, ha azóta el nem veszítette.
