Békés Megyei Népújság , 1956. november (1. évfolyam, 1-22. szám)
1956-11-15 / 9. szám
Neveljünk öntudatosan cselekvő fiatalokat S. Marum, az NDK schwerini Pedagógiai Intézetének pártlitkdr- nője érdekes cikket írt a Neues Deutschland a. lapban: A tanítóknak az a társadalmi megbízatásuk, hogy a fiatalokban felkeltsék, fejlesszék és megszilárdítsák a meggyőződést, hogy mindaz, amit tanulnak, valóban helyes. Ha a fiatalok a különböző szakterületeken csak elsajátítják az előirányzott tudást, anélkül, hogy meg lennének győződve mindannak igazságáról, amit tanulnak — csődöt mondott a tanító, még akkor is, ha a tanulók jó osztályzatokat kapnak. A fiatalok öntudatának kialakítása lehetetlen az ifjúsági szövetség munkája nélkül. Ez azt jelenti, hogy a pártszervezetnek az ifjúsági szövetség tagjait saját szerepük, saját erejük tudatára kell ébresztenie. Az elmúlt években sokhelyütt csak az osztályzatokat, a számokat tekintették a jó nevelőmunka mércéjének. Az olyan iskolát például, ahol jó vizsgaeredményeket értek el és a megmozdulásokon jelen voltak az összes tanulók, olyan intézménynek tartották, ahol jól folyik a nevelőmunka. Azzal viszont évekig szinte senki sem törődött, vajon hogyan érték el ezeket az eredményeket. Például nálunk, a schwerini Pedagógiai Iskolában is, amelynek tanulói internátusbán laknak, minden tanuló résztvett az ifjúsági szövetség esti csoportértekezletein I— mert ezeken az estéken nem kaptak kimeneteli engedélyt. A i pártnapokon pontosan megjelentek a „delegált" fiatalok, vagyis mindazok, akiket a csoportvezetők kijelöltek. Az ifjúsági munka az iskolavezetőség által elrendelt „oktatás" volt. Békés megyei Népújság HÍREK 1956. november 15., csütörtök Novamber 15 Csütörtök Lipót Nagyszénásról jelentik A forradalmi tanács tudta nél- ícül suhancok és egy néhány jobboldali vezetésével Nagyszénáson hozzáfogtak a könyvek elégetéséhez. Minden könyvet, amit találtak a könyvtárban, politikai, szakkönyveket és szépirodalmat is, közte a magyar irodalmat is elégették. Két tantermet is feltörtek és az iskola könyveit is el akarták tüzelni és a füzeteket is, ezt aztán másnapra halasztották és így megmaradtak. A gépállomáson, a Dózsa és Lenin Tsz-ben megindult az új párt szervezése, előkészítő bizottságot alakították. Ebben a két tsz-ben a munka tovább folyik, a répát még vasárnap is szedték. * >-----------------------------Napkelte: 6.48 Napnyugta: 16.08 A párt szervezése Szeghalmon, Fúzesgyanmaton megkezdődött. Szeghalmon 10 tagú előkészítő bizottság alakult. Füzesgyarmaton is folyik a szervezés. — A pozsonyi vasútigazgatóság közölte, hogy tizenöt szakembert küld Magyarországra a megrongált vasútvonalak megjavítására. — A Londoni Rádió közölte, hogy Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkára a hét közepén Moszkvába utazik. — A Londoni Rádió jelentette, hogy ma reggel indulnak Ná- polyból az első nemzetközi rendőri csapatok. Izrael bejelentette, hogy azonnal kivonja csapatait, mihelyt a nemzetközi rendőrség megérkezik Egyiptomba. A Vietnami DK 3 millió rubel értékű anyagi segítséget ajánlott fel M agy aror szágnak Hanoi (Agerpres). — Az Üj Kína hírügynökség jelenti: Fám Van Dong, a Vietnámi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke november 9-én üzenetet küldött Kádár Jánosnak, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének. Üzenetében köszönti az új magyar forradalmi kormányt és 3 millió rubel értékű anyagi segítséget ajánl fel Magyarországnak. A Vietnámi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke üdvözli a magyar népet a függetlenségért, a népi demokratikus rendszerért és a szocializmusért vívott harcban aratott győzelméért és sikert kíván az . új kormánynak programja teljesítéséhez. Megnyílt a csabai gőzfürdő A Békéscsabai Kertészeti és Köztisztasági Vállalat vezetősége értesíti Békéscsaba város dolgozóit, hogy a fürdő új nyitvatartási ideje az alábbi: Péntek női gőz reggel 8 órától délután 15 óráig. Szombat férfi gőz reggel 8 órától délután 15 óráig. Vasárnap férfi gőz reggel 1 órától déli 12 óráig. Mindhárom napon a kádfürdő is üzemel. i Állítsuk fel a 101-es szobrot Békéscsaba lakosságának régi kívánsága, hogy az első világhá- ború elesett hősei emlékére állított 101-es szobrot állítsák helyére. Ebben az ügyben a városi, illetve a megyei tanács vezetői eddig semmi eredményes intézkedést nem tettek. Kivéve a szokásos megtárgyalását, az ügy bürokratikus intézkedését. Éppen ezért a megyei Hazafias Népfront nem nézheti a tanács tétlenségét. Elhatároztuk a szobor helyreállítását. Ennek érdekében felkérjük az építőipari vállalatok munkástanácsának vezetőit, hogy a legrövidebb időn belül vegyék fel a kapcsolatot a megyei Hazafias Népfront titkárságával, Szabadság tér 18, hogy a helyreállítás részleteit megbeszéljük, és az intézkedést azonnal meg tudjuk tenni. Felhívjuk a lakosság figyelmét, ha javaslataik vannak a szobor helyreállításával, vagy egyéb problémával forduljanak a fent megadott címhez. Hazafias üdvözlettel: Békés megyei Népfront titkársága Keresse fel a BATTONYAI Földművesszövetkezet Vas- és műszaki üzletét, ahol nagy választékban vásárolhat mezőgazdasági kisgépeket, rádiót, kerékpárokat, zománcos és alumínium edényeket, háztartási cikkeket. Tagoknak vásárlási visszatérítés. — Lépj be tagnak, előnyös! Állami gazdaságok! EGYÉNI PARASZTOK! LÓSZERSZÁMOK javítása, új lószerszámok raktárról és rendelésre kaphatók. Mindennemű szíjgyártó munkát vállal az OROSHÁZI Mezőgazdasági és Faipari Ktsz szíjgyártó részlege. Sz előfizetők figyelmébe Közöljük a megyei lap előfizetőivel, hogy befizetett előfizetési díjaik miatt ne aggódjanak. A j befizetett előfizetési díjakat december hónapra tudjuk be és a lapokat december 1-től előfizető, ink pontosan megkapják. Népújság kiadóhivatala Apróhirdetések A békéscsabai Patyolat Vállalat felhívja Békés megye üzemeit és lakosságát, hogy mosást, festést és vegy- I tisztítást ismét vállalunk. [ Használt bútorokat javít, alakít, új bútorokat készít hozott anyagból is, Zsíros asztalos, Békéscsaba, Hajnal ! u. b. sz I Szegedi kétszobás lakásomat elcserél- ném csabaiért. Érdeklődni: Békéscsaba, VI., Csíki u. 38. MOST vásárolja be téli szükségleteit női és gyermekruházati cikkekből, a Mezőhegy esi Fogyasztási Szövetkezet boltjaiban. Magas vásárlási visszatérítés! Lépjen be a szövetkezeti tagok sorába! TSZ-EK! EGYÉNI TERMELŐK! Kössetek termelési szerződést a Tótkomlós! Földművesszövetkezettel CIROKRA, HAGYMÁRA, ZÖLDSÉGFÉLÉRE! Magas átvételi ár. Beadási kedvezmény. Értékesítési visszatérítés. ÁLLAMI GAZDASÁGOK! GÉPÁLLOMÁSOK! TSZ-EK! FIGYELEM! Munkaruhák, bundák, ponyvák javítását, kesztyűk készítését szakszerűen vállalja az OROSHÁZI RUHÁZATI KTSZ. KERÉKPÁR, MOTORKERÉKPÁR, TŰZHELY és mindenféle anyagok NIKKELEZÉSÉT szakszerűen, szép kivitelben vállalja az Orosházi Mezőgazdasági Ktsz * nikkelező üzeme. Orosháza, Tompa M. u. 10. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG munkások, parasztok politikai napilapja j Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Kiadja a MSZMP Békés megyei Intézőbizottsága Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 19. Telefon: 20—35, 11—91 Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba Olvasd NÉPÚJSÁGOT