Viharsarok népe, 1955. december (11. évfolyam, 282-308. szám)
1955-12-30 / 307. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! AZMDP BÉKÉSMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 1955. DECEMBER 3«., PÉNTEK Ára 50 fillér XI. ÉVFOLYAM, 307. SZÁM Készülődés 1956-ra DIS7-műszakot indítanak január első munkanapjától Snerdáa DISZ-tagg\ülések voltak a Békéscsabai Ruhagyárban, a piros és a zöld műszak fiataljainak részvételével. A jövő évi terv teljesítésével kapcsolatosan itt nagyszerű kezdeményezés született: január másodikétól »DISZ-műszakot« indítanak a pártvezetőség ujjáválasztásának tiszteletére. Megbízták a DISZ termelési felelőst, hogy a verseny pontokat dolgozza ki, és annak alapján majd versenyre hívják az üzem többi tömegszervezetének tagjait, és Békéscsaba textilüzemeinek DISZ-szervezeleit. A verseny célja, hogy' a második ötéves terv beindulásának első napjától kezdődően egyenletesen teljesítsék a tervet és olcsóbb, jó minőségű árut gyártsanak. Ezeken a lelkes taggy űléseken az üzem több műszaki dolgozója is részt vett, köztük Unyatyinszki Ádám elvtárs gyártásvezető is, aki megígérte, hogy a vállalat vezetősége azzal is segíti majd a fiataloknak ezt a kezdeményezését, hogy jutalmat tűz ki a legjobban dolgozóknak. Vági Jánosné elvtársnő, a ll-*w varroda teremmestere a DISZ-taggy ülés színe előtt megdicsérte azokat a fiatalokat, akik mint társadalmi ellenőrök vigyáznak arra. hogy rossz termék ne kerülhessen ki szalagjukról. Közöttük megemlítette Vidovenyecz Ilonát és Bucsek Katalint. Váginé elvtársim azzal fejezte be hozzászólását, hogy a fiatalok segítsége nélkül el sem tudná képzelni a Il-es varroda munkáját. A fiatalok nagy örömmel hallgatták Vera Szemesenko kom- szomolista, a Kirovról elnevezett Ny ikolajevszkij .Ruhagyár Kom- szomol-bizottságától érkezett levelét. Büszkévé tette őket, hogy a szovjet fiatalok üdvözletüket küldték. ígéretet tettek, hogy hasonló jó eredményeket érnek el a jövő évben, mint a komszo- molisták, és megbízták a másod ikéves Petőíi-iskola hallgatóit, hogv válaszoljanak az üzem D1SZ-szcrvezete nevében a komszo- molisták kedves levelére. Eleget teszünk kötelezettségeinknek Az Orosházi Háziipari Szövetkezet tagjai hétfőn a KIOSZ nagytermében közgyűlést tartottak, amelyen 200 dolgozó vett részt. A szövetkezet elnöke beszámolt az évi eredményekről: — Éves tervünket még november végén teljesítettük, de a karácsonyra való készülődés nö velte sikereinket, mert éves tervünket már 50 százalékkal túlteljesítettük. Napról napra fejlődik szövetkezetünk. Űj szövőgépeket vásároltunk és nő a taglétszámunk is. Novemberben vettük át a Mezőkovácsházi Háziipari Szövetkezet vezetését, örömmel számolhatok be arról, hogy negyven nap alatt négy és félszer több árut gyártottak a mezőkovácsháziak, mint októberben. De ez még csak a kezdet. Az eredmények ismertetése után beszéltek a jövő évi feladatokról és tervekről is. A Háziipari Szövetkezet jelentős meny- nyiségű exportanyagot szállít majd külföldre. Svájcba kesztyűt, Ausztráliába, Afrikába pedig gyönyörű szőnyegeket. A szövetkezet tagsága úgy kezdi el az 1956-os esztendőt, hogy a jövő évben még jobb eredményeket érj enek el, kötelezettségüknek leieget tegyenek, hogy jó hírnevet szerezzenek külföldön gyártmányaikkal. Már az 1956-os tervükön dolgoznak Hétfőn reggel több csoportban siettek az emberek a körös- ladányi hídon a Fűzkitermelő Vállalat nagymérgesi telepére, hogy tovább folytassák az abbahagyott munkát. Én is melléjük szegődtem, mert kíváncsi voltam, miről vitatkoznak olyan élénken. A munkáról, az elért eredményekről beszéltek. A felnőttek beszélgetésébe beleszólt az alig 16 éves Török Pista is, aki december 24-én hat mázsa fűzvesszőt termelt ki. Több ily en jól dolgozó van a mérgesi telepen, mint Gaál Róza, Szatmári Károly, Szűcs Ilona, Kovács Mária. A telepre érve elsőnek Kelecsényi telepvezetővel és Kácsuly munkavezetővel találkoztam. Arról tájékoztattak, hogy' december 23-án befejezték éves tervüket, és most már az 1956-os terven dolgoznak. Megkezdték a fűzvessző főzését, hántolását, osztályozását. A dolgozók azt ígérték; a jövő évben is jól dolgoznak, hogy a telep a tavaszi munkákkal is időben kész legyen. • A köröstarcsai kísérleti telep dolgozói is befejezték a fűz- vesszővágást. Hídvégi Gyula üzemvezető, Békési Fűzkitermelő és Feldolgozó Vállalat. Csaknem másfél vagon búzát adtak el az államnak három nap alatt a békéscsabai tsz-ek tagjai — Nyolc motorkerékpár talált gazdára ! — A békéscsabai tsz-ek tagjai nem panaszkodhatnak az idei keresetükre. Sokan 40—50 mázsa búzát is kaptak szorgalmas munkájuk trtfájtn, s bizony a padlás nem egy helyen szűknek bizonyult a sok termény befogadására. A zárszámadások befejeztével egyre többen határozták el, hogy felesleges búzájukat eladják az államnak, mert hát kinek pénzre, ruhaneműre, kinek pedig építkezési anyagra vagy éppen motorkerékpárra van szüksége. A Termény forgalmi Vállalat békéscsabai fii. sz. telepén már hétfőn több tsz-tag kínálta eladásra búzáját. Szerda estig 132.66 mázsát adtaik el a Terményforgalmi Vállalat 111. te-' lepének. Frankió János, a Vörös Október Ts« tagja 15 mázsát aidott el 280 forintos áron, mivel semmilyen iparcikkre nem [ tart igényt. Bagyinka János, a I Petőfi Tsz tagja 15,08 mázsát vitt be és motorkerékpár vásár* fására kért utalványt. A (11. sz, telep összesen nyolc matorke- rékpárra adott ki utalványt szerda estig az eladott búza után a tsz-tagoknak. Vadász Jánosné, a Kossuth Tsz tagja 5 mázsa búzát adott el. ö is igény be vélte a kedvezményt, 0,83 köbméter fűrészelt árut vásárol a kapott utalványra. Hóval több árut adtak el a kiskereskedelmi vállalatok az idén A megyei tanács kereskedelmi osztálya felügyelete alá tartozó kiskereskedelmi vállalatok december 28-án teljesítették 1955. évi tervüket. Ezen belül a negyedik negyedéves tervét a Békéscsabai Kiskereskedelmi Vállalat 22-én, a Kelet Békés megyei Népbolt 24-én, az Orosháza és Környékié Kis/kereskedelmi Vállalat pedig 26-án fejezte be. A kiskereskedelmi vállalatok öt százalékkal több ruházati és iparcikket hoztak forgalomba — illetve vásároltak meg a lakosok — mint 1954-ben. A választék tekintetében is Sokkal jobban ki voltaik elégítve a vevők, mint az előző évben, mert számos új cikk jelent meg, köztük nylon, perion és egyéb ruházati cikkek, több újfajta rádió, kerékpár, villamossági cikk. stb. Javult az áruk minősége, amit bizonyít, hogv sokkal kevesebb volt a panasz, mint a múlt évben. A lakosság jó ellátását szolgálta, hogy több üzlethelyiséget átalakítottak, korszerűsítettek. Mint például a Mezőhegyesi Ruházati és Vegyesboltot, a Békéscsabai Háztartási Boltot és számos más üzletet, amelyre több mint 300 000 forintot fordított az állami kereskedelem, A kereskedelem dolgozói az 1955. évi eredményekkel gazdagodva, új lendülettel készülnek a jövő évrts, bogy a lakosság igényeit még jobban kielégíthessék. 207 vagon cirokszakállt gyűjtöttek be eddig Békés megyében A megyében csaknem 3300 holdon termeltek az idén seprűcirkot. A Terményforgalmi Vállalat telepei eddig 207 vagon 5 mázsa ei- rokszakállt vettek át, s ezzel a Magtermeltető és Vetőmagellátó Vállalat már jelentősen túlteljesítette tervfeladatát. Ezen felül még mintegy 20 vagonra számítanak. Az eddig begyűjtött cirokszakáll 70 százaléka első osztályú, ami lényeges az export szempontjából is. Ugyanis jelentős mennyiséget szállítottak már Csehszlovákiába, Olaszországba és más országokba is. — A VASGYÜJTO hónap december 31-én ér véget. A verseny legutóbbi értékelése szerint a megyék között Csong- rád áll az első helyen. Pest a második, harmadiknak Békés megye nyomult fel a hatodik helyről, még három százalék kell begyűjtési előirányzata teljesítéséhez. Hazafias Népfroní^bizoífsági tanácskozás Békéscsabán A Békés megyei Hazafias Népfront-bizottság, a járási, városi és községi népfront-bizottságok elnökeinek, részvételével értekezletet tartott csütörtökön délelőtt. Az 1955-ös év munkájáról és eredményeiről Tóth Lajos, a Hazafias Népfront-bizottság Békés megyei titkára tartott beszámolót és részletesen ismertette az új évben a népfront-bizottságok tagjai előtt álló feladatokat és irányelveket. Az értekezleten felszólalt Bíró József elvtárs, az MDP Békés megyei V égrehaj tóbizottságának első titkára is. Nagy érdeklődéssel fogadott beszédében a jelentősebb Ível- és külpolitikai kérdésekről, a külkereskedelem, az ipari és a mezőgazdasági termelés helyzetéről szólott. A mezőgazdasági termelés, ezen belül a kenyérgabona jobb termés eléréséinek, a szarv,asmarLatenyész- tés fejlesztésének elősegítésére hívta fel a megjelent népfront- bizottsági elnökök figyelmét, igen fontos feladatként jelölte meg a kenyérgabona takarmányként való felhasználása, pazarlása elleni küzdelmet, a legelő- és rétgazdálkodás megjavítását, a ta-. karmánvnövények termelését, a tsz-ek további fejlesztését, azok termésátlagának növelését. A továbbiakban az egyéni gazdaságok termelésének támogatására is kérte a jelenlévőket. Bíró elvtárs a hibák feltárása során megemlítette, hogy a tavasz óta a népfront-bizottságok sok helyen nem eléggé aktívak, csak formálisan működnek. Beszéde befejező részében arra kérte a megjelentekét, dolgozzanak úgy, hogy a népfront-bizottságok mindenütt betöltsék szerepüket, mozgósítsák a dolgozó tömegeket a párthatározatok végrehajtására, az előtérben álló feladatok megoldására. A felszólalók sorában Horváth László, a megyei tanács népművelési osztályának vezetője, a i többi között a bulgáriai útja so- ; rán szerzett tapasztalatairól, a bolgár hazafias arcvonal működéséről és szervezeti felépítéséről mondott el tanulságos, ami népfront-bizottságainkkal összehasonlító részleteket. Márton Gábor pedagógus, az endrődi népfront-bizottság elnöke arról a nagyarányú mozgalomról számolt be, amellyel a népfrontbizottság kezdeményezésére az endrődiek sok tízezer forintos értékű társadalmi munkával új iskolát szándékoznak létesíteni egy félbemaradt épületből, s amellyel 1200 méteren bevezették a villanyt a falu egyik részébe, valamint járdát létesítettek. Törzsök Márton nevelő, a gyulai népfront-bizottság elnöke az évi eredményekről s a jövő tervekről számolt be. Elmondta, hogy a népfont-bizottsági tagok tevékeny részvételével színvonalasabbá váltak Gyulán a kulturális rendezvények. A népfront-bizottság több tagja ugyan passzívvá vált, egy bizonyos idő óta elszakadtak a tömegektől, de az önzetlenül dolgozó 'népfront-bizottsági tagok tovább folytatják lelkes tevékenységüket a jövő évben. Az első népfront-bizottsági ülést nyilvánosan tartják meg az új évben, A városi tanácsháza előtt Hazafias Népfront Híradó-t állítanak fel, amelyen a népfront-bizottsági munkát ismertetik, népszerűsítik. Védnökséget vállaltak a helyi Béke Tsz felett is, segítették annak zárszámadását, tervének elkészítését, a tsz ifjúsága kulturális és szervezeti életének felvirágoztatását. Barabás Mihály tszcs-elnök a dévaványai, Tóth Gábor dolgozó paraszt, a sarkadi népfront-bizottság elnöke és még többen felszólalásukban megígérték: példamutatóan dolgoznak a jövőben is, s arra ösztönzik társaikat, hogy a mezőgazdasági termelés tovább emelkedjék a megyében. A megyei titkári beszámoló és a tapasztalatcsere igen hasznos útmutatást nyújtott a megye népfront-bizottságainak jövő évi munkájához.