Viharsarok népe, 1955. november (11. évfolyam, 257-281. szám)
1955-11-10 / 264. szám
1955. NOVEMBER 10., CSÜTÖRTÖK Ára SO fillér XI. ÉVFOLYAM, 264. SZÁM r---------------""v B ulgáriai útijegyzetek Ma: Rejt vény rovat ^____________________________> Világ proletárjai egyesüljetek! AZ M D P BÉK ÉS MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Tegyük jobbá a pártcsoportok működését Pártunk nagy történelmi feladatok megvalósítását, a kizsákmányolás mentes, szabad élet, a szocializmus megvalósítását, dolgozó népünk növekvő anyagi és kulturális igényeinek maximális kielégítését tűzte céljául. Egy évtized után ország-világ előtt büszkén mondhatjuk el: hatalmas sikerek koronázzák pártunk erőfeszítéseit, megelégedettségben, jobblétben él népünk. Eddig elért eredményeink fő forrása az, hogy a kommunisták, a pártcsoportok, az alapszervezetek, a pártszervek együttes erővel, egységbe tömörítettek, pártunk és kormányunk politikája mögé sorakoztatták a dolgozó tömegeket. A szocializmus építésének újabb szakasza, a második ötéves terv megvalósítása, még nagyobb aktivitást, harcosabb helytállást, jobb politikai nevelőmunkát követel pártunk tagjaitól, pártszervezeteinktől és azt, hogy többet törődjenek a termelés irányításával, az új technika fejlesztésével. Az újabb termelési sikerek, az ez évi tervek teljesítése, a második ötéves terv zavartalan megkezdése nagyobb szervezettséget, a párttagok jobb aktivizálását s azt követeli, hogy pártszervezeteink sokkal többet törődjenek a pártcsoportokkal. Egész sor jól példa — a párt- cscportbizalmiak helyes kiválasztása. egyes pártcsoportok rendszeres tevékenysége — mellett megyénk több szocialista szektorában az tapasztalható, -hogy a párt- szervezetek vezetői elhanyagolják a pártcsoportokat. Figyelmen kívül hagyják a szervezeti szabályzatot, egész sor párthatározatot, amelyek félreérthetetlenül hangsúlyozzák, hogy a termelés növelése, a politikai felvilágosító munka, az új technika fejlesztése, a párttagok kommunista szellemben való nevelése és bevonása a pártmunkába csak a jól működő pártcsoportok segítségével lehet eredményes. A pártbizottságok és pártszervezetek vezetőinek a hibája elsősorban, hogy megyénkben több helyen nem választott, hanem kijelölt pártcso- portbizalmiak vannak, s hogy ezek tevékenysége legjobb esetben csak a tagsági bélyeg kiosztására szorítkozik. Helyenként egyes pártcso- portbizalmi munkája még erre sem, mert nem érez felelősséget i azért, hogy a hozzátartozó tagok! idejében megkapják a tagbélye-’ get. Ezért fordul elő, hogy néhá- nyan két-három hónapig is elmaradnak a tagdíjfizetéssel, aminek a tanácskozási- és szavazati-jog elvesztése, a pártból való kizárás a következménye. A pártcsoportbizalmiaknak csak egyik, de nem a fő feladatuk a j tagsági díj beszedése. A legfontosabb feladatuk az, hogy a bélyeg kiosztásakor is, s azon túl a rendszeresen megtartott párt- csoportértekezleteken és minden megragadható alkalmakkor tanítsák, neveljék, munkára, harcra mozgósítsák a hozzájuk tartozó párttagokat. Minden pártcsoport- bizalminak el kell érnie, hogy a hozzátartozó elvtársak példamu- tatóak legyenek a munkában, a j helytállásban, magatartásukban, a bírálatban és az önbírálatban I Az egész pártcsoportra pedig az a magasztos feladat hárul, hogy a munkahelyen állandóan ismertesse a párt politikáját, határozatait, nevelje a pártonkívülieket is helytállásra, az új, jó munkamódszerek felkutatására. Karolja fel a jó kezdeményezéseket, segítse elő az új születését, leplezze le az ellenséges nézeteket s azok terjesztőit. így, egy csokorba szedve, soknak tűnik a pártcsoportbizalmiak és a pártcsoportok feladata, különösen azok szemében, akik azt tapasztalják, hogy egyes bizalmiak még a tagdíjat sem szedik össze, hogy egyes pártcsoportok tagjai még taggyűlésen sem jelennek meg, nemhogy pártcso- portértekezleten. Nem tagadja senki, nem kevés feladat vár a kommunistákra, és azokra, akiket a tagság bizalma a pártcsoport, vagy a pártszervezet különböző fontos posztjára állított. De ezeket a feladatokat napról-napra szívós akarattal el kell végezni, hogy célhoz érjünk, hogy megvalósítsuk pártunknak a tömegek által helyeselt és követett politikáját. El lehet végezni, hiszen eddig is sok mindent elvégeztünk, csak helyenként lassabban haladtunk előre, mert egyes pártszervezetek vezetői nem osztották meg a tennivalókat. Lebecsülték a pártcsoportok szerepét. A pártcsoportok és bizalmiak nélkül Igyekeztek megoldani a tömegek mozgósítását, a tag- és tagjelölt- felvételt, pártunk politikájának ismertetését. A pártcsoportok élére több helyen túl idős, vagy a követelményekhez képest, alacsony képzettségű elvtársakat jelöltek ki, azokat, akik „ráérnek” összegyűjteni a tagsági díjat — ahelyett, hogy a termelésben és az önképzésben élenjáró, dolgozó j társai előtt elismert és megbecsült elvtársakat javasoltak volna megválasztásra a pártcsoportnak; A pártcsoportbizalmaik aktivizálása, a pártcsoportok működésének megjavítása kezd a békéscsabai ruhagyári, a kardoskúti és még több pártszervezet munkájának egyik fő feladatává válni; Két hónappal ezelőtt a járási pártbizottságok tömegszervezeti osztályainak vezetői is „fordulatot” ígértek a pártcsoportokkal való törődésben, de ez a fordulat túlságosan lassan következik be megyénkben. A gyomai és szeghalmi járásokban még azt sem érték el, hogy minden párttag idejében fizesse ki a tagdíjat. Gyomán, a VI. számú alapszervezetben általában nyolcan- tízen maradnak havonta tagsági bélyeg nélkül. A vésztői Vörös Csillag TSZ-ben 13, a bucsai Petőfi TSZ-ben pedig 19 elvtárs fizet havonta 1 forint tagdíjat, dacára annak, hogy maeas jöv ídeh met értek el. Ezek a példák a pártcsoportbi- zalmi munka gyengeségére vallanak és azt követelik, hogy párt- szervezeteink, pártbizottságaink minden halogatás nélkül — végre hassanak oda, hogy megyénk minden pártszervezetében megfelelő pártcsoportbizalmiak kerüljenek a pártcsoportok élére é hogy miné' előbb betöltsék híve tájukat Nem lehet azt mondani, hogy Kétaoprony határában még sok töretlen kukoricát, vagy azedetlen répát lehet látni. A betakarítással elég jól haladnak, mégis a jelentés szerint a búzavetéssel nemcsak a járásban, hanem a megyében is az utolsók közé kerültek. nakodtak a végrehajtó bizottság tagjai a múlt hét elején. A tanácselnök ezt javasolta: hívják össze a tanácstagokat, s azokkal beszéljék meg, mit lehetne tenni, hogy meggyorsítsák a községben a búza vetését. A tanácstagok igen sok hasznos javaslatot tettek. Például javasol— Valamit tenni kell, mert így nem lesz jövőre kenyerünk — ta- ták, sőt utasították a végrehajtó bizottságot, hogy minden fogatost kötelezzen a vetésre Számlálják össze, hogy a községben hány fogat van, mennyit kell azoknak elvégezni, hogy pár nap múlva befejezzék a vetést. A tanácstagok azt is vállalták, hogy mindenki a körzetében lakó egyéni gazdával elbeszélget. De nemcsak azt ígérték meg a tanácstagok, hogy felvilágosító szóval meggyorsítsák a vetést, hanem azt is vállalták, hogy fogataikkal segítik a fogatnélkülieket. A felvilágosító szónak már az elmúlt hét végén meg lett az eredménye. Szombaton, vasárnap, hétfőn, kedden olyan volt a község határa, mint a méhkas. Mindenki a földeken volt. A gazdák egymás után jelenítették a tanácsnál: »Befejeztük a vetést!« A tanácstagok is sűrűn felkeresték a tanácsházát, hogy a végrehajtó bizottság elnökének elmondják, milyen eredménnyel jártak. Pris- kin György például kedden azzal kereste fel a tanácselnököt, hogy a körzetében már minden gazda befejezte a vetést Szász István pedig — akinek holdon vetette lel a búzát a sajátegy lova van és a szomszédjával közösen összefogva dolgozik — azt mondta el, hogy .már tizenegy fán kívül. A község egyéni gazdái most azon igyekeznek, hogy a tanács1/ tagok segítségével a végrehajtó bizottság által kitűzött határidő előtt — november 14-re — a községben mindenki befejezze a kenyérgabona vetését. Földben a búza Sürget most mindenfelé a munka. A medgyesegyházi Moravszki TSZ tagjai az ünnepnapokat is munkával töltötték. Igyekeznek a vetéssel, betakarítással. A szorgalmas munkának meg is látszik az eredménye. Hétfőn estig végeztek az őszi vetésekkel. Tervszerint 153 holdat kellett vetniük. Tervüket teljesítették. A tagság többsége — a családtagokkal együtt — vasárnap, hétfőn egész nap dolgozott. Több mint negyvenötén voltak kint a határban. Teljesítették kötelességüket Tegnap, a késő délutáni órákban a magyarbánhegyesi Dózsa TSZ elnöke telefonhívásában a következőket jelentette: „Jelent, jük a Viharsarok Népe szerkesztőségének, hogy 219 holdon az őszi búzát 8-án, azaz kedden estig elvetettük.” Ax új olvasók l Tovább fokozódik lapunk terjesztése A Megyei Párt-Végrehajtóbi- zottság által elhangzott felhívás nyomán pártmunkások, népne- velők és postások százai végez- nek felvilágosító munkát lapunk terjesztéséért. Lelkes munkájuk eredményeként a napokban nem egy községben, termelőszövetkezeti csoportban, üzemben emelkedett az előfizetők száma. A dévaványai községi pártbizottság a múlt hónapban sok se* gítséget nyújtott lapunk terjesztéséhez, népszerűsítéséhez, aminek az eredménye; 31 új olvasó beszervezése. A békési járás községeiben a községi pártbizottságok nemigen segítik lapunk terjesztését. A járási pártbizottság a titkári értekezlet után szinte elfelejtkezett arról, hogy a Megyei Pártbizottság lapjának terjesztése járásuk területén csak úgy lesz eredményes, ha a többi soronlévő feladat mellett, az ezzel kapcsolatos felvilágosító munka menetét is ellenőrzik és segítik. A szarvasi postások a napokban népnevelő munkával a község két termelőszövetkezetében 22 új, hosszúlejáratú előfizetést A legjobb lapterjesztők Békési Tangazdaság Jtőfelelőse, Zseák Sán- >r az elmúlt hónapok alatt 30 új olvasót szervezett lapuknak. A most folyó felvilágosító munkában szavai nyomán mind többen veszik kezükbe a Megyei Párt- bizottság lapját, s mind többen válnak rendszeres olvasóivá a lapnak. Rövid idő alatt tíz úi előfizetőt szervezeti. Több év óta végez lelkes és odaadó felvilágosító munkát a pártsajtó terjesztésében Ro- su Tróján battonyai sajtófelelős. Nagy része van abban, hogy Bat- tonyán csaknem százzal növekedett lapunk olvasóinak száma. Bogár László, Békés község sajtófelelőse, mint a járási tanács dolgozója, egyre nagyobb segítséget nyújt lapunk terjesztéséhez. Ezekben a napokban szabad idejében szorgalmasan látogatja az alapszervezeteket. segíti azok terjesztési munkáját, növeli lapunk olvasóinak számat. szerveztek. Követendő példa az orosházi, békési, gyulai, gyomai és számos más postahivatal kézbesítői, vezetői részére. A nagyszénási községi pártbizottság a hét elején ,megbeszélésre hívta össze az alapszervezetek titkárait, a tömegszervezetek és gazdasági szervek vezetőit, a termelőszövetkezetek elnökeit, a lap jelenlegi olvasóit, hogy velük megbeszélje lapunk nagyobb arányú szervezésének feladatait. A békéscsabai városi pártbizottság a múlt hónap végén megtartott titkári értekezlet után a hét folyamán kezdi meg az alapszervezetek és tömegszervezetek segítségével a Mi- gyei Pártbizottság lapjának terjesztését. A gyomai népnevelő elvtársak a községi pártbizottság helyes előkészítő munkája eredményeként 28-cal növelték lapunk olvasóinak számát. Példamutató a községi pártbizottság titkárának, Megyeri elvtársnak a segítsége, aki naponként kíséri figyelemmel a népnevelő munka eredményét. A méhkeréki községi pártbizottság kiválasztott népnevelők segítségével a múlt hét végéig 12 új olvasóval növelte az előfizetők számát. Ebben a községben is érezhető az, hogy a községi pártbizottság saját ügyévé tette lapunk terjesztését. A Sarkadi Cukorgyár népnevelői jó felvilágosító munka eredményeként 21 új olvasót szemeztek az üzemben.